Miért "vagy"? Miért nem "és"? Ja, az a következõ fázis.... Mindszenty József emlékezete: nagy formátumú nemzeti hõs
Ismerjük-e, jól ismerjük-e XX. századi történelmünk egyik legfontosabb személyiségét, Mindszenty József bíborost? Élete, tevékenysége ma is nagy vitákat vált ki. A hercegprímásról nemrégiben jelent meg páratlan alaposságú kétkötetes monográfia. A szerzõvel, Balogh Margit történésszel, az MTA tudományos fõmunkatársával beszélgettünk.

– Egy megrögzött antiszemita, egy merev és maradi fõpap nem érdemli meg, hogy zarándokközpontot avassanak a tiszteletére Zalaegerszegen – olvashattuk nemrégiben Paksy Zoltán történész-levéltáros nagy vihart kavaró nyilatkozatát a Magyar Narancsban. Hogyan vélekedik errõl a bíboros életét feldolgozó történész?
– Paksy Zoltán kollégám igen felkészült, és komolyan tanulmányozta a bíboros zalaegerszegi éveit, mégsem értek vele egyet. Mindszenty faji antiszemitizmusnak soha nem adta tanújelét, bár kétségtelen, hogy az általa szerkesztett legitimista Zalamegyei Újságban találkozhatunk durva, vállalhatatlan megnyilvánulásokkal. Ám Mindszenty zsidókritikája nem egy kirekesztõ fajbiológiai szemléletbõl, hanem a keresztény antijudaizmusból és a bibliai zsidóbírálatból fakadt. Ráadásul a történész senkit és semmit nem vizsgálhat statikusan. Mindszenty esetében igazolható a folyamatos pozitív változás. A zsidóság gazdasági-társadalmi korlátozását szükségesnek vélte, de nem olyan radikálisan, mint a szélsõjobboldal, és e tekintetben is változott. 1944 nyarán egy gyûlésen, miközben visszautasította, hogy a papság zsidóbarát lenne, azt is hallgatósága értésére adta, hogy ami a zsidókkal történik, az nem nemzetvédelem, hanem a tízparancsolatba ütközõ gyilkosság. Õrlõdésérõl írt egyik papjának, aki szóvá tette az egyházmegye lapjának érzéketlen tudósítását a zsidók elhurcolásáról: „Többet és erõteljesebbet is tehettünk volna. Javasoltam is.” Visszatérve a fiatalkori Pehm József antiszemitizmusára, 1949-ben maga ismerte el, hogy több mindent másként fogalmazna meg, mint ahogyan fiatal fõvel tette. Joggal merülhet fel a kérdés: vessünk ki mindenkit magunk közül, aki hasonló súlyú dolgot „elkövetett” a húszas években? Vessük ki például a Sopronkõhidán kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endrét? Vagy a mártírhalált halt kommunista miniszterelnököt, Nagy Imrét korábbi tetteiért? A kérdésben én nem vagyok olyan szigorú, mint a történész kolléga.

– A bíboros ismert emlékiratai az újabb kutatások szerint számos ponton eltérnek a valóságtól, mint arra elõször Somorjai Ádám bencés atya forrásközlõ kötete rávilágított. Mi lehet ennek az oka?
– Egyrészt a memoár mûfaji sajátossága: az emlékképek az idõ múlásával olykor eltérnek a valóságban bekövetkezettektõl. Ennek köszönhetõ nem egy tévesztése, például az 1919-es letartóztatásának idõpontjával kapcsolatban. Más típusú eltérés, hogy a jelenlegi kutatások alapján a bíboros saját szerepét több helyen is kedvezõbb színben tünteti fel a valóságosnál. Az emlékek pontos felidézését nyilván bizonyos idõszakok felfokozott lelkiállapota is nehezíthette, például az 1949-es kihallgatások esetében. Az sem könnyítette meg minden esetben a munkát, hogy a köteten hatfõs szerkesztõbizottság dolgozott.

– Mind az emlékiratokból, mind a most megjelent monográfiából tudjuk, hogy a fiatal Pehm József rövid felsõpatyi káplánkodás után került Zalaegerszegre, ahol több mint negyed századot töltött. Hogyan emlékeznek rá a helyiek?
– Vegyes érzelmekkel. Volt, aki rajongó szeretettel idézte föl az apátplébános alakját. Mások a távolságtartó, magához másokat közel nem engedõ, szigorúan az egyház tekintélyét képviselõ férfira emlékeznek. Tény viszont, hogy a helyi hitéletet felvirágoztatta, Zalaegerszegért is sokat tett, ám olykor valóban ellentmondásosan viselkedett. Az általa a városba hívott ferences atyákkal például komoly ellentétei támadtak, nem a barátok hibájából. Nagy hatást tett egyébként a fiatal papra elsõ püspöke, Mikes János, ekkor szilárdult meg legitimista felfogása, s lett élete végéig a királyság, a Habsburg-trónutódlás híve.

– Két évvel püspöki kinevezése elõtt változtatja meg a nevét Mindszentyre. Miért?
– Konzervatív emberként a kezdetektõl szemben állt a náci Németországgal és a hazai szélsõjobboldallal. A névmagyarosítás – bár édesapja érzelmi okokból nehezen fogadta el – ezt kívánta demonstrálni. A hatalmas munkabírású pap a nyilas mozgalom ellen a Zalamegyei Újságban már a harmincas évek közepétõl komoly küzdelmet folytatott.
Mindszenty József 1947-ben Dombóváron
Mindszenty József 1947-ben Dombóváron
Fotó: Fortepan

– Nagyon kritikus korszakban, 1944 tavaszán nevezték ki Veszprém püspökévé. Konzervatív náciellenessége hogyan nyilvánult meg rövid fõpásztorkodása alatt?
– A deportálások kegyetlensége nagy hatást gyakorolt rá. 1944 tavaszán még nem talált kivetnivalót a zsidó–keresztény tulajdonosváltásban, de szeptemberben már kifejezetten megtiltotta papjainak, hogy elhagyott zsidó otthonokat kiigényeljenek plébániájuk számára. Noha – ellentétben például Boldog Apor Vilmos gyõri püspökkel vagy Kelemen Krizosztom pannonhalmi fõapáttal, hogy csak a fõpapokat említsük – embermentõ tevékenységérõl nem tudunk, ám a kikeresztelkedett zsidókért sokat tett. 1944 õszén megírta azt a Szálasihoz szóló memorandumot, amelyben néhány püspöktársával közösen a Dunántúl harc nélküli feladását kérte a nemzetvezetõtõl. A szöveget elõzetesen Apor Vilmosnak mutatta meg. Az egészen más habitusú Apor azon kevés fõpapok közé tartozott, akik kifejezetten szívélyes viszonyban álltak Mindszentyvel. Ha nem gyilkolják meg az oroszok, akkor egyébként feltehetõen nem Mindszenty, hanem Apor lett volna a Serédi Jusztiniánt követõ hercegprímás, ami akár részben más irányt is adhatott volna a magyar egyháznak.

– Mindszenty püspököt a nyilas fõispán utasítására 1944 novemberében letartóztatták, majd Sopronkõhidára hurcolták. Szerepet játszhatott-e ez a tény fél évvel késõbb esztergomi érseki kinevezésében?
– A születõben lévõ új magyar állam másokban gondolkodott, ám a diplomáciai kapcsolatok hiánya miatt komoly beleszólása nem lehetett a kérdésbe. Az egyházi javaslatok viszont elsõként említik Grõsz József kalocsai érsekkel együtt. Kinevezésében fontos szerepet játszott az utóbb tõle elhidegülõ jezsuiták közül Nagy Töhötöm, de a nyilasok alatti meghurcoltatása is kétségtelenül mellette szólt. Határozott, munkabírásban kitartó, hitében szilárd, jó szervezõkészségû emberre volt szükség. Grõsznek atyaibb volt a természete, Czapik Gyula egri érsek pedig, amikor felmerült a neve, elhárította magától a megtiszteltetést.

– Mindszenty ténylegesen alig három és fél éven át, 1945 és 1948 között vezethette a magyar katolikus egyházat. Az egyházat a kommunistáktól védõ, megalkuvást, de kompromisszumot sem ismerõ irányvonalát illetõen már akkor akadtak ellenvélemények a püspöki karon belül is. Milyen stratégiák ütköztek?
– Az egyház jogainak megvédésében nem volt nézeteltérés, legfeljebb a módszerekben. Többen úgy vélték, hogy az adott politikai helyzetbõl kell kihozni az optimumot, s néhány kisebb jelentõségû dolgot fel kell áldozni a nagyobb horderejûekért. A politikai rugalmasság hiányát s nem az elvhûséget vetették már a kortársak is, például egyes jezsuiták vagy Czapik érsek a hercegprímás szemére.

– A bíboros hercegprímást 1948. december 26-án tartóztatták le. Milyen hatást gyakorolt egyéniségére, hogy az ÁVH karmai közé került, s hosszú és kegyetlen fogságban töltött éveket?
– Készült rá, s bár Chapin amerikai követ felajánlotta, hogy segít a menekülésben, õ ezt elutasította. Ne felejtsük: 1948 decemberében Mindszenty az utolsó, aki a komoly politikai ellenfelek közül a porondon maradt. Minden ellentmondásával együtt az adott történelmi pillanatban õ volt az egyetlen, aki ténylegesen védelmezte a kommunista térhódítással szemben a demokrácia értékrendjét. Érdekes egyébként, hogy a magyar kommunisták felelõssége a perben jóval nagyobb, mint azt korábban hittük. Nem Moszkva volt ugyanis a kezdeményezõ, hanem a párt vezetõi, jelesül Rákosi, aki egy általa kért találkozón szerezte meg Sztálin jóváhagyását a letartóztatáshoz. Visszatérve a kérdésre: fizikai és verbális terrort is alkalmaztak esetében. Tudatmódosító szereket nem kaphatott. Összeomlásában ezentúl része lehetett kezeletlen bazedovbetegségének is. 1955-ben csontsoványan, a legrosszabbtól tartva helyezték házi õrizetbe.

– A forradalom idején a hercegprímás alig egy fél hetet töltött szabadon. Mire lehetett ez elegendõ?
– Emberpróbáló négy nap: alig alszik. Tanácskozik, intézkedik, interjút ad. Ekkor tartják azt a feszült hangulatú, szûk körû püspöki találkozót, amelyen Grõsz József kalocsai, Shvoy Lajos fehérvári, Pétery József váci püspök vesz részt. Hamvas Endre csanádi püspököt viszont, aki távollétében a Szentszék által kinevezett apostoli kormányzóként az Esztergomi egyházmegye ügyeit intézte, kidobja, ami meglehetõsen furcsa eljárás. Feltehetõen õt tette felelõssé azért, hogy egyházmegyéjében békepapok jutottak pozícióba.


Balogh Margit történész szerint Mindszenty József tévedései, hibái ellenére is egy nagy formátumú nemzeti hõs volt
Balogh Margit történész szerint Mindszenty József tévedései, hibái ellenére is egy nagy formátumú nemzeti hõs volt
Fotó: Végh László / Magyar Nemzet

– Mindszenty november 4-én, a szovjet invázió napján elõször a prímási palotába kívánt visszatérni, majd az amerikai követségre ment, ahol közel tizenöt évet töltött. Hogyan fogadta ezt a lépését a Szentszék?
– Csak közvetett forrásaink vannak, az 1956-os vatikáni iratok még titkosak. Tudjuk, hogy furcsállták a lépést, s kifogásolták, miért hagyta el a nyáját. Mentségére az szól, hogy csupán pillanatnyi megoldást keresett, ideiglenes biztonságot. Az elsõ napok aktivitása is ezt támasztja alá: leveleket írt többek között Eisenhower elnöknek, Hammarskjöld ENSZ-fõtitkárnak, a békepapokat elmozdító egyházmegyei intézkedéseit is ekkor adta ki Szabó Imre segédpüspökön keresztül. Mozgástere viszont december végérére szinte egészen megszûnt. Az amerikaiak a prímás menedékjogát nem politikai, hanem humanitárius kérdésnek tartották, ennek megfelelõen eleinte nem, késõbb is csak nyitott levélben, Washington közbeiktatásával levelezhetett a Szentszékkel, akkor is politikamentesnek ítélt kérdésekrõl. 1957 márciusától a magyar sajtóból nyilvánvalóvá lesz számára, hogy szökevénynek, a büntetését önkényesen megszakító elítéltnek tekintik. Késõbb helyzetének rendezése ügyében többször megkeresték a Vatikán megbízottjai, König bécsi érsek, Casaroli pápai prelátus.

– Néhányszor tiltakozásképpen ki akart sétálni a követségrõl, hogy feladja magát a magyar hatóságoknak. A leghatározottabban 1967-ben, mikor az Egyesült Államok nagyköveti szintre emelte a diplomáciai kapcsolatokat. Voltak magyar kormányzati, állambiztonsági elképzelések arról, hogyan „fogadják” a prímást?
– Állami részrõl kifejezetten tartottak attól, hogy feladja magát. A börtönbe nem lehetett volna akkor már visszavinni, s annyira enyhült a helyzet, hogy internálni is kínos lett volna. Ugyanakkor valamiféle retorziótól nem tekinthettek volna el, már csak propagandisztikus okokból sem. De legszívesebben a határokon kívül tudták volna, ha hajlandó visszavonulni a köz- és egyházi szerepléstõl.

– Távozását magyar–szentszéki megállapodás elõzte meg, amelyben kikötötték, hogy Mindszentynek tartózkodnia a kell a Magyar Népköztársaságot érintõ megnyilvánulásoktól.
– Az emlékiratok szerint errõl nem tájékoztatták, mára azonban világossá vált, hogy tudott róla. Hogy ennek a mélységét, valódi tartalmát felmérte-e, abban viszont nem vagyok biztos. Érdekes megfigyelni: amikor a prímás végigjárta a magyar közösségeket szerte a nagyvilágban, visszafogottan nyilatkozott a politikáról. Azután ez 1973-ban megváltozott. A háttérben az emlékiratok kiadásával kapcsolatos küzdelmeket sejthetjük. VI. Pál ugyanis azt kérte tõle, egyelõre ne jelentesse meg a memoárt, a bíboros azonban nem vette figyelembe a kívánságot, s elõkészítette a könyv kiadását. Ez vezethetett a lépéshez, hogy a pápa, miután a prímás a felajánlott lemondás lehetõségével nem élt, az esztergomi érseki széket üressé nyilvánította. Tegyük hozzá, Mindszenty nem hatalomvágyból ragaszkodott a tisztséghez. A prímásságot, mint a szerinte egyetlen legitim közjogi méltóságot – ez megint csak legitimista szemléletébõl fakadt –, szolgálata részének tekintette egyháza és hazája érdekében. A Vatikán viszont fontosnak tartotta elsõsorban hitéleti, lelkipásztori szempontból a hazai katolikus hierarchia helyreállítását. Akár szeplõs elõéletû püspökök kinevezése árán is.

– Foglalkozott-e azzal Mindszenty bíboros, hogy kit szánnak utódjának?
– Igen, de beleszólni nem állt módjában. A végül kiválasztott Lékai László egykor udvari papja volt, ezért is feltételezték, hogy õt fogadná el leginkább a jelöltek közül. Lékai egyébként nem volt békepap, még ha hébe-hóba meg is jelent egy-egy gyûlésen. Sõt a hatvanas években állami körökben reakciósnak tartották. Ami pedig Mindszenty bíborost illeti: 1975-ben bekövetkezett halála fontos cezúra a magyar egyház életében, amelynek megítélésére a történész a hely rövidsége miatt sem vállalkozhat. Tény viszont, hogy Mindszenty Józseffel tévedései, hibái ellenére is egy nagy formátumú nemzeti hõs távozott az élõk sorából. Hogy szent volt-e? Azt a szentszéki pernek kell eldöntenie.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés idõpontja: 2016. 04. 23.
Link