Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A volt londoni polgármester szerint Hitler támogatta a cionizmust

TanácsadásMit van ezen cáfolni, hisz de! Hitler cionista volt ezt itt mi már rég tudjuk, vagy nem? Az egykori londoni polgármester egy rádiómûsorban azt mondta, hogy Hitler kezdetben támogatta a cionizmust. Ken Livingstone ezt egyik párttársa védelmében mondta, aki korábbi Facebook-bejegyzésében azt javasolta, hogy Izraelt telepítsék át az Egyesült Államokba. Mindkettõjüket felfüggesztette a Munkáspárt.

Ken Livingstone, aki 2000 és 2008 között volt London elsõ közvetlenül választott polgármestere, a BBC rádiómûsorának nyilatkozva Naz Sha-t, a Munkáspárt másik tagját próbálta megvédeni, akit korábban antiszemitának ítélt megnyilvánulása miatt függesztett fel pártja.

A politikus a mûsorban kijelentette, hogy Naz Shah nem antiszemita. Hozzátette: az "Izrael-lobbi" nagyon jól szervezett kampánnyal igyekszik rásütni az antiszemitizmus bélyegét mindenkire, aki Izrael politikáját bírálja. Livingstone szerint Adolf Hitler politikája kezdetben arra irányult, hogy a zsidók költözzenek "Izraelbe" és a náci diktátor "ezzel a cionizmust támogatta". Ez még az elõtt volt, hogy Hitler "megõrült és lemészárolt hatmillió zsidót" - tette hozzá.N

Naz Shah egy 2014-es Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy megoldaná a közel-keleti válságot, ha Izraelt áttelepítenék az Egyesült Államokba. A politikus szerint Amerikában "bõségesen lenne hely" Izraelnek és még egy térképet is megosztott Facebook-oldalán, illusztrálandó, hogy Izrael milyen kis helyet foglalna el Amerika területébõl.

A térkép alatti szöveg szerint az izraelieket egyébként is "az amerikaiak szeretik a legjobban", és "tárt karokkal várnák õket otthonaikban". Mindemellett Amerikának nem kellene évente 3 milliárd dollárt költenie az adófizetõk pénzébõl Izrael megvédésére, és a Közel-Kelet "ismét békés lenne" - olvasható a képviselõ posztjában.

Naz Shah a héten az alsóházban elnézést kért, de a Munkáspárt felfüggesztette párttagságát. A párt azonban most Livinstone-ra is berágott és a vizsgálat idejére az õ tagságát is felfüggesztették. Közben több képviselõ is azt követeli, hogy a volt londoni polgármester zárják ki a pártból, mert szégyent hozott rájuk.Link

Hozzaszolasok

99 #1 MORMOTA1968
- 2016. April 29. 00:12:21
Madagaszkár-terv. Ez volt Hitler eredeti célja, az európai zsidóság kitelepítése Madagaszkár szigetére. Persze a gazdag zsidók, mint a Hitlert és náci pártját támogató Dr.Oetker, maradtak volna Németországban. Van egy dokumentumfilm, amiben elmondják, hogy Hitler többször is felajánlotta a bankár zsidóknak, hogy pénzért kiválthatják az összes munkatáborokban lévõ zsidót, de köszönték szépen, nem kértek belõlük. Így többségében maradtak továbbra is a közmunka programban, aminek az lett a vége, hogy a szövetségesek és cionisták közösen megcsinálták a holokamut, vagyis lebombázták az utánpótlási útvonalakat, amik a táborokba vitték az élelmet, gyógyszert, stb...és erre sok zsidó ráfaragott. Elvitte õket a tífusz, azóta is ezeket a fotókat, filmfelvételeket mutogatják a tévében, dokumentumfilmekben. Arról is hazudnak, hogy a felszabadítók ott érték még a német õröket. A lótúrót! Azok még jó idõben elhúztak nyugati irányba a fogvatartott zsidók jó részével együtt. Akik ott maradtak betegen, azokra egy lengyel milícia vigyázott az oroszok megérkezéséig.
88 #2 Asumhari
- 2016. April 29. 08:59:54
Madagaszkár túl jó hely lenne nekik.
A Szaharába velük!!!!Számolják a homokszemeket, ne a lopott pénzt!
267 #3 Perle
- 2016. April 29. 21:44:52
A nácizmus és a cionizmus az érem két oldala volt, mondta :
http://www.presstv.ir/Detail/2016/04/...sm-Nazism/

Még valódi érmet is kibocsátottak , állítólag.
http://www.thebirdman.org/Index/Other...onists.htm

latuffcartoons.files.wordpress.com/2015/10/holocaust-israel-netanyahu-palestinians-hitler.gif

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
311,599 egyedi latogato