Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Identitásváltó romák Bulgáriában

KultúraEgyre több cigány veszi fel az iszlám vallást, és tanul törökül

A romák és a muszlimok a két legkevésbé elfogadott kisebbség Európában – mutatott rá még egy tavalyi felmérésében a YouGov. Ennek fényében el lehet képzelni, hogy akkor milyen lehet egy muszlim roma megítélése. Ennek ellenére a balkáni romák tömegével térnek át az iszlám vallásra, még ha döntésük mögött nem is feltétlenül csak a hitbuzgalom áll.

Bulgária egyik városában, a nagyjából hetvenezer lakosú Pazardzsikban a hatóságok betiltották az egész arcot elfedõ nõi ruházat viselését – derült ki egyebek között a Reuters hírügynökség jelentésébõl.

A lépés az országban egyedülálló, de nem teljesen váratlan, hiszen a bolgár település már korábban is úgy szerepelt a hírekben, mint az iszlám szélsõségesek egyik balkáni fellegvára. Beszédes például, hogy egy tavalyi katonai rajtaütés óta Pazardzsikban 14 muszlim – többségében roma – hitszónok ellen folyik eljárás, akiket azzal vádolnak, hogy az Iszlám Állam számára toboroztak harcosokat, gyûjtöttek pénzt, illetve terjesztették szélsõséges nézeteiket. A tiltást részben most is biztonsági kockázattal indokolták, hiszen a csupán „tekintetet” szabadon hagyó ruházat lehetetlenné teszi a gyors azonosítást, vagyis kiváló álcát jelent. Másrészt viszont egyes politikusok arra is rámutattak, hogy a döntésnek semmi köze a valláshoz, hiszen az effajta ruházat sosem volt hagyomány a helyi muszlim közösségekben, hiszen a most divatba jött, egész embert beborító burka inkább Afganisztánban és Pakisztánban jellemzõ. Ráadásul vádjaik szerint a nõk nem hitük miatt, csupán pénzért cserébe – az ügyészség azt állítja, havi 19 200 forintnak megfelelõ leváért – a szomszédos Törökország politikai céljai miatt hordják. És hogy Ankarának ez mégis miért érdeke?

Bár az öt évvel ezelõtti népszámlálási statisztikák szerint a település népességének 7,3 százaléka tartozik a török kisebbséghez, az intézkedés mégsem elsõsorban õket érinti – köreikben nem túl elterjedt az effajta viselet –, hanem sokkal inkább a cigányságot. Ami Bulgária egészét illeti, több mint hétmilliós lakosságának nagyjából 9-10 százaléka török, és 5 százaléka roma, az õ vallási hovatartozásukról azonban nincsenek pontos statisztikák. Az ország területén hosszú évszázadok óta élnek iszlám vallású romák – arányukat már a kilencvenes években is negyven százalék felettire becsülték –, és egyre inkább megfigyelhetõ egy trend, hogy mind többen térnek át az iszlámra. A váltás azonban nem csupán a vallást, de az identitástudatot is érinti. Sok cigány bolgárul már egyáltalán nem beszél, helyette a roma mellett törökül – és arabul – tanul, és töröknek, vagy egyszerûen muszlimnak, de semmiképpen nem bolgárnak vallja magát. Ennek pedig egyenes következménye, hogy Bulgáriában a török, illetve a muszlim vallású lakosság aránya is növekszik.

Az áttérés mögött ugyanakkor nem feltétlenül csupán a hitbuzgalom áll. Ahogyan a bolgár ügyészség is rámutatott, az iszlám hit felvétele akár anyagilag is megéri, és ami még fontosabb, a török identitás „hasznosíthatóbb”, mint a bolgár vagy a roma. A törökül jól beszélõ bulgáriai romák tömegével vándorolnak Nyugatra, elsõsorban Németországba, ahol már így is jelentõs török kisebbség él. Ezek a bevándorlók így aztán az európai uniós állampolgárság és a török identitás elõnyeit egyaránt élvezhetik.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés idõpontja: 2016. 04. 29.
Link

Hozzaszolasok

80 #1 monguzking
- 2016. May 01. 14:25:36
lényegében ö helyükben ez rövid távon jo taktika....persze ha gyöz az orwelli világ akkor mindegy hogy milyen ruhát vesznek fel mennek az kukába
99 #2 MORMOTA1968
- 2016. May 01. 16:48:24
Vissza a semita gyökerekhez. Régen szerették azt hangoztatni, hogy õk egyiptomiak származásuk szerint, aztán a jó nép indiait csinált belõlük, köszönhetõen az angoloknak, pedig valójában héber eredetûek. Talán az õshazájukba is visszavándorolhatnának, az igaziba, ott most úgy is az iszlám az úr. Mezopotámiába. Biztos örülnének nekik. Úgy tudom a mi hazánkban is több cigány felvette már az iszlám vallást, valamikor régebben olvastam errõl. Valamelyikük, mint L. L. Junior, meg tökéletesen tisztában van vele, hogy az õ fajtájuk zsidó gyökerû. Legalábbis az egyik régebbi valóság showban elvitte a kisfiát egy rabbihoz. Úgy van! Ha terjeszkedik az iszlám Európában, akkor váltsunk vallást-így gondolkoznak a romák, de mi lesz, mikor megérkeznek kelet felõl az ortodox keresztény oroszok? Mert, hogy jönni fognak, muszáj lesz nekik, ha már itt is állni fog a bál, no meg az USA katonailag is megszállja a legyengített Európát. Vajon mit csinálnak majd akkor az iszlám hitre áttért cigányokkal?
4 #3 Posta Imre
- 2016. May 01. 18:43:46
[color=#990000]„A »cigányság« mint kategória nem elsõdlegesen faji alapon értelmezhetõ, hanem az ekként jelzett életformát követõ, faji hovatartozástól függetlenül a lakosságnak egy elkülönült, a többségi társadalom hagyományos értékeit és a már hivatkozott jogszabályok által is védett értékeket semmibe vevõ csoportjaként, akik egy bizonyos munkakerülõ életforma, a magántulajdont, együttélési normákat nem tisztelõ erkölcsi felfogás követõi” - áll a törvényszék ítéletében.[/color]http://harcunk.info/index.php/hirek/5...iberalisok
7 #4 virag
- 2016. May 02. 05:05:26
De melyik égtáj felé boruljon le a pándi roma, ha muzulmán?
http://nol.hu/belfold/fogyo-felhold-1...ld-1613793
267 #5 Perle
- 2016. May 02. 10:51:07
Vannak ilyen népek a világban, akik jönnel mennek, vallást , identitást, gúnyát változtatnak anyagi érdekek miatt.
Csak aztán nehogy túl sok legyen a török vendégmunkás Németországban! Azt nem hiszem, hogy megtanulják a nyelvet. Itt sem sikerült nekik csak félig-meddig elsajátítani a magyar nyelvet. Egyszerûbb lenne a bolgár romákok élete, ha egyeneses Kalkutta felé vennék az irányt. Ott fel sem tûnne senkinek a tarka gúnya és nagy szaporulat.

Az is kizárt, hogy akár 5 évvel ezelõtt is csak 5 % volt Bulgáriában a romák száma. Ez ppen olyan hamis adat, mint a mi itthoni kisebbségi számadataink.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
294,664 egyedi latogato