Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Moszkva nem kér a színes forradalmakból

KülföldMilyen parajnásoknak tetszenek Lenin. Eddig hol volt, hol nem volt, most meg eccerre csak, mocsak? Moszkvai elemzõk szerint a Nyugatnak kidolgozott módszere van a neki nem tetszõ kormányzatok eltüntetésére, és nem kétlik, hogy Oroszországnak is tartania kell egy kívülrõl szított, felforgató akciótól. A tüzérségi elõkészítés az internetes felületeken várható.

„Az új orosz nemzetbiztonsági stratégia a színes forradalmakban jelöli meg az országot fenyegetõ legnagyobb veszedelmet” – tudatja Andrej Manojlo moszkvai politológus professzor, a Nemzetbiztonsági Tanács Tudományos Kollégiumának tagja.

Elsõ példaként a két évvel ezelõtti ukrajnai fordulatot említi, mint amely romba döntött „egy virágzó országot”. Ide sorolja a líbiai és a szíriai konfliktust, amely háborúba torkollott, sõt, a Dilma Rousseff baloldali brazil elnök ellen indított hivatalvesztési eljárást is, amelyet nagy tömegtüntetések támogattak (és elleneztek). Manapság pedig, osztja meg értesüléseit az olvasóval Manojlo – a liberális demokrácia hazai és külföldi központjai idõnként azt fontolgatják, nem kellene-e Oroszországban is alkalmazni a forgatókönyvet, mert abban reménykednek, hogy ezen a réven ebbe az õrületbe hajszolhatják az országot, amely, mint Manojlo fogalmaz, bátran védelmezi szuverenitását a példátlan nyugati nyomással szemben. Manojlo meghatározása szerint a színes forradalom nem más, mint államcsíny, amit nagy tömegmegmozdulásokkal készítenek elõ. A kívülrõl szított mozgalom általában az ifjúság soraiban keres támogatókat, és úgy lép fel, mintha a nép ösztönös igazságérzetét képviselné, hogy ily módon erkölcsi nyomást gyakoroljon a törvényes hatalomra. Ha aztán az mégsem távozna, a fegyverek is elõkerülhetnek. A sikernek feltétele azonban, hogy az országban tartós politikai-társadalmi bizonytalanság uralkodjék.

Alekszej Martinov, az Újonnan Alakult Államok Intézetének igazgatója azt elemzi az Izvesztyija hasábjain, hogy miképp használhatja fel a Nyugat hangulatkeltésre az internetet. Úgy fogalmaz, hogy valósággal Orwell negatív utópiája valósul meg a különféle társasági alkalmazások segítségével. Oroszországban akkor engedélyezték Orwell 1984 címû negatív utópiájának megjelentetését, amikor a Szovjetunió felbomlóban volt, tehát a könyv nem volt több hátborzongató olvasmánynál. Ma azonban az olyan társasági oldalak, amelyeken át ellenõrizhetõvé válik a felhasználók tömegeinek minden szokása, és alakíthatóvá válik a gondolkodásuk, Martinovot e huszonöt évvel ezelõtti olvasmányra emlékeztetik. A legfontosabb háborúk – fejtegeti – ma nem a frontvonalak mentén zajlanak, hanem a virtuális és mediális térben. Céljuk pedig az egyes ember elméjének és tudatának elfoglalása. Sokan egyfajta személyes, biztonságos térnek tekintik a társasági oldalakat, pedig „matematikai képletek szerint folyik bennük az adatgyûjtés és emberek tömegeinek mentális irányítása”. Ezzel a módszerrel robbantották ki a kijevi lázadást, és az afrikai arab tavaszt, s nem véletlen, hogy Kína korlátozni kívánja ezeknek az oldalaknak a mûködését. Martinov szerint ez azonban csak átmenetileg lehetséges. Oroszországban a törvényhozás elõtt fekszik egy törvénytervezet, amely magatartási kódexet ír elõ az államigazgatás alkalmazottainak a világháló használatára. Ez nemzetbiztonsági érdek, és hasonló kódexek vannak hatályban Amerikában, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban is. Oroszországban kifejezetten az a célja ennek az intézkedésnek, hogy megvédje az államot a kívülrõl jövõ romboló hatásoktól. Oroszország most választásokra készül. Martinov úgy látja, hogy ez a folyamat megrázkódtatások nélkül zajlik majd le. Mindenesetre „ezekre is felkészültünk”.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. May 09. 11:11:23
www.demotivalo.net//wp-content/uploads/2011/03/demot-szivarvany.jpg
154 #2 kakas
- 2016. May 09. 16:21:43
66.media.tumblr.com/1f1fc02f1f3f23fad33622bebe8d0c68/tumblr_nymt8xQTf61tm29n9o1_400.gif
267 #3 Perle
- 2016. May 09. 21:19:09
Majd neglátjuk, hogy az marad náluk az amerikai nagykövet, aki:
http://www.bloomberg.com/view/article...-to-moscow

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
296,457 egyedi latogato