Szépen bevallják, hogy bizony a csaló kertész vagy vizelek mellett sok-sok millió csaló szabotálta el történelmet. Gideon Greif izraeli történész több évtizede foglalkozik az auschwitzi borzalmak ismerõivel, a sonderkommandósokkal. Hosszú évek alatt felkereste mindazokat a túlélõket, akiket csak tudott, és leírta történetüket. Az interjúkból készült könyve most jelent meg magyarul Könnyek nélkül sírtunk címmel. A Saul fia készítõi is ezt olvasták. A Hetek interjút készített Gideon Grieffel.

Hogy tetszett Önnek a Saul fia?

Nagyon örülök annak, amit Nemes Jeles László és Röhrig Géza elért. A Saul fia szerintem zseniális. Ez az elsõ olyan film, amely valóban beviszi a nézõt Auschwitz világába, a táborba, sõt a gázkamrákba – szinte kézenfogva. Ez azért is kiemelkedõ teljesítmény, mert a holokauszt borzalmát nagyon nehéz hitelesen megjeleníteni. Voltak már erre próbálkozások korábban is, kevés sikerrel.

nemes jeles lászló és röhrig gézaNemes Jeles László és Röhrig Géza

Olyan film ez, amit szerintem látnia kell az embereknek, nemcsak jó lenne, ha látnák, hanem látniuk kell! Persze nem a kisgyerekeknek, hanem szerintem 16-17 éves kortól – akár a történelemoktatásban is hasznos eszköz lehet.

A könyv több túlélõvel készült interjúból áll. Inkább különbözõ egyéni történetek gyûjteményének mondható, vagy van egy központi üzenete, gondolatmenete?

Természetesen van egy központi üzenet: az Auschwitzban végbement tömeggyilkosság ipari jellegének bemutatása. Auschwitz egy halálgyár volt, mint ahogy Treblinka, Majdanek és Sobibor is. Ez az elsõ ilyen eset a történelemben. A zsidógyûlölet persze nem német találmány, és gettók léteztek már a középkorban is. De ennek a bûncselekménynek az ipari jellege mégis egyedi. Két mûszak volt: reggel hattól este hatig, majd este hattól reggel hatig. Volt igazgató, volt hierarchia a fontosabb és a kevésbé fontos munkások között. Csak éppen a nyersanyag és a végtermék volt más mint egy gyárban: emberi lényekbõl lett hamu.

A könyvem elsõként mutatja be azokat az apró részleteket is, amelyek nagyon is lényegesek ezzel kapcsolatban. Hogy megérthessük, hogyan mûködött egy ilyen „üzem”. Meg szeretném mutatni mindkét oldalt, az áldozatokét és a gyilkosokét is.

A holokauszt a történelem egyik leghorrorisztikusabb fejezete, a Sonderkommandó pedig ezen belül is a leghátborzongatóbb. Miért ezzel kezdett el foglalkozni?

Találkoztam egy görög zsidó túlélõvel, Josef Sackarral, aki szerepel is a könyvemben. Ott ültünk egy asztalnál az otthonában, és azt hittem álmodok: „Ez az ember bent volt a gázkamrában, és én itt ülök mellette! Ez elképesztõ!” Arra gondoltam, hogy ha vannak még hozzá hasonló túlélõk, akkor beszélnem kell velük. Õk az egyedüliek itt a földön, akik bent voltak a gázkamrákban – és tudnak is róla beszélni. Úgy voltam vele, hogy ha õk meghalnak anélkül, hogy elmondhatnák a történeteiket, az borzalmas katasztrófa lenne. Azonnal elkezdtem a munkát – 30 évet ennek szenteltem az életembõl. A képzeletemben szinte már a Sonderkommandó minden másodpercét rekonstruálni tudom, néha már magamról is azt hiszem, hogy ott voltam velük.

A sonderesek kapcsán felmerül egy etikai kérdés: terheli-e õket felelõsség azért, hogy részt vettek a halálgyár üzemeltetésében. Mit gondol errõl?

Õk egyértelmûen áldozatok voltak. Nem tudtak megmenteni senkit, hisz még magukat sem tudták. De az utolsó pillanatokban is reményt akartak közvetíteni és emberiek próbáltak maradni az áldozatokkal. A Saul fia tiszteletet ad a Sonderkommandó tagjainak és nagyszerû az a motívum, ahogy egy gyerek eltemetése áll a középpontban, holott tudjuk, hogy egyetlen gyereket sem temettek ott el – ez egy legenda. De mégis, Nemes Jeles László elképesztõ atmoszférát teremtett a filmben, amely annyira erõteljes, hogy még a történész barátaim is azt mondták, nem tudtak utána aludni. Úgy gondolom, ez az alkotás meg fogja változtatni a holokauszt megjelenítését a filmszakmában.

Van olyan jelenet, motívum a filmben, amit konkrétan a könyvbõl emeltek át?

Minden igaz a filmben, és minden részlete összeegyeztethetõ a könyvemmel. Például a Sonderkommandó tagjainak belsõ világa. Tudja, volt ott is hierarchia, látjuk a kápókat, és megjelenik az Oberkapo alakja is a filmben. Valamint az a feszültség és stresszes atmoszféra is érzékelhetõ, amelyet az interjúim is megidéznek. Nagyon fontos momentum a Sonderesek felkelése is, ami szintén megjelenik a filmben. A vallásosság ugyancsak kiemelhetõ.

Akkoriban az európai zsidóság jó része vallásos volt, így ebben a különítményben is voltak rabbik, még ultravallásosak is, akiket vallási bíróknak hívtak. Saul is egy ilyen rabbit keres.

Mit gondol, a könyvének van speciális üzenete Magyarország számára?

Nagyon is. Az Auschwitzban meggyilkolt zsidók legnagyobb része ugyanis magyar volt. Az õ deportálásukat a németek kezdeményezték és vezényelték le, de nagy segítséget nyújtott nekik a helyi magyar lakosság, a hatóságok, a vasutasok és a magyar kormány. Ennek pedig soha nem szabad még egyszer megtörténnie. Nem a magyarok kezdeményezték a holokausztot, sem a lengyelek, sem az ukránok, de kollaboráltak, segítették azt. És ezt meg lehetett volna akadályozni, csak nézzünk meg két országot: Dániát és Bulgáriát. A dánok azt mondták, „nem, mi nem engedjük” – és a dán zsidók 96 százaléka megmenekült. A bolgárok szintén azt mondták, hogy az ottani zsidók nem fogják elhagyni az ország területét, és 80 százalékuk megmenekült. Ha a magyarok is ezt mondták volna, bizonyára sokakat meg lehetett volna menteni.

Úgy gondolom, minden egyes zsidó, akit meggyilkoltak, bizonyos szempontból büntetés Magyarországnak, mivel nem tud profitálni azoknak a tehetségébõl, tudásából. Velük Magyarország ma az egyik legsikeresebb ország lehetne a világon.

Mit gondol, Európa megfelelõen bánik a holokauszt örökségével?

Ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Sokan azt mondják, mindez már vagy nyolcvan éve volt, nem fontos. Pedig az a nemzet, amely nem mondja ki, hogy „hibáztunk”, annak nem lesz jobb jövõje. Nem élhetünk illúzióban, nem lehet az igazságot a szõnyeg alá söpörni. Egy napon valamilyen módon úgyis a felszínre fog jönni.

A helyzeten nem segít a bevándorlás sem – még ha errõl nem is népszerû beszélni. De hát nézze meg, mi történt Svédországban, Malmöben, az ottani muszlimok miatt: a zsidóknak el kellett menniük a városból, mert féltek, elköltöztek Stockholmba. Ez nem a harmincas években történt, hanem most! Malmö egy zsidók nélküli város lett, holott nagy zsidó közösség volt ott. Szóval ez egy rossz idõszak Európának, az európaiaknak és a zsidóknak is.

Hetek, Petrõcz Jordán
Link