Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Ciki, de a fél Fidesz Soros pénzén tanult

TechnikaNem is tuttam! Bár az még "cikibb", hogy a zangliai kiküldetés szabadkõmûves zsidó beavatás is volt, cia-mossados beszervezéssel. A jelenlegi kormánypártnak volt (és valójában ma is lenne) oka a Soros György melletti kiállásra, a pártelit tudástõkéjének felhalmozásáért ugyanis igen sokat tett az amerikai pénzember két magyarországi projektje.


„Megdöbbenéssel figyeljük a Soros Alapítványt és Soros György személyét az utóbbi idõben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon. Látva a felsõoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetõleg a jövõben is nyújtani fog. Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történõ bevonása ellen."
Orbán Viktor és Deutsch Tamás 1989-ben
Orbán Viktor és Deutsch Tamás 1989-ben
Bánhalmi János / Népszabadság/archív

A fenti szövegû közleménnyel utasította el a magyar jobboldalon már akkor is rutinszerûen ûzött „sorosozást" a Fidesz 1992-ben.

Tény, hogy a jelenlegi kormánypártnak volt (és valójában ma is lenne) oka a Soros György melletti kiállásra, a pártelit tudástõkéjének felhalmozásáért ugyanis igen sokat tett az amerikai pénzember két magyarországi projektje, a nyitott társadalom gondolatát terjesztõ Soros Alapítvány, illetve a kifejezetten egy Nyugat-kompatibilis vezetõréteg kinevelésének céljával megalapított Közép-európai Egyetem (CEU).

Orbán Viktor 1988 áprilisától a Soros Alapítvány pénzébõl gründolt Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, 1989 szeptemberétõl pedig az alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. Soros-ösztöndíjjal tanult az Oxfordi Egyetemen 1986–87-ben Szájer József, a Fidesz EP-képviselõje. Németh Zsolt volt külügyi államtitkár 1988–89-ben ugyancsak ösztöndíjasként politikaelméletet hallgatott az oxfordi St. Antony's College-ban.

Schmidt Mária, Orbán korábbi fõtanácsadója, a Terror Háza igazgatója hároméves kutatási ösztöndíjat nyert a Soros Alapítványtól a magyar zsidóság XX. századi történelmének tanulmányozására ­1985-ben.

Kövér László mostani parlamenti házelnök 1987–1988 között kutathatta Soros-ösztöndíjjal a közép-európai társadalmi mozgalmakat. ­Deutsch Tamás a részben Magyarországon, részben Angliában mûködõ, kifejezetten a Fidesz és az SZDSZ ifjú reménységei számára szervezett hat hónapos „menedzseriskola" hallgatója volt 1989-ben. Kovács Zoltán kormányszóvivõ 1994 és 1995 között Soros-ösztöndíjjal Oxfordban a The Queen's College-ban tanult.Link

Hozzaszolasok

27 #1 etele
- 2016. May 21. 08:16:36
"Üzent Soros György"
" A közelmúltban a magyarországi médiában megjelent beszámolók félremagyarázták Soros György nézeteit az európai migrációs válságról és a lehetséges megoldásokról
- ennyit, és nem többet üzent a Népszabadságnak Soros György sajtósa."

Elemzõ cikkünket arról, mi állhat a sorosozás mögött, itt olvashatja. Egy erõs tételmondat az írásból:[color=#cc3300] "A sorosozás igazából az az antiszemitizmus, amit szabad."[/color]"
http://24.hu/belfold/2016/05/21/uzent...os-gyorgy/
154 #2 kakas
- 2016. May 21. 09:51:34
66.media.tumblr.com/68b14a407b9e7d16a0b7f2c163e8ad9e/tumblr_o76hsjHaAO1s4ew3vo1_1280.jpg67.media.tumblr.com/26bd0887ef7bc91af9fb14870f4bd305/tumblr_o7gy2lGc0J1s4ew3vo1_1280.jpg
69 #3 Szalonna
- 2016. May 21. 11:15:35
www.kepfeltoltes.hu/160521/13221491_1154118504640352_6095623508111034115_n_www.kepfeltoltes.hu_.png
117 #4 sooska
- 2016. May 21. 12:03:07
A Magyarország elleni támadásokat az európai háttérhatalom szervezi! Ovi tegnap mondta a híradóban! Idióta összeesküvés hívõk vagytok itt mindnyájan !!!Lehet ,hogy van amerikai háttérhatalom is? Esetleg ázsiai? Globális? Ez az idióta a végén JFK sorsára jut! Mik vannak!?!
267 #5 Perle
- 2016. May 21. 17:24:00
Akikre Saras pénze nem futotta,másokat mások segítették vidáman vasárnaponként, õk is vitték valamire, valameddig:
https://nepszava.us/blogs/news/109649...sszolgalat
33 #6 vizilo
- 2016. May 22. 05:38:17
Ez egy dolog de hánynak van kettös állampolgarsága azaz Izraeli utlevele...???? És milyen érdekeket szolgálnak ???? Ez mind zsido szinház nem magyar parlament !
267 #7 Perle
- 2016. May 24. 21:17:03

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
311,911 egyedi latogato