Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Kovács tartozása

BelföldA zsidó itt csakis a cigány-zsidó szaporítást és a nemzetállam megdöntését támogatta hivatalosan és nem is mellesleg. Sémi új a nap alatt. Titkosszolgálati projekt.
Kommunikációs zavarok a kormány és a Fidesz szóvivõinél


Kellemetlen kérdéseket kapott a kormányszóvivõ az interjúban. Sokkal tartozik Soros Györgynek

Jelenlegi árfolyamon akár 23 millió forintot is vissza kellene fizetnie Kovács Zoltán kormányszóvivõnek, ha Soros György visszakérné a korábban fideszeseknek adott támogatást. A szóvivõ egy interjúban sikertelenül próbálta összeegyeztetni a háttérhatalomról alkotott elképzelését, valamint a Fidesz és az amerikai milliárdos közös múltját. Ráadásul a Fidesz szóvivõjét is megcáfolták Soros-ügyben.

Soros György semmilyen politikai elvárást nem támasztott a tanulmányaimra adott, számos ösztöndíjért cserébe – állította csütörtök este az ATV Egyenes beszéd címû mûsorában Kovács Zoltán. Kálmán Olga mûsorvezetõ azután tette fel a korábbi ösztöndíjakkal kapcsolatos kérdéseket, hogy a kormányszóvivõ részletesen ismertette a Soros György politikailag motivált háttérhatalmáról alkotott, hivatalos kormányzati álláspontot. Bár válaszával a szóvivõ alapjaiban rengette meg a kormányzati kommunikáció hitelességét, a beszélgetés második felében is kitartott álláspontja mellett.

Az interjú mélypontját mégis akkor érte el a kormányszóvivõ, amikor a mûsorvezetõ arról kérdezte: ha Soros György kéri, visszafizeti-e a számára korábban megadott ösztöndíjak összegét. Az Orbán Viktor miniszterelnöktõl érkezett utasításnak ugyanis Kovács Zoltán látszólag vonakodva tenne eleget.

– Ha Soros György ezt mondja, akár vissza is fizetem – válaszolta, azt azonban nem árulta el, pontosan mekkora összeggel is támogatta õt a Soros-féle „háttérhatalom”. A szóvivõ zavarára magyarázatot adhat az, ha utánaszámolunk, mennyit kellene visszafizetne Soros Györgynek. Kovács Zoltán ugyanis nemcsak hazai, de nemzetközi viszonylatokban is elitiskolákban tanult. A Közép-európai Egyetemen teljes doktori képzésen, valamint egyéves elõkészítõ képzésen vett részt. Ezeknek tandíja évente legalább 4,5 millió forint, ami négy évre számolva, jelenlegi árfolyamon több mint 18 millió. A kormányszóvivõ ráadásul Soros Györgynek köszönhetõen egy évet az Oxford Egyetem Queen’s College intézetében tölthetett. Az elitkollégium honlapja szerint itt a lakhatás összege egy tanévre 1,2 millió forint, míg az Oxford Egyetemen a tandíj 3,7 millió forintnak megfelelõ angol fontba kerül. Vagyis itt – jelenlegi árfolyamon számolva – közel 5 millió forintba kerültek Kovács tanulmányai, így Soros György akár összesen 23 millió forintot is visszakérhet tõle.

A Soros-ügy azonban nem csak a szóvivõ kommunikációját zavarta meg. Tegnap egy sajtótájékoztatón Halász János, a Fidesz-frakció szóvivõje állította: a párt semmilyen támogatást nem kapott Soros Györgytõl, az amerikai üzletember nem fizetett be a Fidesz számlájára semmilyen pénzt. Ez pedig nem igaz: egy 1989-bõl származó archív felvételbõl ugyanis kiderül, a Fidesz budapesti és vidéki irodáinak mûködtetéséhez a Soros Alapítvány 3 millió forintot adott. A 444.hu pedig egy 1988-ból származó belügyminisztériumi jelentésre hivatkozva tegnap azt írta, Orbán Viktor és Kövér László Soros Györgynek számolt be a Bibó István Szakkollégiumnak utalt, 400 ezer forintos támogatás felhasználásáról.
Tárgyal a bizottság
A Soros Györggyel kapcsolatos kérdések is napirenden lesznek a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jövõ keddi ülésén – tette egyértelmûvé lapunknak Molnár Zsolt (MSZP), a testület elnöke. A napokban a DK kezdeményezte a bizottság összehívását és azt, hogy Lázár János „mutassa be a Soros-vádak bizonyítékait”. A Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szerint ugyanis titkosszolgálati jelentések bizonyítják az üzletember magyarországi befolyását. (M. Cs.)
Link

Hozzaszolasok

2 #1 gerry
- 2016. May 28. 07:35:08
Mondtam én mindig, hogy ez a Gyuri filantróp!
"Soros György semmilyen politikai elvárást nem támasztott a tanulmányaimra adott, számos ösztöndíjért cserébe"

Ez az a tipikus igazság a hazugságok virágcsokorjába ágyazva.

Késöbb csak a számlát nyújtotta be Soroska...

Okosfiúk - mégis mit gondoltatok akkor amikor "beiskoláztak" titeket? Megnyugodtatok, mert akkoriban nem kellett érte leszopnotok senkit?

...és most mint "értelmiségiek", megtanultatok írni, olvasni, gondolkozni (ja, azt nem!), csodálkoztok, hogy nyakatokba zihál a végrehajtó, kezében a tartozásotok hivatalosított papirjaival?

Ugye nem is hazudtok nagyon a nép pofájába???

Semmilyen politikai elvárást nem támasztottak nektek? Nem, hát. Most sincs szó politikai elvárásokról, csak a nyelvetek használatát kell többet gyakorolni.

Hofi után: "pénzért mindent:szopok,nyalok,gombot varrok" (gomb már nincs, eladtátok!)
4 #2 Posta Imre
- 2016. May 28. 12:50:26
Gerry ez a "nép" folyamatosan hazudik önmagának.
12 #3 spartakusz
- 2016. May 28. 13:25:23
Lehetséges Imre - ehhez mit szóltok:

JÓ HA TUDJÁTOK!

László Kiss
18 perce ·
Tudnod kell
·

Igazad van cseszd meg! De ha minden magyar elmegy a naygvilágba akkor nincs országa - én is voltam 1960 - végén 1970 - elején Németországban az akkori NDK-ban egy évet - legalább tíz évre valóan elõre megkerestem magam és jó éltem - de vissza jöttem! Hogy miért - mond meg te! id. László Kiss
http://tudnodkell.info/magyarsag/v/es...-magyarok/

BIZONY MOST KI KÉRNÉ VISSZA ORSZÁGÁT HA MINDENKI ELMENT VOLNA?
http://www.netextra.hu/magyar-tortene...szlovakok/
MÛKÖDNEK A FELSÕBB ERÕK:
http://www.netextra.hu/megtalaltak-a-...n-kiderul/

SEGÍTSETEK ELMENT MAGYAROK EBBEN !
Tisztelettel: id. Kiss László
4 #4 Posta Imre
- 2016. May 30. 14:35:38
Giró-Szász és Fritz is Soros-pénzen mûvelõdött

Giró-Szász András tanulmányait is támogatta Soros György.

A 24.hu úgy tudja: a volt kormányszóvivõ a madridi egyetemre látogatott Soros-pénzen, az alapítvány 400 ezer forinttal támogatta 1999-ben. Giró-Szász András mellett Fritz Tamás is részesült a támogatásból, a CÖF-szóvivõnek 600 ezer forinttal támogatták berlini tanulmányútját.http://hirtv.hu/ahirtvhirei/giro-szas...tt-1344613

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
295,539 egyedi latogato