Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Átfogó bûnüldözési adatvédelmi megállapodást kötött az Európai Unió és az Egyesült Államok

TechnikaAz álpintér sanya féle "titkosszolgálat" is ennek a játéknak a része. Új FSZB-s hálózat készül. Asszem hamarosan megindul az összefogdosás is. Átfogó bûnüldözési adatvédelmi megállapodást írt alá csütörtökön Amszterdamban az Európai Unió és az Egyesült Államok a két fél igazságügyi és belügyminisztereinek együttes ülésén.

A tárcavezetõk ülését követõen kiadott közös közlemény tanúsága szerint az adatvédelmi megállapodás a bûnüldözés terén megvalósuló, a rendõrségi és az igazságügyi együttmûködés keretében folytatott adatcsere alapjául szolgál majd a jövõben, az amerikai és az uniós állampolgárok személyes adatainak szigorú védelme mellett. Az egyezmény egyensúlyt hivatott teremteni a közbiztonság és az állampolgárok személyes adatainak védelme között.

A közös nyilatkozatban fontos lépésnek nevezték az egyezményt az európai-amerikai kapcsolatokban. Mint írták, a megállapodás meg fogja könnyíteni a felek közötti együttmûködést a szervezett bûnözés és a terrorizmus elleni harc terén, és ez az állampolgárok javára válik az Atlanti-óceán mindkét partján.

Az egyezményt még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia

A csütörtöki amszterdami tárgyaláson Loretta Lynch amerikai igazságügyi miniszter és Alejandro Mayorkas belbiztonságiminiszter-helyettes, valamint Vera Jourová igazságügyi és Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelõs uniós biztos, az EU tanácsának soros elnöksége részérõl pedig Ard van der Steur holland igazságügyi miniszter vett részt.

Az ülésen egyebek mellett a migrációs válság, a titkosszolgálati információmegosztás, valamint a terrorizmus, a szervezett bûnözés és a pénzmosás elleni küzdelem kérdéseit is megvitatták. A tárgyaló felek a tanácskozáson kifejezték elkötelezettségüket a transzatlanti együttmûködés erõsítése iránt, különösképpen a közös biztonsági kihívások terén.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2016. June 05. 06:28:32
Orbán: Az illegálisan érkezõ menekülteket ki is tehetik Magyarországról

Az illegálisan érkezõ menekülteket ki is tehetik Magyarországról – Orbán Viktor szerint ezt egy új törvény lehetõvé teszi. A Helsinki Bizottság társelnöke viszont azt mondja, hogy ez a szabályozás még azoknak is lehetetlenné teszi a beilleszkedést, akik menedékjogot kaptak és Magyarországon maradhatnak. Eddig kevesebb, mint 200 menekült kérvényét fogadta be a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal.http://www.atv.hu/belfold/20160605-or...rorszagrol
4 #2 Posta Imre
- 2016. June 05. 08:15:16
A verseken keresztül akarják megmutatni, milyen a mai Izrael
A Mûvészetek Palotájában mutatták be A szomjúság járványa címmel megjelenõ, negyven kortárs izraeli költõ verseit tartalmazó héber-magyar antológiát, amelynek célja: a kortárs izraeli költészet bemutatása.

Az Izraeli Nagykövetség szervezte est házigazdája Winkler Nóra volt, aki elmondta, hogy a kötet és az est célja az, hogy

"a verseken keresztül mutassa be a mai Izraelt,"

hogy közelebb hozza az emberekhez. Továbbá elárulta azt is, hogy ez a héber-magyar kétnyelvû antológia kötet megjelentetése Ilan Mor nagykövet álma volt.http://faktor.hu/faktor-2016-budapest...-nagykovet
4 #3 Posta Imre
- 2016. June 05. 13:55:49
A német hírszerzés nem dolgozhat uniós államok ellen

Kivételt csakis a terrorizmus jelenthet. Ezt tartalmazza az a törvénytervezet, melyet Merkel kancellár irodájában fogadtak el. A BND a jövõben szigorúbb ellenõrzés alá kerül.

A szövetségi hírszerzés fontosabb akcióit nemcsak a BND fõnökének és a kancellár kabinetfõnökének kell engedélyeznie, hanem egy független birákból álló testületnek is. Áprilisban idõ elõtt távozott posztjáról a BND fõnöke, aki nem értett egyet a tervezett szigorításokkal.

Most viszont törvény mondja majd ki, ha Merkel elképzeléseit elfogadja a parlament, hogy európai uniós államok, illetve azok polgárai ellen nem dolgozhat a németek hírszerzése. Korábban ez nem volt szabályozva. A sajtóból pedig kiderült: a BND sok uniós államban is végzett hírszerzõi tevékenységet. Sõt, az információkat gyakran megosztotta a CIA veztõivel. A legkínosabb példa az volt amikor a sajtó megírta: a BND lehallgatta az Élysée-palota telefonjait! A francia vezetés legbizalmasabb beszélgetéseit azután továbbadták az amerikaiaknak. A BND az amerikai NSA európai alvállalkozójaként mûködött. Az NSA munkatársa volt Snowden, aki külföldre menekült, és ott leleplezte: az amerikaiak szövetségeseik telefonjait is lehallgatták. Merkel kancellár sem volt kivétel. Obama elnök személyesen kért bocsánatot. Megígérte: a jövõben ilyen nem fordulhat elõ. A német sajtó erõsen kételkedik abban, hogy az USA elnöke komolyan gondolta ezt az ígéretét.http://kinokrad.net/284675-pervyy-mst...-2016.html
4 #4 Posta Imre
- 2016. June 05. 14:15:31
Uniós hadtestet szeretne az osztrák külügyminiszter

Szigorúbb, igazságosabb és rendezettebb uniós menekültügyi rendszert, valamit egy uniós hadtest felállítását szorgalmazta az osztrák külügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban. Úgy vélte, hogy a tengeren át érkezõ illegális menekülteket vissza kellene küldeni, vagy egy szigeten kialakított menekültszálláson kellene elhelyezni.

Sebastian Kurz a Die Presse címû osztrák napilapnak arról beszélt, hogy meg kellene vizsgálni, hogy mely államok álltak már szembe és küzdöttek meg hasonló menekültáradattal. Példaként az Ausztrália által alkalmazott eljárást említette, amely szerint az ország még azelõtt visszafordította a menekültekkel teli hajókat, hogy azokat elérték volna a kontinens partjait, és utalt az Egyesült Államokban található Ellis-szigetén folytatott gyakorlatra is, miszerint az amerikai hatóságok még a szigeten eldöntik, hogy ki utazhat be az országba. Kurz hasonló megoldást képzelne el Európában is.

Szerinte a jelenlegi európai rendszer ahhoz vezet, hogy emberek ezrei vesznek oda a Földközi-tengerben, hiszen nagy reménnyel indulnak neki a veszélyes útnak. Azt mondta, meg kell szüntetni az Európába vezetõ illegális migrációs útvonalakat.

Sebastian Kurz javaslata szerint az uniónak egy olyan hadtestre lenne szüksége, amely a 28 tagállam biztonsági erõibõl áll és védi az unió külsõ határait. Úgy vélte, ez eddig azért nem jöhetett létre, mert tavaly az európai politikának egyetlen célja volt, mégpedig “a menekülteket továbbutaztatása Németország fele”.

Kurz egyúttal szigorúbb menekültpolitikát szorgalmazott. Meglátása szerint az uniónak le kellene szögeznie, hogy ha az emberek illegális érkeznek a kontinensre, elveszthetik a menedékjog iránti igényüket. Úgy vélte, ha a menekülteket kimentik a tengerbõl, még nem jelent egyet azzal, hogy “jegyet kapnak Európába”.

Kifejtette azt is, hogy az uniónak több segítséget kellene nyújtania a menekültek származási országának, továbbá Európának áttelepítési program által kellene befogadnia az embereket. Kérdés, hogy Európa változtat-e azon a gyakorlaton, hogy az emberek 99 százaléka embercsempésszel érkezik a kontinensre és csupán töredékük az áttelepítési programmal – mondta Sebastian Kurz.

A Törökországgal való uniós megállapodásra vonatkozóan a tárcavezetõ úgy nyilatkozott: ha Európa Törökországra hagyatkozik, veszélyes függõség alakulhat ki. Európának erõsnek kell lennie, meg kell tudnia védeni a határait, és magának kell meghatároznia, hogy ki utazhat be a kontinensre – mondta és hozzátette: ezt pedig sem Törökország, sem az embercsempészek nem dönthetik el.
http://24.hu/kulfold/2016/06/05/unios...miniszter/
267 #5 Perle
- 2016. June 05. 18:11:26
A cikk utolsú mondatában van az eb elhantova. Számomra ez azt jelenti, hogy hozzájárul Európa valamennyi állama az amerikai katonai jelenléthez. Olyan lesz ez, min t az afganisztáni szcenárió...
236 #6 Vazul
- 2016. June 05. 18:41:13
A NATO a személyes adatokra éhes Egyesült Államok helyett és mellett az európai és amerikai hírszerzési és biztonsági szolgálatok által akar korlátlan hozzáféréshez jutni a légi utasok adatbázisai tekintetében Európában...
..Ha a brüsszeli forgatókönyv szerint haladnak az események, az Európai Unió hamarosan bevezet egy drákói megfigyelési rendszer egész Európában. Az európaiak azzal fognak szembesülni, hogy egész Európában korlátozzák a szabadságukat és mozgásukat, miközben Európa további bevándorlókat fogad be a Közel-Keletrõl és Észak-Afrikából. http://persianews.vcp.ir/0-%D8%A8%D8%...3%A9s.html
267 #7 Perle
- 2016. June 08. 15:44:40
Az Eu Bizottság elnöke vedeli a szeszt " itt mindenféle szinten szinten".
http://www.veteranstoday.com/2016/06/...arassment/

Nem csioda, ha mindent aláírnak, amit az amerikaik eléjük tesznek.

http://www.globalresearch.ca/germanys...ia/5529669

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
311,201 egyedi latogato