Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Színre léptek az új földesurak

BelföldSzínre léptetik. Sokkal könnyebb lesz "visszaállamosítani" az egybe terelt korrpuciós bázisú nemzeti vagyont. Ilyen eccerû ez. Nemzeti Bank is lesz, a mostani Takarékpénztárakból. Egy ideig mindenképpen haszonélvezõi lesznek a földprivatizációnak az állami földárveréseken eredményesen licitálók, illetve azok, akiknek három hektár alatti földekre irányuló vételi kérelmét pozitívan bírálták el. Más kérdés, hogy a kormány által a Földet a gazdáknak programnak nevezett magánosítás nyomán a politikai hatalomhoz közel álló barátok és rokonok, továbbá eddig ismeretlen üzletemberek is feltûnnek az új földesurak között.

Eredetileg összesen 380 ezer hektár termõföldet kívánt privatizálni a kormány a tavaly elkezdett eladások során. Ebbõl 330 ezer hektárnyi terület áll össze háromhektárosnál kisebb parcellákból. Ez az állami tulajdonban lévõ félmillió hektár mezõgazdasági terület több mint háromnegyede, összesen ötvenkétezer birtok, amelyekbõl negyvenezer három hektár alatti, tizenkétezer pedig ennél nagyobb. Az õsszel meghirdetett elsõ eladási ütemben 197 ezer hektárt bocsátottak árverésre, ebbõl mintegy 120 ezer hektár kelhetett el a nyilatkozatok alapján végzett becslésünk szerint. Becsült adatunk az is, hogy az idén meghirdetett második ütemben újabb ötvenezer hektárt adhattak el. A harmadik ütemben hatvanezer hektárt hirdettek meg, de júliusban újabb árverési kört tartanak – nyilvánvalóan a még megmaradt földek miatt.
A legnagyobb területet Fejér megyében Mészáros szerezte meg

Fejér megyében az átlagnál jóval sikeresebbek voltak a licitek. Ezt azért érdemes külön kiemelni, mert ez a megye a miniszterelnöknek és bizalmasának, a 2010-es országgyûlési választások után hamar a környék földesurává és a száz leggazdagabb magyar egyikévé avanzsált Mészáros Lõrincnek is közel áll a szívéhez. Már az árverések félidejénél az országos átlag kétszeresének megfelelõ arányban sikerült elárverezni itt a birtokokat, nem beszélve arról, hogy az elkelt földek területüket tekintve közel háromszorosát tették ki az országos átlagnak. Fejér megyében a legdrágább birtok egy 225 hektáros mátyásdombi terület, amely 520,7 millió forintért kelt el. A földért egy ismeretlen üzletember, Gárdonyi Sándor fizethet majd ennyit.

A legtöbb, 29 területet pedig a Csákvári Mezõgazdasági Zrt. vezérkarához köthetõ családok tagjai – Antalffy György Gáborék, Zimmermann Istvánék – szerezték meg. Mészáros Lõrinchez, Felcsút polgármesteréhez, a miniszterelnök gyermekkori jó barátjának és családjának 28 birtoktest jutott. Összességében a legnagyobb, 1425 hektárnyi területet a megyében – a megyei összterület 8,3 százalékát – Mészáros Lõrinc és családtagjai szerezték meg. Ugyanakkor Mészáros és felesége megvásárolták a Talentis Group Zrt.-t, ezáltal további 3960 hektárhoz is hozzájutottak, igaz, ebbõl 667 hektár már a tulajdonuk volt, 3300 hektárt pedig 35 éves bérlettel mûvelhetnek. Az általuk mûvelt terület ezáltal megközelíti a 6500 hektárt.
Jutott föld bõven a jó barátoknak is

Mészárosékat a Csákvári Mg. Zrt. már említett vezérkara követi a sorban, akik maguk, családtagjaik és alkalmazottaik révén 1227 hektár állami föld tulajdonjogához jutottak, ami a megyében eddig elárverezett földterületnek a 7,2 százaléka. Harmadik és negyedik helyen a Mezõföld Kft. és a Cserepes Agrár Kft. társtulajdonosai vannak 1035 hektárral és 6,1 százalékkal, valamint 1013 hektárral és 5,9 százalékkal. Itt jutott 278 hektárhoz L. Simon László menesztett miniszterelnökségi államtitkár üzlet- és élettársa, illetve 201 hektárhoz Flier Jánosnak – Orbán Viktor gyermekkori jó barátjának, Lévai Anikó üzlettársának és birtokaik gondozójának – a családja is. Nem beszélve a kormányfõ vejérõl és családjáról: Tiborczék összesen 299 hektárt nyertek el.
Az ismeretlen milliárdosok is befektettek

Országos szinten a legnagyobb földvásárlók egyébként olyan milliárdosok közül kerültek ki, akikrõl az adásvételek elõtt nem lehetett hallani. A március végéig elkelt földek közül a legtöbbet, több mint egymilliárd forintot Bács-Kiskun megyében egy 292 hektáros mátételkei területért fizeti ki a bajai Kenyeres Edina. A második legdrágább vétel a Hajdú-Bihar megyei Ebesen 189 hektár, amiért 963 milliót fizethet Frommer Dóra Debrecenbõl. A szekszárdi illetõségû Gscheidt Mátyásnak pedig „harmadikként” 616,8 millió forintot kell kiadnia a Tolna megyei Decs közelében fekvõ 223 hektárért. Félmilliárd forintnál nagyobb vételárat még öten fizethetnek, 400–500 millió közöttit pedig húsz személy. Pest megyében a legdrágább, 236 milliós földet, amely 131 hektár területû, és Nagykõrösön fekszik, Takács Szabolcs vásárolhatja meg. A vevõkrõl egyébként év végén tudhatunk biztosat, amikor kiderül, hogy a vásárlásokhoz felvett hitelek valóban a licitet megnyerõk nevére szólnak-e.
Sallainak válaszolt a tárca
Sallai R. Benedek, az LMP politikusa a napokban a privatizáció aljas, csúnya befejezésének nevezte a földeladásokat. Úgy nyilatkozott, hogy a program valójában az állami termõföldek „kijátszása a fideszes haveroknak”. Erre reagálva a Földmûvelésügyi Minisztérium közleményt adott ki, amelyben az áll, hogy a legfrissebb adatok szerint az árveréseken és a három hektár alatti földek értékesítése során immár közel 30 ezer földmûves szerezhetett tulajdont, tehát minden harmadik magyar földmûves vásárolt földet az értékesítési programban. – Az árverési vevõk átlagosan 41 hektáros parcellákat szereztek, és az új tulajdonosok közel 40 százaléka fiatal gazda – tájékoztatott a tárca. A Földet a gazdáknak program további sikere – írták –, hogy a gazdák kedvezményes kamatozású, államilag támogatott hitelbõl is tudnak földet vásárolni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés idõpontja: 2016. 07. 04.
Link

Hozzaszolasok

7 #1 virag
- 2016. July 04. 07:59:41
Egy éjszaka alatt vesztette el a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó vadásztársaság 14 ezer hektáros területét
http://vs.hu/kozelet/osszes/simicska-...e=newsfeed
238 #2 bivaly
- 2016. July 04. 09:54:51
Megy tovább a Torgyáni színjáték, Torgyán nélkül, változó szereposztásban, "mindent a magyar gazdákért" felkiáltással. Amolyan "Orbáni Nemzeti Hazaárulás" címen. Piros fehér zöldben, zászlóval, himnusszal, meg Istennel. Emlékeztek még a kárpótlási jegyekre ? Most kezd igazán fialni. A Magyar Nemzet meg mindig utólag felhívja a figyelmet, akár vezércikkben is a Titanic utasainak, hogy vigyázat jéghegy ! Jújj, de igazi tényfeltáró újságírók !

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
312,864 egyedi latogato