Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

'Újrafogalmazták a NATO helyzetét' Varsóban

TanácsadásMagyarul ez annyit jelent, hogy hivatalosan is átvette a maci és a sárkány a "nato" fedõnév alatt futó mocskos zsidó projekt irányítását. A varsói NATO-csúcstalálkozó átrajzolta a globális biztonság térképét, és megerõsítette Lengyelország biztonságát – jelentette ki Beata Szydlo lengyel kormányfõ azon a hétfõi sajtótájékoztatón, amelyen az észak-atlanti szervezet tanácskozását értékelték.

A csúcs megszervezéséért felelõs tárcavezetõk – a nemzetvédelmi, a kül- és a belügyminiszter – részvételével megtartott varsói sajtóértekezleten Szydlo úgy értékelte: a hétvégén hozott döntések az egész észak-atlanti szövetséget megerõsítik. Lengyelországot illetõen úgy fogalmazott: itt „valódi NATO-jelenlétnek lesz helye”, kormányának a csúcstalálkozó elõtt kitûzött összes stratégiai célja megvalósult.

Hasonlóképpen vélekedett Witold Waszczykowski külügyminiszter is. „Csak ma mondhatjuk meg, hogy valódi szövetséges garanciákra tettünk szert azáltal, hogy az atlanti szövetség erõit idetelepítik” – jelentette ki. Szerinte „az elszántságot és az elrettentést jelképezõ” egységek a térség biztonságát szavatolják.

Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter szerint Varsóban „újrafogalmazták a NATO helyzetét, újraértékelték a világban jelentkezõ valódi, az összes tagállamot érõ fenyegetéseket”. Ezt a fejleményt szerinte „a lengyelek nemzedékei talán a második világháború kitörése óta várták, arról álmodozva, hogy végül biztonságban legyünk, mi döntsük el, mely hadseregek védenek, és miféle szövetségesekbõl nemigen kérünk” – jelentette ki.

Kilátásba helyezte, hogy a Lengyelországba telepítendõ, amerikai irányítású szövetséges egységek a jövõ év január elejétõl érkeznek, az Egyesült Államok egyben annak a lengyelországi székhelyû hadosztálynak az élére is áll, amely a balti államokba a német, a brit és a kanadai irányítással vezénylendõ nemzetközi zászlóaljakat felügyeli.
Közös alapértékek

A szombaton véget ért kétnapos varsói NATO-csúcsértekezleten többek között a keleti szárny megerõsítésérõl döntöttek, ennek keretében Lengyelországba és a balti államokba négy, összességében 4000 fõs zászlóaljat telepítenek rotációs jelleggel. Jövõre emellett egy 4200 fõs amerikai páncélosdandárt is irányítanak a kelet-közép-európai országokba, lengyelországi parancsnoksággal.

A tagállamok a csúcson állást foglaltak a közös védelem és a közös alapértékek mellett, a terrorizmussal szembeni védelmi és elrettentõ erõ fokozását, az euroatlanti térség és Európa egységét, az Oroszországgal folytatandó párbeszédet hangsúlyozták. A NATO kiképzõ- és képességfejlesztõ missziót kezd Irakban a helyi fegyveres erõknél, támogatást nyújt Jordániának, egy új hírszerzõ központot létesít Tunéziában, hogy ezzel is segítse az ország különleges erõinek munkáját. A NATO-tagállamok vezetõi elvileg jóváhagyták, hogy a NATO légtérellenõrzõ AWACS-gépei közvetlen támogatást nyújtsanak az Iszlám Állam terrorszervezet ellen Irakban és Szíriában harcoló, amerikaiak vezette koalíciónak. A NATO új haditengerészeti hadmûveletet indít a Földközi-tengeren (Operation Sea Guardian), fenntartja stabil katonai jelenlétét Afganisztánban, és 2020 végéig folytatja az afgán biztonsági erõk finanszírozását.
Link

Hozzaszolasok

69 #1 Szalonna
- 2016. July 11. 19:35:08
Majd ha eltakarodnak innen, meg kelet Európából, akkor majd valós lesz a tényállás, addig semmi.
4 #2 Posta Imre
- 2016. July 11. 19:36:35
Szalonna, a nagyjából békés átmenet és takarítás közös érdek. A valódi ellenséget nem nevezik néven. Vedd úgy, mindenki maga után takarít. Ez a szabály.
69 #3 Szalonna
- 2016. July 11. 19:40:06
A vadak Európába telepítése is közös érdek.... csak mindenkinek másról... Ferkélnek az elmebeteg multikulti, ezért hozza hadihajókkal a NATO az olasz tengerrõl õket, Putyinénak meg az EU gyengítése, mert így leesnek a volt keleti tagállamok nekik, az EU meg újra fel lesz osztva, a Visegrádi négyeket meg átveszik az oroszok meg Kína, a zsidajok meg csinálnak maguknak nyugaton ilyen még nagyobb multikultis szart. Ki van ez találva... fejeknek hullani kell majd itt is, mert a moszat meg a CIA ügynököket le kell cserélni, persze halkan és demokratikusan, zsidókat kipaterolni innen az orosz Kínai határra, a cigányokat keményen helyre rakni, aztán kiadni az útjukat. orbán már parancsba adta a Lázár zsidó gyereknek hogy fokozatosan lassan csepegtessék az EU-ból való kihátrálást is.
6 #4 anzsi a macska hala
- 2016. July 12. 13:36:26
WarShow
267 #5 Perle
- 2016. July 12. 13:43:46
A nato gyakorlatilag " belelépett" az Unióba a most aláírt együttmûködési nyialkozattal.
Közösen lépnek majd fel a nagyobb kihívások, a migráció és kíbertámadások ellen.
[http://www.globalresearch.ca/confirme...on/5535508
Tudhatták ezt elõre a britek, vagy Izrael, akinek már alakul a misszójuk a Nato fõhadiszálláson.
http://www.globalresearch.ca/israel-a...to/5325890
"A kéz, mely az( északi atlanti) bölcsõt ringatja, a világot igazgatja."
238 #6 bivaly
- 2016. July 14. 09:37:48
A lengyelek már komoly szerepet játszottak a második világháború kirobbantásában is, természetesen a hivatalos történetírás ezt jól letagadja, elfedi. De ha megnézzük a háború utáni Legyelországot, pontosan az játszódik le mint nálunk, más méretekben, és ott is igen nagy volt mind az ellentmondás, mind a meghasonulás. Ki az "igaz" lengyel ? A londoni migráns kormány, vagy Gomulka ? Esetleg egyik sem ? Lengyelország mára ketté, vagy háromfelé vált, politikai értelemben, igen és mint mindenhol ez a hétköznapokban lecsapódik. Az ottani "elit" meg keresi a jólétéhez az aktuálisan nyalható segget ! Nem ismerõs ?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
313,980 egyedi latogato