Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Oroszbarát Trump, kibontakozó polgárháború - össze lehet hozni a széthasadt pártot?

TanácsadásHa "triumph" gyõz (vagyis úgy manipulálják a választási csalást), akkor nem lesz "orosz háború", ha a cionista Clinton, akkor lesz, sõt lehet, hogy..., de, vagy mégsem. A gyagyásoknak csak ennyit kell megérteni. Clinton semmiképpen nem "nyerhet". USA meg lényegében behódolt a macinak. Ennyi! Trump alelnökjelöltjére hárul most a feladat, hogy a súlyosan megosztott republikánus pártot egyesítse. A rendõrgyilkosságok kapcsán az egyik szónok szerint kibontakozó polgárháborút látunk, ahol a törvényesség csap össze az anarchiát keresõ gyûlölettel. Trump csapata megakadályozta, hogy a republikánus külpolitikai választási anyagba bekerüljön az Ukrajnának szállítandó amerikai fegyverek ügye. Az 1933-as Glass-Steagall törvényt is felmelegítették.

A hétfõn kezdõdött, ohiói Clevelandben tartott négynapos republikánus konvenciónak azt kellene a külvilág számára demonstrálnia, hogy a párt egységesen kiáll elnökjelöltje, Donald Trump mellett. Ez bizony nem kis feladat, a republikánusok ugyanis súlyosan megosztottak, a párttagok 44 százaléka még mindig egy másik embert szeretne látni a republikánusok elnökjelöltjeként. Trump sem segíti a sebek behegedését, számára ugyanis csak két frakció létezik a párton belül: a barátok és az ellenségek.

Az alelnökjelöltre hárul a feladat

Mike Pence alelnökjelöltre, Indiana szövetségi állam kormányzójára, a konzervatív Tea Party mozgalom emberére hárul most a feladat, hogy a pártot Trump mögé állítsa. Pence saját magát „kereszténynek, konzervatívnak és republikánusnak” tartja, mégpedig „pont ebben a sorrendben”, ami már mutatja, milyen szinten tolódik egyre jobbra a párt. A felmérések szerint a Tea Party tagjainak 71 százaléka gondolja úgy, hogy Obama elnök „egzisztenciális veszélyt” jelent Amerikára, miközben a republikánusok csupán 6 százaléka osztja ezt a nézetet.

A konvenció szónokainak listája is árulkodik a pártban húzódó mély árkokról. Nem vesz részt Arnold Schwarzenegger, sem Clint Eastwood, de a korábban elbukott jelöltek is hiányoznak, így Marco Rubio, Jeb Bush, vagy John Kasich. Eleddig a pártot csupán egyetlen dolog egyesíti: a Hillary Clinton elleni gyûlölet. Holott a republikánus pártnak már ideje lenne aktívan Trump mögé állnia. Mert apparátus nélkül ugyan csilloghat Trump a médiában, de az országos választási csapatok nélkül ez a történet bármikor kifulladhat.

Összességében a párt moguljai jelenleg akár elégedettek is lehetnének. A Monmouth Egyetem országos felmérésében Hillary Clinton csupán 2 ponttal vezet abban a csoportban, akik novemberben szavazni óhajtanak – ez pedig hibahatáron belül esik. Tehát a pártok közötti versengés optimizmusra is okot adhatna a republikánus vezetésnek, az meg már csak részben rájuk tartozik, amelyek a közember elégedetlenségét mutatják a két nagy párttal és jelöltjeivel szemben. Ezek szerint Trump országos elutasítottsága csaknem eléri a 60 százalékot, míg Hillary Clintoné 56 százalékon áll. Az amerikaiak egyharmada mindkét elnökjelöltet elutasítja.

A rendpártiság került a zászlóra

A sorozatos rendõrgyilkosságok is közrejátszhattak abban, hogy a konvenció helyszíne egy ostromlott várhoz hasonlít. Több ezer rendõr és kilométer-hosszú barikádok biztosítják a helyszínt, miközben minden biztonsági lépést a helyszínen a titkosszolgálatok – Secret Service és a Department of Homeland Security - felügyeletének van alárendelve. Cleveland városa 50 millió dollár szövetségi támogatást kapott kiadások fedezésére.

Trump a konvenció elõtti nyilatkozataiban világossá tette, hogy „csak próbálunk harcolni az Iszlám Állam terrorszervezet ellen, miközben a saját embereink gyilkolják a saját rendõreinket. Az országunk megosztott és kicsúszott az ellenõrzés alól”. A CBS-nek adott interjújában gyengének és a jogrend biztosítására képtelennek minõsítette Obama elnököt és Hillary Clintont.

David Clarke, Milwaukee járás seriffje hétfõ esti beszédében a rendõr-erõszak elleni tüntetéseket „anarchiának” titulálta. Clarke, aki, maga is afro-amerikai, korábbi interjúiban kijelentette, hogy az Egyesült Államok polgárháborúban áll a Black Lives Matter civil szervezet tüntetõivel, akiket az Iszlám Állam fanatikusaihoz hasonlított. Clarke szerint a kibontakozó polgárháborúban a törvényesség csap össze az anarchiát keresõ gyûlölettel.

Friss fejlemények
Káncz Csaba
Káncz Csaba

Az elmúlt napok fejleményeként Trump csapata megakadályozta, hogy a republikánus külpolitikai választási anyagba bekerüljön az Ukrajnának szállítandó amerikai fegyverek ügye, amellyel szembement szinte az összes republikánus külügyi vezetõ véleményével. Itt ki kell emelnünk, hogy Trump mindig is jóval orosz-barátabb volt, mint a Republikánusok többsége. Trump úgy látja, hogy Európa számára nem Moszkva a legnagyobb veszély, hanem az iszlamista terrorizmus és a kontinens nyitott külsõ határai – ez ügyben Trump szerint Washingtonnak segítõ kezet kellene nyújtania Európának.

Trump emellett bedobatott egy pénzpolitikai bombát is a republikánus jelölõgyûlésen: felélesztené ugyanis az 1933-as Glass-Steagall törvényt, amely a bankok kereskedelmi és befektetési banki üzletágának szétválasztását eredményezte a nagy válság (Great Depression) után. A javaslat törvénnyé válásának esélye ugyanakkor még Trump megválasztása esetén is csekély. Hillary Clinton ennél óvatosabb - köszönhetõen a számos Wall Street-i támogatónak is -, nemrég õ banki tranzakciós adó bevezetésérõl beszélt.

Káncz Csaba jegyzete
Link

Hozzaszolasok

69 #1 Szalonna
- 2016. July 20. 11:15:51
Trumpi is zsidó. Ezek mindenhol ott vannak. De egy percig se gondolja senki hogy Rotschildék vagy Rockefellerék bárkinek behódolnak, akkor inkább háborúznak, akár az oroszokkal is. Teljesen nyíltan. Kínával is próbálkoznak,
329 #2 gutai zub
- 2016. July 20. 14:47:44
Szalonna,

"Trump is zsidó"?

A közelmúltban a zsidó kongresszus elõtt elmondott beszédébõl idézek:

"senki nem mondhatja rám, hogy nem szeretem a zsidókat. Az egyik lányom egy zsidóhoz ment férjhez.
Néhány hónap múlva születik egy zsidó unokám....."

Elõbb vagy utóbb a mi kutyánk kölyke...........
63 #3 GP
- 2016. July 20. 16:31:43
Napi rettegõk! :D

Henning Witte: 400.000-es ISIS hadsereg jött Európába. Szeptemberben elfoglalnak egy országot


www.kulfoldiapro.com/wp-content/uploads/2016/06/gtr.jpg




[color=#ff3300]Eredeti forrás:[/color] http://speisa.com/modules/articles/in...-2016.html


"Mikor az Iszlám Állam azzal fenyegetõzött, hogy 2014-2015-ben szent háborút robbant ki Európában én csak nevettem rajta. Nem történt semmi nagyobb támadás, de aztán jött a párizsi mészárlás és minden világossá vált.



A támadás után néhány nappal Hamburgban töltöttem néhány napot egy jó barátomnál, aki kapcsolatban van magas rangú katonákkal, rendõrökkel és bírókkal. Õ elmondta, hogy egy német biztonsági tiszt megosztott vele egy bizalmas információt: Az Iszlám Állam 400.000 harcost csempészett be Európába a migránsokkal. A barátom azt is elmondta, hogy az informátor nyomtalanul eltûnt miután elmondta neki ezt az információt."



A támadás idõpontja 2016 szeptembere mondja White. Mik a jelei annak, hogy így van és bekövetkezik a támadás szeptemberben. 1. A legtöbb bevándorló 18 és 35 év közötti férfi, felszerelve okos telefonokkal és igen agresszívek. A kísérõ nélküli menekültek hazudnak a korukról. Õk is katonák.



2. A legtöbb menekült nem Szíriából jön csak szírnek vallja magát.



3. A szilveszteri szexuális támadásoknál kiderült, hogy nem spontán akciókról van szó, hanem egy igen jól szervezett támadásról.



4. Több Törökországba érkezett hajón is konténerszámra találtak fegyvereket, de még több csúszhatott át az ellenõrzéseken.



5. Az ISIS nagy föld terülteket vásárol Boszniában katari és szaúdi pénzekbõl és egy rendkívül veszélyes dzsihadista szigetet hozott létre Európában.



6. A német és a svéd hatóságok többször foglaltak le nagy mennyiségû fegyvert és robbanóanyagot.



7. A kurdok szerint a török Elnök irányítja az Iszlám Államot 8. Május 1.-én a NATO fõparancsnok bejelentette, hogy az ISIS rengeteg harcost csempészett Európába.



9. A svéd hadsereg vezetõje bejelentette, hogy az ország hamarosan háborút fog vívni valakivel, de az nem Oroszország lesz.



10. Információk szivárogtak ki a svéd rendõrségtõl, hogy az ISIS jelentõs haderõt csempészett be Svédországba, de nem szabad beszélni róla csakúgy mint Németországban.
69 #4 Szalonna
- 2016. July 20. 17:07:17
Imre, tett olyan kijelentést is hogy mind a két unokáját zsidónak nevelik. Õ sem lehet más. Azok takarítják el a szart akik összehányták.
4 #5 Posta Imre
- 2016. July 20. 17:58:51
Trump: a két unokámat is zsidóként nevelik
2016/03/15 transyadmin 1 hozzászólás
donald-trump-quote-shoot-somebody-superNIF: Trump mindhiába adta lányát zsidóhoz, és mindhiába lakodalmaztak zsidó módra, és mindhiába fogadja el, hogy mindkét unokáját, ha fiuk, megmetéljék, és mindhiába szánja el magát vén fejjel, hogy a kamerák ÖSSZTÜZÉBEN levágatja legbecsesebb testrészének a végét, mert az amerikai zsidó PT-nak ez sem lenne elég! Trump nem az ö ügynökük. Nem fogadott el pénzt tõlük!
Ra is uszítottak néhány ezer tüntetõt, akik összeverekedtek az ö kedvelõivel.
Mi lesz ebbõl, ha ez így megy tovább? Lelövik? -ahogy írtuk már!

Ki gondolta volna, hogy egy “mágnás” családjában nincs legalább egy fél tucat zsidó. Elképzelhetetlen. És még náci is. Ajvé!A floridai Miamiban rendezték meg csütörtökön este a négy amerikai republikánus párti elnökjelölt-aspiráns országos televíziós vitáját, amelyen a jelenleg legnépszerûbbnek tûnõ Donald Trumpot kiváltképp a muszlimok elleni kijelentései és a palesztin-izraeli konfliktusban elfoglalt álláspontja miatt érték kritikák. “Hogyan is lehetnék Izrael-ellenes, amikor a vejem zsidó, és a két unokámat is zsidóként nevelik?” – csomagolta kérdésbe álláspontját a New York-i milliárdos.

A korábbi vitákhoz képest összehasonlíthatatlanul visszafogottabb hangnemben zajlott a párt elnökjelöltségéért küzdõ négy politikus – Donald Trump New York-i üzletember, Ted Cruz texasi szenátor, Marco Rubio floridai szenátor és John Kasich ohiói kormányzó – nézeteinek ütköztetése. Még a szabadszájúságáról ismert Trump sem engedett meg magának személyeskedõ megjegyzést vetélytársaira. Az amerikai fõsodorbeli média elsõ kommentárjai ki is emelték, hogy Trump változtatott a stílusán.

A vitában – a korábbiakhoz képest – viszonylag sok idõt szenteltek a külpolitikai témáknak: a terrorizmus elleni küzdelemnek, a palesztin-izraeli konfliktusnak és az amerikai-kubai viszonynak.

Cruz és Rubio részletesen ecsetelték véleményük különbözõségét a New York-i üzletemberétõl. Hosszasan vitáztak azon, hogy jelentenek-e – és ha igen, akkor mekkora – veszélyt a radikalizálódott muszlimok, de Trump nem változtatott korábbi álláspontján, nem vonta vissza nagy vitákat kiváltó muszlimellenes nézeteit, s kitartott a héten tett kijelentése mellett is, miszerint “a muszlimok gyûlölnek bennünket”. Marco Rubio válaszul elmondta, hogy muszlimok is szolgáltak és szolgálnak az amerikai hadseregben, és muszlim vallású hõsök is nyugszanak az arlingtoni nemzeti sírkertben. Az egyetlen lehetõség a radikalizálódott muszlimok legyõzésére, ha összefogunk a nem radikális muszlimokkal – fejtegette a floridai szenátor.

Az ohiói kormányzó, John Kasich, arról beszélt: az Iszlám Állam (IÁ) nevû terrorszervezet legyõzéséhez létfontosságú, hogy az Egyesült Államoknak legyenek szövetségesei a Közel-Keleten, illetve az arab világban. Kasich Szaúd-Arábiát, Jordániát, Egyiptomot említette szövetségesként a térségben. Trump azt mondta: elnökként húsz-harmincezer amerikai katonát küldene a térségbe, hogy gyors vereséget mérjenek az Iszlám Államra, de utána a katonák hamar vissza is térnének, hogy részt vegyenek az Egyesült Államok “újjáépítésében”. “Nincs más választásunk: le kell számolnunk az Iszlám Állammal” – szögezte le Trump.

Trump megvédte álláspontját a palesztin-izraeli konfliktust illetõen is. Kitartott amellett, hogy semleges lenne e konfliktusban, de hangsúlyozta, hogy ez nem jelent Izrael-ellenességet. “Hogyan is lehetnék Izrael-ellenes, amikor a vejem zsidó, és a két unokámat is zsidóként nevelik?” – csomagolta kérdésbe álláspontját a New York-i milliárdos.

A vitát moderáló egyik újságíró kérdésére – hogy korábbi állásfoglalásaival miért is támogatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt -, Trump kifejtette: nem támogatja az orosz elnököt, hanem elismeri, hogy Oroszországnak erõs vezetõje van, amilyen Amerikának nincs.
Hírdetés

Trump a négy elnökjelölt-aspiráns közül egyedüliként részben egyetértett Barack Obama elnök Kuba-politikájával: szerinte “valamit tenni kellett”, végtére is ötven esztendõ eltelt már, csakhogy szerinte az elnök nem jó megállapodást kötött a kubai kormányzattal. Többször is hangoztatta, hogy üzletemberként mindegyik elnökjelölt-aspiránsnál jobban tudja, hogyan kell tárgyalni és megállapodást kötni.

A CNN hírtelevízió által szervezett és moderált vitán belpolitikai kérdésekrõl is szó esett, így például a bevándorlásról vagy a társadalombiztosításról. Trump bejelentette, hogy Ben Carson sebészprofesszor, aki a múlt héten szállt ki az elnökjelöltségért folyó küzdelembõl, várhatóan még pénteken nyilvánosságra hozza, hogy az õ elnökjelöltségét támogatja.

Forrás: mti, Posta Imre, nemzeti.net
Nemzeti Internetfigyelõ (NIF)
https://internetfigyelo.wordpress.com...t-nevelik/

Szalonna, azt, hogy Clintonnal uncsitesók, valamelyik mûsorban mondják el szenzációként Horkovicsék.
4 #6 Posta Imre
- 2016. July 20. 19:19:30
Plágiumvád: beadta lemondását Trumpné beszédírója

A kínos plágiumvád miatt benyújtotta lemondását Donald Trump feleségének, Melania Trumpnak a beszédírója. Meredith McIver lemondását azonban a republikánusok elnökjelöltje nem fogadta el.

Trump feleségét azzal vádolták, hogy hétfõ esti, clevelandi, a republikánusok konvencióján elhangzott beszédében szó szerint vett át mondatokat a jelenlegi first lady, Michelle Obama 2008-ban, a demokraták elnökjelölõ konvencióján elhngzott beszédébõl.

Melania Trump. (MTI/EPA/Shawn Thew)

Meredith McIver szerdán nyilatkozatot tett közzé, amelyben elmagyarázza, hogy mi történt. A Trump-cégbirodalom hivatalos levélpapírján közzétett írásában a beszédírónõ azzal érvel, hogy “pusztán a véletlen mûve” a hasonlóság Melania Trump hétfõi – a republikánus konvenció elsõ napján elmondott – beszédének egyik bekezdése és Michelle Obama beszédének egyik része között.

McIver közleménye szerint Melania Trump telefonon felolvasta neki Michelle Obama szóban forgó beszédét, s arra kérte õt, hogy hangulatában, mondandójában ilyen jellegû legyen az õ beszéde is.

“Lejegyeztem, amit mondott, és késõbb beillesztettem a beszéd tervezetébe, de a mondatok benne maradtak a végleges változatban is. Nem ellenõriztem pontosan Mrs. Obama szavait. Ez az én hibám volt, szörnyen érzem magam a káoszért, amit okoztam Melaniának, a Trump-családnak, valamint Michelle Obamának” olvasható Meredith McIver nyilatkozatában.

Nincs még vége

McIver, aki balerina volt mielõtt a Trump-vállalatbirodalomnál kezdett dolgozni beszédíróként és részt vett néhány, Trumpról szóló könyv megírásában is, egyúttal közölte: kedden benyújtotta lemondását Donald Trumpnak és a Trump-családnak, de lemondási kérelmét elutasították.

“Trump úr azt mondta: az ember követ el ártalmatlan hibákat, de e tapasztalatokból tanulunk és így válunk éretté” – írta közleményében Meredith McIver. Egyúttal bocsánatot kért a hibája okozta zûrzavarért és hisztériáért.http://www.hirado.hu/2016/07/20/plagi...szediroja/
4 #7 Posta Imre
- 2016. July 20. 19:30:46
Clinton elcsalta a demokrata elõválasztást?

Egy romániai hacker kedden nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint a demokraták elõválasztási folyamatát elcsalták, mert Hillary Clinton már a kampány elõtt elrendezett mindent.

A magát Guccifernek nevezõ, 44 éves román hacker újabb dokumentumai szerint a Demokrata Párt Országos Bizottságának szerverérõl származnak. A kiszivárogtatott adatokból az derül ki, hogy Hillary Clinton már jóval az elnökjelöltsége 2015-ös bejelentése elõtt megállapodott tanácsadóival és kampányának finanszírozóival arról, hogy õ lesz a demokraták elnökjelöltje.

A The Hill nevû amerikai politikai lap szerint John Podestának a Clinton-kampány jelenlegi fõnökének, Dennis Chengnek, az adománygyûjtõ akciók szakemberének és Robby Mook kampánymenedzsernek küldött rendszeresen e-maileket Clinton.

A napvilágra került adatok nagy felháborodást váltottak ki Clinton korábbi vetélytársa, Bernie Sanders vermonti szenátor híveinek körében, õk ugyanis eddig is meg voltak arról gyõzõdve, hogy az elõválasztási folyamatot elcsalták, mivel az egész egy bábjátéknak tûnt. Véleményük szerint nem volt igazi verseny, a folyamat inkább Clinton “megkoronázásáról” szólt.

Egyre inkább bebizonyosodik az is, hogy az amerikai média alkalmazkodik a demokrata párt stratégiájához, bõszen közlik Clintonék azon történeteit, amelyek segítik Hillaryt, sõt, levélben egyeztetnek a Clinton-kampánnyal egyes témákról.

A The Hill arról is ír, hogy egyes demokraták reszketve fogadták az iráni atomprogramról megkötött megállapodást, felsorolják, hogy kik azok a demokrata párti politikusok, akik igyekeztek megfúrni az atomalkut.

A Guccifer nevû hacker egyébként egy magyar származású román állampolgár, polgári neve Marcel Lazar Lehel, jelenleg egy amerikai börtönben ül és Romániában már elítélték jogosulatlan adatszerzés miatt.

(Kitekintõ, The Hill)
69 #8 Szalonna
- 2016. July 20. 19:55:41
Imre, ez családi biznic. Nagyban megy a játék.
236 #9 Vazul
- 2016. July 20. 20:48:33
Egy erdélyi ismerõsöm mesélte Marosvásárhelyen, hogy kiment Amrikába dolgozni, majd nyitott ember lévén, megismert egy társaságot, akikenk azt hazudta, hogy metélttészta. Addig mondta nyomorgott, majd, amikor ezt elõadta magáról, hogy egy hánytatott sorsú erdélyi zsidógyerek, kitárultak elõtte a kapuk Amerikában! Egybõl lett jó munkája, lakása.

Most ez kb 9 éve történt, fogalmam sincs, hogy tényleg metélttészta volt-e, vagy csak azt kamuzta, hogy azt kamuzta a zsidóknak. De ez a történtet akkor is szöget ütött a fejembe, hogy nem csak a zsidók épülhetnek be mindenféle más faj közé, ha a szükség törvényt bont.

Mindenesetre Hillary kapcsán csak elég elolvasni a kikerült levelezését pl. a palsztinok kapcsán, vagy Chati O'Brian könyvét, aki nõként Hillary szexrabszolgája volt. Nem kicsit gyomorforgató.

Ha Trumpról ilyen gyomorforgató dolgok lennének, már valószínûsítem, hogy szintén kikerültek (kiszivárogtatódtak) volna.

Minõségi különbségeket sejtek a két jelölt közt. Nem mondom azt, hogy nem zsidó, mert nem ismerem, de a zsidók közt is van kisebb és nagyobb g.ci. Egyik se jó, de ezt a többezer éve elb@szott világot se lehet egyik napról a másikra megjavítani. Sajnos.
35 #10 Andrea
- 2016. July 21. 12:17:28
"Trump szerdán a New York Times-nak nyilatkozva azt mondta, “ha az Egyesült Államok megvédésérõl döntünk, bármikor küldhetünk katonákat külföldre – de ehhez nem kell állandó jelleggel külföldön állomásozniuk. Ez így jóval kevésbé lenne költséges.” http://www.hidfo.ru/2016/07/trump-az-...europabol/

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.05 masodperc
296,389 egyedi latogato