Ez több, mint közvetett utalás! Mi fán terem a gülenizmus, amely ma Erdogan elnök Törökországában betölti a bûnbak szerepét? És mi a török Orbán–Simicska-harc lényege? Erre próbáltak választ adni egy csütörtöki budapesti konferencián.

Villámkonferencia zajlott a törökországi fejleményekrõl öt nappal a sikertelen puccs után, az azt megtorló tisztogatások kellõs közepette. A Political Capital által összerántott eseményen több téma is szóba került, elsõnek maga a puccs, amely, Tarik Demirkan, a magyarországi Turkinfo fõszerkesztõje ironikus kifejezésvel élve „méltatlan volt a török hadsereghez”.

Nem lehet este puccsot kezdeni, amikor fél Isztambul az utcákon van, akkor kell belevágni, amikor mindenki alszik, és reggel az emberek arra ébrednek, hogy nem mehetnek ki az utcára, magyarázta Demirkan. Nem lehet csak az állami tévét elfoglalni, amikor az emberek leginkább magáncsatornákról és az interneten tájékozódnak, és ezeket érintetlenül hagyták a puccsisták. Nem ártalmatlanították az állami vezetõket, azaz nem lõtték le Erdogan gépét, amelyet pedig közrefogott két lázadó F-16-os is. Demirkan úgy látta, Erdogan tudott a puccsról, ha nem õ rendezte meg, és hagyta, hogy szárba szökkenjenek az események, amelyeket „Allah ajándékának” minõsített késõbb.

A beszélgetés két másik résztvevõje, Wagner Péter biztonságpolitikai szakértõ és Egeresi Zoltán Törökország-szakértõ nem hajlik ezen elméletek felé, szerintük más oka volt a puccs furcsaságainak. Egyrészt nem sikerült elhitetni az emberekkel, hogy gyõzhetnek. Másfelõl Erdogan gépének lelövése sem volt olyan egyértelmû eset, mert a vadászpilóták csak azt látták, hogy egy polgári felségjelû gép kerül a célkeresztjükbe, nem tudták, hogy ki van rajta, és ezt mérlegelniük kellett.

És azért sem sikerült a minimális, sikerhez szükséges fenti célokat elérni, mert a hadsereg három fõ ága közül (légierõ, haditengerészet, szárazföldi erõk) az utóbbiakat nem sikerült megnyerni. Wagner szerint ma egy puccsistának az a legnagyobb kihívás, hogy hogyan oldja meg egy nyugatias médiaállapotú országban az információ teljes ellenõrzését.

Gülen-ügy: a török Orbán–Simicska-háború?

A tisztogatások fõ célja most a gülenisták eltávolítása mindenféle pozíciókból, és a bevezetett, alapvetõ emberi jogokat sem biztosító rendkívüli állapot is ezt szolgálja. Az USA-ban élõ Fethullah Gülen hitszónok számos hívét távolítják el mindenféle pozíciókból. Gülen az iszlám egy ágát képviseli, és sokáig Erdogan híve és szövetségese volt. A hadsereg, amely hagyományosan a szekularizáció híve, korábban küzdött is Gülen és iszlamizmusa ellen, ezért is kellett Amerikába mennie a 90-es években. Maga a gülenizmus leginkább oktatási tevékenységben jelentkezik, bár Demirkan szerint egy titkos, a soraik közé bepillantást nem engedõ közösségrõl, szektáról van szó, amelynek képviselõi beszivárogtak az igazságszolgáltatás, az oktatás és a hadsereg szféráiba – ugyanezen vélelmezés nyomán rúgtak ki 2000 bírót eddig, 1577 dékánt, 9000 embert a Belügyminisztérium soraiból).

A gülenista magániskolák oktatóit érik most leginkább az elbocsátások és felfüggesztések (eddig 21 ezer tanár engedélyét vonták vissza), de ezek egyszerû magániskolák, sokszor amúgy a minõségi oktatást jelentik, és nem zajlik bennük semmi különösebben vallásos oktatás – vélte ugyanakkor Egeresi. A 70-es évektõl indult a mozgalom és az oktatási tevékenység, már pedig más országokban, pl. Koszovóban is van ilyen iskola (Sõt a török kormány - ahogy cikkünk megjelenése után kiderült - egy romániai, gülenistának tartott iskolahálózat bezárását kezdte követelni.) 2013 óta van rosszban Gülen és Erdogan, azóta zajlanak kisebb-nagyobb intenzitással a tisztogatások, amelyekre most a puccs miatt lehet rákapcsolni a turbót. Hozzátehetjük, a volt szövetségesek szembefordulása erõs párhuzamot mutat a Simicska–Orbán-üggyel.

Vége a szekuláris hagyománynak?

Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, korábbi amerikai nagykövet azt kérdezte a résztvevõktõl, hogy a mostani eseményekkel vége van-e a Törökországot modernizáló, világiasító, a múlt század elején induló politikai programnak, amit – Kemal Atatürk, a Török Köztársaság elsõ elnöke után – kemalizmusnak hívnak? A megszólalók elmerengtek magának a fogalomnak a meghatározásán, de alapvetõen úgy látják, hogy a török politikai rendszer a kemalista egypárti kezdetektõl mostanra megint egy egypárti rezsim felé tart. A kemalizmus két nagy fogalommal operált Törökországban, a nacionalizmussal és a szekularizmussal, az elõbbi sikeres, az utóbbi, az államot a vallástól elválasztó szellemiség viszont megbukni látszik.

Erdogan kiváló politikai taktikai érzékkel váltogatja az ellenségképet, hol a kurdok, hol a terroristák, hol a gülenisták jelentik az ellenséget, utóbbi a török társadalomban is sokszor megfoghatatlan, gyanús elemnek tûnik, kicsit úgy, mint itthon a szabadkõmûvesek. De úgy tûnik, Erdogan a saját rezsimjének bebetonozására törekszik majd, a rendkívüli állapot után esetleg új választások lesznek, amelyen a török választási rendszer furcsaságai miatt könnyen elõfordulhat egy kétharmados gyõzelem egy kisebb arányú százalékos gyõzelem mellett is. Innentõl pedig sokkal könnyebben keresztülvihetõ az elnöki rendszer közjogi kialakítása.

Hagyománya van az országban a hadsereg fellázadásának

Szó esett a NATO-tagságról is, egyesek már fenyegetve érzik a török tagságot (amellyel egyébként a második legnagyobb hadseregét vesztené el a szövetség), de Wagner szerint az ország politikai viszonyai a hidegháború alatt nem játszottak bele a NATO-tagságba, nem volt fontos szempont – errõl most sincs egyértelmûen kimondva semmi a szövetségen belül. Az USA-nak nem is az Iszlám Állam elleni hadmûveletek ellen van szüksége a törökországi légibázisra, azokat megoldja máshonnan, hanem az oroszok elleni erõviszonyok fenntartásáért, regionális szempontból.

Az EU-val kötött menekültügyi paktumot várhatóan nem rúgja fel Erdogan, de nyilván elõnyöket fog akarni kicsikarni vele. 2018-ban lejár, akkor vélhetõen újra kell kötni, és lehet, hogy még több pénzt fog Erdogan kérni a szolgálataiért. Demirkan szerint viszont gond lehet, ha sikerül megkötni a vízummentességrõl szóló megállapodást az EU-val, majd Törökország megadja az állampolgárságot a nála lévõ 3 millió menekültnek, és akkor az EU adott egy pofont a saját paktumának.

Hogy mi várható? Demirkan szerint ha a szekularizmus megy a lecsóba, az nem egy sima ügy, emberek millióinak életformájává vált a szekuláris, nyugati élet, akiknek élet-halál kérdése annak védelme – ezzel már a polgárháború veszélye is felcsillan. Úgy látja, az országban történelmi hagyománya van a hadsereg lázadásának, ha úgy látják jónak. Egeresi és Wagner szerint ez utóbbi nem várható, mert a hadsereg renoméját nagyon megtépázta a puccs, az is, hogy a társadalom egységesen Erdogan mellé állt, és maga a hadsereg nagy része sem csatlakozott a puccsistákhoz, az AKP pedig egyelõre minden népcsoport és réteg között elég népszerû ahhoz, hogy elfogadják.
Link