Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Megalakult a Székely Nemzeti Tanács ellenzéke

KülföldIzsák? Egyik zsidó-szabadkõmûves bagázst követi a másik. Nem volt még elég? Talán ott is ébrednek? El sem hiszem. Székely Önrendelkezési Tanács néven új szervezet alakult a Székelyföldön, amely a Székely Nemzeti Tanácshoz hasonlóan mozgalomként indul, s amelynek tagjai teljes mértékben elégedetlenek az Izsák Balázs vezette SZNT tevékenységével – számolt be a Krónika.

Alapítója, Csiby Károly nyugalmazott egyetemi tanár elmondta, a több mint tíz évvel ezelõtt megjelent SZNT és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyon vonzó és hihetõ célokat fogalmazott meg, azonban semmi nem valósult meg a célkitûzésekbõl, mint ahogyan az RMDSZ-nek sem sikerült eme célok megvalósítása.

Csiby Károly szerint a Székely Önrendelkezési Tanács épp amiatt jött létre, mert úgy vélik, az említett szervezetek „nevetséges gumicsontokkal táplálják a népet”. Az alapító egyébként az SZNT október 24-ei akcióját is bírálta, melynek keretében õrtüzekkel kívánják kivilágítani a Székelyföld természetes, történelmileg kialakult határait.

„Nevetséges tûzijáték, cirkuszi mutatvány. Az õrtüzeknek, a lármafáknak az õseink életében teljesen jogos funkciójuk volt: arra figyelmeztettek, hogy jön az ellenség, ezért fegyvert kell fogni, és meg kell védeni a falut” – mondta Csiby Károly.

Emlékeztetett: a 2006-os ditrói székely nemzetgyûlés határozatban kimondta, amennyiben nem születik a román kormánnyal megállapodás az autonómia ügyében, össze kell hívni a székely nemzetgyûlést, hogy az döntsön a székely nemzet önrendelkezési jogának érvényesítési módjáról, ezzel szemben tárgyalások nem kezdõdtek a román hatalommal.

Csiby Károly konkrét lépésként a székely nemzetgyûlés újabb összehívását nevezte meg, amely meglátása szerint arról hivatott dönteni, hogy a székelység az önrendelkezés milyen formáját választja. „Ezt nem mi akarjuk eldönteni, mi csak szeretnénk visszatéríteni a székelység sorsát intézõ közképviseletet – amit az SZNT lát el – az eredeti célokhoz‟ – tette hozzá.

A SZÖT október 9-én Gyergyócsomafalván tartotta alakuló ülését, amelyen az alapító tagok elfogadták a szervezet alapító okiratát és alapszabályát.Link

Hozzaszolasok

52 #1 kuka7
- 2015. October 20. 14:21:09
izsák?-ZSÁK a foltját megtalálja!...hahahaha!s_vigyori
118 #2 keepfargo
- 2015. October 21. 04:46:29
ábrahám, izsák, jákob, dávid, dániel, salamon, benjámin - ezek ám a szép magyaros-székelyes nevek

csiby az azért majdnem csabi - atinak fia
de ha csak csibe akkor is jó, majd csak talál szemet ha megnö egy kicsit

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
295,510 egyedi latogato