Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Földi: sokkal durvább támadások jönnek

Oh, még csak a kezdet? Már gyanakodtam a végzetre. Ez még csak a kezdet, egyelõre nem az Iszlám Állam katonái támadnak Európában, de az egyértelmû, hogy háború zajlik a nyugati világ ellen. Aki ebben a helyzetben nem védekezik, hanem politikai haszonszerzésre törekszik, hazaárulást, háborús bûnt követ el – mondja a titkosszolgálati szakértõ.

Ma még nem az Iszlám Állam katonái támadnak Európára, bár jelenleg özönlenek Európába, amely a mai napig nem zárta le a határait. Õk egy következõ szakaszban, sokkal szervezettebben, durvábban és komolyabb problémát okozva fognak akcióba lépni – mondta a 180 percben Földi László, a polgári titkosszolgálatok volt mûveleti igazgatója.

Brüsszel, 2016. augusztus 7. Rendõrök lezárják a miniszterelnöki hivatal felé vezetõ utcát Brüsszelben 2016. augusztus 7-én. Elõzõ nap a belgiumi Charleroi város rendõrségének épülete elõtt egy arabul kiabáló férfi bozótvágó késsel két rendõrnõt megsebesített. A támadó Allah Akbar! (Allah hatalmas!) kiáltást hallatva rontott rá áldozataira és az egyik rendõrnõ arcán mély vágásokat ejtett, mielõtt lelõtték. (MTI/AP/Virginia Mayo)

„A gond az eszmeiség megérkezése”

A szakértõ szerint egyelõre az Iszlám Állam eszméjének megjelentését láthatjuk, az utóbbi napok, hetek merényleteiben iszlám gyökerû emberek a frusztráltságukat, kivetettségüket élik meg aktív módon, a terrorszervezet propagandájának hatására is. Õk azonban nem a terrorszervezet katonái, nem kapnak tõle parancsot, hogy papokat vagy rendõröket támadjanak – hangsúlyozta.

Földi László szerint a probléma nem az, hogy az Iszlám Állam konkrét katonai lépéseit, merényletsorozatait ki lehet-e védeni, mert az európai titkosszolgálatok be tudnak épülni a soraikba, és meg tudják elõzni a támadásokat. A gond az eszmeiség megérkezése, amit viszont már nehezebb felügyelet alatt tartani, és kiszámíthatatlanná teszi az erõszakot.

Jelenleg háború zajlik, amelynek része az ellenséges hátország stabilitásának megbolygatása, rendetlenség okozása. A védelem meggyengítésével odajutunk, hogy nem csak a már Európában élõ frusztrált második, harmadik generációs bevándorló gyökerû emberek követnek el támadásokat „elborult aggyal”, hanem az idecsalt, becsapott emberek tömege fog radikalizálódni egy idõ után. Innentõl kezdve nagy baj lesz, mert a saját szûk környezetüket próbálják majd támadni, hogy kiéljék a frusztráltságból, csalódottságból adódó agressziójukat. Ez ellen pedig gyakorlatilag nem lehet védekezni – mondta a szakértõ a Kossuth Rádió mûsorában.

Ugyanabba az iskolába jártak

A titkosszolgálati szakértõ hangsúlyozta, most már nem spekulálni kellene arról, hogy az Iszlám Állam szervezett támadást vezet-e a nyugati világ ellen, hanem tényként elfogadni. „Könyörgöm, mikor jövünk már le a földre?” – fogalmazott. Az Iszlám Államnak – amely egyébként bonyolult jelenség, nem tekinthetõ homogén egységnek – profi katonatisztek, operatív tisztek a vezetõi, akik ugyanazt az iskolát végezték, mint az európai vagy amerikai szakemberek. A terrorszervezetnél tehát pontosan tudják, hogyan kell befolyásolási akciókat csinálni, stratégiát alkotni, és arra taktikát építeni. A titkosszolgálat lényege, hogy az általa képviselt erõ mindenhol ott legyen, ahol csak tud, nem feltétlenül azért, hogy ma kövessen el valamit, hanem hogy pozíciót szerezzen, és a jövõben támadni tudjon.
Érdekes lehet számodra:
Földi: sokkal durvább támadások jönnek
megosztás
Megmutatjuk, melyik vírusirtó lassítja a gépet
megosztás
Rátapintott a lényegre: Katy Perry dús keblei megbabonázták Orlando Bloomot
megosztás

Ha egyértelmû, hogy a nyugati világot megtámadták, akkor nem spekulálni kell vagy rövid távú politikai haszonra törekedni, mert utóbbi kimeríti a hazaárulás vagy a háborús bûn fogalmát. Ilyen esetben csak egyetlen válasz lehet, védekezni mindenáron.

Földi szerint se munkaerõnek, se szavazóknak nem lesznek jók a bevándorlók

Földi László szerint az az elképzelés, hogy ezeket a tömegeket, mint olcsó munkaerõt majd integrálja az európai munakerõpiac, butaság. A leszármazottaikból talán lehet majd megfelelõ munkaerõ, de a kulturális különbségek akkor is meghatározók lesznek a zsidó-keresztény és a nagyon tudatos és agresszív iszlám világ között. Ezt a helyzetet nem lehet feloldani – tette hozzá. Az is tévedés, hogy a beáramló tömeg majd arra szavaz, aki kiáll mellette. A kritikus tömeg elérését követõen ugyanis megalakulnak majd az iszlám pártok Európában, és a betelepültek ezeket választják majd, nem a jobb és baloldali pártokat – nem így fogják fel a világot – mondta. Itt mindenki veszíteni fog – hangsúlyozta.
Link

Hozzaszolasok

12 #11 spartakusz
- 2016. August 10. 04:10:18
Zaklatás
222. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, õt rendszeresen vagy tartósan háborgatja, ha súlyosabb bûncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
(2) Aki félelemkeltés céljából
a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erõszakos vagy közveszélyt okozó büntetendõ cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy
B) azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértõ vagy közvetlenül veszélyeztetõ esemény következik be,
vétség miatt két évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
(3) Aki a zaklatást
a) házastársa, volt házastársa, élettársa vagy volt élettársa sérelmére,
B) nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve
c) hatalmi vagy befolyási helyzetével visszaélve
követi el, az (1) bekezdésben meghatározott esetben két évig, a (2) bekezdésben meghatározott esetben bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200100.TV
vagy vizsgáljuk meg a:
Halálos fenyegetés törvényi tényállását:
Mankó:
Itt: http://www.jogiforum.hu/forum/21/13290

Szóval ahogy írtam tegnap ; aludtam rá egyet és a fentieken túl álláspontom a következõ, mely általános és egy személynek sem szól, sem jogi sem természetes . de ál nick név mögé bújóra sem!

Hülyékkel nem vitatkozom! Ma már ez alapállás lett nálam! Tényközlésem: A nekem nick néven írt írás kimeríti a fenti bûncselekmény mind egyikét! Tartalmazza minden törvényi tényállását, mely alkalmas a megalapozott megvádolásra, mely által minden kétséget kizáróan BIZONYÍTOTT számára elmarasztaló ítélet a bíróság által!

De ez nem következhet be az alábbi okok miatt:
Alapvetõen azért mert nick névvel adja elõ ; írja le! Ez az Internet világában minden hasonló bûncselekményre vonatkozik! Annak ellenére, hogy az admin, tud olyan adattal szolgálni a hatóság felé amely be tudja azonosítani! Megjegyzem, és már sokszor leírtam, tévedésben van az, aki azt hiszi, hogy a hatóság nem ismeri a nick név mögé elbújókat!
És a büntethetõséget kizáró ok fennállása!
Elsõ sorban a magánindítvány hiánya részemrõl, mert tudom, azt, hogy számomra nem illetékes, akkor miért forduljak hozzá, másodsorban:

2012. évi C. törvény
A kóros elmeállapot
17. § (1) Nem büntethetõ, aki a büntetendõ cselekményt az elmemûködés olyan kóros állapotában követi el, amely képtelenné teszi cselekménye következményeinek a felismerésére, vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelõen cselekedjen.
(2) A büntetés korlátlanul enyhíthetõ, ha az elmemûködés kóros állapota az elkövetõt korlátozza a bûncselekmény következményeinek a felismerésében, vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelõen cselekedjen.
18. § A 17. § nem alkalmazható arra, aki a bûncselekményt önhibájából eredõ ittas vagy bódult állapotban követi el.
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200100.TV
Tehát Imre rajtad a sor ; hogyan õrized az oldal tisztaságát ; mentesíted tõle az oldalt vagy nem? Vagy megbocsátasz neki, hisz már könyörög, mert rádöbbent milyen ostobaságot követett el!
És befejezésül, amit írtál röviden értem, régóta ismerlek és tudom, hogy alaptalanul soha nem mondtál, írtál le semmit, minden képben megfogadom és a jövõben nagyobb óvatosságra, intem magam a nagy m agyarkodók megítélésében!
Köszönöm Imre!
Bázakerettye. 2016-08-10
Tisztelettel: id. Kiss László
Elérhetõségeim:
Email: ktbektbe@gmail.com
Tel: 06 30 459 3968
Lakc: 8887. Bázakerettye, Petõfi u.7.
Ui: ez az írás az én szellemi termékem, lehet vele nem egyetérteni, de akkor lásd kárát, vagy megérted és hasznát veszed! Amit az írásaimban nem értesz ; kérdezz rá! NE FENYEGESS ÉS MINÕSÍTS! Válaszolni fogok minden kérdésre!
4 #12 Posta Imre
- 2016. August 10. 08:43:28
Nem hagy-nátok abba a pettingelést? Én simán át tudom lapozni mindenki förmedvényét, viszont remek kórelme-állapot-felismerésre ad lehetõséget. Igen, ez a "magyar" csürhe menthetetlen. No nem egyes esetekbõl levonva a következtetést, de tükröt tartva.
12 #13 spartakusz
- 2016. August 10. 15:13:50
Részemrõl befejezettnek tekintem!

Most újból ezt hallgatom:

Kazár Birodalom Kamu

https://www.youtube.com/watch?v=8SRDQ...SRDQwtgwz4

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
296,189 egyedi latogato