Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az utóbbi 25 évben két magyarországnyi ember vándorolt el térségünkbõl

BelföldNa....! Lesz ebbõl még "vasalt függöny" vagy egy jó kis roló legalább, meg hazaterelés...ahogy megmondtam! Nehezen gyógyítható sebet ejtett a kelet-európai országokon a vasfüggöny lebontása. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy az IMF szerint azóta húszmillió állampolgárukat veszítették el, és ez hét százalékkal lassította gazdasági felzárkózásukat.

Kevesen gondoltak a vasfüggöny vagy a berlini fal lebontásának szabadságmámorában arra, hogy ez nem véget vet a kelet-európai országokat sújtó disszidálási hullámnak, hanem ellenkezõleg: a mostani ázsiai és afrikai migránsválságot jóval meghaladó mértékû exodus indul meg, melynek során 20 millió keleti hagyja el hazáját.

Az elmúlt 25 évben a nyugati kutatók azzal hûtötték a keleti kedélyeket, hogy egyszázaléknyi lakosságvesztés két százalékkal növeli kibocsátó ország GDP-jét a hazautalt pénzeknek köszönhetõen. Az IMF friss elemzésébõl az tûnik ki, hogy amit a Kelet nyert a vámon, elvesztette a réven. Összességében nemhogy nyereséget, hanem hét százalék GDP-kiesést okozott a két magyarországnyi kivándorló. Nemcsak azért, mert kiesett a képzésükre fordított összeg, elveszett a munkateljesítményük, de távozásuk növeli a szociális kiadásokat, az adókat, felértékeli az adott ország valutáját, emiatt lassítja az exportot, s a politikusokat az idõsek érdekképviselete felé fordítja.



De vajon vége az exodus hatásának? Vagy csak most jön a neheze? Részletek arról, hogy a magyar kormány milyen válaszokat ad a kihívásra, a Heti Válasz augusztus 11-i számában, mely SZERDÁTÓL a digitalstand.hu oldalon is megvásárolható.
Link

Hozzaszolasok

238 #1 bivaly
- 2016. August 10. 19:35:58
Rendben . De mennyi más jött be ?
329 #2 gutai zub
- 2016. August 11. 06:43:31
Most jön a neheze?

A kommunista korszak a legnagyobb pusztítást a fejekben okozta.
Felszabadult az emberiség legalja: az önzõ, tanulatlan, durván anyagias, nagypofájú proli.
Ebben a tragikus leépülésben eltûntek, lemorzsolódtak, nem szaporodtak tovább az értékesebb emberek.

A kommunizmus persze köszöni szépen tovább él.
Tovább él az elpuhult , elhülyült liberális judeó demokráciákban.
A felnövekvõ generációknak, legalább is a fehér felnövekvõ generációknak, maholnap nem kell berlini fal, hogy megálljanak, szimplán :"minden hely elkelt"
267 #3 Perle
- 2016. August 11. 10:42:49
Az a jó ebben a nagy demokráciában, hogy akinek az nem tetszik, szabadon kitántoroghat.. Tarthattak volna elõtte, a diktatûréban szabad többpárt-napokat a demokrácia elõnyeirõl.:D

A magyar kormány adományozott útlevelekkel, kettõs álom ???polgárokkal tartja , pótolgatja a lakosság létszámát. Haszan ebbõl gyakorlatilag semmi a szavazatok megszerzésén kívül.
A többi , a születésétõl itt igát húzó magyar a kárvallotja ennek.
A magyarok elég nagy csoportának alacsonyabb a nyugdíja a határon túli új magyarokénál. Az egészségügyi ellátásra hatlams terhet ró az õ ellátásuk, azoké, akik a magyar költségvetésbe egy forintot sem fizettek be soha. Még a Norvégiába dolgozó román-magyar útlevéllel rendelkezõ kettõs állampolgár asszony is ide jár haza szülni. A határ menti kórkázak, rendelõk tele vannak új magyar beteggel , kapják az ingyenes ellátást, mig a azok az itt ilõ magyarok, akik közel 40 évig fizettek a Tb járulékot, egy db szemüveget nem kapnak már TB támogatással.s_nezem
131 #4 lalapapa
- 2016. August 11. 10:46:49
A mozgato ero rugo
nem eleg semmi,
mindenki legalabb anyit akar mint az angol kiralyne,
vagy tobbet akkor mar az arany hal ad akkor adjon,
a jobb jovo erdekeben nem csoda ha lepnek,
az egesz mozgas mogott a fergesseg gaz embersege
lakozik,
a maradottakat meg etel mergezesek teszt alanyainak
hagyjak vagy eppen teszik meg az anya orszagban,
ugyezve a sotol az ivo vizig egyebb elemiszerek
meg mindennel mivel a parazita arthat,
nem is beszelve a gyogyszerolasbol adando karosadas
korsagig, de a tobbseg nem halgat az into szora
egyforman semmire, mit a doctor feregek irnak adnak
beveszi es vege az egeszsegenek,
a coleszterol kultusztol a vercukorig elegge nagy
mertekben abrakolva van,
utanna meg a mellekhatas tehat,
az ut a temeto vagy hamvasztasnal minden elmullik,
jelszoval haladnak elore,
egyik ismerosomnek a felesege reggel a ferjenek
egy tanyerral 17 darab gyogyszer szarsagot rakott
ki hogy vegyed csak be,
tehat a jovo mar szukitett,
nem a josag hanem a faszsag az mi vezerel,
kiut egy van,
a fiatalsag le lep es uj eletet kezd mashol,
de hat a haza nem lesz haza a fergeknek,
mert azoknak ez a talaj nem valo,
szaniszlo mindent csodassan elmondott,
:o
329 #5 gutai zub
- 2016. August 11. 15:08:11
Az elmúlt 25 évben?

Volt egy nagyon jó ismerõsöm, akit egyénisége, képzettsége, embersége arra teremtett , hogy egy igazi nemzeti párt vezetõje legyen.
Mindenki bíztatta: minden intelligens magyar rád fog szavazni, téged fog választani, mondtuk!

Pontosan ettõl félek mondta, a demokráciában mindig a többség gyõz................
3 #6 Enid
- 2016. August 11. 19:30:31
Part? Meg mindig?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.12 masodperc
294,882 egyedi latogato