Van ebben a zsidó virtusban valami orcátlanul pofátlan. Egy ilyen "nagy kaliberû kan-ca" szót se ejt arról, hogy a jewrópai elit zsidó és a migráncsokat a liberális (zsidó) elit terelgeti soros nevét is pengetve a zsidó szabadkõmûves tervek szerint. Ebbõl holokoszt lesz, annyit mondhatok.

Ha nagyvonalúak akarunk lenni, határokra van szükségünk.

Paul Scheffer1

Amikor elõször jártam Izraelben, még az elsõ intifada elõtt, szõke nõ létemre egyedül sétáltam a jeruzsálemi óvárosban. Aztán, évtizedenkénti újabb és újabb látogatásaim alkalmával megtapasztaltam, hogy egyre feszültebbé váltak az ottani mindennapok és hiánycikké vált a biztonságérzet. A kisbuszt, amiben hat évvel ezelõtt barátokkal és a családdal kirándultunk a Szentföldre, ötszáz méterenként megállították a katonák, felszálltak rá és leellenõrizték. Repülõtereik horror biztonsági eljárásai ma már a világ számos területén normává váltak. Annak ellenére, hogy a gettók falai közé zárt és abból kitört zsidóság számára igencsak fájdalmas lehetett, rákényszerültek arra, hogy a palesztin területek határait fallal kerítsék körbe, azt remélve, hogy ellenõrzésük alá vehetik és kiszûrhetik azokat a terroristákat, akik leleményessége és elszántsága napról-napra nõ. Akik hol késsel, hol szablyával, hol bombával, hol lõfegyverrel törnek az életükre. Azok a muszlim fanatikusok, akik számára a földi élet nem érték, gonosztettükre paradicsomi belépõjegyként tekintenek.

Úton vagyunk Európa izraelizációja felé. A Nyugat ballib elitjén kívül ez mára mindenki számára világos. Hogy õk miért áltatják magukat? Vagy mennyiért játsszák el, hogy óvatlanok, jóhiszemûek és „humánusak”? Annyit már mindannyian megtanultunk errefelé, hogy ingyen senki sem hülye. Fõleg azok nem, akik hozzászoktak, hogy busásan megfizetik õket. (Gerhard Schrõder sem véletlenül ment át a Gaspromhoz lobbistának, miután kancellárként egy hatalmas összegû szerzõdést kötött velük. Barroso sem véletlenül landolt a Goldmann Sachsnál, azt követõen, hogy a 2008-as válságban megértõnek mutatkozott gondjaik iránt. Tony Blair, a Clintonok, a Bidenek, Kerryk stb. sok millió dolláros számlákat állítanak ki szolgálataikért, lobbistaként, tanácsadókként, elõadókként, vagy fiak és rokonaik megbízatásai által.) Nem csodálkoznék, ha idõvel újabb „átigazolásokról” kapnánk majd hírt, arról, hogy mostani „migránssimogatóink” közül ki, vagy kik kötnek ki Soros, vagy valami szaudi cég érdekeltségeinél.

De addig is nézzük meg kicsit alaposabban, mivel is állunk szemben. Próbáljunk válaszolni arra a kérdésre, hogy a múltját szégyenlõ Nyugat miért siklik el olyan könnyedén afölött, hogy a muszlim gyarmatosítás Európa egy jelentõs része számára évszázadokon keresztül fenyegetést, megszállást, milliós emberveszteséget jelentett? Magyarország 150 évig élt török uralom alatt, ami visszavetette fejlõdését és olyan demográfiai katasztrófát idézett elõ, (a 4,5 milliós magyarságból a török hódoltság végére mindössze 1,5 millió maradt, egy részük rabszolgaként végezte) amit idegen etnikumok tömeges betelepítésével kellett orvosolni. De muszlim fennhatóság alatt állt évszázadokon keresztül Spanyolország, Dél-Franciaország és a Balkán is. Mert az iszlám, amikor tehette és teheti, ahol tehette és teheti, hódítóként lépett és lép fel.



Minden erény, ha túlzásba viszik, erkölcstelenséggé válik.

Bernhard Vogel

Az iszlám egyike a világvallásoknak. Hívei a világ minden táján megtalálhatók. Sok helyen teokráciát mûködtetve egyben világi hatalommal is bírnak. Máshol az egyház és az állam szétválasztásának elvét követve, erkölcsi, vallási kérdésekre fókuszálnak. Múltjában és jelenében ugyanolyan sok vállalhatatlan és vállalható elem található, mint a kereszténységében. Mi az oka annak, hogy míg a kereszténység évszázadok óta folyamatosan kritikák kereszttüzében áll, sõt az utóbbi idõben napi szinten van a Nyugat haladói részérõl ellenséges támadásoknak kitéve, addig az iszlámot ugyanezek szerint nem illik, sõt nem is szabad kritizálni? Amikor orientációs zavarában a nyugati ballib, magát mértékadónak tekintõ értelmiségi elit a Harmadik Világban találta meg rajongása új tárgyát, valamikor a hatvanas hetvenes évek fordulóján, az új elnyomottakra pedig a palesztinokban lelt rá, egyúttal az egész régiót, beleértve az iszlámot is, a pártfogásába vette. Szokásos és jól beidegzett, lekezelõ és lesajnáló hozzáállását azzal kompenzálta és kompenzálja ma is, hogy szemet huny minden olyan jellegzetessége felett, amelyet a nyugati világban nem tûrne el, nem hagyna szó nélkül. Tehát, nem tekinti õket egyenrangú félnek. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy régi beidegzõdésének engedve, többfajta mércét használ. Egyet az európai baloldalnak tart fenn, elnézvén a kommunizmus bûnös természetét, szimpatizálva a baloldali terrorizmus minden megnyilvánulásával, a másikat a „kizsákmányolt” és „elnyomott” harmadik világgal kapcsolatban használja, ahol nem gáz sem a törvény elõtti egyenlõség megtagadása a nõktõl, a szexuális kisebbségektõl, sem a terrorcselekményeket használó politikai nyomásgyakorlás. Azt a mércét, amit számunkra, a politikai spektrum másik oldalán helyet foglalók számára rendszeresített, szûnni nem akaró intellektuális szõnyegbombázások helyettesítik.

A nyugati elit meg van gyõzõdve arról, hogy a turbánt, burnuszt illetve, köntöst viselõk agya nem fejlõdött ki, rá vannak szorulva az õ gyámkodásukra, amiért joggal várhatnak hálát. Nem tételezik fel róluk, hogy hosszú távú stratégiákban gondolkoznak, lépéseiket alaposan megtervezik és precízen végrehajtják. Európa elfoglalása régi projektjük, aminek megvalósítását demográfiai feleslegük áthelyezésével, a Nyugat ideológiai kétvállra fektetésével, öntudatos és erõszakos politikájukkal és gazdasági erejükkel, mindenekelõtt az olajcsap elforgatásával való fenyegetésre alapozva hozzák mûködésbe. Fegyvert vesznek a Nyugattól, amit egymás ellen, és a Nyugat ellen is használnak, megveszik a Nyugat csúcstechnológiáját és közben migránsokkal árasztják el városaikat. Ezeknek a közösségeknek egy részét aztán ötödik hadoszlopként, terrorista sejtek rejtekhelyeként, nyomásgyakorló erõként, politikai aduászként használják. Mikor, mire van szükségük. A nyugati haladó értelmiségiek pedig valójában újra csak a hasznos hülyék szerepét játsszák el, ahogy azt Lenin, Sztálin és Mao céljainak szolgálatában is tették. Ha valamiben, ebben aztán van gyakorlatuk.

Magyarországon 2013-ban 19 ezer menedékkérõt regisztráltak. 2014-ben számuk 43 ezerre nõtt, tavaly pedig 177 ezerre. A számok önmagukért beszélnek. Pedig mi nem is vagyunk migrációs célország!

Az ilyen nagy számú, ilyen sebességgel gyarapodó, más kultúrájú, nyelvû, vallású, idegen közösségeket lehetetlen integrálni. Még akkor sem sikerülne, ha nem azzal az utasítással és szándékkal érkeznének, hogy új letelepedési helyeiken is kiköveteljék a saját iskolát, templomot, a külön temetõt, a rituális vágóhidat, a közösségi központot, hogy megtarthassák és ápolhassák saját szokásaikat, zavartalanul élhessenek saját világukba zárkózva, saját közösségeiket fejlesztve. Az elõbb felsoroltakat persze a fogadó államoknak kell finanszírozniuk. Az ezen felül létesülõ korán iskolákat, imaházakat, azokat a házaló prédikátorokat, akik a szélsõségesek utánpótlásáról, toborzásáról és aktivizálásáról gondoskodnak, az esetek túlnyomó többségében a szaudiak fizetik. Az internetes kultúra, azok a közösségi oldalaik, melyek támogatják az elkülönülést, és lehetõvé teszik az eltérõ vélemények kizárását, kiközösítését, ugyancsak a saját csoportokba való bezárkózás irányába hatnak. Mûholdvevõik segítségével saját tv csatornáik vannak, hogy anyanyelveiken kaphassák az ideológiai muníciót a befogadók életformájának legyalázásához és elvetéséhez. Nem jut el hozzájuk más hang, csak a saját csoportjuk szélsõségeseinek zsivaja. Ezért aztán egyre kevesebb esélyük lesz az integrációra, zömük segélyen él és szegény marad. Persze ez a szegénység már nem az a szegénység, mint amiben nagy többségük kibocsájtó otthonaikban élt, de ennek jelentõsége hamar elillan, mert közben a viszonyítási pont az új otthon tehetõsei lettek. Az õ életszínvonaluk azonban legtöbbjük számára elérhetetlen marad, hiszen sem nyelvtudásuk, sem képzettségük nem teszi õket alkalmassá arra, hogy kvalitásos és ezáltal jól fizetõ állasokba kerüljenek. A Nyugat a tolerancia jegyében tehát etnikai, illetve kulturális alapon teljes generációkat ír le és közben segédkezik egy új, etnikai, vallási alapon létrejövõ alsóbb rendû társadalmi osztály kialakításában. A szomáliaiak 26, az irakiak 34, az afgánok 42 és az irániak 62 százaléka rendelkezett állással Európában a nagy népvándorlási hullám elõtt. A mostani adatok még elborzasztóbbak.



A jó ellentétje a jó szándék

Kurt Tucholsky

Merkel kancellár ezeken a kérdéseken nem rágódik. Megcsináljuk! (Wir schaffen das) mondja, és közben arra gondol, hogy milyen logisztikai lépések szükségesek ahhoz, hogy azokat a migránsokat, akiket az erkölcscsõszi szerepükben tetszelgõ fejlettek mégsem akarnak megtartani, szétteríthessék Európában. De hogy az együttélés milyen szabályszerûségek figyelembevételével alakul majd, az a számára érdektelen, mert õ egy olyan Németországot képvisel, ami szégyelli múltját, röstelli jelenét, és alig várja, hogy globalizált világpolgárrá válva, valaki, mondjuk, a muszlimok leigázzák õket és ezzel megváltsák õket náci múltjuktól, örök tettesi státuszoktól, amit maguktól képtelenek elengedni, amin képtelenek túllépni. (Adolf is kedvelte az iszlámot és boltolt Arafat nagybátyjával, Husszeini jeruzsálemi fõmuftival.) Milyen jó is lesz, ha végre áldozati szerepkörbe kerülhetnek! Hát nem lenne irigylésre méltó állapot? Arra a kérdésre sem keresik a választ, hogy ha a nyugati, keresztény kultúra számukra értéktelen, hiszen az unió tervezett alkotmányában még csak utalni sem engedtek rá, tehát, ha Európa már nem keresztény, akkor milyen? Mi az az értékközösség, amihez az újonnan jövõknek alkalmazkodniuk kell, amit el kell fogadniuk, amit magáévá kell tenniük? Mit követelünk meg tõlük? Milyenné kell formálniuk közösségeiket ahhoz, hogy együtt tudjunk élni velük? Vagy majd mi alkalmazkodunk hozzájuk? Nekik nincs ilyen kötelességük? Hova vezet az a gyakorlat, ami a közösségeinket ellehetetlenítõ terrorcselekményeket pszichés betegségként mentegeti? És ha ez már nem elégíti ki a közvéleményt, akkor jön a szokásos mantra arról, hogy a nyomor, a gyarmati múlt felelnek a terroristák tetteiért, pedig, ahogy hirdetik is: „Ez egy Allah által vezérelt háború a muszlim és a hitetlen, pogány nemzetek között." A parancs világos. „Öld meg a hitetleneket”, ahogy Allah mondta: „Aztán pusztítsd el a bálványimádókat, ahol csak rájuk találsz.”2

Jól ismerjük ezt az álságos intellektualizálást. De azt is tudjuk, hogy a szegények nem terroristák, az öngyilkosságnak pedig más módjai is ismertek, nem csak azok, amik mások elpusztításával járnak együtt. Tanultunk arról is, hogy az emberek egy része képes fegyvert ragadni, háborúzni és gyilkolni Istenére hivatkozva, hite védelmében, vagy terjesztéséért. A hitetlenek, a más vallásúak gyûlölete a mi kultúránktól sem volt idegen a múltban. Ma már azonban a vallásháborúkat kultúrharc formájában vívjuk, vértelen küzdelmeket folytatunk, ádázul. Ebben a kultúrharcban a „toleránsak”, vagyis az elitté szervesült ballibek és a hozzájuk idomulók azt hirdetik, hogy a kultúrák és az értékek nem különböznek egymástól, vagyis: csak egyfajta kultúra, egyfajta értékrend létezik, mégpedig az övék. Teljes fegyverarzenáljukat bevetve propagálják, hogy a hozzánk érkezõk mindegyikének azonosak a szándékai, törekvései az övéikkel, ugyanazt tartják értékesnek és hasznosnak, mint õk. Ha a mi értékrendünk, kultúránk nem különb az övékénél, hogyan követelhetnénk meg tõlük annak elfogadását? Például a nõi egyenjogúság tiszteletben tartását? Vajon a Nyugat ballib elitje szimplán ostoba, vagy valami olyan öngyilkos hajlam vette el a józan eszüket, ami járványként terjed Európa „mértékadó” szerkesztõségeinek, think thankjainak, campusainak, ballib politikai boszorkánykonyháinak légkondicionált helyiségeiben? És szerte amerre Soros dollárjai gurulnak? A haladóknak különös hajlamuk van a bûntudatra. Áldozatnak tekintenek mindenkit, aki a világ más tájairól származik, mindenkit, akinek eltérõ a bõre színe és elalélnak attól, hogy most végre bizonyíthatják, hogy milyen jó, humánus, toleráns és multikultik is õk! Benéznek a tükörbe és maga a humánum néz vissza rájuk. Szuper! Végre büszkék lehetnek arra, akik. Mert arra, hogy holland, német, svéd stb. nem lehettek büszkék mostanában, hiszen annyi bûnt követtek el elõdeik, egykor. Különben is, ha büszkék lettek volna esetleg egy-egy alkalommal mégis, arra, hogy azok, amik, (mondjuk egy foci eb-s meccs kapcsán) egybõl a nacionalizmus bûnébe estek volna, ami már majdnem rasszizmus, szóval fõben járó bûn, ami kiátkoztatással büntetendõ! Így népesül be Nyugat-Európa csupa jóságos emberrel!



Az utolsó 68-asok, a haladáspártiság döglõdõ múmiái

Houellebecq

Afrika és a Közel-Kelet bizonyos területein évtizedek alatt kellett az ott élõ embereknek a sátorba leterített szõnyegekrõl felkelve, a földutakat elhagyva, a felhõkarcolók, a szuperszonikus repülõk, a televízió és az internet korába átlépniük. Évek alatt kellett behozniuk évszázadokat. Ez hatalmas feladat, teher és egyben teljesítmény. Az ilyen turbómodernitás sokkos állapotot eredményez, amit a törzsi kötelékek elszakadása és a nagyváros elidegenített világába való beilleszkedés kényszere csak még nehezebbé tesz. Felértékelõdik tehát az a szilárd fogódzó, amit az iszlám nyújt az orientációs vákuumba került tömegek számára. Mert az iszlám törvény, jog és tanítás. Gyökerek és eligazítás. Viselkedési minta és értékrend. Európába kerülve mindez, ha lehet még fontosabbá és nélkülözhetetlenebbé válik azok számára, akiknek az elõbb felsoroltakon kívül még nyelvi, bõrszínbeli és kulturális eltérésekkel is meg kell birkózniuk. Mindez szinte az elviselhetetlenségig fokozza az identitásválságot azoknál a migránsoknál, akiket egy könnyû és sikeres élet hamis ígéretével vettek rá otthonaik elhagyására, de azoknál is, akik a maguk akaratából érkeztek. Megérkezvén pedig azt tapasztalják, hogy a kafirok, a hitetlenek, aszociális, barbár, tisztátalan, körülmetéletlen, züllött tömegei nem fogadják be õket. Holmi idegenrendészeti eljárásokkal alázzák õket, nem adják át nekik asszonyaikat és leányaikat, és bár enni, inni kapnak tõlük, az étel nem olyan, mint amihez õk szokva vannak, és a pénz, amit adnak sem elég mindarra, amire nekik azonnal szükségük lenne ahhoz, hogy komfortosan érezhessék magukat. Közben mindenhol hálát várnak el tõlük, és azt, hogy ismerjék el, befogadóik milyen jó emberek, hogy ennyire segítik õket. Miközben õk tudják, hiszen megtanulták, hogy ha jó emberek lennének, akkor feltétlenül muzulmánok lennének.

Abban a törzsi kultúrában, amiben a beáramlók zöme szocializálódott, a nõ vagyontárgy volt. Adás-vétel tárgya. A család, a törzs, a férfi jó híre, becsülete a család nõtagjainak engedelmességétõl és illendõ viselkedésétõl függ, ami egyet jelent a szüzesség és a házassági hûség megtartásával. Ezért vált gyakorlattá a nemi szervek megcsonkítása, a házasságon kívüli szexuális kapcsolat halálbüntetéssel sújtása. A kendõ, a hidzsáb és burkaviselés kényszere. Mindez, megspékelve a kényszerházasságok és a többnejûség gyakorlatával, összeegyeztethetetlen a nõi egyenjogúság nyugati gyakorlatával. Miközben a ballibek állítólag az azonos nemûek házasodási jogáért szállnak síkra, a szexuális kisebbségek alapvetõ emberi jogait elvitató iszlámhívõ milliókat szabadítanak rájuk. És az európai zsidó közösségekre, akik léte az izraeli-palesztinai konfliktustól függetlenül is szálka a szemükben. Ne felejtsük el, hogy a migránsok zömének gondolkodása, világképe törzsi maradt, annak ellenére is, hogy a Nyugat által kifejlesztett 21. századi technológiát használják õk is.

Figyeljük meg a migránssimogatók érvelését. Egyszerre hivatkoznak a humánumra, vagyis az erkölcsre, illetve a demográfiai, valamint a munkaerõ szükségletre. A határok ellenõrzésének lehetetlenségével érvelnek, és persze avval is, hogy a nemzetközi jog kötelezõvé teszi, hogy mindenkit befogadjunk. Mindez nettó hazugság. Hiszen a határainkon felhúzott kerítés érezhetõ és azonnali tehermentesítést jelentett a bevándorlási nyomás alól. Az arrogáns migránsokat útvonaluk megváltoztatására szorította, a hazánk területére való belépést pedig rendezetté, szabályozottá és jogszerûvé tette. Mindez cáfolja a határok feleslegességérõl, légnemûvé válásáról szõtt ballib álmokat, melyek semmibe veszik a demokratikus berendezések területi korlátait. Ha egy adott területen élõ emberek nem képesek birtokaikat megvédeni, akkor azt el fogják veszíteni. Addig is arra kényszerülnek, hogy megszerzett és felhalmozott javaikat megosszák a hívatlan vagy hívott betelepülõkkel, ami kalkulálható társadalmi feszültségekhez vezet. Mert minden közösség a határok kegyelmébõl létezik, és a belül- és kívülállók közötti különbségtétel mûködteti.

Az Európai Unió határaink védelmét Merkel és a nyomában lihegõ uniós vezetõk Erdoganra bíznák, ahogy korábban Kadhafi Líbiájára és Marokkóra, hogy ha kell, kíméletlenül állítsa meg az afrikai menekülõket. Mi mossuk kezeinket, és fizetünk. Így továbbra is jó emberek maradunk és leiskolázhatunk mindenkit demokráciából, humánumból, és európaiságból.

Egyetértek Konrád Györggyel abban, hogy „a nácizmus és kommunizmus után az iszlám a harmadik olyan totalitárius ideológia, amely komolyan fenyegeti Európát.” És abban is, hogy „a mai menekültek nem egyes személyek, akik európai polgárok kívánnak lenni, hanem egy arctalan tömeg, mely idõvel párhuzamos társadalommá fejlõdik majd. Az önbizalom növekedésével pedig együtt szaporodnak majd a konfliktusok is, hiszen a Biblia elfogadja a Koránt, de fordítva ez már nem igaz. Európa nem lehet jó és morális úgy, hogy közben gyenge.”

A haladó értelmiség mindezt figyelmen kívül hagyva, feltétel nélkül, ha ingyen nem is, támogatja az iszlám migrációt. Mert érzi, hogy végre számít a véleménye, fontosnak és kiválasztottnak tudhatja magát újra, mint egykor a maoista, trockista, kommunista mozgalmakban, ’68 ülõsztrájkjaiban, tüntetéseiben. A balos szalonokban mindig is agyonajnározták az értelmiségnek azt a részét, mely skrupulusok nélkül kiszolgálta a haladást, akár osztályharcos, akár multikulturális jelmezben mutatkozott is. A haladók, akik alatt mára a politikailag korrektté tett, teljes nyugati mainstreamet értjük, a legnagyobb kárt azzal okozzák a számunkra, hogy meg akarnak fosztani bennünket, európai polgárokat, önmegbecsülésünktõl és önbizalmunktól. És ez aligha jóvátehetõ.

1 Paul Scheffer: Az exodus és a lelkiismeretünk. ÉS. LIX. évfolyam, 49. szám, 2015. december 4.

2 Az Iszlám Állam felhívása, 2016. 08.02.
Link