Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Isten nevével kampányol az osztrák elnökválasztás jobboldali jelöltje

KultúraJaj má', hát eddig "istenke" nevében csak öltek, a qva anyátokat, ahogy most is. Az összes xarháti geci zsidó-takony ezzel takarózik. Nem volt még elég?Be kék már zárni ezt az állatkertet! Az evangélikus és a katolikus egyház is felemelte a szavát ez ellen. Tiltakozik Ausztriában az evangélikus egyház amiatt, hogy a decemberi elnökválasztás szabadságpárti jelöltje az „Isten engem úgy segéljen” jelmondattal kampányol plakátjain.

Az egyház három vezetõje által kiadott közleményben az áll, hogy Isten nevét nem lehet saját vagy politikai célra használni. Mindenkinek saját joga, hogy nyilvánosan megvallja hitét és kérje Isten segítségét, de azt elutasítják, hogy ezt választási kampányhoz használják fel.

A párt fõtitkára, Herbert Kickl korábban azt mondta, hogy ez, az eskünél is alkalmazott jelmondat mutatja a keresztény és nyugati kultúrkör értékrendje melletti kiállást. Szerinte egyebek mellett ez különbözteti meg az õ jelöltjüket, Norbert Hofert a zöldpárti ellenféltõl.

A katolikus egyház is reagált. A grazi püspöki elnök helytelennek nevezte Isten nevének említését a kampányban, óvott a politikai és vallási érdekek keveredésétõl.

A Szabadságpárt hétfõn elutasította a vádakat, szerintük a kiválasztott szlogen nem jelenti azt, hogy visszaéltek volna Isten nevével.

A Zöldek jelöltje, Alexander Van der Bellen az „Ausztria hírneve a világban” jelmondattal kampányol. Hétfõn bemutatott kampányában az összetartást szorgalmazó, és az EU-ból való kilépésre nemet mondó üzenetek jelennek meg.

December 4-én az elnökválasztás megismételt második fordulóját tartják, erre azért kell sort keríteni, mert az alkotmánybíróság a Szabadságpárt indítványa alapján megsemmisítette a májusi második forduló eredményét. Akkor szoros küzdelemben, 31 ezer szavazat elõnnyel nyert Van der Bellen. (MTI)
Link

Hozzaszolasok

116 #1 livia
- 2016. October 26. 20:57:16
No. Isten nevét hiába szádra ne vedd.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
312,063 egyedi latogato