Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A halálról

GondolatokTagunk osztja meg veletek. "Nehezen hittem, hogy valaha is a halal utani eletröl beszelek – meg akkor sem, ha közvetlen, atelt tapasztalataim vannak a valosagrol.
Egyet azonban hatarozottan allithatok: ha valaki ezt az allapotot nem elte at – az soha nem fogja elhinni, hogy a doki igazat beszel.

En is a hitetlenek köze tartoztam, de sz edesanyam halalakor Ö bizonyitotta nekem – a tulvilagi
kommunikacio ugy letezik, ahogy a doktor leirta. S aki ezt nem eli at – az legfeljebb csak hitetlenkedve csovalja a fejet, hogy: micsoda ostobasagokat karnak velünk elhitetni.

Amikor megkaptam a telefonertesitest, hogy edesanyammal valami nagyon nagy baj van – azonnal mentem.
Eppen s lakasajtot akartam bezarni, amikor az az erzesem tamadt, hogy valamit elfelejtettem. Ösztönös volt, a tudatalattim kommunikalt velem (ez a maniaja, allandoan teszi – es en hallgatok ra) – ezt az erzest a mai napig nem tudtam magamnak megmagyarazni, holott mar 11 eve törtent.
Anyam megerkezesemkor mar a korhazban volt (sajnos), s en rohantam hozza. 10 napig minden ejjel ott ültem az agya mellett, mert tudtam: a legfontosabb, hogy ne hatalmasodjon el rajta az az erzes, hogy egyedül van. Teny, hogy az ügyeletes orvosok igencsak ferde szemmel neztek ram – de nem tudott erdekelni.
Sok minden jart a fejemben, csak egyetlen gondolatot tartott tavol tölem egy szamomra ismeretlen erö: az, hogy anyam ideje lejart, lelke gyümölcse megerett, le fog hullani: azaz, meg fog halni. Mert ez a gondolat fel sem merült bennem.
Nagy fajdalmai voltak – s az osztalyos orvos azzal jött hozza, hogy irjam ala a papirt a morfiumtherapiara, amit fajdalomcsillapitasra kivannak alkalmazni. Pechje volt – en ismerem a morfium halalos hatasat: lebenitja a belsö szerveket, vegsö soron elöidezi a halalt, azaz halalos mereg! Alkalmazasa egyenlö a gyilkossaggal.
Amikor en nem akartam alairni, anyam orra ala dugta a papirt s kezebe adta a tollat. Anyam ramnezett, en lassan ingattam jobbra-balra a fejemet – mire ö visszaadta a tollat es a papirt az orvosnak.
Az orvos ramnezett aztan szo nelkül elhagyta a kortermet. Azt hittem, vege, nem lesz morfiumtherapia. Oriasit tevedtem – perceken belül visszajött az orvos, kezeben az injekcios fecskendövel – kettöt sem tudtam pislogni, maris beadta az injekciot. Anyam feje elörecsuklott – s en akkor döbbentem ra: mar csak idö kerdese, s nem lesz anyukam.
Egy gondolat azonban meg bennem volt – talan masnap reggel meg el, ha eleg koran bemegyek hozza. Valami ismeretlen erö taszitott kifele a korteremböl, hazamentem. Olyan elemi erövel tört ki belölem a görcsös zokogas, amit kb. 4 oraig abba sem tudtam hagyni. Rettenetes allapot volt. A cicai, akik szabadon jartak ki a lakasbol – a nyitott ajto ellenere sem tavoztak, szorosan hozzam simultak, mintha vigasztalni akarnanak, holott vigasztalhatatlan voltam.
Annyira kimerültem, hogy elaludtam. Ejfel elött nehany perccel fölriadtam – s abban a pillanatban tudtam: az edesanyam halott.
Ösztönösen meggyujtottam a magammal hozott, gyönyörü gyertyat – leültem a gyertyaval szemben – s csak bamultam a semmibe es a gyertyara. Teljesen megdöbbentem, amikor azt eszleltem, hogy a gyertyanak ket langja van – az egyik mozdulatlanul, nyilegyenesen egett – a masik lang viszont mintha tancolt volna. Rettentö sokaig neztem a ket langot – levegömozgas, huzat nelkül – de az egyik lang allando mozgasban volt, mig a masik nyilegyenesen, mozdulatlanul egett. Pontosan tudtam, mit jelent: edesanyam ott van velem, de mar nem el!

Masnap a korhazban tudtam meg, hogy valoban ejfel elött par perccel allt meg a szive! Pontosan abban az idöben, amikor en otthon fölriadtam.
Mint aki egy hatalmas, üres terben mozog, gepiesen hazamentem s azon kezdtem gondolkodni: mit kell tennem. A lakast felszamolni, s elintezni a papirmunkat.
A szek elött, amin ültem – egy dobozhalom hevert, mindegyikben evjarat szerint szamlak, szerzödesek, csekkek boritekban, evjarat szerint a befizetesröl – csak eppen azt a szerzödest nem tudtam hol van, ami nagyon kellett volna.
Egyszerre csak a tekintetem egy lila cipöskartonra esett s megallapitottam: ezt meg nem is lattam. Kinyitottam – a keresett szerzödes volt az elsö, ami a kezembe került! Csak azt nem tudtam, miert ezt a dobozt nyitottam ki legelöször, miert eppen ott kerestem azt, amire szüksegem volt, miert nem masik kartont nyitottam ki legelöször, miert eppen azt? A valaszt a mai napig nem tudom.
Amikor vegeztem a papirmunkaval – ugy döntöttem: a porcellanokkal kezdem a csomagolast – s közben megkeresem a kulcscsomot, amire szükseg volt. Szinte dühös lettem, hogy anyu otthagyott anelkül, hogy megmondta volna: hol a kulcscsomo? Most hogy fogom kinyitni a bezart fiokokat, szekrenyeket?
Ugy döntöttem, majd kesöbb megkeresem vagy csomagolas közben a kezembe akad. Felrantottam a szekrenyajtot, ahol a porcellanok voltak – kivettem az elsö kavescseszet, ami a kezembe akadt – s döbbenetemre ott volt a cseszeben a keresett kulcscsomo.
Akkor mar kezdtem gyanitani, hogy anyam onnan kommunikal velem, ahol ö most van, egy masik dimenziobol. Rendkivül megnyugtato erzes volt!
Amikor mindennel vegeztem a lakasban, összeszedtem a cicakat, s hazamentem. Este lefekves elött a hatalmas gyertyat egy doboz gyufaval az agy melle tettem s hangosan felszolitottam anyamat: ha elaludnek, ebressz fel, ha jössz – mondanivalom van! Elaludtam, de ejjel pontosan fel haromkor valaki, valami, egy gondolat, egy törtenes felebresztett. Azonnal meggyujtottam a gyertyat – s meglattam a ket langot. Az egyik mozdulatlanul, szalfaegyenesen egett – a masik viszont valtozatlanul tancot lejtett. Ekkor mar valahogy termeszetesnek vettem az egeszet, meg csodalkozni sem tudtam. Vegiggondoltam minden mondanivalomat – s ujra elaludtam. S megtörtent mindez pontosan fel haromkor ejjel, egy heten keresztül - engem anyam felebresztett, a ket gyertyalang egett – jelezve, hogy kedves vendegem van.
Elmondhattam minden bubanatomat, keserüsegemet a halala miatt s mindent, ami a lelkemet nyomta – jolesett, de megnyugtatni nem nyugtatott meg, a görcs bennem volt s bennem van a mai napig is: hogy nem voltam mellette, nem fogtam a kezet halala elötti pillanatokban, hogy egyedül hagytam a küzdelmeivel! Azota is gyötör a lelkiismeretfurdalas, pedig tudom. Ö mar regen megbocsatotta ezt a szamomra megbocsathatatlan tettemet.

Amikor hazajöttem a cicakkal (mert az volt anyam kivansaga, hogy ne dobjam öket az utcara, nem is tudtam volna megtenni, az utolso pillanatig mellettem voltak es öriztek), ugyanaz a rituale jatszodott le: gyertya az agy melle – de anya többe nem jelentkezett. En viszont minden este azzal a tudattal hajtottam alomra a fejemet, hogy jo helyen van, “kibeszelgettük” magunkat meg egyszer utoljara, annak ellenere, hogy hangos szo nem esett, csak a gondolatok jutottak el hozza (mert ebben biztos voltam!) – miatta nem kell aggodnom.
Ez a szavak nelküli kommunikacio bebizonyitotta nekem: a halallal nincs vege valaminek, mert egy reszünk, a legfontosabb: tovabbel. Milyen formaban?
Majdnem sikerült megtapasztalnom, amikor kenytelen voltam egy szallodai szobat kivenni egy, a repülöterhez közeli varosban, mert a gep reggel 6-kor indult – vonat viszont csak este volt, s nem akartam ebren, a repülöteren tölteni az ejszakat. Hajnali 3 –ra kertem ebresztöt, s a korai vacsora utan lefeküdtem aludni. Ejfel elött nehany perccel (az ebredes ideje percnyi pontossaggal egybeesett edesanyam halalanak idejevel) szabalyosan arra riadtam fel, hogy a szobaban nincs levegö, mintha lathatatlanul valaki ülne a mellkasomon, de a levegö megakad a torkom elejen! Rettenetes erzes volt, valoszinüleg ebben az allapotban vannak a vizbefulok is – s azota nem merek uszni menni – meg a tenger, a Balaton latvanyatol is panikszerü felelem tör ram.

Par percent belül megjelentek a mentök, s csak arra emlekszem, hogy egy ketsegbeesett hang azt kiabalta: talald meg mar azt a nyaki venat, mert itt fullad meg a kezem között – s en fentröl, a levegöben “uszva” erdeklöldessel, rettenetes nyugalomban azt “neztem” – mivel foglalatoskodik a negy mentös es az orvos. Csodalatos erzes volt felettük lebegni s figyelni a sürgölödesüket – aztan egyszerre elsötetült minden, s tudtam: most visssza kell mennem az agyon heverö testembe, ami nagyon nem akarodzott, mert a sulytalansag allapotat csodalatosnak ereztem s nagyon maradni akartam ott, ahol voltam. A tudatomban azonban egy kedves “hang” figyelmeztetett: Koran jöttel, menj vissza – s elsötetült elöttem minden, majd a korhazban tertem magamhoz. Allitolag akkor, amikor a korterembe vittek, harom orvosnak köszönhetöen ismet ujjaelesztettek – en azonban nem tulsagosan örültem akkor ennek a tenynek.

Lehet, hogy rövid ideig komaban voltam, egy szamomra ismeretlen vilagban, ahol jobban ereztem magam – de visszaparancsoltak, hat visszajöttem. Következö nap megkerdeztem az osztalyos orvost (miutan 3 napig egyetlen orvost se lattam!) . arulja mar el, mi a bajom?
Elarulta: tüdöemboliaja van. Közöltem vele: nekem olyan nincs.
Rendben, akkor szivinfarktusa – jött a gyors valasz.
Aha – szoval barkockbazunk, mi a baja a kedves paciensnek. Aztan masnap közölte, milyen vizsgalatokat tervezett, en pedig lakonikusan kijelentettem: keszitsek elö a papirjaimat, sajat felelössegemre hazamegyek! Felrantotta a vallat .- s elengedett”, ezen mar meg sem lepödtem. Eszembe sem jutott arra gondolni, hogy utközben mi lehet meg velem s nagyon remeltem, nem kell atesnem az elözö napi prozedurakon, de szerencsesen hazaertem.

Nos, az elmondottakbol utolag levontam a következteteseket:

Az amerikai orvosnak igaza van, mert megelte, amiröl ir: nem HISZ benne – TUDJA , miröl beszel. A sajat tapasztalataim igazoljak, hogy ha nem is az elet letezik a halal utan, de a tudatunk,a földi elet soran szerzett elmenyeink, tapasztalataink – szoval MINDEN, amit földi eletünkben megtanultunk!!! - a tudatalattiban elraktaroztunk: megmarad s elöbb-utobb valamilyen formaban hasznositjuk ezt a tudast. Csak jobban kell figyelnünk azokra a jelzesekre, amit a tudatalattink küldözget nekünk, s helyesen kell ertelmeznünk, mert a tudatalattinkban benne vannak a valaszok az eletben felmerült problemakra, csak meg kell talalnunk. Komolyabban oda kell figyelnünk a megerzeseinkre, mert ezek a megerzesek a tudatalattinkbol szarmaznak – s ha a megerzeseink szerint cselekszünk, a tevedes lehetösege kizart vagy minimalis. Ehhez viszont az szükseges, hogy dönteseinkben ne masok velemenyere alapozzunk, mert mindenki (az elete soran megszerzett tapasztalatok s a kialakult latasmodja soran) maskent latja es iteli meg a bennünket körülvevö vilagot.
Ezert is nem beszeltem meg soha erröl az elmenyröl, mert biztos voltam benne: ugysem hiszi el senki, legfeljebb mesenek tartja. Pedig en a valosagrol beszeltem – s meggyözödesem: az amerikai orvos is!

Nem a halal a rettenetes – a hozza vezetö ut a szörnyü es fajdalmas. A halal megszabadit a fajdalmainktol, a lelki gyötrelmeinkröl, eloszlatja a ketsegeinket – megnyugvast ad nekünk. Kivancsian varom, ha valoban bekövetkezik: milyen erdekes elmenyek, kalandok varnak ram a következö dimenzioban.
De amig a jelenlegi eletünket eljük, tapasztalatokat szerzünk, tanulunk: többet kell törödnünk magunkkal, az egeszsegünkkel, különösen a lelki egeszsegünkkel – mert nem az orvos felelös az egeszsegünkert, hanem mi, sajat magunk. Ezt a felelösseget nem tudjuk atharitani senkire!!"

Hozzaszolasok

4 #11 Posta Imre
- 2016. October 26. 20:09:04
Édesanyám egy buszbalesetben halt meg. Nem láttam, csak a síremléket, pedig mellette ültem 6 évesen. Én is majdnem ott maradtam, de 2 hét intenzív osztály, rehabilitáció mindkét lában szilánkosra törése, égés, agyrázkódás, fogaim kihullajtása után itt vagyok. Újra kellett tanulnom járni.

Apám 11 éve ment el. Okkal, vagy nélküle, de korai traumái és nyughatatlan lelke, szétdolgozott, agyonfüstölt és alkohollal mérgezett teste és szelleme végül 57 éves korában fagyállomáshoz vezette. Debrecenbõl autóztam épp haza, és vittem volna át az unokatestvéréhez, de Szolnokon volt már akkor kórházban. Nem volt eszméleténél. Ott búcsúztam tõle. Mire hazaértem a családomhoz Szigetszentmiklósa, jött a hír, hogy elment. Ennyi az élet és ennyi a halál. Okosak vagyunk mi?
99 #12 MORMOTA1968
- 2016. October 26. 23:07:55
Az állatok még nem vesztették el õsi ösztönüket és bizony jelzik, nem csak a kutyák, ha elmegy egy szeretett ember és távozik egy szeretet lélek. Mert a lélek bárhol is szálljon ki a testbõl haza vágyik oda ahol élt földi életében. Senki nem tudhatja milyen lesz kiszabadulni teste börtönébõl, de ha olyan, amilyennek mondják a visszatértek, akkor nincs mitõl félni. Bár a minden emberi vallások felett álló "karma" avagy sors, amit magunkkal viszünk egy állítólagos új életbe, új testbe, hát! Nem egészen mindegy milyen életet élünk és miket cselekszünk földi életünk során. Nekem bõven lesz mit jóvá tennem következõ életemben, ha lesz következõ! Mert semmi sem biztos, csak a halál. Ha csak nem az-az élet valójában. Na majd megtudjuk, de már nem fogom elmesélni senkinek!
99 #13 MORMOTA1968
- 2016. October 26. 23:29:20
Érdekes, hogy a YouTube-on látható, ezen témáról szóló videókban is arról számolnak be a visszatértek, hogy gyûlölték még a gondolatát is, hogy vissza keljen térniük abba a beteg és sérült testbe, hisz olyan boldogságot, könnyedséget éreztek, amilyent még soha azelõtt. Valóban nem az elmúlástól kell félni, hanem az odáig vezetõ sokszor iszonyúan fájdalmas úttól. Nagypapám és nagymamám is borzalmasan sokat szenvedtek, különösen a nagymamám, míg sikerült kiszállniuk egy mûködésképtelen testbõl, amiben éltek. Én is csak az odavezetõ úttól félek, semmi mástól. Tegnap éjjel láttam az egyik ismeretterjesztõ csatornán egy filmet, amiben arról beszéltek, kik és hogyan kísérletezték ki saját magukon orvosként a megfelelõ fájdalomcsillapító és altató szereket, hogy ne keljen többé szenvedniük a betegeknek, fõleg egy mûtét alatt, ahol se altatást, se fájdalom csillapítást nem használtak. Ez készítette ki lelkileg a saját magán kísérletezõ orvost is, míg meg nem ismerte az "étert és a kloroformot". Kis híján az élete is ráment. Ez a 19-ik században történt. Persze a Vatikán azonnal felháborodott és próbálták megakadályozni az orvost, hogy csillapítsa a betegek szenvedését, illetve elaltassa õket mûtét elõtt, mert a Vatikán azt vallotta, hogy Isten akarata szerint való minden ember szenvedése. Vagy inkább Jahve-é, ugye? Mert hogy ezek az ószövetség Istenét szolgálják, de ez ma már sokak számára nyilvánvaló.
99 #14 MORMOTA1968
- 2016. October 26. 23:47:26
Az eltávozottak mindig üzennek, jeleket küldenek, mivel úgy mondják 40-50 napig még két létsík között tartózkodnak. Nagypapám halála után, már nem is tudom hetekkel vagy hónapokkal üzent elõször. Álmomban olyan tisztán és közelrõl láttam az arcát, mintha ébren lettem volna. Nagymamám is üzent nekünk. Anyukám látta ahogy holtan fekszik a kórházi ágyán, aztán megcsörrent a telefon, a kórházból hívták a rettenetes hírrel, azonnal összeomlott. Én is, bár én fel voltam készülve a legrosszabbra is. Aztán nem sokkal a mama halála után csirkéket keltettünk és én felszámoztam a tojásokat. A 27-es kelt ki elsõnek, nagymamám 1927-ben született. Sajnos a kórházban halála elõtt amputálni kellett a lábát, bár semmi értelme nem volt, menthetetlen volt így is úgy is. És egyszer mikor anyukám kinyitotta a cipõs szekrényt, egy fél pár cipõ hullott ki elé. A nagymamámék házánál is kereste az egyik cipõjét a mamámnak, de csak az egyik lett meg. Hang üzenet is jött már tõle, álmában. Ez fontos, mert az alvás állapotában üzenhetnek a legkönnyebben. Egyszer, mikor a mamámék házában voltam egyedül a halála után és jól kisírtam magam az ágyára borulva, mikor be akartam zárni a kijárati konyha ajtót, az addig simán mûködõ zárban nem tudtam elfordítani a kulcsot, mintha csak a mamám akart volna vissza tartani. Nekik már könnyû, de akiknek még maradni kell, na azoknak az igazán rossz és nehéz! Bár ki tudja! Valószínûleg odaát újra szembesülnünk kell egész földi életünk minden pillanatával és az sokak számára rosszabb lesz bármiféle pokolnál. Nekem biztos!
352 #15 Bugris
- 2016. October 27. 09:00:32
A halál nem lehet rossz dolog,
hiszen még senki sem jött vissza panaszkodni....

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
296,427 egyedi latogato