Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Kertész Imre: Krisztus engem többször meglátogatott

TanácsadásMert Krisztus mindig a legmocskosabb zsidókat próbálja jobb útra léptetvetni. Hiába! "Krisztus én vagyok!" Irodalmi Nobel-díjasunk 1929. november kilencedikén született, rá emlékezik a mai Matiné. Vigyázat, gondolatok!
Este, az ágyban hosszan, meg-megújuló erõfeszítéssel próbáltam elképzelni a nemlétemet. A szubjektív semmit. Szinte érzékeltem, amint kicsúszom a testembõl – de aztán tovább semmi.

Ahogy elhagyom a tokot, minden abbamarad. Életre-halálra össze vagyok kötve a testemmel, ez a közhely szinte hihetetlen.

Ha a képzelet, a képzelõerõ hordoz magában valami transzcendens, a szubjektív idõnk elõtti tartalmat és tartamot: vajon miért nem transzcendentális is egyben, miért akad el a fizikai megszûnés pillanatánál? Ha nem „emlékezünk” az elmúlás utáni stádiumra, akkor ilyen stádium nincsen – a legspirituálisabb formájában sem. Az „emberiség” múltjára ugyanis „emlékszünk”, sõt meg is éljük. Kik vagyunk? Mi az individuum? Ha a régi kultúrák ezt jobban tudták nálunk, akkor hogyan minõsíthetõ az „emberiség” megtett útja az úgynevezett felvilágosodás, az önistenülés és az ebbõl adódó technikai civilizáció felé?

Elhülyülés? Öngyilkosság? Letérés az igaz útról? De mi az igaz út? Bûnben és tudatlanságban élünk. A bûn és a tudatlanság a törvényünk. Lehet, hogy a bûn és a tudatlanság maga az élet.

De ha így volna: honnan támad ez a tudás bennem, és miért kell ebben a skizofréniában élnem? Ki próbál meg? Ki akarja ezt a kétértelmû tapasztalatot, és miért akarja? Hogy belátásra bírjon engem, vagy hogy õ megtudjon valamit? Wittgenstein, a filozófus sok tekintetben veszedelmesen gyermekes. Fordítás közben feltáruló zsidókomplexusa, mûvészkomplexusa.
Fotó: Wikipedia

Wittgenstein alig tudja megbocsátani magának, hogy nem mûvész. A bátortalanságát, a tehetségtelenségét (!), az önmagában felismert minden valódi vagy vélt negatívumot „zsidónak” nevezi. Ezért kifogásol minden zsidó mûvészben mindent (Mahler). Mendelssohnt a legkevésbé tragikus zeneszerzõnek nevezi, és a tragédia hiányát tüstént zsidó tulajdonságként aposztrofálja; de ugyan miért lenne Mendelssohn „a” tipikus zsidó, csupán mert történetesen zsidó? Kafka tán eléggé tragikus, tragikus Mahler és Proust is, noha õk is zsidók. Mit tesz egy komplexus akár a legvilágosabb agyvelõben is… (És a Teremtés/Genezis elõadása, ez a tipikusan zsidó világnyitány nem tragikus?)

Hány világban létezünk? 1. A testünk. 2. Az ösztöneink. 3. A nyelv mint a létezés „humanizált”, az ember számára lehetõvé tett és lehetõ formája s módja. 4. A kollektív tudatalatti. 5. A faj stb. – És hányféle világ létezik? Minden csak fikció, minden.

Wittgenstein nyomán teljesen világos a civilizáció jellege (ha netalán eddig nem lett volna): az erõket egyesítõ kultúra helyett a mindenkit rabszolgamunkára hajtó szervezett totalitarizmus.

Kár lenne azt hinnem, hogy az életem az enyém; ezért óvatosan kell bánni a szubjektív töltetû szavakkal, az elõszeretetekkel, az elõutálatokkal, az elõítéletekkel… Tudok bánni az életemmel, tudok szenvedni tõle, néha a boldogság érzéséhez – pontosabban átéléséhez – is elvezet, tudom, hogy fenntart (bár itt feltétlenül a kölcsönösség esete forog fenn), de azt is tudom, hogy nem vagyok azonos.

Hajnali álom, anyámmal beszélek telefonon. Anyám szenilis hangon; örül; engem sírás fojtogat; anyám szemrehányásai; szelíden, zavarosan, az én fuldokló mentegetõzésem; felébredés, ráébredés a halálra, hogy elveszthetem, akiket szeretek; sírhatnék, halálvágy. – A soha, soha véget nem érõ lelkiismeret-furdalás; meghalni fiatalon kell.

Wittgenstein misztikus, akárcsak Kafka. De mit jelent az, hogy misztikus? Azt, hogy hontalan a világban. Ez a modern misztikus esete, a világgal eltelt, áhítatos, kultúrabeli misztikusok után (a késõi középkorban például). S a hontalan misztikusban mégis föllelhetõk ennek az átfogó áhítatnak a nyomai is – ha másképpen nem, hát vágyként. Gyakran halálvágyként.

Nem írok, tehát nem vagyok. – A demokrácia fokozza a halálvágyat. Úgy látszik, tömegben ez: a halál az egyetlen remény – de mint vigasz föltétlenül az egyetlen. Kultúrák idején inkább a teremtõerõk dominálnak, melyek többnyire az életet kultiválják; a halálromantika a kultúra összeomlása idején jelent meg, a forradalmaknak nevezett tömegmozgalmak felbukkanása idején. A kultúra elmúltával egyszerre az is kiderült, hogy az új szellem nem tud mit kezdeni a halállal, nem képes a kultúrát helyettesítõ ideológiáiba beilleszteni sem a tényt, sem a vele való bánásmódot.

Ha kívülrõl akarnám meghatározni, „miért írok” (amely meghatározásnak persze nincs sok értelme), azt mondanám: azért, hogy lelkeinket kimentsük és kimenekítsük abból a szellemi fatalitásból, amit a politika, a gazdaság és a velük összeszövetkezõ ideológia hoz létre – hogy az embertelenségbõl, az idegenségbõl, a számûzetésbõl egyetlen pillanatra legalább hazataláljunk; haza: ez a saját életünket és a halálunkat jelenti.

Mert ha beleveszünk a közösséginek álcázott politikai tennivalókba, akkor egy hangya életét éljük, nem a sajátunkat, nem emberi életet. Ennyi.

S hogy ezt a pesszimizmus, sõt olykor a destrukció hangnemén tudom csak megszólaltatni, ez a kor bélyege, és az idõk szellemére kell következtetni belõle – s nem az én „pesszimizmusomra”, az én destrukciómra.

Hegel és minden totális történelemszemlélet azért átkos, mert nem veszi tekintetbe az egyén halandó mivoltát.
Fotó: Wikipedia

Az embernek, az egyszeri halandónak nem az a dolga, hogy halhatatlan, akár racionális struktúrákat építsen, egy piramisépítõ rabszolga névtelen, fogcsikorgató szorgalmával, hanem hogy megértse halandóságát, és megmentse a lelkét.

Az ember üdve és magasabb értelemben vett boldogulása a történelmi létezésén kívül fekszik – a totális történelem elkeserítõ, minden reménytõl megfosztó jelenléte idején ez a tudás az egyetlen menekülés, az egyetlen jó. Az ember csodálatos kreativitása, amely a minden emberit lehengerlõ római embertelenség korából vallást, az egyént eltipró totalitásából halhatatlan, csodálatos egyéniséget – Krisztust –, és az iszonyú büntetésbõl, a keresztbõl vallási jelképet teremtett. Tulajdonképpen mindenféle rossz uralmának a csõdjét kell látni ebben. (A másik nagy kreativitás: Platón Szókratésze. Micsoda teremtõ korszak lehetett ez, amelyben ilyen figurák születtek, mint Mohamed, Buddha stb. Minek tulajdonítható mindez, miféle változásokon megy keresztül az ember?)

A halál sivataga vesz körül. Az õrület vesz körül. A dekreativitás, az önrombolás, a gyilkosság légköre vesz körül. – K.: hogy „szépirodalom” – ilyen többé nincs; hogy politizálni kell, kiállni a véleménnyel. „No comment”, ahogy mondani szokás. Különben nincs véleményem.

A két kultúra közti különbség soha olyan világos nem volt, mint ma: a világ Lajtán túl kezdõdõ keleti felében az emberélet, az egyén, következésképpen a szellem semmiféle szerepet nem játszik, semmi értéke nincs; itt egyedül az uralom számít, az eltiprás a stílus, a halál, a pusztítás a cél, de az eredmény mindenképpen.

Holott egykor Keletrõl indult el minden. Az igazságkeresés elsõ nagy mûve, az Oidipusz király mint az igazság szenvedéllyé, akár az önérdeken diadalmaskodó szenvedéllyé válása: ez volt az új világ bejelentése, egy hit kreatív színre lépése, mely a színjátékot két évezreden át igazgatta. Most, így tûnik, véget ért; most, így tûnik, minden véget ér.

Ahány beszélgetés, annyi depresszió; az egész országon súlyos ködfelhõként ül; senki sem hisz, tehát nincs hit, mindenki valami szörnyûségre számít, tehát mindenki valami szörnyûséget mûvel – ha mást nem, azt, hogy szörnyûségre számít. Valami szörnyûség fog (félek) történni.

Pasolini Máté evangéliuma. Hogy, kérdezte a film közben A., ezek a „csodák” valamiféle fakír-teljesítmények voltak-e stb. Nem, feleltem, egyszerûen megtörténtek. Hogy a kenyér a menyegzõn… a bélpoklos stb.? Igen, feleltem, megtörténtek; a vízen járás is megtörtént. Miért kell hinni a fizika abszolútnak ismert (általunk abszolútnak ismert) törvényeiben? Ezek a történetek egészen biztosan megtörténtek. Az a Jézus, akirõl Renan és a történelem beszél, talán nem létezett. De aki kenyeret és bort adott a kánai menyegzõn, az egészen biztosan.

A világot nem érteni, csupán mert érthetetlen: ez dilettancia. A világot azért nem értjük, mert nem ez a dolgunk a Földön.

Krisztus engem többször meglátogatott. Kétszer álmomban (egyszer Megváltóként; egyszer baljósan, még ha úgy sejtem is, hogy kiléte nem volt egyértelmû), egyszer Pasolini filmje által, most pedig Wittgenstein szövegében, amely e megtorpanásra, e sorok leírására késztet Bécsben. Mindez érett koromban történik velem. Mondhatom-e Jung nyelvén, hogy Krisztus archetípus? Én ezt nem érzem kielégítõnek, akármennyi munkát fektetett is belé az emberiség, hogy ezt az etikai héroszt megteremtse. Én itt valami nagyon fontos valóságot szimatolok, amely valóság nem történelmi, nem magyarázható, sõt nem is valóság. Krisztus létezik – csak nem ebben a világban. Bizonyos pillanatokban mindenki elmondhatja magáról: Krisztus bennem létezik, sõt: Krisztus én vagyok.
Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2016-11-06 11:56
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=_FkiD5nR-Os[/movie]
352 #2 Bugris
- 2016-11-06 21:32
És? Ezt az embert meg személyesen a teremtõ isten, a Nap magja látogatta meg.
Nem semmi....

[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=pV41UTQNVRI[/movie]
131 #3 lalapapa
- 2016-11-07 00:56
ezt nezd meg itt lahato mennyi van belolluk
www.maar.uss_love
238 #4 bivaly
- 2016-11-07 06:56
Kertész !

Képzeld el, engem többször, csak nem írtam le, és nem dicsekszem vele. És a legnagyobb aljasság amit a fajtád hirdet és hirdetett, hogy "te" magad vagy Isten ! Lófaszt kisbogaram ! Csak mechanikailag hasonlíthatsz rá, ( mint bárki, én is !), nem tudsz teremteni, rombolni annál inkánn, megjegyzem, ahhoz nem kell sem isteni lélek, sem tudás, ahhoz"te" kelletek. Az ember soha nem volt, és soha nem lesz Isten, de "isten" sem. Az ember alkotóképessége egyedi, az útravalóul kapott "tudás" atomnyi méretû ajándéka egyeseknek a teremtõtõl. És nem csak egy teremtõ van, ezért ez a fajok háborúja, mióta létezik létezés.
Te meg maradj továbbra is fûtõ a Pokolban. Tudod, a Nobel csont kötelez.
238 #5 bivaly
- 2016-11-07 16:29
fater !

Én egy szót nem szóltam Jehováról, meg még csak nem is gondoltam rá ! De nem járok ám templomba sem. És nem olvasok Bibliát, bõven elég volt. Csak pontosítottam. A "Teremtõ", meg nem egyetlen kéz, minimum kettõ, vagy több. Tudod van olyan, hogy megremeg az ember keze ( értsd Isten is lehet fáradt !), és leesik a kémcsõ. Oszt, kezdheti elõlrõl. Igen ám, de ami kifolyt belõle véletlenül, esetleg önálló életre kel. Egy laboratóriumban sokféle baleset elõfordul, leginkább olyanok, amikre csak sokkal késõbb jönnek rá, hogy baleset volt, jaj de kár, a fene egye meg, de már nincs mit tenni.
Próbáltam árnyalt lenni.
118 #6 keepfargo
- 2016-11-10 01:30
Kertesz: rola mindig az jut eszembe, hogy fantaziatlan 'iro" leven tobbszor nyult a valosaghoz mint kellett volna. Igy tortenhetett akkor is amikor megirta a "hatjegyu szam esetet" ami nagyon fontos lehet a kovetkezokben, majd amikor nagyobbra tatott szajjal lehet a holokamu alkotoit kerdore vonni. Nevezetesen, hogy Kertesz harom es hatjegyu szamokat talalt a foglyok karjain; se nagyobbat se kisebbet. Ez pedig donti a millios nagysagrend valos eselyeit. ( A.-ban, ugye ezt minded gyerek "tudja"; csak A.-ban 1,5 millio zsizsiket "gazoltak le" - what a f..ing joke! ) Vagyis a szemtanu tanuvallomasa alaassa a legbol kapott gigantikus hazugsagot; ahogy judapesten (is) mondanak mai napsag: "visszanyalt a fagyi"

Kertesz szavahihetosege valamit csokken ezzel a Jesus Krisztusozassal, de az meg hagyjan.

Most olyasmirol irok, hogy hithu katolikusaink ti a szekbol fogtok kiugrani, vagy kiesni: egy dan nyelvesz aki eleg otthonosan mozog regebbi (akar holt) nyelvekben is, osszevetette a szanszkrit nyelven irott Lotus Sutra-t ( a buddhizmus kozponti, esszencialis irasat), Mate evangeliumaval, ami gorogul latott napvilagot. A szerzo nem kevesebbet allit, mint azt, hogy az ebbol keszitett Uj Testamentum "koppintas", vagyis masolat, csak eppen a szereplok nevei lettek kicserelve, es az esemenyek, tezisek idorendben osszekeverve.
Na nesze neked jujdejo-keresztenyseg!
A konyv szerzoje odaig megy, hogy megkerdojelezi maganak Jezusnak mint hihetoen hus-ver embernek a letet, es irodalmi fikciot emleget.

Amire persze a mi Badinyink megfelet mar; Jezus parthus szarmazasanak bizonyitasa soran. (A Nag Hammadi es Qumran tekercsek adatai alapjan - azok is keson kerultek szakavatott, tehat nem zsizsik, kezekbe, mig a Lotus Sutra szanszkrit szovege 1977-ben bujt elo a tibeti nagykonyvtarbol...)
Tovabbi bizonyitekok varhatok Srinagarbol is, a Rozabal haz egyik koporsojanak "lakojarol"...

Azert nem semmi,(csak semi) Mate evangeliuma; amelyikbol a tobbi is "epitkezett"; egy buddhista tortenet, elejetol vegig, csak eppen a szereploi kitalalt szemelyek....en koszonom, jol vagyok, amugy...:)

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.56 másodperc
2,744,792 egyedi látogató