Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Auschwitz szindrómában szenvednek a németek?

KülföldZsidó szabadkõmûves agybaxásban "szenved" az ostoba germán, oszt ennyi. A tömeges bevándorlás kezdete óta sokunkat foglalkoztat a kérdés, mi motivál egy országot arra, hogy ölelõ karokkal fogadja migránsok százezreit? Ráadásul az ország állampolgárainak majdnem negyede így is bevándorlók leszármazottja. Németország sosem telik meg, Németországban mindenki otthonra lel, a lényeg hogy ne mondhassák: valamelyik kisebbség elnyomás alá került.

Németország idén egymillió háromszázezer menedékkérõre számíthat, mondja az Expert Council kutatóintézet integrációs és migrációs szakértõje. A külügyminisztérium munkatársai már nyolcszázezer menekültet emlegetnek. A német pontosságnak és kiszámíthatóságnak nyoma sincs, csak annyi biztos, hogy a délszláv válság óta nem érkeztek egyszerre ennyien az országba. Akkor körülbelül 475 ezer menekültnek adtak otthont a németek, ma akár ennek háromszorosáról is beszélhetünk. A Szövetségi Kancellári Hivatal dolgozói nyugodtak, hiszen Németországba mindig sok bevándorló érkezett, ráadásul van egy Angela Merkeljük, aki tetõ alá hozta az elsõ németországi integrációs csúcsot.

Aggodalomra nincs ok, bármennyi migráns is érkezik, a prioritások nem változnak, a legfontosabb cél az integráció. Arra a kérdésre, hogy mégis hol van Németország befogadóképességének a határa, jön a mosolygós válasz: nincs kristálygömbünk. Pár utcával arrébb, a német külügyminisztériumban hasonlóan vélekednek. Itt már napi tizenhárom ezer bevándorlóval számolnak, a válság szó azonban nem hangzik el. A kommunikáción múlik a helyzet megítélése- hangoztatják a munkatársak, és elzárkóznak mindenféle becsléstõl, hiszen az csak pánikot kelt. A közeljövõben Németország 150 iskolát nyit és 15 ezer tanárt fog alkalmazni azért, hogy könnyebb legyen a migránsok integrációja. Azt állítják, hosszú távon a német gazdaság profitálni fog a bevándorlásból. A Bundestagban már nem ennyire optimisták, pontos számok továbbra sem hangzanak el, a képviselõk szerint igazságtalan, hogy Németország viseli a legnagyobb terhet. Ennek ellenére a parlament alsóházának képviselõi is a varázsszót emlegetik: integráció.

A külsõ szemlélõnek öngyilkosságnak tûnhet, amit Németország csinál, azonban a beszélgetések alatt kiderül, a németek valóban felelõsséget éreznek az országba áramló migránstömeg iránt. Németországban mindenkinek Auschwitz szindrómája van- mondja a Magyar Idõknek Timo Tonassi, a Mediendienst Integration információs platform munkatársa. A szervezetet azzal a céllal hozták létre, hogy megbízható és pontos információval lássa el a politikai vezetést, a sajtót és a civileket. Tonassi szerint a tömeges bevándorlás egyik kulcskérdése a német társadalom válasza, a rengeteg muszlim integrálhatósága. Korábban Németország zsidó közösségének vezetõi arra hívták fel a figyelmet, hogy az ország gyakorlatilag importálja az antiszemitiztmust, ráadásul a lakosság öt százaléka már így is muszlim. Erre a Mediendienst munkatársa is kitér, véleménye szerint sokakat aggaszt annak a lehetõsége, hogy egy bizonyos etnikai vagy vallási kisebbség elnyomás alá kerül. Dominik, a 28 éves német fiú ezt rögtön megerõsíti: “A tény, hogy egyszer németek tömegeit egyesítette egy olyan politikai ideológia, ami mások gyûlöletén nyugodott, ott lebeg a szemünk elõtt. Ez valami olyasmi, amivel mindig számolnunk kell”. A fiú egyértelmûen a hitleri Németország bûneire utal, ennek fényében pedig teljesen érthetõ, miért osztja meg a tranzittáborok kérdése a németeket.

Angela Merkel elkötelezett amellett, hogy a német határ közelében övezeteket kell kialakítani, ahol a menedékkérõknek meg kell várniuk, hogy gyorsított eljárással döntsenek a kérelem benyújtásának jogszerûségérõl. Ezzel szemben német politikai vezetõk, és a társadalom nagy része is gyanakvóan tekint a beharangozott táborokra. A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) fogdaként beszélnek a tranzitzónákról, a Magyar Idõknek Berlinben nyilatkozó Volker Beck Zöldpárti képviselõ pedig hasonlóképp gondolkodik. A menekülteket nem lenne szabad bûnözõként kezelni és táborokba zárni- szögezi le. A Szövetségi Kancellári Hivatal egy nevét elhallgatni kívánó munkatársa bár teljes mellszélességgel támogatja a merkeli menekültpolitikát, elbizonytalanodik amikor szóba jön a tranzitzónák kérdése. Körültekintõnek kell lennünk, amikor arról van szó, hogy embereket dobozokba zárunk- mondja. A német történelem sötét korszaka nem csak a politikai vezetõk fejében tér vissza, de az utca embere is zaklatott a tranzittáborok miatt. A 35 éves Floriant szinte megbotránkoztatja Merkel terve: “Nevezheted Biergartennek (német sörkertnek) is, ez egy olyan hely, ahol embereket gyûjtenek össze. Ha úgy tetszik, koncentrálnak“.
Campus Rütli: az integrációs sikersztori

Nyilvánvaló, hogy a Németországba érkezõ százezrek integrációja nem pár év alatt fog megtörténni, azonban létezik jó példa arra, hogy lehet egy gettósodásra ítélt kerületbõl sikersztorit faragni. A berlini Neukölln évekig elrettentette potenciális látogatóit, mindennaposak voltak a bandaháborúk, a helyi Rütli iskolában pedig a tanárokat fenyegették a migránsok. A kerület helyenként kilencven százalékos bevándorló aránnyal rendelkezik, gyakorlatilag nincs olyan utca, ahol ne fejkendõs török vagy arab nõkbe ütköznénk. 2006-ban a Rütli iskola levélben fordult a német államvezetéshez, hiszen teljesen ellehetetlenült az oktatás: a diákok meg akartál verni tanáraikat, a holokausztról pedig tanítani sem lehetett a muszlim diákok antiszemita megjegyzései miatt. Az iskolában járva ma ennek nyoma sincs, csendes diákság és új épület vár minket, ráadásul biztonsági õrt sem alkalmaznak. A tanulóink kilencven százaléka nem csak bevándorló, de hátrányos szociális helyzetû- mondja a Magyar Idõknek Cordula Heckmann, az iskola igazgatója. Heckmann azt hangsúlyozza, hogy 2006 után az egész napos oktatás bevezetése tette lehetõvé, hogy a diákok sok idõt töltsenek pedagógusok kezei alatt, ráadásul a szülõk is gyakran bejárnak az iskolába. Jöhetnek velünk reggelizni, beszélgetni, a lényeg, hogy sokat kérdezzenek- véli az igazgatónõ. A Rütli iskolában kiemelt szerepe van a zeneoktatásnak, mint kultúrák közötti kapocsnak, harmadiktól egészen nyolcadikig heti két zeneóra látogatása kötelezõ. Mindezt ingyen, hiszen az oktatási intézmény a multikulturális kerület büszkeségeként könnyen indít projekteket zene-és tánciskolákkal, melyek szintén a sikeres integrációban érdekeltek.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2015. October 27. 14:32:37
Náci karlendítések miatt büntetett az Európai Parlamenthttp://www.atv.hu/kulfold/20151027-na...-parlament
99 #2 MORMOTA1968
- 2015. October 27. 19:54:19
Majd a muszlimok integrálják a németeket a saját földjükön és kényszerítik a németekre a saját kultúrájukat, törvényeiket, mint ahogy tették ezt a zsidók a németekkel a második világháború után, vagy épp velünk magyarokkal. Mi is a zsidókhoz lettünk integrálva, az õ általuk (Csemegei Károly) hozott törvényeiket, szokásaikat, kultúrájukat, Istenüket követjük, szóval akkor mirõl is van szó? Hát csak arról, hogy minden nép hülye, aki nem az oroszok példáját követi. Vagyis, vagy beilleszkedsz, betartva a mi törvényeinket, a mi erkölcseinkhez igazodva, vagy agyon leszel verve! Most szinte minden nép fordítva ül a lovon és csodálkozik, hogy a ló feje helyet a ló ülepét látja. Nem kellene már megfordulni egyszer a helyes irányba? Az európai elit (akik többnyire zsidók, ugye) nyíltan támogatják az idegen népek, fajok betelepítését
és közben mindent megtesznek azért, hogy nehogy a fehér fajok szaporítsák tele újra Európa országait.
Ezt könnyedén el is érik. Elhitették a fehérekkel, hogy a
pénz, a vagyon, az autó, ház vagy lakás megszerzése az elsõ, hogy elõször építsenek karriert, aztán késõbb majd 30 éves koruk felé esetleg jöhet a család alapítás,
egy-két gyerekkel, mert ugye többet nem érdemes bevállalni ilyen szociális háló mellett, mert milyen drága a gyerekek felnevelése. (Mondom én ezt agglegényként.)
Meg ugye mindent megakarnak adni a gyereküknek, amit csak megkívánnak, az pedig úgy nem lehetséges, ha van 8-10-12 vagy még több gyerek egy családban.
Ki gyõzne ennyi gyereknek megadni mindent? Ezért népszerûsítik inkább a zsidók és csahosaik a szingli életet, a homokosok közti házasságot és olyan szociális hálót alakítanak ki a fehér fajok részére, hogy ne legyen kedvük szaporodni. Inkább jöjjenek a sokkal szaporább népek és fajok. Pár évtized alatt be lehetne szaporítani Európát, õshonos fehér fajokkal, na de ezzel a brigáddal, ami most vezeti félre Európa népeit, ez soha nem fog megvalósulni. Talán még én is kedvet kapnák, meg a hozzám hasonló egyedül állók a szaporodásra, na de egy örökös létbizonytalanságban tartott nép nem fog
elkezdeni ész nélkül "cipõt pucolni" ha a jövõ teljességgel bizonytalan és kilátástalan. Na itt van a blöki eláskálva!
75 #3 talpi
- 2015. October 27. 20:29:28
Mormota
A baj, hogy ez nem csak tõlünk nyugatabbra divat. Sajnos, itt, kis honunkban, ugyanez a helyzet.Csak itt "baráti körnek nevezik" hiszen, szinte minden ilyen "körben " akad, vagy egy zsidó, vagy egy cigány, aki látszólag nem az, viszont, ha jobban megnézed, bizony, "árja" a tetve, a legaljasabb. Észrevétlen átveszik a társaság felett a "megmondó ember szerepét" és utána kedvük szerint irányítanak. A baj csak az, hogy ha netán, valaki okosabb kerül a bandába, azt hamarosan parkolni küldi-küldik, vagy pedig, valami sunyi mód, ellehetetlenítik. Nos, ha a banda tagja akar maradni, akkor bizony "áldozni kell". . A szomorú. hogy ebben a végletekig fertõzött társadalomban sajnos, szinte alig találni, normálisan gondolkodót. Hiszen, mind-mind eszi a zsidó trükkök százait. Karrier, diploma, könnyû élet, szórakozás. Közben észre sem veszi, /amit Te is írsz/hogy az idõ eljárt. Végletesen lebutított agya már képtelen gondolkodni, semmi más nem vezérli, csak a fennmaradás, bármi áron. Ebben pedig segítik azok, kik hasonló mód gondolkodnak-élnek/látszólag/ követve az általánosan elfogadott normát. De mi is az? Na az a zsidó trükkök százai által kialakított, un, együtt élési rendszer.
Ami a hitelekre, a hitel kártyákra, de valójában a hiteltelenségre alapozott. Hiszen, aki "tartozik" az nem lehet hiteles, hacsak,-Nem a Nemzethez tartozik.
Mert a "tartozás" elkötelezettséget jelent. Viszont, ha az nem Nemzeti és családi elkötelezettség, akkor megette a fene, szarkupac magyarán, mert követnie kell egy elõre megírt forgatókönyv rendszerességét, ahol azt is megmondják, mikor mit és hol ehetsz.Azt is, mennyiért és ha mindezt megetted, akkor az esetleg "bekövetkezõ" problémáidat, hol, mennyiért oldják meg. Lehet ez akár gyógyszer, vagy ún, Fittnes terem, amiért vastagon megfizeted hiszékenységed és gerinctelenséged árát.
Nos, lehet gondolkodni, ki és hol érzi magát jobban?
116 #4 livia
- 2015. October 27. 21:08:30
Mormota! Mi a franctól vagy Te agglegény? A gondolkodásod szerint? Nos Te egy gyönyörû feleség, és minimum három gyerek mellett vagy elképzelhetõ. Tényleg! Hány éves vagy ilyen vén gondolkodásmóddal.?
118 #5 keepfargo
- 2015. October 28. 04:48:08
a németeknek lenne a legfontosabb hogy idöben felébredjenek, de lehet hogy már nagyon elkéstek ezzel.
mit tudják ök, hogy az elsö világháború is a háttérhatalom bulija volt, mint ahogy a háború sebeit visszagyógyítani akaró késöbbi fürer is azok bábja volt, hogy auschwitz-tól mondjuk, libiáig, minden emberveszteség bekalkulált az ún. magasabb világhatalmi célok érdekében...
szegény szerencsétlen németek, milyen örömtelen világot építettek fel a csodás autóikkal meg minden egyébbel együtt!

stuttgartban voltam néhény hónapja, autóval, s az utat kerestem. ott egy német, ha megszólítottam, elöször körülnézett, hogy ha megtámadom,honnan számíthat segítségre, vagy merre fusson...
végül aztán török taxisoför lett a megoldás, azzal lehetett nyugodtan beszélni...
2 #6 gerry
- 2015. October 28. 06:09:31
"...ha megtámadom,honnan számíthat segítségre" - szerintem megijedt attól a félelemkeltõ arcodtól és a korsó sört se hoztad neki. De lehet, hogy a váratlan leszólításból arra következtetett, hogy tetszel neki...

ez volt az?:
i10.erlebnisgeschenke.de/products/image_3/860.jpg
99 #7 MORMOTA1968
- 2015. October 28. 18:06:37
Kedves Lívia! Jövõ márciusban leszek 48, ha hagynak még élni addig, ugyanis állítólag megfigyelés alatt állók. Amúgy meg én is eltudtam volna képzelni magam családosként jó pár évtizeddel ezelõtt, de aki leél egy fél életet egyedül és megszokta a magányt, már nem igazán vágyik zajos családi életre. Vannak akik magányra születtek. A legtöbb haverom olyan mint én, egyedülálló és ha még van családja, velük él. Azt mondják, az öreg lelkek már nem vágynak társaságra,
talán én is ilyen vagyok.
99 #8 MORMOTA1968
- 2015. October 28. 18:24:32
Talpi! Hát! Tényleg piszok nehéz hasonló gondolkodású emberrel találkozni és beszélgetni. Az összes rokonom, ismerõsöm valamelyik párt birkája, a múltkor közülük kettõ is leállított, mikor egy Orbános viccet szerettem volna nekik elmesélni. Mindkettõjüknek fút még a szekér, egyenlõre, ha érted mire gondolok. Szóval, amíg jól megy a soruk követik a nyájat. De egyébként se érdekli õket mi is folyik körülöttük, egyszóval elsõ számú hulla jelöltek, mert az sem tudják majd mit tegyenek, ha nálunk is elkezdõdnek az ukrajnaihoz, szíriaihoz, irakihoz hasonló durva események. És persze továbbra is a hivatalos médiumoknak és ellenségeinknek fognak hinni és az õ utasításaikat, parancsaikat fogják követni. A szomszédunkkal egy cigány nõvel, akinek magyar férje van régebben eléggé jóban voltam, elég sokat beszélgettünk, mivel az értelmesebb fajtából való, de mióta beszóltam a fiának, hogy nem kellene éjszakánként a zenét üvöltöztetni, azóta esetleg csak a köszönésemet fogadja el. Egyébként valóban így van, minden baráti, ismerõsi körben akad olyan cigány vagy zsidó, aki tagadja, hogy õ az, (kriptozsidó) de azért látszik rajta a származása, már a viselkedésén is. Sajnos így van, ahogy írod.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
313,778 egyedi latogato