Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Feldmár András: gyakorolni kell a szeretetet

BelföldZsidó csacsogás. a képlet egyszerű: Szeretet = Igazság. Aki nem bírja, az meghal. Aki igen, az eltávozhat. Napjainkban az erőszak, az agresszivitás, a populizmus, a gyűlöletkeltés egyszerre erősödött fel a tolerancia, az együttműködés, az egyéni autonómia és a társas együttélés igényével. Hogyan hat ránk a rettegés? Kiért vagyunk felelősek? Feldmár Andrással beszélgettünk, aki következő előadását november 16-án a Fenntarthatósági Csúcson tartja.

Félelemben élünk. Félünk a terrortámadásoktól, a megélhetésünket fenyegető veszélyektől, a betegségektől és még egy csomó mindentől. Ma mintha egyre több mindentől rettegnénk.

Hogyan hat a rettegés a személyiségünkre, kapcsolatainkra, viselkedésünkre?

– Mindenkire másként hat, nem szabad az általánosítás démonjának beadni a derekunkat. Lehet, hogy a veszély arra ösztökél, hogy keressek menedéket a jelen pillanatban, kultiváljam az élvezetet, és legyek hálás, hogy még lélegzem; lehet, hogy mielőtt nagyon rossz lesz, megölöm magam; lehet, hogy átlépek minden határt, törvényt, etikát, és bántok másokat, hiszen minden mindegy. Azt sem szabad elhinni, hogy az egyénnek most rosszabb, mint régen. Mióta ember van a földön, az, aki élt, veszélyben volt. Egyikünk sem élne ma, ha ősapáink nem áldozták volna fel életüket azért, hogy megvédjék a nőket, a gyerekeket. Mindegyikünk egy véres hullakupac tetején áll – ilyenek vagyunk mi, emberek.


Olyantól is félünk, amiről fogalmunk sincs. Valójában nem is ismerjük. Azt mondták, félni kell a bevándorlóktól, de én egyetlen bevándorlót sem ismerek személyesen. Akkor mitől félek valójában?

– Mindig attól félek, ami már megtörtént. Az, hogy „bevándorló”, emlékeztet minden idegenre, aki valaha is megijesztett, az utánam született testvéreimre, akik elvették a szüleim figyelmét rólam, stb. Amikor négyéves voltam, az ostrom alatt, 1944-ben, a felnőttek arcát figyeltem, hogy ők félnek-e. A félelem ragályos, fertőző.

Talán összefüggésben van a félelmeinkkel a függőségünk. Hogyan lehetünk – és lehetünk-e egyáltalán – szabadok?

– Szabadságra vagyunk ítélve. Nem lehetek nem szabad. Minden pillanat kritikus pillanat, dönthetek így, vagy úgy. Szabad úgy tenni, mintha nem lennék szabad. Miért tesznek úgy sokan, mintha nem lennének szabadok? Hát mert a felelősség súlyos, amivel a szabadság jár. De ettől a felelősségtől nem lehet megszabadulni még akkor sem, ha zsarnokok alatt bújunk el önmagunktól.

Kinek higgyünk? Hogy ismerjük fel, hogy ki a barát, ki az ellenség?

– Csak az a barátom, aki szívén viseli azt, ami nekem jó. Aki jót akar nekem. Aki figyel rám, és komolyan vesz.

Kiért vagyunk felelősek? Magunkért vagy a közösségért, amiben létezünk? Hogyan és milyen mértékig érvényesíthetjük saját érdekeinket?

– Felelős vagyok a másik felelősségéért. Ha tanúja vagyok annak, hogy bántasz valakit, és nem szólok rád, akkor cinkosod vagyok. Csak arra kell vigyáznom, hogy az én szabadságom ne vegye el a másik szabadságát. Ha trombitálni akarok, akkor nem a könyvtárban fogok gyakorolni, ahol mások csendben szeretnek olvasni.

A menekülthelyzet kapcsán kiderült: az elfogadás, szolidaritás, szeretet kivesztek a társadalomból. Az agresszió és a düh viszont nagyon könnyen felébreszthető az emberekben. Alapvetően milyen az ember, együttműködő vagy ellenséges?

– Az ember minden, ami emberi. Minden bennem van, bennem él, csak „mi” vagyunk, nincsenek „ők”. Egy csónakban evickélünk mindannyian.

A történelem már többször igazolta, hogy a gyűlölet könnyen fellobbantható. Miért nem tanulunk a múlt hibáiból?

– Csak a tudományban, a technikában van fejlődés. Az etikában, politikában nincs változás. Agyunk pici része, a neocortex az ember-agy, a többi olyan, mint a hüllőkké meg az emlősöké. Vadállatok vagyunk.

Mára hatalmasak lettek a különbségek országok, társadalmak között, de egy-egy társadalmon belül ember és ember között is. Fenntartható-e így a világunk? Hová vezet ez? Mit tehetünk az egyén szintjén, hogy csökkenjen a szakadék?

– A jövő nem látható, amit mondunk róla, csak fantázia. Szeressük egymást! Ezt megtehetnénk. Ha mindenki szeretné a másikat, nyilvánvalóan boldogabbak lennénk.

Mindenki szerethető?

– Persze! Csak az hiszi, hogy nem szerethető, akit nem szerettek. A gyerek magára veszi a felelősséget, pedig csak szerencsétlen, ha azok, akik közé cseppent, nem szeretik őt.

Hogyan lehet eljutni a szeretet állapotába?

– Gyakorolni kell. Figyelni kell a másikra. Meg kell tanulni úgy lenni a társaságában, hogy ő szerinte megkönnyítsük, gazdagabbá tegyük az életét.

Egy korábbi interjúban azt mondta, a Nap is meg fog halni, a Föld is meg fog halni, nem lesz emberiség. Ha nincs esély a túlélésre, hogyan éljünk?

– Buddhista koan: „Az egyetlen, ami biztos, az a halál. A halál időpontja nem biztos. Hogyan éljek?” Én arra jutottam, hogy hálás vagyok minden pillanatért, és kimondok mindent, amit akarok, akkor, amikor gondolom, annak, akivel éppen vagyok, nehogy egyikünk meghaljon, mielőtt tudná a másik, hogy szeretem.

Mi ma a legnagyobb probléma a mindennapjainkban?

– A legnagyobb probléma: mit tesz a Szeretet, amikor találkozik a Gonosszal?
Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2016. november 12. 09:20:06
Most h-agy-lyuk a feldmár-féle intézet öngyilkosságos ügyeit..., de ha már a harcról szó esett, itt a kínai filmipar legújabb remeke. Hősök kerestetnek!

Szóval a háborús években 1914-ben Kína szét volt szakítva..., de végül minden gonosz g.ci -t megöltek a türelmes és befogadó és szeretettől teljes "civil" népek. Így megy ez és csak így.

http://kinokrad.c...eroev.html
2 #2 gerry
- 2016. november 12. 09:44:45
Andriska! Gyakorold! Szeresd õket, öleld kebledre, légy türelmes, ... megdobnak kõvel, dobd vissza kenyérrel (vagy ez a rész nem a te hitedböl van?)

De végül is, ha már szeretet... talán asszonyod, lányod (fiadat), add oda neki ha kéri, tépd meg hajad és térdelj le elé, javaidat add át használatra, mert övék a mennyek országa. Majd ott találkozhattok ... biztos meg fogod találni õket a tiszta lelkeddel.
Hozsanna! Szférák zenéje...

Mégis kit hülyítesz? Magadat vagy minket?

Van egy ötletem - menj be közéjük, válogasd ki a jókat és vidd magaddal a gonoszabbakat, a megjavulási óvódába. Viheted a cigányokból is a tetveseket - a "jókkal" már magunk is el tudunk boldogulni...

Fogós ravasz és sarkallatos kérdésedre, miszerint;

Mi ma a legnagyobb probléma a mindennapjainkban?
- A legnagyobb probléma: mit tesz a Szeretet, amikor találkozik a Gonosszal?


- Ha vissza tekintek az emberiség multjára... no meg arra, ami a szeretet nevében történt...

A válaszom:

A találkozás:
- Szevasz tesó, de régen láttalak.
- Tegnap.
- Ja, igen, amikor keresztre feszítetted azt az istentagadót . - megérdemelte.
- Igen, aközben láttam, hogy megtérítettél egy hitetlent a körmei alá vert faékekkel...
- Igen, az embereknek szükségük van rá, hogy higyjenek a Mindenhatóban és persze bennünk.
- Ma miért vagy itt?
- Szóltak nekem, hogy van itt egy Feldmár András nevü csacsológus, aki szellemileg egy kissé elhúzott a többiek mellöl... jó útra kell téríteni...
- Nem igaz! Én is pontosan ez okból jöttem ide!
- Hát akkor keressük meg közösen és beszélgessünk el vele. Csak meg fogja érteni a dolgok rendjét.
154 #3 kakas
- 2016. november 12. 10:04:34
66.media.tumblr.com/234da7b7e321c719179e1fa1f4f4f82f/tumblr_odl21wCywU1qzfebyo1_400.gif
118 #4 keepfargo
- 2016. november 12. 10:22:52
"a neo-cortex az emberi agy...vadallatok vagyunk."

Ez a beszajkozott, materialista felfogas. Az embert az agyban keresi. A szivvel mi van? Ja, hogy az csak a "pumpa"? Ez se nem igaz, mert inkabb SZIVattyu, mint pumps, innen a MAGYAR neve is. Na mi van, most szivtok, vagy pumpaltok, talan nem mindegy? - talan nem.

ezzel a feldmarral is az a (z egyik) baj, hogy azt hiszi: a sajat gondolatait nyomja itt le, de qrvara teved. Egyszer azert, mert tele van a szovege kolcsonanyaggal, ami meg nem lenne baj, de a legtobbje hulyeseg, legbol kapott kivansagmusor, vagy rosszabb: eleve elitelo negativ "hittetelek" az emberi allatrol.
(Mindjart folytatom, de a kedvesem hiv valami levest megnezni. Megnezni egy levest...volt ma' rosszabb is.):)
118 #5 keepfargo
- 2016. november 12. 10:38:27
Szoval lelketlen a lelkem, marmint feldmar, de okoskodni azert tud, talan kivalasztott maga is, erre a funkciora, mint a tobbi hittestverek - legalabbis ugy tunik a dumabol, mintha ezt hinne. En nem hiszek mar senkinek semminek, talan meg a bolcs hercegnek, mert az nem igen hazudott - a lelekkel kapcsolatban sem.(mer hat aszonta; van, de az nem mi vagyunk...jo, mi? de utana hozzatette, hogy de meg lehetunk...na, igy ma' jobb..lenne, ha lenne)
4 #6 Posta Imre
- 2016. november 12. 10:46:46
Gyerekek, ez is egy holo-szökevény, akár a többi tetű...csak a megértés kedvéért.

Feldmár András

„Az elnyomás ellen állandóan küzdeni kell…”

Feldmár András (Andrew Feldmar) kanadai magyar pszichológus az utóbbi évtizedben egyre inkább része a magyar szellemi életnek, ám nem az akadémikus tudomány, inkább az érdeklődő fiatalok szerették meg formabontó gondolatait, szabad szellemét.



Azt írja egy helyen (Végzet, sors, szabad akarat), hogy „Amikor három és fél éves voltam, akkor (1940-ben születtem) anyámat elvitték Auschwitzba, apámat munkaszolgálatba, nagyanyámat a gettóba, és egy fiatal, húszéves katolikus nő, akit én nem ismertem, az életét kockáztatta és elrejtett. Különben megöltek volna…”. Máshol (Apró részletekben 83) ezt írja: „…az én családnevem Igaz lett… Változtatnom kellett étkezési szokásaimon, meg azon is, hogy tartom a kést meg a villát, hogy idomuljak katolikus nevelőszülőim szokásaihoz. A túlélés álságos viselkedést és kőkemény önuralmat követelt…” Mennyire volt meghatározó élménye a zsidóság miatti üldöztetés? Befolyásolta-e pályaválasztását is? Tud-e valamit arról a hölgyről, aki megmentette az életét?

A nő, aki megmentett, felnevelte két fiát, dolgozott Budapesten, nyugdíjba ment, cukorbeteg és özvegy lett, megöregedett, és – ha jól tudom – meghalt. Bár nem emlékszem tisztán, de az az érzésem, hogy amikor vele éltem, nagyon megszerettem, és amikor anyám visszatért Auschwitzból és elvitt tőle, nagyon hiányzott nekem. Sohasem értettem meg, miért nem ápolta anyám ezzel a nővel a viszonyt, miért tartott engem távol tőle. Én felnőttként, a szüleim halála után kerestem fel őt Budapesten, többször is, nagyon hálás voltam neki. Hogy a pályaválasztásomat befolyásolta-e az üldöztetésem emléke, nem tudom. Először matematikus lettem, ez évekig biztonságérzetet adott nekem egy nagyon bizonytalan világban. Később, amikor alkalmam adódott olyan emberekkel beszélgetni, akik az öngyilkosság küszöbén álltak, megérintett valami, ami nagyon mélyre hatott. Lehet, hogy mielőtt a nyilasok letartóztatták az anyámat, voltak napok vagy hetek, amikor azon gondolkodott, hogy megöl engem és magát is. Lehet, hogy az, amit akkor átéltem a szótlan, ki nem mondott riadtságban, rezonált azzal, amiket azoktól hallottam, akik öngyilkosok akartak lenni. A „hivatalos” pszichiátria és pszichológia iránt érzett ellenszenvem talán abból ered, hogy korán megéreztem annak veszélyét, amikor az egyik ember címkézi a másikat, és aztán a címke szerint bánik vele. Abban a pillanatban, amikor rám ragasztották a „zsidó” címkét, kötelező volt a sárga csillag viselése, halálra voltam ítélve. Abban a pillanatban, amikor egy fiatalt egy orvos „skizofrénnek” minősít, megszakad az élete, degradálva olyan vágányra kerül, ahonnan nincs kiút. Abban a pillanatban, amikor 1943-ban „zsidónak” látott engem valaki, engem már nem is láttak, én megszűntem. Abban a pillanatban, amikor ma valakit „skizofrénnek” látnak, ő is láthatatlan emberré válik, soha senki nem fogja őt komolyan venni, soha senki nem fogja megismerni akarni.

Írásaiban jelentős szerepet játszik az édesanyja. Mintha a viselkedése is szerepet játszott volna abban, hogy hosszú önemancipációs folyamat révén vagy végén is pszichológus legyen.

Megint nem tudom, hogy ez igaz-e. Talán annyiban igaz, hogy amikor rájöttem, nem kell belehalni a csalódásba, akkor másoknak is el akartam ezt mondani.

Több helyen is szokott idézni talmudi szövegeket. Milyen a viszonya a zsidó hagyományhoz? Ugyanolyan-e, mint mondjuk a buddhizmushoz, vagy kiemelkedő jelentősége van az ön számára? Egyébként tanult-e valaha Talmudot? Vallásos-hagyományőrző vagy már asszimilált családban született?

A családom teljesen asszimilált volt. Magyarnak éreztük magunkat, apám alig ismert egy-két imát, csak motyogott valamit széderkor. Egy darabig anyám járatott zsidó iskolába, egyszer egy héten, de széderkor mindegyik gyerek az asztalomnál nekem adta a kis borát, és részeg lettem. Anyámnak kellett hazavinnie a hátán, én meg csak röhögtem. Ezzel vége lett a hittanóráimnak. Manapság a zsidó bölcsek írásait éppen úgy olvasom, mint a buddhista vagy hindu irodalmat.

Kik voltak a szülei? Budapest mely részén nőtt fel? Hol járt iskolába, és milyen körülmények között távozott az országból?

Anyám varrónő volt, apám textilkereskedő. Óbudán laktak, ott ismerkedtek meg, én már Budán születtem, a Kisrókus utcában. Ott éltem 1956-ig, amikor disszidáltam. Az elemit a Marczibányi téri iskolában végeztem, aztán a Rákóczi Gimnáziumba jártam a 3. közepéig, akkor szöktem külföldre. Örültem, hogy a forradalom alatt nem kellett iskolába járnom, féltem, hogy meg fogok bukni oroszból, ami azt jelentette volna, hogy nem mehetek egyetemre. Karácsony és szilveszter között apámnak támadt az az ötlete, hogy menjek Nyugatra, tanuljak külföldön. Anyám nagyon megijedt. Én viszont elhatároztam, hogy elindulok. Apám sok pénzt adott egy helybeli embernek, aki ismerte a határ környékét, és december 30-án megérkeztem Bécsbe.

1956-ban hová vezetett az útja? Rögtön Kanadába ment vagy Angliába?...
http://beszelgete...ar-andras/
118 #7 keepfargo
- 2016. november 12. 10:50:41
A vegszohoz : "mit tesz a Szeretet ha talalkozik a Gonosszal? ezt tennem hozzaa:
Szerintem sajnalkozik, hogy nem fociznak egy osztalyba' de kozbe' nem gondolja komolyan (se a sajnalkozast se a focit )Magyarul; jelzi, hogy nem erti a Gonoszt, de nem jelzi, hogy nem is akarja erteni. (Ez a hagyomanyos Szeretet. A buddhista egyutterzes megprobalkozik a megertessel, s ha sikerul neki akkor a megertetessel is: jelzi a gonosznak, hogy rossz utra tevedt. Ha a jelzes sz..t nem ert, a b. egyutterzessel sem lehet mit kezdeni, akkor mas "eszkozhoz" kell nyulni...Tarsadalmi szinten a Gonosznak minded formajat minimum ki kell(ene) pellengerezni, gunyolni, sot megakadalyozni es uldozni is, annak erdekeben hogy a szeretet maradjon a konnyebb alternativa. Amig a Gonosz azt csinal, amit akar, kenye-kedve szerint addig az egesz kerdesfelteves csak kivancsisagot fejez ki...nem komoly.)
2 #8 gerry
- 2016. november 12. 11:16:49
Na ez megfogott: "Karácsony és szilveszter között apámnak támadt az az ötlete, hogy menjek Nyugatra, tanuljak külföldön."

Ha én elmondtam volna Apámnak, hogy el fogom hagni az országot, - ezt '84-ben mondta el nekem amikor egy alkalomra kiengedték az országból anyámmal együtt, azzal a "kéréssel", hogy próbáljanak meg hazacsalogatni... - "- Ha õ 81-ben gondolta volna, hogy én el akarom hagyni az országot, bement volna a rendörségre, hogy ne engedjenek ki, mert azzal szétszakad a családunk."
... de amikor itt voltak 84-ben, azt mondta (persze nem akarta, hogy anyám is meghallja), hogy "- Fiam, neked volt igazad, Magyarország néhány év múlva teljesen szét fog esni..." - ami, mint tudjuk meg is történt, habár nem egészen így gondolta, de szerencsére azt már nem érte meg, mert '96-ban meghalt. Akkor még úgy nézett ki, hogy átélhette hazája igazi felszabadulását. (Benne is volt - mindazok ellenére amit 'atélt - egy adag optimizmus, így lelke békével távozott.)
.................
Visszatérve a fenti idézetre: A 16 éves Andriskát, az apja egy hirtelen ötlettõl vezérelve küldte el... Ja kérem a a pénz és a karrier egyeseknél egyengeti az utakat egészen a célegyenesig (persze közben kanyaroghat is)...

Még egy: "A túlélés álságos viselkedést és kőkemény önuralmat követelt..." - ez amúgy passzol a szeretetet hirdetõ "emberhez" - esetünkben a mondat elsõ fele tökéletesen simul, a második részben pedig a "kõkemény" integrálódott bele a idegpályába és szövetekbe. Persze - s manapság már jól tudjuk róluk - ez igaz is.

Kikröl, kikrõl... hülye Béla, hát azok akik mindig megértik a mi szenvedésünket és nagy szeretettel csak a javunkat akarják...
118 #9 keepfargo
- 2016. november 12. 11:24:33
Feldmar es tarsal hazateresehez: lehet hogy jol el kulfoldon, de ra is vonatkozhat a haztero Babos Gyulanak, az a kijelentese, hogy "Inkabb vagyok nagy hal egy kis vizbe', mint kis hal egy nagy vizbe'."(Arrol nem is beszelve, hogy most a hitsorsosok dolnek befele a Karpatiaba a trianonelottit Uj Izrael-kent megalkotni, tehat amennyivel nagyobb viz lesz az is, annyival jobb lesz a zavarosban halaszas.
267 #10 Perle
- 2016. november 12. 16:08:54
Szép kis élettörténet. Hiszékenyeknek.
3 #11 Enid
- 2016. november 12. 18:56:17
A szeretet talalkozik a gonosszal...
s_kukk
Hol? Mikor?

...valamelyik megtergyel. Pont.
238 #12 bivaly
- 2016. november 12. 19:27:18
Annyira tele már a tököm evvel a sok "kifogástalan" szeretet rezgő "úriemberrel" ! Olyan egységesen hazug az élettörténetük, mint a szeretetük. Mindegyiknek minimum két diplomája van, egységesen zsenik, természetesen a semmiből küzdötték fel magukat, apuci "megdolgozott sok pénzéből", kivétel nélkül megmondó emberek.
Közben mindent és mindenkit gyűlölnek, akik nem ők ! Szerényen az "isteni kiválasztottság tudatában, és birtokában". Ők maguk a Gonosz, találkozhatnak vele épp elégszer. Erős hányingerem van mindegyiktől, undorodom tőlük.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.44 másodperc
2,386,487 egyedi látogató