Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Sütõ Gábor *: A világközvélemény megtévesztése

E-Mail-ben kaptuk az írótól...

(ÖNPROVOKÁCIÓ ÉS ÁLLAMKÖZI TERRORIZMUS)

A világpolitika sohasem volt mentes a megtévesztésektõl, de 2001. szeptember 11-i gyalázatos amerikai-izraeli önprovokáció ürügyén a világra kényszerített államközi terrorizmus immár tizenöt éve kifejezetten ránehezedik a nemzetközi kapcsolatokra. Ugyanis minden állam tudja, hogy a kiinduló pont hazug, gondolatban akként is kezeli, de – talán csak Oroszország és egyes nyugati politikusok kivételével – nyilvánosan, lehet, hogy kényszerûen, de jó képet vág hozzá, s ha kell, még fel is mondja a leckét. Pedig a Világkereskedelmi Központ (WTC) toronyépületeinek lerombolása – 9-11, ahogy a világ nevezi – után mindössze néhány nap telt el és kiderült, nem az és nem úgy történt, amit és ahogy el akartak hitetni a világgal.

Az önprovokáción alapuló megtévesztés fenntartása immár tizenöt éven át a maga nemében gyászos rekord. Mivel a világ nem meri leleplezni, a mögötte rejlõ alattomos szándék ma is mérgezi és meghatározza a nemzetközi politikát. A nyomában eluralkodott agresszió, terrorizmus, népvándoroltatás és népirtás ugyanazon elkövetõk keze nyomát viseli.

A nemzetközi közvélemény félrevezetése

A hivatalos amerikai változat szerint iszlám terroristák beszivárogtak az USA-ba, s papírvágó késekkel felfegyverkezve eltérítettek négy utasszállító repülõgépet. Kettõt nekivezetek a Világkereskedelmi Központ két toronyépületének, amelyek ettõl összedõltek, a harmadikat a Pentagonnak, a negyedik pedig az utasok ellenállása nyomán kialakult közelharc miatt Pennsylvaniában lezuhant. Mindezt az Al Khaida, személyesen Oszama bin Laden szervezte meg és irányította az afganisztáni hegyek egyik barlangjából.
E hivatalos változatban egyetlen állítás sem igaz! A világ már rég tudja, a hírközlõ eszközök és a politikusok többsége mégis ezt sulykol-ja a közvéleménybe a mai napig. Országgyûlési képviselõink tudják, mi a valós helyzet, de mindeddig nem akadt, aki kimondta volna, vagy legalább sejttette volna az igazat. Pontosabban, tetszik egyeseknek, vagy nem, valaki mégiscsak akadt: Csurka István az Országgyûlésben már szeptember 24-én találóan elemezte a lényegét: „Szeptember 11-én átléptünk a terrorizmus elleni harc által történõ világkézbentartás rendsze-rébe. Ennek az új rendszernek a bizonytalanság és az ostobaság a legjellemzõbb tulajdonsága. Jelenleg nem egy háborúba készülõ, katonailag szükséges szövetség szervezése folyik, hanem a világközvélemény áthangolása. A globalista világközvélemény átszervezésének kezdetét egy minden képzeletet felülmúlóan kegyetlen, de elektronikai pontossággal kivitelezett terrorcselekmény jelenti, amelynek a végsõ okát, kivitelezõit, céljait nem ismerjük, a következményeit azonban igen.” Ha mások nem merik kimondani az igazat, akkor legalább hallgatnának. Ehelyett, ha esetleg kényszerbõl is, de manipulálnak bennünket, szolgálják az idegen érdekeket. Azon nincs mit csodálkozni, hogy az álbaloldali és neoliberális ellenzéki politikusok között nem akadt egyetlen sem, aki kételyét fejezte volna ki, de elszomorító, hogy a jobboldaliak, a nemzetiek is hallgatásba burkolóznak. Nem vigasztaló, hogy sok más országban hasonló a helyzet. Pedig amíg e hazugsággal és a folytatásaként nyakunkba zúdult Afganisztán és Irak, majd Szíria elleni agresszióval, az „arab tavasszal”, az államközi terrorizmussal, a népvándoroltatással kapcsolatban a megtévesztés uralja a politikusokat, nem számíthatunk a nemzetállamok javát szolgáló kibontakozásra.
Történik mindez annak ellenére, hogy röviddel 2001. szeptember 11-ét követõen, elsõsorban magában az USA-ban, majd a világban egyre többen megkérdõjelezték a hivatalos változat valamennyi részletét, leleplezték a vérlázító amerikai-izraeli önprovokációt.
"A 9-11 mûvelet: Nem is voltak öngyilkos pilóták" adja hírül Carol Valentin már 2001. október 5-én, Interneten megjelentetett elemzése, s hitelt érdemlõ mûszaki magyarázatokkal igazolja, hogy távirányított gépek csapódtak a toronyépületekbe. Joe Vials ugyanekkor közétett "Célra irányítás: repülõgépek elektronikus eltérítése a WTC elleni támadásra" címû tanulmánya azonos következtetésre jut.
Tucatnyi hasonló amerikai leleplezést követõen világszerte megindult az elemzési-tájékoztatási áradat. Tanulmányok, filmek, könyvek tucatjai születtek, amelyek az akkor még cenzúrázatlan tv-felvételek és egyéb részletek szakmai elemzésével, szemtanúk kijelentéseivel bizonyították, hogy "megrendezett terrorizmusról" volt szó. Párizsban már 2002-ben megjelent Thierry Meyssan "Iszonyatos machináció" címû, a hivatalos beállítást lépésenként cáfoló könyve. Az USA-ban is kiadták, de akkora nyomást gyakoroltak a kiadóra, hogy beszüntette az árusítást. Jimmy Walter amerikai milliomos, építési vállalkozó "Konfrontáció a nyilvánvalóval", "9-11 újratárgyalása" címû tanulmányaiban meggyõzõen cáfolta a hivatalos változatot, de az FBI annyira ráijesztett, hogy el kellett hagynia az USA-t. Antonio Martino akkori olasz hadügyminiszter, NATO-szövetséges, sem a levegõbe beszélt, amikor leszögezte, hogy bin Laden és az Al Khaida másodlagos szerepet ha játszott, a fõ bûnösüket egészen másutt kell keresni. Giulietto Chiesa, olasz EU parlamenti képviselõ pedig a "Nulla" c. Brüsszelben bemutatott filmjében bizonyította, hogy a hivatalos verzió távolról sem hasonlít az igazságra. Valamennyi említett és szinte minden más elemzés, köztük az ugyancsak NATO-szövetséges Cossiga volt olasz köztársasági elnök az elemzésében, vagy Bülow német titokminiszter a könyvében, arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai és az izraeli titkos szolgálat összeesküvése, önprovokációja volt, amire nemcsak cáfolhatatlan tényeket, hanem személyes tanúk sokaságának meggyõzõ állításait sorolták. Michael Moor "Fahrenheit 9-11" c. filmje ugyancsak kétségbe vonta a hivatalos verziót. De rendelkezésre állt a London Telegraph 2002. okt. 8-i közlése is, miszerint az IRA lehallgatta Bush elnök és Blair miniszterelnök telefonbeszélgetését, amelybõl kiderül, hogy Bush elõre tudott 9-11-rõl. "Loose Change" címmel jelent meg amerikai szerzõk internetes filmje, amely ugyancsak kifejezetten az amerikai politikusokat és hatóságokat teszi felelõssé a történtekért. David R. Griffin teológus professzor "Új Pearl-Harbour" címû könyvében szintén egyértelmûen az amerikai politikai vezetést vádolta terrorizmussal. Naum Chomsky neves amerikai nyelvész és politológus is "vezetõ terrorista államnak" minõsítette az USA-t. – És sorolhatnánk.
A legárulkodóbb, hogy e leleplezéseket sohasem cáfolatok követték, hanem a szerzõk elítélése, befeketítése, üldözése, fenyegetése, vádolása "összeesküvés elmélet" tákolásával, azaz szellemi-politikai terrorizmus, ami önmagában is bizonyítja, hogy nem áll rendelkezésre a hivatalos változatot alátámasztó tényanyag.
Ellenkezõleg, minél több részlet kerül elõ, a rejtélyek, megválaszolandó kérdések száma egyre növekszik, s annak vagyunk tanúi, hogy a látványosság igényével megrendezett bizonyítékok is sorra látványosan a kigondolóik ellen fordulnak. Vegyük sorra a fontosabbakat.

Mit is látunk a filmen?

Ki ne látta volna a filmet, amely bizonyítéknak készült. Az is, csak éppen arra, hogy nem az történt, amit láttatni akarnak. A világszerte számtalanszor bemutatott film kellõ és okszerû megértése céljából fogalmazzuk meg magunknak, mit is látunk: valakik kamerával felmennek egy new-yorki felhõkarcolóba, ahonnan jó rálátás nyílik a WTC tornyokra. Pásztázzák az égboltot, annak ellenére, hogy New York felett repülési tilalom van, nincs mit felvenni. Hirtelen azonban mégis megjelenik egy repülõgép, s a kamera követi, amint becsapódik a WTC északi tornyába. A filmezõk azonban nem rohannak elõhívni, és drága pénzért értékesíteni a szenzációs felvételt, hanem várnak, mintha tudnák, hogy valami még történik. A füstölgõ északi toronyról céltudatosan elfordítják a kamerát távolra, ahol feltûnik egy másik közeledõ repülõgép, és követik a becsapódását a déli toronyba. Szembetûnõen nem fókuszálnak azonban olyan közelre, hogy megállapítható lenne a repülõgépek típusa, vagy a kereskedelmi jelzése, ami eleve gyanút kelt.
A hivatalos változat szerint véletlenül készült amatõr felvétel, bár egyetlen komoly elemzés nem minõsíti annak, sõt kifejezetten profinak tûnik, különösen annak a ténynek a fényében, hogy fõ bizonyítékként terjesztették a világban. Az elsõ becsapódásra nincs is más ismert bizonyíték; a tv-társaságok csak a két becsapódás között kezdtek a helyszínre érkezni és filmezni a füstölgõ tornyokat, majd összeomlásukat. Annál inkább profinak tekinthetõ, mert sorban merültek fel további gyanút keltõ tények: ki juttathatta el nyolc perc alatt a vidéken tartózkodó Bush elnökhöz? Egy véletlenül filmezõ amatõrnek nem lehet akkora politikai és olyan mûszaki lehetõsége, hogy rákapcsolódjon az elnök zárt tv-láncára. A további kételyeket pedig éppen magának az elnöknek a helyzethez nem illõ magatartása szüli.

Az elnök aznapi programja

Indokolt gondolkodva áttekinteni Bush programját is, mert rájövünk, bizony, több köze lehetett az eseményhez, mint gondolnánk.
A becsapódások 8:45 és 9:03 perckor történtek, 9:11 perckor pedig a Floridában, iskolalátogatáson tartózkodó Bush a limuzinja zárt tv-láncán látja a filmet. Ez csakis úgy kivitelezhetõ, ha elõre meg van szervezve. Az elsõ becsapódást követõen, amit közöltek vele, Bush annyit mond az is-kola igazgatójának, hogy egy repülõ becsapódott WTC-be, de mi folytatjuk az olvasást, és tovább olvasta a gyerekeknek "Az én házi kecském" címû mesét. Ám félóra sem telik el, jön a mese a felnõtteknek: Bush immár a tv-ben terem és leírt beszédet olvas fel 9:30-kor Bejelenti, hogy iszlám terroristák támadást intéztek az USA ellen, és háborúval fenyegette meg a terroristákat bújtató államokat, pedig ekkor még semmi, de semmi bizonyíték nem volt a kezében. Késõbb is csak a bostoni reptér mellett állítólag egy kocsiban talált arab nyelvû Korán és pilóta tankönyv, valamint az egyik terrorista megmagyarázhatatlan módon épen maradt útlevele, valamint egy hamisítványnak tûnõ búcsúlevele lett az összes bizonyíték. Ám Bush ismerte a forgatókönyvet, tudta mi következik, s máris megfenyegette "a terroristákat bújtató államokat".
Úgyszintén árulkodó, hogy a hivatalos változat szerint ekkor egy eltérített gép még Washington felé tartott, de ez senkit nem zavart: senki nem adott parancsot sem a Fehér Ház, sem a Pentagon evakuálására, sem a repülõ lelövésére. Bush sem hagyta abba az iskola-látogatást, sem a többi programját, nem menekült óvóhelyre, intézkedéseket sem foganatosított, aminek csak egyetlen magyarázata lehet: tudta, hogy nincs veszélyben sem az USA, sem õ.
Alig fejezte be a tv-beszédét, 9:47 perckor, a világ egyik legjobban biztosított épületébe, a Pentagonba, melynek saját védelmi radar- és rakétarendszere van, állítólag becsapódott az említett repülõgép, pedig ekkor már a legnagyobb készültség végre el volt rendelve. (Tehát a hivatalos változat maga állítja, hogy a „terroristák által irányított” harmadik gép az elsõ kettõ becsapódását követõen még több mind egy órát szabadon repült az amerikai légtérben, miközben azok, akiknek le kellett volna lõniük, nyugodtan hallgatták elnökük tv-beszédét). A fotókon azonban 19 méteres egy emeletnyi becsapódási rés látszik, holott egy Boeing 767 szárnyfesztávolsága 40 méter és háromemeletnyi magas. Érdekes módon repülõgép-maradványokat, kerozin égésnyomokat és holttesteket sem találtak. Itt sem az történt tehát, amit el akarnak hitetni. Ráadásul a terroristák igen kíméleteseknek bizonyultak, mert az épület éppen felújítás alatt lévõ szakaszát célozták meg, amely emiatt már három hónapja üres volt. Szakértõk szerint azonban a Pentagon e részének megközelítése repülõvel a közeli épületek és mûtárgyak elhelyezkedése miatt lehetetlen. Akadtak is szemtanúk, akik szerint rakétaszerû tárgy csapódott be, amelynek a hangja sem hasonlított egyáltalán repülõére.
A sajtóhoz perceken belül eljuttatott nyilvánvalóan elõre megírt közlemény is Bush beszédét követi. Késõbb megnevezik a feltételezett elkövetõket is. A közlemény megfogalmazta az összeesküvés elméletet is: az iszlám terrorizmus összeesküdött az USA ellen.
Igen, volt összeesküvés, de ismét csak nem azok esküdtek össze, akikre ezt rá akarják fogni. Mintha csak ezt kívánná önmaga is megerõsíteni, és a valódi összeesküvõk körére rámutatni, Bush még aznap délután, nyugodtan, mintha semmi sem történt volna, elutazott a nebrascai katonai bázisra, adott esetben egy fölöttébb gyanút keltõ találkozóra. Nem másokkal, mint azoknak a fõleg izraeli érdekeltségû multinacionális vállalatoknak a vezetõivel, amelyeknek a hivatalai elpusztultak a WTC tornyokban, de akiket elõvigyázatosságból még elõzõ nap jótékonysági rendezvényre hívott meg ide nem más, mint Warren Buffet, a "Coca-Cola" elnöke és egyben a "Washington Post" tulajdonosa. Bush itt nemcsak azért parolázhatott nyugodtan, mert tudta, hogy sem az USA, sem õ nincs veszélyben, hanem azért is, mert a saját alkotmányos hatáskörét csorbítva, még 2001 májusában teljhatalmat adott az Izrael-párti neokonok fõ képviselõjének, Cheney alelnöknek mind az akkori 46 titkosszolgálatnak a felügyeletére, akinek így – Bush távollétében, hiszen az elnök tekintélyét mégiscsak meg kell menteni a vidéki úttal – minden szál összefutott a kezében.
Magas szinten és hírszerzési vonalon figyelmesen össze volt itt hangolva minden.
Árulkodó a merénylet idõpontja is: a WTC-ben 10 óra körül kezdõdött a munka, s egy adott pillanatban akár ötvenezer emberi is tartózkodhatott ott. A nyilvánvalóan kárt és emberi áldozatot célzó terroristáknak tehát ekkor kellett volna elkövetni a merényletet, de az jóval 9 óra elõtt történt, amikor még csak a „feláldozható” kiszolgáló személyzet tartózkodott a toronyépületekben. Az amerikai hírközlõ eszközök arról is sokszor és nyíltan tudósítottak, hogy a zsidó származásúakat figyelmeztették, ne menjenek be dolgozni. Több tanulmány egyenesen azt állítja, hogy a 9-11-ben fõleg izraeliek játszottak fõszerepet, mert a CIA amerikai földön amerikai állampolgárok meggyilkolását hagyományosan nem vállalja. Tény, hogy 9-11-et kö-vetõen az USA, a látszat kedvéért, több tucat izraeli állampolgárt kiutasí-tott.
Minden világos máris, ám a további elemzés tartogat még meglepetéseket.

Hogyan sikerülhetett?

Egy óra leforgása alatt Boston, Dulles és Newark repülõtereirõl négy teletankolt, Boeing 767-es utasszállító összehangolt indítása (Bostonból kettõ), majd eltérítése, amelyeken az ülõhelyeknek csak negyede foglalt, ugyan melyik külföldi terrorszervezet lenne képes elérni, hogy hosszútávú járatokat ilyen veszteségesen indítsanak? És néhány külföldi személy papírvágó késekkel hogyan képes úrrá lenni mindenkin, beleértve a kiképzett személyzetet és a "légi marsalloknak" nevezett biztonsági tiszteket? Hogyan tudták a közismerten szigorú repülõtéri biztonsági rendszert kijátszani? Ráadásul a késõbb azonosított terroristák – akiknek egy része körözés alatt állt – a saját nevükre foglaltak helyet és kamerák rögzítették a minden lépésüket, hogy utólag bizonyíthassák ottlétüket!
Abszurdum feltételezni, hogy ilyen körülmények között sikerült az eltérítés. Mint ahogy az is, hogy sem a pilóták, sem a légi marsallok, sem a repülõterek és az illetékes szervek nem alkalmazták a repülõgép-eltérítésekre vonatkozó hatályos operatív eljárásokat és szabályokat. Az eltérített gépeket jóval azelõtt el tudták volna fogni, s engedetlenség esetén le tudták volna lõni, mielõtt elérték a tornyokat. Kötelezõ elõírás, hogy a légierõ a legkisebb kétely esetén így járjon el. 2000-ben 67 ilyen sikeres operációt hajtott végre a riasztástól számítva mindössze néhány perc alatt. Az erre kijelölt és állandó készültségben álló vadászgépek területi elhelyezése ugyanis olyan, hogy 2–3 perc alatt bárhova odaérnek. Annál inkább képesek lettek volna rá, mert a légierõ éppen ezen a napon (!) hasonló terrorista támadást elhárító gyakorlatot tartott, így a felelõsök késõbb azzal védekezhettek, azt hitték, hogy mindaz, ami történik, a gyakorlat része.
Katonai vonalon is szépen össze volt itt hangolva minden.
Az elsõ gép eltérését 8:14-kor észlelték, de 32 percig nyugodtan repült (Persze, látni fogjuk, nem ez a gép, hanem a vele párhuzamosan azonos útvonalra állított távirányítású gép!) és egyetlen vadászgép nem kapott parancsot még a felszállásra sem, nemhogy az elfogására, vagy a lelövésére. Ugyanez történt a többi gép esetében is. Még az elsõ becsapódás után is bõven lett volna idõ a másik három gép elfogására, de ilyen parancs ekkor sem érkezett. Az egyesített vezérkari fõnökség feje minderre azt a katona szájából nevetségesen hangzó választ adta, hogy ilyen parancsot csak azt követõen adtak ki, ahogy a Pentagonba becsapódott az utolsó gép. (Tudták, hogy az utolsó?!) Más tábornokok is elismerték, hogy ilyen parancsot csak az eltérítés jelzését követõen egy órával adtak ki. Késõbb megjelentek az eset súlyosságát enyhíteni igyekvõ közlemények, miszerint már nem volt elég idõ a megelõzésre. Egy távoli bázis vadászgépeit ugyanis tényleg riasztották, amelyek azonban gyanúsan lassan, az 1850 km/óra sebesség helyett 700 km-el repültek, ráadásul a tornyok irányába nem pedig az elfogandó gépekhez közelítettek. Végül 9:25-kor pedig a Pentagon és a légierõ fõparancsnoka eleve minden felszállást letiltott. Késõbb mindez több változatban is keringett, de a lényeget nem tisztázták, sõt olyan állítás tartja magát – s ezt szinte valamennyi forrásmunka idézi – hogy egy titokzatos magas rangú személy – a késõbbiekben kiderült, hogy minden bizonnyal Cheney alelnökrõl van szó – parancsot adott a légierõnek a be nem avatkozásra. Az eltérített repülõgépekkel kapcsolatos légügyi intézkedésekrõl (illetve mulasztásokról) három hivatalos változat is megjelent, amibõl csak egy magától értetõdõ következtetés vonható le: egyik sem igaz! Csak azért nem sikerült megakadályozni az akciót, mert valakik nem akarták. Joggal néznének bolondnak bárkit, aki mindezt a terroristák véletlen szerencséjének, vagy pláne tudatos akciója eredményének tekinti.
Márpedig Bush és a mögötte álló erõk éppen ezt követelték meg az amerikaiaktól, sõt a világtól!

A tornyok összeomlása

Hihetõ-e, hogy a toronyépületekbe beépített tornyonként 200.000 tonna acél csak úgy összerogy, hiszen az acél 1300°C-on olvad, a kerozin pedig maximum 800°C-on ég, de csak optimális égéskörülmények között. A toronyépület acél, beton és azbeszt közege viszont nem minõsíthetõ ilyennek. Ezért tüzet alig is látunk, csak gomolygó fekete füstöt. A tûzoltók, akik szakértõnek mondhatók, nyugodtan felmentek a 78. emeletig, mert meg voltak arról gyõzõdve, hogy nincsenek közvetlen veszélyben, az épület nem rogyhat össze. (Az áldozatok jelentõs része tûzoltó volt).
Az épületekbõl kimenekültek azonban, egymástól függetlenül, élõ TV-adásokban számoltak be róla, hogy sorozatos robbanásokat észleltek. A tûzoltók jegyzõkönyvbe mondták, hogy látták és hallották a kisebb robbanásokat, s ez az eredeti – de azóta cenzúrázott – tv-filmeken is látszik. A tornyok precízen zuhantak önmagukba. Robbantási szakértõk szerint, a romok helyzetét látva, az épületeket robbanóanyag segítségével döntötték romba. A 110-emeletes tornyok közelében ugyancsak felhõkarcolók álltak, de bennük semmi kár nem esett. Megtörténhetett volna, hogy az egyik oldalán, középtájon meggyengült torony a saját súlya alatt megbicsaklik és rádõl az alacsonyabb szomszédos épületekre. Nemcsak ez nem fordult elõ, hanem – Éppen ezt elkerülendõ! – a tornyok mérnöki pontossággal szabályszerûen, felülrõl lefelé haladva, egyik emeletrõl a másikra, önmagukba rogytak, pontosan úgy, ahogy a régi épületeket felrobbantják. És ez is történt, hiszen az eredeti felvételek tanúsága szerint a még ép felsõ emeletekrõl kiindulva, ahova semmi nem csapódott be, hirtelen minden oldalon robbanásszerû füstpamacsok jelentek meg, de a füst nem felfelé szállt, ahogy természetes lenne, hanem lefelé terjedt, szemléltetve és bizonyítva az emeletenkénti robbantás-sorozat ugyancsak lefelé haladó menetét. Ezt is láthatta a világ, hiszen ekkor már számos tv-társaság filmezte az eseményt. Ha nem lettek volna ilyen robbantások, legalább az alsó 30-40 emelet acélvázának mindenképpen állva kellett volna maradnia. De egyformán porig összeomlott mindkét toronyépület!
Mi több, a déli toronyba 18 perccel késõbb és eléggé oldalt ütközött gép a fõ tartó acélvázát nem is sértette, s a kerozin nagy része sem került be az épületbe, hogy gyengíthesse az acélvázat, hanem a levegõben robbant fel, ezért tüzet csak itt látunk, azt is az épületen kívül, a levegõben. Mégis ez a torony omlott össze elõször, ami ismét csak azt bizonyítja, hogy nem tûz okozta a tornyok összeomlását.
Hamarosan ki is derült, hogy a mûvelet elõtti hetekben biztonsági szakemberek, akiket – nyilván nem véletlenül – Bush egyik testvére vezetett (!), többször kiürítették a toronyépületeket, sokszor volt áramszünet (azaz a megfigyelõ kamerák nem mûködtek), eltávolították a robbanóanyag észlelésére az épületekben szolgáló kutyákat, és nagy porral járó belsõ munkálatokat végeztek. Bebizonyosodott, hogy az emeleteket szupertermittel (orosz elemzések szerint az alagsorban mini plutóniumbombával) aknázták alá. E robbanóanyag tüze olthatatlan és olyan hõmérsékletet teremt, hogy pillanatok alatt elporítja a betont és elpárologtatja az acélt. Német és dán tudósok a portengerbõl vett mintákban apró acélgolyócskákat találtak, amelyek csak úgy keletkezhettek, hogy a szupertermit elpárologtatta az acélt, amely a levegõvel érintkezve lehûlt és kicsapódott. Az elporított beton pedig a filmeken látható több tízemeletnyi porrá vált, amely teljesen elborította a környéket.
Mûszakilag is össze volt itt hangolva és kellõen meg volt szervezve minden.

A merényletet senki nem vállalta magára

Pedig nagy hõstettnek tekinthette volna bármely iszlám terrorista. És ha õk tették volna, vállalták volna, ahogy más akcióikat vállalták is. (Madridi vasút, londoni metró, stb.) A világközvélemény szokatlannak is találta, hogy senki nem vállalta, még az elkövetõnek kikiáltott Al Khaida és Oszama bin Laden sem. Fenyegetõ nyilatkozatokat tettek, de nem mondták ki, hogy õk követték el a merényletet. Ezért gyorsan bizonyítékokat kellett keresni. Ez csak hónapokkal késõbb "sikerült", amikor már javában folyt a „terrorellenes háborúnak” nevezett agresszió Afganisztán ellen, és kezdett kiütközni, hogy nem lesz diadalmenet. 2001 decemberében került elõ egy videofelvétel, amit állítólag amerikai csapatok véletlenül találtak egy afgán város romjai között. (Az amerikai katonák kultúra iránti érdeklõdése akkora, hogy minden talált videokazettát megnéznek?) A felvétel nagyon sötét, a hangminõség igen gyenge, s a döntõ mondatok elhangzásakor az állítólagos bin Laden arca nem is látszik. Bin Laden ismerõi szerint nem az õ hangja és beszédstílusa hallható a felvételen. Nagyon valószínûtlen is, hogy bin Laden egy videokamera elõtt dicsekedne a merénylettel, s a menekülõ Al Khaida tagok pont ezt a videofelvételt felejtették volna magukkal vinni! De bin Laden maga is tagadta, hogy ezen a felvételen õ szerepel (!), és bár egyéb nyilatkozataiban az USA-ra mért büntetésnek minõsítette a történteket, további csapásokkal is fenyegetett, de egyértelmûen sohasem vállalta 9-11 elkövetését. S amit e felvételen mond az állítólagos bin Laden az gyakorlatilag lehetetlen is: mégpedig, hogy a merényleteket õ és Mohammed Atta szervezték meg Afganisztánból és az arab országokból, s a társaik a merényletekig nem is tudták mi az akció célja. – Hát, ehhez képest egész jól sikerült!
Gyanús körülmény, hogy a repülõgép személyzetének, utasainak, terroristáknak a holttestét a két torony romjai között nem találták. DNS alapján azonosították a terroristákat – mondja mégis a hivatalos közlés. Sok ezer tonna berendezés és vasbeton elég, de az emberi test megmarad? Az amerikaiak által megadott 19 elpusztult terroristából egyébként öten élõnek bizonyultak, s közelében sem voltak az eseményeknek, s az egyikük még tv-interjút is adott Casablancában. A fõ terrorista, Mohamed Atta állítólagos búcsúlevele pedig olyan vallási kifejezéseket tartalmaz, amelyek az iszlámban nem, de a protestáns vallásban annál inkább használatosak. Az USA tehát utólag sem tudott bizonyítékokat szerezni az állítólagos elkövetõk ellen. Az összes bizonyíték annyi, hogy ott voltak az eltérített gépeken és õk is áldozatul estek.

Mi történt valójában?

Nem kizárható, hogy volt arab-iszlám indíttatású USA-ellenes szervezkedés, amirõl a CIA és a Mosszad idõben értesült és a már régebben kidolgozott világuralmi stratégiai célok elõsegítése érdekében ráépültek, feláldozták a két tornyot és a benne tartózkodó saját állampolgáraikat. A világsajtó azonban az amerikai-izraeli (néha az angolt is említik) politikai vezetés részérõl hallgatólagosan jóváhagyott Mosszad-CIA összeesküvést valószínûsíti, mivel a mellette szóló politikai és gazdasági érvek több mint nyomósak. A bevezetõben említett és egyéb amerikai elemzések is, valamint a szakértõk ugyanezt az összeesküvést erõsítik meg, s kisebb-nagyobb eltérésekkel, de a lényeget illetõen eléggé egybehangzóan a következõ változatot tartják a legvalószínûbbnek.
A terroristákat felültetik a kijelölt eltérítendõ gépekre, úgy, hogy a reptéri kamerák rögzítsék õket. Meglepõ, de itt a hivatalos változattal egybeesõ mozzanat következik: a gépeket tényleg eltérítették. Csakhogy ismét nem azok, akikre ráfogták és nem oda! Egy bizonyos repülési idõ után, amikor mind a négy járat egymáshoz közel tartózkodott a légtérben, a pilótáikat figyelmeztették, hogy támadás érte az USA-t, szálljanak le azonnal a legközelebbi katonai reptéren. (Egyes katonai szakértõk a nyugat-virginiai Charleston melletti Yeager bázisra tippelnek). Az egyik gép utasait nem engedik kiszállni, hanem a másik három gép valamennyi utasát a gépszemélyzettel és a terroristákkal együtt erre ültetik fel, összesen 254 fõ, s azzal, hogy menekítik õket, elindítják Pennsylvania felé, ahol ismeretlen okból lezuhan. Állítólag ezen a gépen folyt közelharc a terroristákkal és a mobilhívások is errõl történtek. De a szakértõk szerint tíz kilométeres magasságból közel ezer kilométeres sebességgel haladó repülõbõl ekkor még a sikeres mobilhívás valószínûsége egy a tízezerhez; itt azonban állítólag két ilyen hívás is volt. A szövegeik is megjelentek, de arab terroristákat nem említenek. Az egyik így kezdõdik: "Szerbusz mama, én Mark Bingham vagyok!" Így ez a "bizonyíték" is a kiagyalóik ellen fordult, mintsem bármit is bizonyítson azon kívül, hogy ez az utas a gépen tartózkodott. A mama és a fia ugyanis nyilván nem elõször beszélt egymással telefonon, bemutatkozás nélkül is ismerték egymás hangját, s egyébként is ki az a gyermek, aki a kereszt- és vezetéknevén mutatkozik be a mamájának? Itt csak azt kellett bizonyítani, hogy Pennsylvania felé repül egy gép, amelyen valami probléma keletkezett, ezért lezuhant.
Az említett forrásmunkák szerint jelek mutatnak arra, hogy a késõn felszállt vadászgépek ezt a repülõt lõtték le (más elméletek szerint robbanóanyaggal is megpakolták, és távirányítással felrobbantották), hogy eltüntessék a tanúkat. Ennek a helyszínét azonban titok fedi. A mentõket egy másik helyszínre irányították, akik ott alig találtak roncsokat, holttesteket pedig itt sem.
Profi módon meg volt szervezve, hogy minden szerencsétlen tanú – gyanútlan és ártalmatlan utas, gépszemélyzet és terrorista – eltûnjön.

De akkor mi csapódott be a tornyokba?
A New Yorkba tartó két géppel párhuzamosan ugyanazon az útvonalon robbanóanyaggal megpakolt távirányítású gépeket indítottak és ezek csapódtak be a két toronyba. (Közismert, hogy a Nortroph Grumman cég – éppen a gépeltérítések ellen – kidolgozta a repülõgépek automata távirányítási rendszerét. Az ezzel felszerelt gépeket a pilóta akaratától függetlenül visszavezethetik a repülõtérre. A rendszer arra is alkalmas, hogy földi szimulátorral vezérelve pilóta nélkül vezessen repülõgépet akármilyen útvonalon és végrehajtson bármilyen manõvert.)
A katonai repülõtéren azonban tárgyi bizonyítékként ott maradt még három repülõgép, amelyeket a lajstromszámok és egyéb jelzések alapján könnyen azonosítani lehet. Ezeket felszerelték távirányító rendszerrel, és az éj leple alatt elindították az óceán felé, olyan irányba, hogy messze elkerüljenek minden hajó- és légiforgalmi útvonalat, s a megfelelõ helyen az óceánba irányították, vagy robbantották õket.
Most már csak a mûveleti központ eltüntetése maradt hátra, ugyanis valahonnan mindezt elektronikusan vezérelni kellett. Ezért övezte és övezi még ma is mély hallgatás, hogy délután ugyanolyan rejtélyes módon szabályosan önmagába omlott a szomszédos WTC-7 elnevezésû 47-emeletes toronyház is, amelyet pedig semmilyen támadás nem ért, tûz sem keletkezett benne. Nem egyszerû irodaház volt: itt kapott helyet CIA és a Pentagon egy-egy részlege, valamint a Rendkívüli Helyzetek Szövetségi Hivatala (FEMA, amit több elemzés "titkos kormánynak" minõsít, s amelyet az alkotmány és a kongresszus mellõzésével, de még a CIA-tól, FBI-tõl, minden hatalmi szervtõl függetlenül hoztak létre rendkívül széles jogkörrel), amelynek a feladata éppen a természeti katasztrófák, nukleáris és a terrortámadások következményeinek elhárítása. Értettek hát ahhoz, amit itt végeztek minden ellenõrzés nélkül. Az elemzések szerint e rendkívüli biztonsági intézkedésekkel védelmezett épületbõl folyt a távirányítású gépek elektronikus rávezetése a tornyokra. A becsapódások után villámgyorsan kiürítették, ezért holttestek itt sem voltak, de két gikszer itt is bekövetkezett. A második távirányítású gépet nem sikerült egyenesen ütköztetni a déli toronnyal, hanem majdnem önmagukra irányították. A BBC TV pedig húsz perccel az épület összeomlása elõtt jelentette, hogy ez az épület is összeomlott, miközben a háttérben hosszan mutatta a még teljes épségben álló felhõkarcolót. (Lehet, hogy a brit kollégák megsejtettek valamit, s bedugtak egy lõcsöt a küllõk közé, hogy az amerikai kollégák szekere mégse szaladjon olyan simán.)
Már csak a három felhõkarcoló romjaitól kellett megszabadulni. A romokat eltakarították, az acélszerkezeteket (részint beolvasztva) eladták Kínának és Koreának, anélkül, hogy bármilyen vizsgálatnak vetették volna õket alá, sõt az erre irányuló civil és hivatali kezdeményezéseket le is tiltották. Önmagában e tény is mindent elárul.
A tanúk és a bizonyítékok eltûntek, kezdõdhet a terroristaellenes háború. És tudjuk, hogy el is kezdõdött. De ahol hamis a kiinduló pont, ott hamis az egész folyamat, minek okán a gondosan megtervezett bizonyítékok is eleve a visszájára fordultak.

Gyanús ügyletek

2001. július 26-án Silverstein izraeli ingatlan-spekuláns mindkét WTC torony bérleti jogát megszerezte nagyon elõnyös feltételek mellett. Azonnal 3,55 milliárd dollárra biztosította a WTC komplexumot, mintha csak sejtette volna, hogy valami bekövetkezik.
Magas rangú amerikai személyiségek a kormány és a CIA köreibõl, röviddel szeptember 11. elõtt eladták a légitársaságokban lévõ részvénycsomagjaikat. A sajtó szerint a legaktívabb a CIA egyik végrehajtó igazgatója volt. Hivatalosan közölték, hogy az eladásokat kivizsgálják, de semmi nem történt és az ügyet többet fel sem említették a médiában. Röviddel az esemény elõtt az eltérítendõ gépeket birtokló "United Airlines" tõzsdei részvényei 42%-ot, az "American Airlinesé" pedig 39%-ot estek, majd 3 nappal elõtte 1200%-ra szökött az árfolyamuk, s amerikai sajtóhírek szerint valakik ezen jól meggazdagodtak.
Ezzel párhuzamosan gyanús változásokat regisztráltak a "Morgan Stanley", a "Merrill Linch" és más olyan társaságok részvényeinek értékelésében és biztosítási kötvényeikben, amelyeknek az irodái a két toronyban voltak.
A leggyanúsabb, hogy bár ezek és egyéb hasonló ügyletek a sajtó-ban napvilágra kerültek, azaz a közvélemény tudott róluk, vizsgálóbizottságok nem foglalkoztak velük, s az FBI sem indított semmilyen vizsgálatot. Túl feltûnõ ennyi elnézés és véletlen.
Mint ahogy nem véletlen a világtörténelem legmisztikusabb pénzügyi botránya, amely egy nappal elõbb, szeptember 10-én következett be és azóta is elhallgatják. Rumsfeld védelmi miniszter bejelentette, hogy a Pentagon kasszájából eltûnt 2,3 billió dollár. Felkutatására azonnal ráállított másfélszáz revizort, akiket messze a felújítás alatti résztõl helyezett el, nehogy a másnap oda becsapódó rakéta veszélyeztesse õket. A revizorok semmi nyomra nem bukkantak. Lehet, hogy ez volt a másnapi önprovokáció kivitelezõinek a bére és a hallgatásuk ára. Ha így volt, drágán vállalták, de tökéletes mérnöki munkát végeztek, politikailag, erkölcsileg azonban annál visszataszítóbbat. (A számítások nem hangzanak egybe, de 9-11 kapcsán mintegy 3000 ember vesztette életét, és 83 milliárd dollár anyagi kár keletkezett).

A manipuláció politikája


Az amerikai nagypolitikától nem idegen a manipuláció. Közismert, hogy Roosevelt elnök tudott a Pearl-Harbour elleni japán támadásról, de szüksége volt ürügyre, hogy beléphessen a világháborúba, ezért feláldozta a saját tengerészeit és flottája egy részét.
Szaddam Husszein iraki elnök az USA által szállított biológiai és vegyi fegyverekkel 1980-1988 között háborút vívott az USA akkori ellensége, Irán ellen. (Id. Bush cége szállította a vegyi fegyvereket, s a cég akkori elnöke Hillary Clinton volt.) Amikor azonban 1990 augusztusában Irak inváziót indított Kuvait ellen, Id. Bush elnök 1990. szeptember 11-én beszédet tartott, azonnali katonai intervenciót helyezett kilátásba. Ekkor beszélt elõször a nyilvánosság elõtt az Új világrendrõl, amelyet 9-11 kapcsán "vezettek be". Majd az amerikai kongresszus emberjogi bizottságában meghallgattak egy 15 éves kuwaiti kislányt, aki kijelentette, hogy egy kuwaiti kórházban önkéntes szolgálatot teljesített, s látta, amint iraki katonák kuwaiti csecsemõket kiszedtek az inkubátorokból, és a földre dobták õket. Id. Bush elnök gyakran ismételte ezt a történetet kiemelve, hogy 312 gyerek esett így áldozatául az iraki brutalitásnak. Késõbb kiderült, hogy a washingtoni kuwaiti nagykövet lánya volt, akinek engedélyezték, hogy hamis néven valótlanságokat állítson az amerikai kongresszus elõtt. Ez a bebizonyosodott hazugság óriási botrányt szült, de ahogy keletkezett, úgy el is múlt. (Bár nem akárki, hanem a korábbi US védelmi miniszter Ramsey Clark vádiratot nyújtott be Id. Bush elnök ellen népirtás és háborús bûntett címén, de a vádpontokat elejtették és a médiában is elhallgatták az ügyet. – A toronyépületekben elpusztultak családjai pedig a mai napig eredménytelenül perelik ifj. Busht). E háború fõszereplõi Bush elnök apja, valamint az akkori védelmi miniszter, késõbb ifj. Bush alelnöke, Richard Cheney voltak.
Emlékezhetünk arra is, hogy az Irak elleni háború annak ürügyén indult, hogy Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, azonban ezúttal is önmaga az USA bizonyította, hogy az állítása nem igaz: a szárazföldi hadmûveletek beindítása ugyanis eleve annak a tudatában történt, hogy Irak nem rendelkezik ilyen fegyverekkel, hiszen egy demokratikus állam, demokratikus elnöke – ekkor már az ifj. Bush – csak nem teszi ki csapatait tömegpusztító fegyverek csapásának?

Hivatalos vonalon manipulációval indult, folyt és zárult az egész 9-11 ügy. Nyilvánosságra került dokumentum szerint még 1993-ban a Pentagonban született meg a hátborzongató ötlet a WTC elleni támadásra. Megindították a pszichológiai elõkészítését is. A hírközlésben, de még a mûvészeti alkotásokban is rendszeressé vált az „arab terroristák” elleni hangulatkeltés. Film is született róla, hogy egy Bostonból induló gépet rávezettek a WTC-re, sõt „Ideje felrobbantani” címmel zenei album is jelent meg. A manipuláció az esemény bekövetkezte után is folytatódott: a Fehér Ház azonnal létrehozta a Kean-Zelikow elnöki vizsgálóbizottságot, hogy megakadályozza a Kongresszust az ilyenkor kötelezõ kongresszusi bizottság létrehozásában, amely esetleg kényelmetlen következtetésekre juthatott volna. Az alapvetõen a FEMA közléseire szorítkozó bizottság jelentése még homályosabbá és hihetetlenebbé tette az ügyet, de alapot szolgáltatott az "új világrendet" a mondvacsinált terrorizmus elleni harccal megteremteni akaró héjáknak és Izrael-párti neokonoknak.
Ezt bizonyítja az egy hét múlva elfogadott Patritoc Act is, a hatal-mas, mindenre kiterjedõ törvényhalmaz, amelynek a kidolgozásához hosszú idõ szükséges, azaz régen tervezték a bevezetését. Ki is derült, hogy évekkel ezelõtt kezdték el a kidolgozását, azaz a szabadságjogok megnyirbálását, függetlenül 9-11-tõl. E törvény amerikai megítélés szerint is alkotmányellenes, gyakorlatilag rendkívüli helyezet bevezetésével egyenlõ. Sokan hadüzenet nélküli polgárháborúnak minõsítik, és egyre több utalás történik arra, hogy az USA-ban erõsödik a fasizálódás.

Megszólalnak-e valaha az illetékesek?

Az amerikai közvéleményben már tudatosult, hogy manipulációval áll szemben. A New York Times által végzett közvélemény-kutatás szerint négy amerikaiból három úgy véli, hogy a kormánynak nagyon is van mit takargatnia az ügyben. Nem hiszik el – ahogy a világ sem – hogy az USA ennyire meglephetõ és sebezhetõ! Azt is fel-felvetik, hogy amikor minden évben megemlékeznek 9-11 áldozatairól, az emlékezõk között áhítatos képpel többen ott állnak az amerikai és izraeli kitervelõk és az elkövetõk közül, és egyikõjük-másikójuk lelkiismeretének hamarosan meg kell szólalnia.
Az említett Chiesa-filmben már megszólalt Szaúd-Arábiában dolgozott amerikai konzul. Közölte, hogy a jövendõbeli „terroristák” egy része – akik nem kaphattak volna vízumot, mert tiltó listán szerepeltek – nála jelentkezett vízumért, amit õ megtagadott. Washingtonból azonban közvetlen utasítást kapott a vízumok kiadására! A „terroristákat” tehát titokban importálták, hogy majd legyen kikre hárítani a felelõsséget. Mi több, öten közülük – nyílván utólagos "bizonyíték" összetákolása céljából – a CIA titkos pilóta-tanfolyamán tanultak repülõgépet vezetni, de a nyilvánosságra került források szerint oktatóik a legjobbjukat is alkalmatlannak találták még egymotoros Cessna vezetésére is, nemhogy Boeing 767-esek bonyolult célravezetésre. Akkor honnan került elõ hirtelen állítólag négy ilyen arab terrorista pilóta is?
A WTC egyik biztonsági vezetõje utólag ugyancsak megerõsítette, hogy az épületekben robbanások sorozata volt megfigyelhetõ. Az is kiderült, hogy a közelben telepített állandó földrengésjelzõ szeizmográfok rögzítették is e robbanásokat.
Amerikai építészek független bizottsága elemzést tett közé, amelyben egyértelmûen leszögezik, hogy a tornyok csak a repülõgépek ütközése következtében nem omolhattak össze szabályos függõlegességgel. A tornyokat ugyanis eleve úgy tervezték, hogy több repülõgép egyidejû ütközését is kibírják, tehát csak belsõ szakszerûen elõkészített robbantások okozhatták mindkét toronyépület egyformán szabályos és szimmetrikus összeomlását.
Ari Fleischer, a Fehér Ház szóvivõje szerint a terroristák telefonon kapcsolatba léptek az amerikai titkosszolgálattal, s ehhez az elnöki hivatal azonosítási kódjait és rejtjelét használták. Azok pedig minden bizonnyal igen korlátozott körben lehettek ismertek. Ismerhette az a titokzatos magas rangú egyén is, aki be nem avatkozásra utasította a légierõt.
Feltételezhetõ, hogy a kínaiak és a koreaiak megvizsgálták a megvásárolt acélroncsokat, és egyszer majd elõállnak a megállapításaikkal.
Maga Bush elnök is tett már egy nagyon is figyelemre méltó kijelentést 2008 decemberében, amikor újságírók azt kérdezték tõle, hogy mit minõsít elnöksége legnagyobb sikerének és legnagyobb hibájának. Legnagyobb sikerének azt tartotta, hogy a 2008-ban kialakult gazdasági-pénzügyi válságot ellenõrzés alatt tudták tartani. A legnagyobb hibájának azonban azt tartotta, hogy téves információk alapján indított háborút Irak ellen. (Akkor, persze, azonnal ki kellett volna vonulni, kártérítést kellett volna fizetni, stb., de idáig nem merészkedett.)
Végül érdemes szót ejteni még egy illetékesrõl.

Kinek dolgozott bin Laden?

Az USA 25 millió dolláros vérdíjat tûzött ki egykori ügynöke és üzlettársa, bin Laden fejére (Középkori módszer a XXI. században) és Bush parancsot adott, hogy kerítsék elõ élve, vagy halva. Afganisztánban mintegy harmincezer amerikai katona kereste bin Ladent, bevetették a "Delta" különleges alakulat szakképzett katonáit, az elhíresült rangereket, majd a "zöldsapkásokat" is, de nem találták meg. Haszontalannak bizonyult a kémrepülõgépek, a kémszputnyikok keresése, de az afganisztáni hegyi barlangok szétbombázása is a bunkerfalat átütõ bombákkal, a kiterjedt helyi titkosszolgálat, sõt médiumok és mágusok, sõt az "Árnyékfarkasoknak" nevezett indián nyomkeresõk bevetése is. Állítólag többször a nyomában voltak, de mindig kicsúszott a kezeik közül; egyszer még azt is közölték, hogy egy mopeden menekült el elõlük, ezért helikopterrel nem tudták utolérni. Ez az egész história már a nevetségesség határát súrolta, az a primitívség pedig egyenesen gyanúkeltõ, hogy mindezeket az operációkat elõzetesen nagy körítéssel meghirdették, mintegy figyelmeztetve bin Ladent, hogy mire készüljön. És bin Laden ezért hálás is volt; emlékezzünk rá, ahányszor csak esett Bush népszerûségi indexe, vagy súlyos belpolitikai problémája keletkezett, mindig tett egy harcias videó-nyilatkozatot, amelyre hivatkozva Bush folytathatta a kemény kéz politikáját a világban is és az USA-ban is. Mindezek fényében kell-e magyarázni, hogy kinek kellett bin Laden? És milyen alapon feltételeznénk, hogy az USA ebben a kérdésben igazat mond, mikor a fenti súlyosabbnál súlyosabb kérdésekben a hazugsága bizonyosodott be?
Hab a tortán, hogy a világsajtóban nyilvánosságra került tények fényében az USA kénytelen volt elismerni, még 2001 nyarán az amerikai titkosszolgálat egyik rezidense személyesen találkozott bin Ladennel. Magyarázat azonban nem következett. Pedig hallatlanul érdekfeszítõ lenne megtudni, miért jött létre a találkozó, s mit egyeztettek. Ehelyett az USA szeptember 18-án ultimátumszerûen bin Laden kiadását követelte Afganisztántól. A tálibok intelligens és a nemzetközi joggal összhangban álló választ adtak: kiadják, ha az USA tényekkel bizonyítja, hogy õ követte el a merényletet! Erre, természetesen, nem került sor, a logikus válasz azonban annyira feldühítette a neokonokat, hogy Rumsfeld hadügyminiszter már másnap kijelentette: bombázni fogják Afganisztánt, akár kiadják bin Ladent, akár nem. Ez is volt az eredeti szándékuk és így is lett. Bin Ladent pedig keresték tovább. Mint ismeretes, évekkel késõbb Afganisztánban megtalálták, megölték és gyorsan eltemették. A rajtaütést végrehajtó kommandó azonban késõbb „véletlenül” szerencsétlenség áldozata lett, ahogy az akciót irányító katonai parancsok is. Itt is eltûnt minden tanú.

9-11 okai és céljai

Nem lehet említés nélkül hagyni, hogy ezernyi oknyomozó és értelmezõ elmélet született. Megjelentek misztikus és szimbolikus magyarázatok is Tévedés lenne az utóbbiakra szorítkozni, de érdekességként idézzük például a szeptember 11-re vonatkozó számmisztikát. E napon 1941-ben történt Pentagon alapkõ letétele; 1973-ban chilei puccs; 1978-ban Camp David; 1990-ben Id. Bush meghirdeti az új világrendet; a madridi merénylet dátuma 2004. március 11; szeptember 11-tõl 111 nap marad év végéig; Bush 9:11-kor látja a becsapódáskor készült filmet; a késedelmesen felszállt vadászgépek 11 percet késnek; az északi toronyba állítólag becsapódott gép járatszáma AA11 volt; a pennsylvaniai gépen elpusztult áldozatok száma 254, ami összeadva 11; a tornyok 110-emeletesek voltak, és gigantikus 11-esre emlékeztettek; George W. Bush, New York City, Afganisztán, egyaránt 11 betûbõl áll, mint ahogy ugyanennyibõl áll Ramsin Yuseb – az a terrorista, aki már 1993-ban megfenyegette az USA-t, hogy el fogja pusztítani az ikertornyokat (S nem kizárt, hogy ezzel ötletet adott!) – neve is, stb. Az iszlám azonban nem használ számmisztikát; ez is inkább a Talmudra jellemzõ. Így aztán ezek a meglátások, akár véletlenek, akár tudatosan alkalmazták õket, inkább ütik a hivatalos változatot.
A megértéshez ezúttal is a kinek hasznos kérdés visz bennünket közelebb.
2000-re USA és Izrael nemzetközi tekintélye rohamosan esett, mivel kívül helyezték magukat a nemzetközi jogon, s eszközökben nem válogatva érvényesítették vélt, vagy valós érdekeiket. Az európai, de más közvélemény-kutatásokban már ekkor is az USA-t és Izraelt tartották a világbékét fenyegetõ legfõbb tényezõknek.
A nemzetközi nyomás alatt Colin Powel amerikai külügyminiszter éppen 2001 szeptemberében szándékozott bejelenteni, hogy az USA, Camp David és más kudarcok fényében célszerûnek tartja önálló palesztin állam létrehozását (amire 1948 óta érvényes ENSZ-határozat van, de éppen az USA és Izrael mindig megakadályozza), amit Izrael minden áron el akart kerülni.
Szakértõk a new-yorki tõzsde összeomlását (azaz a 2008-ban bekövetkezett válságot) 2001. szeptemberre várták. A válságban közrejátszott az is, hogy az ekkor már egypólusú világ nem igényelt elég fegyvert, márpedig az amerikai gazdaság egyik húzóágazata mindig a fegyvergyártás volt. Fegyvereket igénylõ hadi cselekményekre volt égetõ szükség.
A századforduló éveiben csúcspontjára ért a globalizációt és a multinacionális nagyvállalatok terjeszkedését kísérõ káros gazdasági, társadalmi, környezeti hatások elleni világméretû tiltakozás. 1994. január 1-jén kezdõdött, amikor életbe lépett a NAFTA (az USA, Mexikó és Kanada közti szabadkereskedelmi egyezmény) és Mexikóban felkelés tört ki ellene, amit a neoliberalizmus és a globalizmus elleni világmozgalom kezdeteként tartanak számon. Ezt követõen az antiglobalista mozgalom elterjedt szerte a világban. 1999 novemberében a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) seattle-i ülését tömegtüntetés akadályozta meg. A tüntetõk azzal vádolták a WTO-t, hogy nem demokratikus, titokban szervezkedik, multinacionális vállalatok befolyása alatt áll. Még a legnagyobb amerikai szakszervezet, az AFL-CIO szerint is multinacionális tõkét szolgálja. Erõteljes tiltakozási hullám követte a WTO-t, bárhol is ülésezett. 2000 áprilisában, Washingtonban hatalmas tiltakozás volt az IMF és a Világbank közös ülése ellen, 2000 szeptemberében Prágában került sor az elsõ európai antiglobalizációs tömegtüntetésre az IMF és a Világbank ottani ülése idején, 2000 decemberében pedig Nizzában 100.000 ember tiltakozott az EU ellen. 2001. január 25. és 30. között a világgazdasági fórum (World Economic Forum) idején és ellenében Porto Alegrében óriási politikai hatással járó Szociális Világfórum zajlott le, ame-lyet hasonló megmozdulások követtek sok helyen. 2001 januárjában-Davosban volt tüntetés, 2001 júliusában, a G7 találkozója idején több szá-zezres tüntetés zajlott le Genovában, ahol a rendõri provokációk összecsa-pásokhoz vezettek, s egy diák meghalt. A Dél-afrikai Köztársaságban rendezett rasszizmus elleni nemzetközi kongresszus rasszizmussal vádolta az USA-t, a rabszolga-kereskedelemért jóvátételt követelt a holokauszt mintájára.
E történelmi pillanatban értelmetlen lett volna bármiféle iszlám merénylet. Pontosabban, ilyen merénylet éppen az USA és Izrael érdeké-ben állt, mert fordíthattak a helyzeten; vádlottak helyett az áldozat szere-pébe kerülhettek, legalább átmenetileg. Lehet, hogy majdhogynem a semmibõl elõtûnt Obama megválasztása is ezt hivatott elõsegíteni: egy fekete elnöktõl csak nem követelnek majd a feketék jóvátételt?
A 2001. szeptember 11-én bekövetkezett, a WTO-t jelképezõ Világkereskedelmi Központ tornyai elleni támadás tehát arra volt hívatott, hogy elejét vegye az antiglobalizációs mozgalom további sikerének. Ezt követõen 2001 októbere és decembere között még Perugiában, Rómában, Londonban, Madridban százezrek vonultak az utcákra, hazánkban is kezdett kibontakozni a mozgalom, 2002 januárjában pedig sor került második Szociális Világfórumra ugyancsak Porto Alegrében. Ezután azonban a 9-11 ürügyén az USA által meghirdetett terrorizmus elleni háború eseményei kerültek a világpolitika központjába. 9-11 külpolitikai elõnyöket, kezdeményezést biztosított az áldozat szerepében fellépõ USA-nak. Bush meghirdethette a terrorizmus elleni háborút, egy év múlva, 2002. szeptember 20-án pedig a preventív háború jogát a "rossz tengelye" és az önkényesen kinevezett terroristák ellen. Eluralkodott az USA gyakorlata: elindít egy háborút, majd bevonja a szövetségeseit, s velük fizetteti meg a következményeket.
A 9-11 nagyon fontos, ha nem alapvetõ célja volt az iraki olajkészletek megkaparintása is, valamint védelem nyújtása Izraelnek. N. Chomsky, találóan fogalmazza meg: "A mi vezetõink egyáltalán nem õrültek. Végre, egyszerûen olyan rendkívüli helyzet adódott, amikor megvalósíthatták arra irányuló réges-régi terveiket, hogy megszerezzék a szaúd-arábiai utáni legnagyobb olajforrásokat. Tegyük hozzá, hogy az iraki invázióval G. Bush nemcsak az olajtársaságokkal, hanem az amerikai katonai-ipari komplexummal számol el, amelyek több százmillió dollárral járultak hozzá gyõzelméhez az elnökválasztáson." Erre mondja az amerikai, hogy "No comment". De szerepet játszhatott az is, hogy a tálibok Afganisztánban felszámolták az ópiumtermelést, amelyben pedig a politika világával és a titkosszolgálatokkal összefonódó amerikai maffia igencsak érdekelt. Így aztán semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy Afganisztán bombázását követõen nemcsak helyreállt az ópiumtermelés, hanem fel is futott.

Az USA, a világ által az elsõ pillanatban terrorista akciónak vélt esemény által kiváltott együttérzést gátlástalanul kihasználva, pusztító, népirtó háborúkba kényszerített sok országot, hazánkat is. Egy nagyhatalom részérõl, amely képes lenne béketeremtõ elõjellel beleszólni a világ sorsába, ez a lehetõ legméltatlanabb eljárás, szembemenetelés a történelemmel, az emberiség érdekeivel. Azzal pedig, hogy a következményeit erõszakkal kiterjeszti a világra, sõt más országokkal fizetteti meg, arra kényszerített mindenkit, hogy ezzel és ne a létérdekeit szolgáló kérdésekkel foglalkozzon. Ennek következtében az elsõ napokban megnyilvánult õszinte és ösztönös szolidaritást hamarosan megalapozott kétely, vonakodás, kényszerû igenelés, majd szembefordulás váltotta fel a világban, de magában az USA-ban is. Indokolt és idõszerû, hogy legalább utólag világosságot teremtsünk. A nyilvánosságra került megdöbbentõ tények ismeretében nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elhallgassunk, vagy hamis színben lássunk/láttassunk bármit is, sem abban, hogy elfogadjuk mások elfogult, célzatos félrevezetõ magyarázatát, vagy elõítéletét. A világnak, benne közvéleményünknek, joga van tudni, hogy kik, mibe és miért kényszerítették bele a világot, így hazánkat is. Miközben további szemfényvesztésként még napjainkban is olyan törvényt terjesztettek az amerikai Kongresszus elé, amely lehetõvé tenné, hogy a 9-11 áldozatainak hozzátartozói perelhessék a bûnrészességgel gyanúsított arab országokat. Ahogy szemfényvesztés az is, Obama amerikai megvétózta a törvényt, azzal indokolva, hogy ártana az amerikai nemzetbiztonsági érdekeknek.

A következtetés csak az lehet, hogy az amerikai politika nem válogat eszközökben; lelkiismeretlenül feláldozza a saját állampolgárait is, s becsapja õket és a világot. Értsük jól: nem az amerikai néprõl van szó, hanem a hatalmat ellene gyakorló politikusaikról, akik csak az erõ politikáját ismerik, de nem a politika erejét. Belerángatnak más országokat értelmetlen háborúkba, ma is a szemünk elõtt gyilkolnak és gyilkoltatnak minden erkölcsi gátlás nélkül. Valamennyi népnek, az amerikai népnek is legszentebb érdeke, hogy elhatárolódjon az amerikai-izraeli indíttatású intézményesített államközi terrorizmustól, s a vele párosuló, a gondolkodást és a vélemény-nyilvánítást tiltó szellemi-politikai terrorizmustól. Az USA-nak meg kell értenie, hogy egyedül az erejével nem sokra megy, látványos önprovokációkkal sem csaphatja be többé a világot, s csak akkor tehet szert igazi nemzetközi tekintélyre és elismerésre, ha nem halált, hanem békét osztogat a világban. Az USA és Izrael csak békéért kaphat békét, és csak úgy tud véget vetni a terrorizmusnak, ha abbahagyja!
Mi pedig tizenöt év után ne üljünk fel a megtévesztésnek. Minden tekintetben el kell határolódnunk az amerikai-izraeli indíttatású intézményesített államközi terrorizmustól. Ne kockáztassuk és áldozzuk katonáink életét idegen országokban, még idegenebb érdekekért. Nem vállalhatunk ilyen szövetségi kötelezettségeket. E szolgai, a magyar nemzeti érdekekkel kifejezetten szembeforduló politikát nemcsak meg kell kérdõjelezni, hanem radikálisan véget kell vetni neki. S nem holnap, hanem ma, mert a kivárás egyre biztosabban a halált jelenti.

- - -

* A szerzõ nyugalmazott nagykövet, közíró.

(Megjelent a KAPU 2016/10 számában)

Hozzaszolasok

Még nem küldtek hozzaszolast

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
295,373 egyedi latogato