Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

CIA-s zsidó írja

Tanácsadás "De oka van ennek is. A zsidók ugyanis sok ezer éve vadászták azokat akik para vagy extra érzékenységû pszichével rendelkeztek mint pl gondolatolvasók, javasasszonyok, jövendõmondók és a többi ahogy annak idején nevezték. Ettõl nõtt olyan erõsség a zsidó egyháznak nevezett csoport és tudta maga alá gyûrni az emberi faj egy részét világszerte. Tudásukat az emberi egyéni és közös pszichérõl titkolták és csak egymás között osztották meg fõleg olyanoknak akiket tudtak irányítgatni azon kevesek akiknek sikerült megérteniük részben vagy egészben a valós szabályokat.
Több ezer éve gyakorolják a tömegek feletti tudatos és rejtett uralmat. 5777 az õ idõszámításuk szerint."
Link


Joe bácsi amerikából...
Nos Joe bácsi amerikából volt az annak idején aki kiadta azt a parancsot hogy aki nem áll ellen nekem az a halál fia-lánya...
Szintén õ volt az aki a nagyon is valóságos nyomozás során amit svédországan végeztem egy nagy hatalmú család felkérésére, akiknek a hatalma igen megcsappant az Öregék uralma alatt - aki ezt a családot úgymond a szárnyai alá vette és terelgette a vérsátánizmus, szexsátánizums és barátai felé mondván hogy õ a család nagy barátja... Sikerrel. Megetette õket miközben õ maga volt az az ember aki szétverte a családot az Öreg szárnyai alatt. S közben õ segítette õket hogy talpon maradhassanak, miközben egyengette az útjukat, a sátánista világ felé. Nos egyébként nagyon nem is kellett õket terelgetni egy részük már a náci németország alatt elindult ezen az úton magától...
De oka van ennek is. A zsidók ugyanis sok ezer éve vadászták azokat akik para vagy extra érzékenységû pszichével rendelkeztek mint pl gondolatolvasók, javasasszonyok, jövendõmondók és a többi ahogy annak idején nevezték. Ettõl nõtt olyan erõsség a zsidó egyháznak nevezett csoport és tudta maga alá gyûrni az emberi faj egy részét világszerte. Tudásukat az emberi egyéni és közös pszichérõl titkolták és csak egymás között osztották meg fõleg olyanoknak akiket tudtak irányítgatni azon kevesek akiknek sikerült megérteniük részben vagy egészben a valós szabályokat.
Több ezer éve gyakorolják a tömegek feletti tudatos és rejtett uralmat. 5777 az õ idõszámításuk szerint.
A girl with the dragon tatoo címû film forgatása közben valós nyomozást folytattam egy svéd salád ilyen története kapcsán. A felkérés arra szólt hogy találjam meg az egyik eltûnt kislányt vagyis a gyilkosát. Közben rájöttem hogy õ nekem dolgozik és annak idején én magam vettem ki az elmebeteg és megvezetett családi légkörbõl, miután a pszichés képességei miatt õt is be akarta töretni Joe bácsi az egyik családtag megõrjítésével. A filmben egyébként varga gabi is szerepel egyik akkori karakterével amivel több ilyen állami gondozott kislányt és kisfiút erõszakolt meg olyan módon ahogy ott a filmben felvételre került. A jelenetek valódiságát úgy biztosítottuk hogy sok rejtett kamerás felvétel készült a helyszíneken - különösen jó minõségû apró kamerákkal amik álcázva voltak... plusz kézikamerákkal néha. A film alakulását a valós élet történései határozták meg. Sok dologba nem volt beleszólásom és sokszor kellett életveszélyben imporvizálni miközben a felvétel is forgott. Ez mindegyikünkre vonatkozott egyébként. Közben én váltottam a célon mert kiderült a kislány akit anno kimentettem hagyott jeleket amiket elfejtettünk mindketten, merthogy õ maga elkezdett anno egy nyomozást amit félbehagyott akkor. Ennek a nyomozásnak lett folytatása ez a film. És ez a nyomozás erról szólt hogy ez a nagyhatalmú család hogyan veszítette el sorban a különlegesen erõs pszichés képességekkel bíró embereit és ezzel együtt a gazdasági hatalmát a térségben - miközben Joe bácsi, a cslaád nagy és régi barátja lassan átvette az irányítást az egész család felett. Az egész úgy lett beállítva hogy az eltûnt lány csak akkor kerüljön elõ amikor már végre valamelyik a család tagjai közül elkezdi látni hogy rossz irányba mennek. Elkezdtek megfordulni sorban. Joe bácsi azonnal elrendelte a kinyírásukat és érdekes hogy az apa mégis túlélte a támadást holott akkor még nem vett részt a kiképzésünkön és nem is ismerte a szívinfarktust okozó techinkákat és az ellenük való védekezést. Ennyi elég volt hogy túlélje. Martin a gonosz fiúgyermek is megfordult az autóbalasetét megjátszottuk és eltüntettük. Megmutatta milyen valós kínzókamrát rendezett be a házában a pincében.
Vg egyébként szépen összeszedette a többiekkel hogy kiknek léptem a tyúkszemére és amikor legutóbb angilában megtámadott a chip bõrébe bújva akkor ezeket mind rámzúdította. Nos én is összeszedtem az összes kisfiút és kislányt akiket õ erõszakolt meg azért hogy jól irányítható kurvákat és katonákat csináljon belõlük... Most megkapja ugyanazt amit õ csinált velük. Nemrég megint szervezett egy támadást ellenem, Joe bácsi segítségét kérte hozzá... meg gyanús hogy megint valaki más keze is benne lehetett mint pl mr green - aki egyébként horvátország területén született... bár nem tudom milyen szerepet játszott ebben... csak megint ott az ujjlenyomata... Szóval Vg megkapja vissza amit tett. Egyesével. Miután felépült az elsõbõl megkapja a következõt. Õ rendelkezik hozzáféréssel a kompjúter vezérelt rendszerhez, tudja hogyan lehet beállítani a támadásokat és bizony támad ellenem aktívan... közben levert megint egy triggert a badár karakterében a virslis történettel és ami elõtte volt.. .akkor is mûködik amikor nem hallom...
"Uralkodni akartál és teljhatalmat akartál vg, és ezt arra akartad használni hogy embereket meggyötörj és visszaélj ezzel..."
Közben az imre is ugat megint nem volt még elég neki... most ezek a patkányok mind azt próbálják eljátszani hogy õk mindig is a jók csapatába voltak és velem dolgoztak miközben ott loptak meg ahol tudtak és ott rúgtak belém ahol tudtak... Nos ti nem ebben a csapatban játszottatok eddig. Ti a patkányok csapatában játszottatok és kényelemben éltetek, míg én dolgoztam. Nem fényûzõ partikra jártam hanem nyomoztam és kutattam és dolgoztam - mindig. Kivéve azt a pár pihenõ lehetõséget amikor kimentem a természetbe, de akkor is dolgoztam... összekötöttem a pihenést is a munkával. "37 év akkor mit szóljak én..." mondja csak ebben az a hazugság hogy õ max az utóbbi 5-6 évben dolgozik a helyes irányba elõtte a másik irányba tolta a szekeret és kiválóan megélt belõle, míg engem apámat és mindenkit akibe bele bírt rúgni belerúgott... Szóval te nekem Imre nem ugatsz. Én ezt a 37 évet végig a fronton töltöttem az elsõ sorban végig tartva a helyes irányt még akkor is amikor mindegyikõtök rajtam és apámon röhögtetek miközben az életünkért küzdöttünk sokszor... Ugyúgy a kurva anyádat imre! és ha felbaszol olyan mértékben akkor át fogom menni és felszögellek megint a verandára mint egyik elõdödet egyszer amikor elveszítettem a fejem.
A mikorhullámú kazánt is én csináltam és azért is menyeltetek egy hatalmas összeget, miközben én képeztem ki a csapatot akik megvédtek benneteket és ezért tudtátok pénzért eladni... hogy eltûnjön a piacról... Hol vannak a fejlesztések amit beígértetek? El fogok veletek is számolni ne aggódjatok fillérre...
"De neked adott pénzt nekem miért nem?" kérdi az egyik szarházi a másiktól... "Hát én elmentem neki dolgozni." "DE mit csináltál?" "Kinyírtunk valami rohadt jól védett drogbárót délamerikában, abból a pénzbõl adott nekem és ebbõl nyitottam a zöldségest, abból élek azóta is. Én megdolgoztam azért a pénzért..." A többit meg megjelöltem a Rotchild kasszából kiáramló pénzekkel jelöltem meg a szarházik túlélõhálózatát... Azok most sorban pusztulnak el a csili vili páncélozott autóikban és bunkereikben... csináltam mindnek ilyen kis és közepes pukkancsokat hogy nehogy kényelmesen élvezhessék az életüket... Nos ha háborúznak ellenem akkor legyen. Legyártottam jó pár ezer ilyen szerkezetet van mindnek... És van egy hatalmas is... az utolsó.
"Várd meg amíg kijön a bayer a bõrébõl - el fog bújni egy idõre valamelyik mási kkarakterébe és majd kijön a tvbe hogy röhögjön rajtam, hogy lám nincs akkora hatalmam és nem sikerült elkapni, akkor majd megnyugszanak a hívei és akkor elkapod szépen csendben..."
Be van készítve már a következõ karakterszet ahogy nézem... jönnek felfelé az újak a fiatalok, rendszerkurvák és kurafiak... "A tudás már szinte tapintható..." mondja az egyik ilyen megtévedt szarházi... nos nem tudom mi került a kezébe de biztos valami nagy farok lehet hogy lóé? Én nem látok itt semmit se... Valami rotyog és bugyog a felszín alatt de ez csak az egyik szarházi csoport küzdelme a másik szarházi csoport elõtt a hatalomért és a nagyobb szeletért a pénztortából...
Jó lenne a másolati példányokból álló maradékot itt egy walk in könyvtárrá alakítani akinek van bátorsága hozzá az bemehet és a megmaradt modulokat megnézheti... és megtapasztalhatja a számítógépes alapú telepátiára épülõ biztonsági rendszert...
---
Szóval Joe bácsi amerikából... kétkulacsos taktikát folytatott õ is mint a mosszad általában... mindig indított egy csoportot az egyik irányba és egy másikat a másikba... egy csoport sátánista egy csoport beépülõ az én általam szervezett új rendzserbe... csak ott tévedt el hogy õ magát minden esetben a legtetejére álmodta meg, hogy õ irányítson... míg az én rendszereben önálló gondolkodásra és cselekvésre képes embereket próbáltam nevelni a hozzám fordulókból. Több kevesebb sikerrel. Inkább kevesebb ahogy elnézem.
Vagyis gondolkodnak ezek csak az irány amit követnek egy rakás szar - ugyanaz mint amit az öregék rendszere csinált és ilyen módon ugyanoda fog eljutni is: felelõsség nélküli hatalomszerzés és pénzuralom... teljes és felelõsségvállalás nélküli szabadság... És amit el fog nak érni az a totális pusztulás... mert a felelõsséget a természet rájuk fogja verni valamilyen formában és most én kaptam a kezembe azt a tudást és hatalmat amivel ezt mindegyikükre rá fogom verni.
---
Vg tudta hogy mit csinálok. Pontosan tudta. Akkor már voltak többen is akik Joe bácsi fenyegetése ellenére is segítettek és jöttek velem. Vg nem akart erre jönni õ hatalmat akart és bármilyen óhaját teljesítõ robot kurvákat... ezért kell neki az emlékeztetõ azoktól akiket megerõszakolt természetesen pusztán tudományos alapokon és a "jó" ügyért... Késõbb még azzal is érvelt hogy a kiscsaj még élvezte is a dolgot meg hogy az csak megjátszott jelenet volt... Nos ezt elmondhatom az õ jelenetérõl is: az is csak meg lett játszva hiszen maszkban volt és a csaj csak a maszkot tetoválta, nem a saját testét és mégis úgy nyüszített mint akinek a saját bõrét nyúzzák... eljátszotta. Élethûen... :-D pont úgy ahogy a lány eljátszotta a fájdalmat amikor õ erõszakolta meg...
---
Joe bácsi nagyon ravasz egyébként... epropó a zsidó vonal sátánista inkvizíciójára is van bizonyíték egy két igen régi óhéber és néhány frissebb verzióban is... Ezek bizonyítják hogy pl a katólikus egyház is ennek a zsidó vonalnak az egyik mesterkedése volt, és a középkori inkvizíció valós célje az erõs pszichés képességekkel bíró emberek megtalálása és likvidálása vagy betörése volt. Ma ugyanzet a pszichiátria vette át... erre is találhat bizonyítékot az aki szán rá idõt. Rengeteg fontos irat van a könyvár vagy inkább bizonyítéktár anyagai között. A legtöbb nem is hozzáférhetõ fizikailag mert azt egyszerûen majd akkor fogom tudni megoldani ha esetleg valami csoda folytán, tényleg megvalósul valami valós változás és lehet majd ezekrõl a dolgokról nyíltan beszélni. Addig ezek digitális formákban lesznek elérhetõek.
---
De tök mindegy. Úgy nézem azok akik ebben részt vettek mind hazudtak vagy a döntõ többség hazudott vagy menet közben visszafordult a régi módszerekhez utakra, mert nem volt képes elengedni a vallási, meggyõzõdésbeli agylúgozás keretrendszereit és beogadni azt a tényt hogy több evezrede egy csoport határozza meg azt hogy õ vagy õk hogyan gondolkodhassanak a világról. Mert azt hiszik hogy õk képesek erre és tudnak ragaszkodni a valós tényekhez, de amikor el kell engedni egy világképet anélkül hogy lenne másik - az egy én halál, egy olyan állapot amibe fizikailag is bele lehet halni. Ego halál. Amikor az én mint pszichikai egység elolvad és elveszíti a helyét a világban, gyakorlatilag pontosan olyan állapot mint amikor valakit mondjuk fizikailag kilõnének a világûrbe. Ezzel az élménnyel sokan nem tudnak megbírkózni... fõleg az értelmiség vagy értelmesebb rétegekbõl...
---
Vg közben mosakodik, próbálja eladni magát a balettmester hálózata elõtt hogy megnyerje õket magának... végül is biztosan lesz aki mellé áll, szarházi a szarházinak mindig is barátja volt... gyuri beöltözött a balettmester alakjába, hogy mûködjön a dolog, Joe bácsiból is láttam több verziót már... mindent megpróbálnak... "Hát a Jani is szereti a f...(szt) a férfi princípiumot..." mondja vg anno...
---
Joe bácsi triple set up-ja... Egyszer volt valami figyelõ hálózat és a hozzá tartozó irányító akit nem tudtak "állítólag" elkapni Joe bácsi alá tartozó hálózat tagjai... egyetlen megoldás kínálkozott és az adott helyzetben nem volt mit tennie a gyereknek bele kellett mennie. Meg kellett kínozni az irányítót hogy a figyelõi lebukjanak és menekülésükkel elárulják hol vannak és kik õk.
"Ha nem teszed meg akkor ezek soha nem fognak elfogadni vezetõként." mondja Joe a gyereknek...
Kibelezte. A gyerekek egy része is ott volt, nem nézték végig de ott voltak a szomszédos helysigben.
"No jó akkor most menjetek be és nézzétek meg ti is." mondja a gyerek "így látni fogjátok a saját szemetekkel hogy ez valósan megtörtént. késõbb létrejött az internetes kapcsolat amin keresztül a csapat másik fele is egy részben bekapcsolódott. Végigmondatta velük a gyerek az összes megtett nyomozati módszert és a résztvett emebrek számát. A gyerekek belátták hogy nem volt ebben a helyzetben más megoldás. Joe bácsi persze ezt sokszorosan set up-nak szánta. Arra számított hogy késõbb amikor õ eljátssza a halálát és lelésel a sátánista kegyetlenkedõ csoport élérõl, és egyben átnyergel a második szálra amit szintén õ indított a sátánista csoport mellett egy másik karakterrel, azért hogy ha egyik nem jön be akkor majd átnyergel a másikra... - szóval amikor átül a másik lóra akkor majd mondhassa rám hogy én vagyok a sátánista kegyetlenkedõ csoport irányítója és ura... Ezzel rám kenve a sok mocskot amit õ mûvelt. Kicsit elszámolta magát. Egyrészt abban hogy el fog tudni tûnni nyomtalanul és át tud ülni a másik hálózata élére - ez azért mûködött csak részlegesen, mert a tudatszint és a technikák bizony szivárogtak és sikerült kivágnom egy pár embert a saját "jó" hálózatából akik már akkor sem követték az utasításait sõt némelyik még a rejtett triggereit is fel tudta törni saját maga követve a kiképzésen tanultak szerinti alapgyakorlatokat és segítséget kérve és kapva tõlem. A másik dolog hogy nem tudott olyan nyomtalanul eltûnni és karaktert váltani. Továbbá az új hálózata is elkezdett süllyedni hiszen az irányító maradt ugyanaz és a célok és az uralmi helyzet is maradt ugyanaz. Még ül a romok tetején de már neki is meg vannak számlálva a napjai.
Én nem irányítok senkit, de vannak akik követik a tanácsaimat. Sajnos nem sokan. És fel is tudok használni embereket akik irányíthatóak maradtak saját döntésük alapján vagy mert a többi nem végezte el azt a feladatot amit rájukbíztam. Vg-nek is elmondtam hogy ha jóváteszi amit csinált a fiatalokkal és elmondja nekik mit mûvelt és mi a trigger amit beültetett és megtanítja nekik hogyan tudnak mégis teljes életet élni és felelõs döntéseket hozni, akkor nem fogják megbosszulni amit tett. Mit válaszolt? "De nekem szükségem van rájuk így, másképp nem tudom elvégezni a feladatomat amit rámbíztál." "De gábor azt csak olyanokkal fogod tudni megoldani akik képesek a felelõs cselekvésre és gondolkodásra és nem irányítgatja valaki õket. Velük nem fogod tudni elvégezni amire kértelek. És ha velük dolgozol akkor nem azt fogod elvégezni amire kértelek hanem annak valami kifordított változatát ami pont ellenkezõ irányba fog mutatni..."
---
Az angolszász csoportok elérték a 25-30%-os veszteségi mutatót azért dobták be megint a Diana kártyát...nos ez gyorsabb volt mint vártam. Ez gyébként egy globális trigger, és mint ahogy az angolszász hálózat szövetséget kötött a mosszaddal ez igen komoly következményeket von maga után szerte a világban. A legjobban érintett területek: anglia, usa, ausztrália, új zéland, afrika komoly része, a közel kelet, izrael és európa is. Ez egyenlõre vérveszteséget jelent, de ez realizálódni is fog más típusú veszteségekben és gyanítom hogy nem is fog megállni ezen a százalékos arányon... And there is more...
---
Senki sem beszél. George is csak akkor kezdett el nyíltan beszélni amikor már égett a lába alatt a talaj... addig õ sem értette, hogy mit jelent az hogy beszélni... õk összekeverik a beszédet a silet talk-ot azzal amikor valaki nyíltan beszél. Valamirõl beszélnek ami a masszának szól és a második szinten mint a bene-gesserit boszorkányok "beszélgetnek". Ezt hívják õk beszédnek. Nos ez nem beszéd. Az Imre az beszél - jajj dehogy beszél üvölt... azt lehet hallani az egész utcában... de az lószar amit õ mond. A beszéd az amikor leülünk és beszélünk arról amirõl beszélnünk kell. A többi az lószar.
Attól vannak megkeveredve, hogy ugye a rendszerben forgók nagy százaléka hozzászokott a két síkon való beszélgetéshez: a hallható beszéd szól valamirõl, aminek totál semmi köze a témához majd a telepata szinten beszélgetnek valamirõl... ami fontos. Mr Green és még néhányan - többek között én is - képesek vagyunk egyszerre három szinten is kommunikálni sõt aár több szinten is. De ezt nulla. Amióta van számítógépes alapú telepátia azóta a rendszerben forgók nagy része hozzászokott ehhez. Õk nem érzékenyek a telepata "képesség" pótolva van náluk egy elektronikus alapú rendszerrel. Ebben a rendszerben nem a természetes hierarchia érvényesül és a rendszergazdák képesek módosítani live "beszélgetéseken" bele tudnak nyúlni hogy ki mit halljon és mit ne, sõt implikálni tudnak soha meg nem történt beszélgetéseket személyek között akár teljes mértékben. Ez a természetes rendszerben nem mûködik.
Amit én elmondtam arról hogy ki kit hall és hallhat az csak a természetes rendszerben mûködik úgy. Van hogy valakit nem "hallasz" mert nem azon a szinten mûködsz és nem egyeznek a céljaid a szint követelményeivel, vagy a filtereid kiszûrik a másik mondanivalóját mert nem fontos vagy pont ellenkezõ irányba mutat mint ami felé törekszel. Ez a természetes és mesterséges rendszer ma már nagy mértékben keveredik és nagyon kemény dolog eligazodni benne. Ezért ma már nem teheti meg senki sem aki érti a rendszer mûködését és helyzetét hogy nem beszél nyíltan. Ezért is vannak személyes találkozók amiket pl a bilderberg csoport is csinált bár azokon sincs nyílt beszéd hanem csak silet talk ami szintén manipulálható bár akik tudnák manipulálni azok pont többnyire ott is vannak... de azért vannak mások is akik bele tudnak nyúlni... sõt a természetes alapon is képessé válók - akik követik a kiképzési rendszereben megtanultakat - azok is képesek belenyúlni sõt módosítani is. Akik képessé válnak a mások gondolatfolyamainak, telepata üzeneteinek észlelésére azok túl tudnak lépni a gépesített rendszer rendszergazdáin. Ezért volt képes a girl ith dragon tatoo-ban a csaj is meghallani amit üzentem igaz némi késéssel hogy elmentem és még mindig tudják kontrollálni... Sokan azt hiszik hogy õk maguk telepaták miközben egy gépre vannak kötve. Ennek az a hátránya hogy élet halál helyzetben le lehet õket vágni róla és mi le is tudjuk õket vágni róla természetes úton - ezért nem mennek semmire sem vele és nem tudják kitalálni mire készülünk vagy mit fogunk tenni részben, másrészt mert mi nem gondolkodunk azon mit fogunk tenni. A jó kiképzésben meg lehet bízni mûködik. Én dolgoztam ki.
Szóval Joe bácsi ravaszkodik... Mr Green is jól megszivatta a horvátokat... bár azért szerintem jól megoldotta a horvát népzene populárissá tételét... azt hiszen az õ volt és ez angy dolog. Persze fegyverrel jól megszivatta õket persze nem akaratlanul, nem tudta tovább fejleszteni a cuccaimat õ se.
---
Nem látjátok a hold másik felét mi... hahaha... vajon miért is? Biztos azért mert olyan jóók vagytok jobbak mint én mi? Fel se tudtok menni, meg se tudjátok nézni mi van ott... hahaha ti akartok elröppenni az eblakom elõtt ûrhajóval... hahaha na ez még lehet hogy menne, de meszebb már nemigen, mert ahhoz kevesek vagytok.
---
A vadállatok számára épített kaloda és karakter egyben a számukra nyújtott segítség is volt. Abban reménykedtem ami végül is legalább egy esetben mûködött is: hogy az idõ amit benne töltenek gyógyítja õket és a vérszomj és a vér hatalma felettük és rajtuk keresztül jelentõsen csökken amíg ezek fogságában maradnak. sokuk haragudott is rám és még most is tombol mert nem mûködött vele a dolog de egy idejött megköszönni ami végül is öröm a számomra. Ebben reménykedtem. Persze ez csak egy a sok közül. ÉS neki nagyon örülök. Ma már õ is látja hogy miért volt ez jó neki.
---
Az életlehetõségtõl való megfosztás is támadásnak minõsül. Az élet alapfeltételei a tiszta pszihikai tér - a szeretet közössége -, az étel és tiszta víz, a megfelelõ szállás. Semmi más. Az más kérdés hogy ma már a legtöbb embernek ezek megszerzéséhez szüksége van pénzre, de ez nem alapfeltétel hanem közvetett feltétel - de mint ilyen szükséges ahhoz hogy az alapfeltételhez hozzáférhessen mindenki. Az ettõl való megfosztás az élet elleni támadásnak minõsül. Ugyanígy a szeretet közösségétõl való megfosztás, a legravaszabb set upok, gang stalking, pszichikai kiidegelés és a többi... a pénz is kell ehhez is ma már a legtöbb helyen...
---
Szóval a könyvtárban található dokumentumok végül is nem alapjai voltak a kezdetben elméletnek számító majd késõbb gyakorlatilag bebizonyított és kutatással igazolódott törvényszerûségeknek hanem mint említem késõbb igazolták és pontosították a kezeti feltevésemet.
---
A teteje tudja mi a helyzet mégis úgy vannak vele hogy ha nem lehet úgy ahogy õk akarják akkor legyen pusztulás. Nos legyen. Nekem nincs semmi vesztenivalóm. A többi meg nem hiszi el a dolgot... de ez meg legyen az õ bajuk... elfárasztott a gyõzködés és nincs már hozzá türelmem se...
én megmutattam mindent mégse hiszik el hogy sokkal jobbak vagyunk és különösen én...
Apropó. Egyszer megmutattam nekik hogyan készítek teljesen egyforma maszkokat amiken még a májfoltok is pontosan ugyanúgy vannak az arcon mindegyiken. Megcsináltam egy maszkot. A májfoltokat fogkefével szórtam rá festékkel és kézzel spriceltem. A másodikat is megcsináltam közben high speed kamerával vették fel az egészet. A májfoltok pontosan ugyanoda kerültek a másodikon is. Utána letakartam az elsõ kettõt és megcsináltam a harmadikat is. Az is pontosan ugyanolyan lett. "De hogy a fenébe csinálod ezt?" kérdik felháborodottan valami trükköt sejtve. "Hát felvetted nagysebességû kameréval, láttad itt vagy tudod hogy nem kamu én csináltam és az orrod elõtt nézted végig, akkor mit akarsz még hogyan mutassam meg ettõl jobban?" "De hogy a fenébe csinlod magyarázd el..." mondja kis gondolkodás után "Hát ugyanazt a festéket használom, ugyanazzal a mozdulattal, ugyanannyi festéket veszek a fogkefére és ugyanakkor erõvel spriccelem ugyanoda. Ennyi." ... rejtve "Hát mi soha nem fogjuk elérni ezt a fajta tökéletességet...Soha nem fogjuk tudni õket átverni" "Nem de ahhoz elég jók vagyunk hogy a világ többi részét át tudjuk verni..." mondták õk... "de mégis hogyan tudod ugyanúgy megcsinálni? Kell hogy legyen valami trükkje." "Hát ugyanúgy ahogy megtanultunk pontosan lõni (!!!) is. Benne van a kiképzésben. Ugyanaz a mentális pattern kell hozzá."
---
Egyébként továbbra is szivesen segítek bárkinek csak néhány feltétel változott meg: személyesen kell megkeressetek, nyílt beszéddel kérdezni és kérni, és vissza kell tanítanotok minden szükséges tudást amit megtanítottam nektek (maj elfelejtettem hogy megvédjem mindenki identitását) vagy kell a témához és akkor hozzáadom megint amit csak én tudok hozzátenni... Ja és szükségem van némi honoráriumra is.
---
Galdio - anno az olasz miniszterelnök kiállt és beszélt egy galdio army-ról mert igen sok volt a sustorgás egy rejtett hadseregrõl. Nos ez a nyílt beszéd errõl az állítólagosan az oroszok által európába telepített stay behinde armies-ról kamu volt elterelés. A sustorgás ugyanis pontosan a maskaradéról szólt és az Öregék hadseregérõl a Circus hadseregérõl. Azért szellõztették meg a Galdio-t hogy kifogják a szelet a maskaradéról való nyílt beszéd elõl. Sikerrel vitték kersztül. Siebel Edmond ésa Crobett report rendszeresen publikált infókat amik egyenesen a pentagonból származhattak csak vagy az fbi-tól, cia-tõl és mindezek céja szintén a maskaradé a titkos jól képzett gyilkos hadseregrõl való beszéd elterelésérõl szólt.
...
A rejtekajtós rendszerrõl is esett valami szó nemrégiben. Nos igen kiterjedten használatban vannak. A vatikán megmutatott egy csomó érdekes dolgot de nem adott semmit sem tõlük én loptam el a cuccokat... és azokat meg se akarták mutatni...
---
A jános pál szentté avatásán volt valami amit "õk" nyílt beszédnek neveztek... ott volt George b, tony b, és még sokan mások is a circus karakterei közül. Az új pápa "nyíltan" elismerte hogy bizony õk is ölnek embereket hogy megvédjék a keresztény világot. De ez a nyíltság csak a silet talk módszerével volt nyílt. Amit a maskaradéban résztvevõk nagy része számára úgy állítottak be mintha ez egyenlõ lenne a nyílt beszéddel - hiszen "mindenki hallotta" de gyakorlatilag csak azok hallották akiknek a rendszergazda beállította hogy hallják... a többi jelentõs mértékben süket a maga természetes állapotában, mert nincsenek a tudatában benne a megfelelõ beállításhoz szükséges állandók. Magyarul nem figyel oda az ilyen extra érzékeléshez tartozó területekre és ha valaki ilyesmirõl beszél azt lehurrogja, mert erre lett kondícionálva nevelve a többiek által. Akiket úgy envelnek hogy figyeljenek gyermekkoruktól kezdve az álmaikra, a telepatius megérzés, hallás, látás jelenségvilágára azoknak pedig ez természetes úton létezik és nem kérdõjelezik meg és nem nézik skizofrénnek meg hülyének azokat akik sokkal erõsebben érzékelnek ilyen irányban és még beszélni is hajlandóak errõl.
A számítógép alapú rendszer bizony mûködik és sok borsot tört az én orrom alá is az õ kezükben. Eredetileg arra szántam és azért csináltam hogy azoknak is meg tudjam mutatni hogy létezik telepátia akik nem tapasztalták soha sem hogy az milyen. Szemléltetõ eszköznek. Õk fegyvert csináltak belõle és visszaéltek vele. Persze erre számítani lehetett hiszen a szarházik mindennel visszaélnek amivel vissza lehet élni.
Nos "õk" a sok megvezetett ostoba számára felépítettek egy rendszert amiben úgy juthatsz elõre ha a rendszergazdák kedvére teszel és úgy irányíthatnak ahogy nekik tetszik. Akkor hallhatod hogy ki mit gondol és üzenhetsz is nekik stb. Persze még on the fly is tudják módosítani amit hallhatsz és amit a másik hallhat abból amit mondasz - ugyan ennek is vannak korlátai. Pl ha egy természetes módon erõs üzenõt kapcsolnak össze valakivel gépen akkor õ akkor is képes lesz üzenni, ha lekapcsolják róla... mert a másik elméje nyitva marad még egy darabig... Ez az a pont ahol a gépi világ keveredik a természet erejével.
Volt egy csávó itt mo-n aki bizonyítota hitelesen hogy képes egy számítógépen megnézni egy file tartalmát amit elõtte nem ismert pusztán a mentális erejét használva. Agykontrollt tanított meg könyvet is írt róla de a dolgot nagy csönd övezte egy kis felhajtás után. Nos ugyanilyen módon eza rendszer gazda dolog is felülírható azok által akik a rendszerem szerint képessé válnak arra hogy erõsebbek legyenek mint bármilyen emberi hatalom... azáltal hogy beengedik azt a lehetõséget és beépítik az a kaput amin az univerzumot teremtõ és pusztító erõk részt vehetnek az életében. "Nem én lövök hanem AZ lõ!" Az az extra trigger hogy a teremtõ és pusztító erõ ami megteremtette a földet szintén be tudjon kapcsolódni. Nos ez az amit a szarházik nem akarnak megérteni... mert õk akarnak kontrollálni mindent úgy ahogy õk akarják... nos ez a föld pusztulásához vezet és a sok birka meg megy utánuk mert úgy vannak kondícionálva és önálló gondolkodás csak a mit eszek ma meg holna és kivel baszhatok szintjére korlátozódik.
Csináltam egy összefoglaló ábrát majd felteszem azt is.
---
Ja Vg elkezdett valami jóvátétel féleséget csinálni oszt emgkért engem hogy írjak felépülõs karaktert néhánynak ezek közül a csajok közül... de mondtam neki hogy ez nem elég mert neki kell vállalnia és odaállnia eléjük személyesen és elmondani hogy mit mûvelt és miért... mert fasz volt és mert hatalmaskodni akart, és a többi... Ha valamelyik támad halálosan attól meg fogja tudni védeni magát ha tiszta amit csinál... és még ha ki is akad valamelyik akkor is fel fog tudni épülni és teljes életet fog tudni élni ha vg ezt emgteszi... másképpen jól irányítható eszközök lesznek és visszaütnek keményen...
---
Cso a nyomozó - bírtam azt a figurát akivel elõször dolgoztunk ezen... nagyon hasonlított rám abból a szempontból hogy õ is érzékeny volt a nõk manipulációs törekvéseire és nem bírta elviselni emiatt õket. Hasonlóan szenvedett ettõl, mert egyébkén angyon is vonzódott hozzájuk. Igazi férfi. Nem tudtam akkor semmi vigasztalóval ellátni, hiszen akkor már láttam hogy ez nemhogy jobb nem lesz hanem egyre rosszabbá fog válni... Eladják magukat fillérekért. A sorozatban a másik csaj akivel összejött egy idõre szintén elkezdte manipulálni, nem nagy dolgokban csak kicsikben hogy menjenek el ide oda hülye helyekre amik ellene mondtak az értékrendszerének és ezt el is mondta világosan mégis tovább nyomta a csaj amellett hogy meg is értette. Késõbb kiderült hogy felajánlottak egy házat neki ingyen amit látszólag hitelbõl venne meg magának de nem kellene visszafizetnie a hitelt soha és ezért fel kellett volna építenie egy triggersort Cso-val amíg együtt járnak... Történetesen akkor volt egy eset amivel kapcsolatban nyomoztunk együtt -vagyis korábban volt egy haláleset ami nem illett bele a képbe. Én utánajártam és a hulla éppen pont majdnem ugyanilyen történetben vett részt. Ilyen csere szolgálatért kapott egy házat, majd kiderült hogy a ház alagsorában egy hulla leeresztõ helyiség van meg drop off in point volt tualjdonképpen. De mire rájött erre már nem volt visszaút, sõt a helyi hálózat követelõzni is kezdett egy kicsit ezt azt meg kellett nekik oldania. Madj ott akart hagyni sapot papot még a saját cuccait is hogy új néven új életet kezdjen egy új karakterben, de megtalálták és megölték hogy nehogy véletlen beszéljen arról amit ott látott. Elvarratlan szál volt. Elvarrták. Érdekes hogy annak a csoportnak a tagjai között is akadt olyan aki nem látta át még ott és akkor se hogy az ilyen apró kis dolgokból lassan örvényszerû vákum lesz ami leszippaantja és elnyeli majd megfullasztja azt aki belelép. "De csak moziba akartam elvinni..." hangzik az ártatlannak tûnõ mentegetõzés... közben pontosan tudja hogy milyen moziba akarta elvinni és miért.. és mi volt ott elõkészítve Cso számára amiben szintén adtak néhány clue-t amit követnie kellett, hogy minden simán menjen... Így lesz gyakorlatilag szinte mindenkibõl szarházi... lassan apránként kényelemért és apró meg nagy elõnyökért...
---
Azért azt nagyon sajnálom hogy nem láthatom a képeteket amikor megtaláljátok az eredeti felvételt az "állítólagos hold túloldaláról" ami egy bálna bõre közelrõl... kráter, kiskráter, nagykráter, vágat, és lassan beúszik egy nagy bálnaszem.... :-DDDD
Azért tettem bele hogy lássátok az is én voltma bizony. Nem látjátok hogy mi van ott én viszont voltam ott. Hahaha... Elkövettem azt a hibát az elején hogy sok mindenben megbíztam ezt meg azt hogy majd õk megoldják... nos az elsõ kudarcok után már rádöbbentem hogy egyik se oldja meg azokat a dolgokat amik a számunkra az egyesek számára élhetõvé tennék az életet, mindegyik csak azt az irányt támogatja ami a rabszolga és a fosztogató rendszert fenntartja. Úgyhogy kénytelen voltam mindenkit átverni és megépíteni több síkon a biztosítékaimat szerte a világban, hogy biztosan megdögöljetek ha ne mvalósul meg a tervem ami egyébként nem azért zseniális és jó mert én csináltam hanem mert benne van az univerzum teremtõjének az akarata. Úgy építettem fel az egészet, épült fel az egész hogy ez mindig belekerült.
Kezdenek az emberveszteség következtében fellépõ bizalomvesztés következményei realizálódni. Ez ugyanis a miatt mert a tetejéhez közelebb állók igenis egyre pontosabban látják a veszteségeket e miatt elfordulnak mindig azoktól akik errõl hazudnak és akiknek az emberei hullanak el... És mivel mára egy csoport képzi az emebreket most ezzel a csoporttal szemben roggyan meg a bizalom - ami következõ lépésben fejlehullással fog járni. A csoport saját emberei között is veszíteni fog... amit egymás elõtt nem tudnak ma már eltitkolni... Csak lefelé. De lefelé sem mindenhol... Szóval a daráló egy kicsit most megdolgozza a nagy röhögõ boldog ostobaságot felszínen tartó irányítókat... lesz vér...
Igen sajnos õket az emberveszteség nem érdekli hiszen a karakterekbe belehúzható kuglikból van annyi mint a szemét...több milliárd ember van akiket bele tudnak szivatni ilyen helyzetekbe. Ez nekik nem probléma.
A többi az amibe bele fognak bukni. De mindez együtt egyre kisebb jelentõségû. Egyre lényegtelenebbé válik ez az önmgaát fenntartani akaró fosztogató maskaradé mely önnmagát is öli és újratermeli... csak azért hogy nehogy lebukjanak.
---
Hitlert is elemeztem, elõszedtünk minden fotót és videót róla ami készült és elérhetõ volt. Kerestem olyan helyszíneket amik azóta sem sokat változtak. Megkerestük az eszközöket is amivel készítették a felvételeket és csak egy dolgot kiemelve: megmértem milyen magas volt és a felvételeken összehasonlítottam a magasságokat. Nos volt olyan hogy 5 cm különbség akadt az éppen helyettesítõ kugli és az eredeti helyett. Votl mikor még az arc csontszerkezete sem stimmelt, valószínûleg gyorsan belehúztak valakit. De ugyanígy egy megírt karakter volt, Churchill, stálin és még sok más valósnak beállított személy... és igen. amikor valaki feltette a kérdést hogy vajon mikor kezdõdött ez a maskarabál? Elõkerült St-Germain figurája akirõl alsõként maradt fenn írott bizonyíték, hogy fizikailag a kor feltételei között lehetetlen volt hogy egyszer itt és röviddel késõbb meg ezer kilóméterekkel odébb megjelenjék máshol. Sok száz éve megy ez.
A Circus.
A Circus tagjai életükkel felelnek azért hogy a Circus alapjait biztosító maskarabál titokban maradjon és errõl nyílt beszéd soha ne legyen - de bizonyíték mégúgyse. Ezért eltakarítanak mindenki után.
---
Ja a karaktereimnek mindnek volt egy hús vér eredetije... amit most már hogy van olyan technika amivel fel lehet deríteni ki visel maszkot ki nem - most felértékelõdött a léte és megkérték õket hogy ugorjanak már be néhány olyan helyre ahol vannak detectorok... Nos õket mind felkészítettem pár feladatra amit ilyenkor nekem elvégeznek... hahahaha...
---
"He is the last hope for the human race..." azt mondta az Öreg végnapjai valamelyikén a Gyerekre
---
pontosítok: nem segítek csak azoknak akik hajlandóak a felépülés felé haladni... és így már a többi dolog is lényegtelen... ja ez így helyes. Nem fogok haudozni senkinek... csak akik nekem is - ez kikapcsolhatatlan - és csak azoknak segítek akik az általam kívánatosnak és egyetelen valós megoldásnak tartott irányba hajlandóak mozdulni. "Barát?" ugyan ne röhögtess... én önmagam vagyok... tökéletesen... és ha levennéd a fejedrõl a mszkod akkor lehet hogy látnád is a saját szemeddel...
pont mint darth weder... a maszk alól másképp látszik minden... tudod...
---
De semmi gond... Õk folytatják tovább amit õk gondolnak én meg csinálom amit én gondolok. Amit meg beállítottam elõre azt meg vissza se tudom vonni, azok lepörögnek ahogy kell s amíg élek addig még nincs gond beállnak a jó irányba, s ha nem így lesz akkor jön a valósággal való szembenézés azok részérõl akik úgy gondolják ez mind kamu amit leírok ide nektek... :-D Hát nagy lesz a visítás abban biztosak lehettek. Nagy show lesz.
---
"Csak hagyjétok szépen csendben meghalni..." "De mi lesz a biztosítékaival?" "Nincs semmije se... voltak ilyen õszinteségi rohamai amikor elmondta..."
hahaha "De a keresztényeket is megszivatta hazudott nekik..." "Ne foglalkozzatok vele..." "De mindent õ fejlesztett és senki se mer hozzányúlni, és tényleg úgy vannak a dolgok ahogy elmondta, hogy vehetjük levegõnek ezt az embert?" "This guy is not someone to be ignored..."
Idõnként azért bánom hogy az antraxot és a többi szart megszerveztem hogy semlegesítve legyenek...
most nézem a képeket a cunamiról ott volt az a patkány szarházi is a víz tetején - túlélte a rohadék, persze a családja odalett - aki az ottani egyik emberemre a ki sokat segített ugyanezt mondta annak idején... szépen elúszott a háza meg a családja a vízzel... az az õ biztosítéke volt. No jó, hát az se volt egy túl fehér lélek, de segített és megérdemelete hogy ha hagyják meghalni és nem védik meg a többiek a területen akkor pusztuljanak. "De miért mi?" Hát ti hagytátok meghalni. Tudtátok ki õ és mit csinált és nekem hiába is jöttök a hazugságaitokkal mind tudtátok hogy mi van. Apu se teszi meg amit meg kellene tennie, már meg kellett volna tennie - ennek még súlyosabb következménye lesz mint gondolná... De sebaj menjetek csak tovább... lassan leérünk a szakadék aljára...
"Voltak ilyen õszinteségi rohamai..." hahaha
---
Ja azután csináltunk egy fejet ami ugyanúgy mozog mint az igazi... és levágtuk eg ember fejét... ahhaha - "Akkor vágjunk egyet hosszában ketté az orruk elõtt... arra már csak elhiszik hogy valóságos nem?"
---
A czigány anyu karaktere volt õ írta, azért hogy lássa miként torzítják el a szarházik bármit is ír bele. Nos jól kibaszott magával is meg velem is... minden egy rakás szar amit az a karakter csinál..
---
Apu alávetette magát a hang és fény-kínzásnak ott majdnem mindent elmondott a "patrick" lányának aki a dani lánya igazából... oszt valahogy onann minden kikerült ezekhez a szarházikhoz. Ezért gondolta most egy pár ilyen trutyirudi hogy engem is újra tudnak teremteni és majd úgy is mûködni fognak a triggereim... (nos ez nem lesz így... nem tudnak hozzáférni ehhez). De nem derült ki minden. Nem mondta el pl a forge welding titkait... miért? mert felkészültünk erre is. És egyben teszteltük a védelem legutolsó és legvégsõ lehetõségét. Mûködött. Hárman védtük le és töröltük ezt az emléket a fejébõl. Õ Én és egy minden emberi hatalmnál nagyobb erõ az univerzumot teremtõ és pusztító erõ. Azért csináltuk így mert ha ez a tudás a kezükbe került volna akkor nem amrad semmi a mi kezünkben és elpusztítanak bennünket és a többiek számára sem marad semmi esély az egészséges élethez a mocsok minden addiginál hatalmasabb méretet öltene és pokollá változtatná a földön az életet. Ezért nem "lát bele" a miles a könyvtár moduljaiba... nagyon szeretnék felderíteni mi van benne és hogyan van megvédve.. .de nem látja... több mint háromszor kérdezte meg ismétlõkön keresztül hogy én segítsek neki megoldani hogy belelásson... azt kérdezte hogy miért nem lát bele. Mondom hogy azért mert szarházi és szarházi célokat követ és akar megvalósítani, meg kell hozzá neki a heroin... hátha úgy jobban megy. Nos ez a különbség azok között akik azt hazudják hogy õk jó célokat követnek miközben eltaposnak és kiszorítanak bennünket minden élethez való lehetõségbõl és azok között akik tényleg követik az univerzumot építõ és pusztító intelligancia törvényeit. Én építettem. Õ nem lát bele. Ennek az az oka hogy õ sazrházi és ilyen célokat követ miközben olyan célok hirdetésével pózol amik szépek és kedvesek mindenki számára.
A háború nem ér véget csak akkor ha mi kerülünk a megfelelõ pozíciókba és hagyjátok hogy megteremtsük azokat a feltételeket amik véget vetnnek a háborúnak. Ti csak a háborút termelitek újra és még csak azt sem vagytok hajlandóak belátni hogy a sokszor elmagyarázott manipulációs törekvéseitek és a mértéktelenségetek az ami újra termeli az egészet. Ti vagytok a mûködtetõi és a továbbszolgálói és az utánpótlás biztosítói. Ti teremtitek újra a háborút. Ez akkor se érne véget ha én vagy mi nem lennénk egyáltalán. De a hülyéknek akik nem akarják érteni az értelmes szót fölösleges magyarázni. Aki megértette az már rég megértette.
Erre a tesztelésre azért volt szükség, mert az elméletem szerint - ami számomra többször is bizonyosodott a gyakorlatban - nem csak ahhoz a különleges teljesítményhez, a pschichikai többlet erõhöz ami képessé tesz egy anyát arra hogy puszta kézzel felborítson egy autót ami alá szorult a gyermeke, ami képessé tesz bennünket arra hogy 100%-os pontossággal lõjük, vagy 12G alatt feladatokat hajtsunk végre, 2 óra alatt fussunk részben terepen több mint 42 kilómétert, le tudjunk gyõzni bármilyen jól képzett kommandóst pillanatok alatt - hanem azt is megszabja hogy ki férhet hozzá az univerzumról való tudáshoz és a pontos törvények ismeretéhez. Ha az univerzum teremtõje azt akarta volna hogy mindenki tudja ugyanazt amit mi akkor már rég megvalósult volna az a földi pokol amit ezek a férgek elterveztek: korlátlan uralom nekik, teljes rabszolgasor a többinek. Nos ezért pusztult el a mosszados zsidó irányította discovery... és mint az a késõbbi elemzésekbõl kiderült amit szintén õk végeztek és eltitkoltak, nem szabotázs történt hanem egy fatális hibát vétettek amire ráadásként még figyelmeztettük is õket, de figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetõ jelet, mert nem közülük való adta a tudtukra... nem volt zsidó. Megfizették az árát a nagyképû önmagukat felsõbbrendûnek tartó viselkedésükért. És ez most sincs másképpen. Fizetni fognak megint mivel továbbra sem hajlandóak változtatni a hozzáállásukon. De ez nem csak rájuk vonatkozik sajna az egész nemzetközi circus ilyen.
Szóval az a helyzet hogy ehhez a tudáshoz már csak azok férhetnek hozzá akik maradéktalanul képviselik azokat a célokat amiket én leírtam. A többi csak azért akar ezekhez hozzáférni mert azt adta el a világnak hogy én - és azok akik engem jónak tartanak - akarjuk elpusztítani a földet és mi vagyunk a fõgonosz. Nos ez a fõ probléma velük. Õk szeretnének irányítani és kontrollálni miközben a legfontosabb tudáshoz nem képesek hozzáférni és pontosan e miatt nem képesek elhárítani a fejük fölül a veszélyt. Ugyanakkor kiválóan hazudnak és megvezetik a nagy többséget - ezért is preferálják õk a demokráciát, mert azt kiválóan tudják kontrollálni kedvük szerint. Bennünket meg nem tudnak kotrollálni ezért sodornak a margóra és tartanak szegénységben, és próbálnak elpusztítani kirekeszteni minden áron.
Közben kizárólag a hazugságaik tartják õket a porondon. Sajnos a többség még mindig az õ uralmuk alatt áll a saját kényelemre és felelõtlenségre való hajlama miatt. A gondolkodás és a logikus alapos elemzés ezért ellensége a fajtájuknak. Nem tanítják és ne mengedik meg. Ezért van az iskolarendszer is úgy megtervezve hogy az önálló kérdésfeltevés és a mélyrelátó valóság értelmezés nehogy a nyílt beszéden keresztül elterjedjék. Mert az az uralmuk végét jelenti. Ebben a butítási folyamatban vett pl részt ez az antikvárius is - onnan tudom hogy ebben is az én segítségemet kérte - hogy leállítsák az emberek olvasási kedvét, hogy buták legyenek és ne gondolkodjanak. Mert a filmbeli és kizárólag fogyasztó gondolkodás, megöli a kreativitást és a saját gondolkodás értelmét. Folyamatosan butítják és támadják az emebrek elméjét az ételekbe tett anyagokkal, mérgekkel, hullámtechnológiával, az oktatás rendszereén keresztül a szórakoztatás rendszerein keresztül és mindenhol. Ez adja nekik a viszonylagos elõnyt a többiekkel szemben. Ezért van lezárva pl a rádió és minden média ahová csak olyanok kerülhetnek be akik hajlandóak követni az utasításaikat és csak egy irányba tolják a szekeret. Ezért szól mindenhol buta és ostoba és szar zenének nevezett szemét, ezért volt fontos nekik hogy kivegyék a belvárosi templom hanganyagai közül azt a darabot amit én írtam és szól kizárólag olyan dallam amit õk írtak, mert ez butít és kimondatlanul is az õ értékrendszerüket közvetíti. Mérgez.
De ne akarjam azt mind a zsidókra kenni mert nem csak õk vesznek ebben részt. Mint már sokszor említettem ez ma már egy nemzetközi tömörüléshez kapcsolódik ami régen túllépett mindenféle nemzeti, vallási, nemi, korbeli határon - sajnos nem pozitívan hanem a negatív romboló irányba.
...
Azután került elõ, a Dorka találta meg apu eredeti dunstable képét amibõl a bõrharisnya borítója lett az egyik ilyen proxy házban ami a circus egyik ál otthona volt. Szétrohadt a tetõszerkezet ezzel idõzítettük a kiderülését és ennél fogva lett ez egy trigger. Hahaha sikerült úgy megoldani a titkaink védelmét hogy még akkor sem mondjuk el és még akkor sem derül ki ha a legmodernebb és elgjobb kínzási és vallatási módszerrel esnek nekünk: az én szerkezetét szétszedõ fény és hang technikára alapozott telepata, gondolatolvasó rendszer vallatási módszerét is ki tudjuk játszani. De ez csak úgy lehetséges hogy nem csak a mi erõnk hanem az univerzumot alkotó és védõ erõk ugyanolyan helyet kapnak az asztalunknál, mint az univerzumot romboló erõk, de eslõsorban az építõ és alkotó erõket hívtuk meg.
Tehát a titkainkat nem képesek kifürkészni. Ez nem gátolja meg õket persze abban hogy ezt igyekeznek cáfolni mindenféle hazugságokkal. pl hogy aput újrakreálták és a karakterében megjelentek a triggerek és úgy irányították ahogy neki ktetszik... hahaha persze ez nem így van és soha sem lesz így és ezt már õk is megtapasztalták de egy bizonyos szint alatt ezt a mesét adják el.
---
Azután volt egy csávó aki szintén nem hitte el a karakterrendszer mûködését. Mondtam neki hogy ez meg az egy szarházi ölje meg nyugodtan és meglátja maga is. Megtette. "Nem hiszem el hogy ez tényleg történik." mondta utána amikor másnap megint az utcán sétált a megölt karakter. "Ülj le vele beszélgetni és kérdezd ki mire emlékszik." mondom neki. Megtette. "Te ez emlékszi mindenre amit mi együtt csináltunk." "Így van." "De mégis hogyan lehetséges ez? Úgy értem már elmondtad de akkor is ez elképesztõ." És megölte még egyszer és a karakter megint ott volt és ugyanúgy emlékezett. De egy pár csere után elõkerültek a hibák is. Nem emlékezett mindenre ugyanúgy. A csávó ezek után próbálta elmagyarázni a többieknek is, azok se hitték el hogy ez tényleg igaz. Nekik is meg kellett mutatnia. Megölték megint. Leellenõrizték ki van a maszk alatt.
"De P eljött róla a bõr ez nem maszk rajta." "Dehogynem. Úgy van ráragasztva ha le akarod szedni akkor jön vele a saját bõre is. Ez egy nagyon vékonyka hártya egyébként csak ott vastag ahol ki kell egészíteni a kugli arcvonásait testét, mert annyival vékonyabb mint a karakter testalkata. Ezt porózus betétekkel oldjuk meg ami szintén bele van ragasztva. Sok munka, de a maszk élõvé lesz általa. A szõrzet átnõ rajta, az izzadság és a testnedvek átjutnak így ha hosszabb idõn keresztül benne kell lenni akkor is megállja a helyét. A testnedvek meg lemoshatóak róla pont mint a saját testedrõl. Jó mi?" "De akkor hogyan lehet leszedni a maszkot róluk?" Az a ragasztóanyagtól függ. Van szintetikus is meg természetes is. Régen mi enyvet használtunk az a legjobb, azt ecettel le lehet áztatni. Az újabbaknak van külön oldószerük."
---
Ne mtudom mi lett ezzel a könyvtári helyszínnel? Üzemel? Át lett szállítva valahová? Eszembe jutott hogy egyszer elszóltam magam az Íriszék elõtt hogy: "itt van a könyvtár" amikor elmentünk autóval az EJF elõtt.
Végül is én elengedtem ezt a projektet, mert a többiek végül is tudják mi a helyzet ma inkább érdekesség a dolog és az intellektusabb emberek számára fontos csak mint bizonyíték a többiek a nép fiai lányai megértik a problémát ezek nélkül a bizonyítékok nélkül is, bár nekik sem árt ha belátogatnak, mert a számítógépes alapú telepátia és gondolatolvasás bizonyítéka is kézzel fogható a könyvtáramban és a védelmi rendszer része. Azt remélte ez itt majd a másodpéldányokkal egy amolyan félig nyíltan látogatható walk in bizonyítéktárként fogja majd megállni a helyét amit mindenki tudhat hogy hol van helyileg... ahogy nézem itt a környék elég gázosan áll... vagy a fene tudja végül is nem érdekel már.
Támadnak még mindig de már annyira távoli számomra ez az egész... pár hónap van még hátra oszt aki bújt aki nem...
---
Jó volt elõszedte valaki az egyik felvételt ahol az egyik ilyen nagypofájú szarrakás elõadta magát... célba lõttük. Azt hitte el se találtam a céltáblát... holott minden lövésem ugyanazon az egy lyukon ment keresztül - mint utóbb õ is rájött. Jó nagy égés volt neki. Akkora volt a pofája hogy alig fért el az arcán... "hahahaha el se találtad a céltáblát mit akarsz te tanítani nekem he?" megegyeztünk hogy az enyémet kikapcsolják hogy ne menjen le találat esetén. Teszteltünk valamit már nem emlékszem mit. A csávó még állványra tett fegyverrel se tudta megcsinálni fekvõ helyzetbõl sem amit én állva puszta kéztámaszból megcsináltam. hahaha jó volt látni a pofáját... amikor rájött hogy mekkora pöcs... köszi srácok! :-D
---
jaja volt egy pár ember látom mûsorra került a felvételünk akikkel tudtam együt dolgozni és megmutattunk egy pár dolgot a valós történelembõl. Mint pl a zsidó angol király mekkora kövér disznó volt... kirakattam velük az egyik terembe a gatyáját hogy az emberek lássák: a képek amiket róla fefstettek mekkora hazug képek, a daliás erõs termet hazugság és a valóság az hogy kövér undorító élvhajhász szarházi volt. A másik akit meg idiótának állítottak be valójában egy zseni volt. Hatalmas intelligenciával. György király. A bolond király... így emlegetik. megkínozták és elvesztette a tájékozódási képességét. Az eredeti irány amit képviselt igen pozitív volt ezért is mocskolták be és akarták megõrjíteni, pontosabban õrjíteték meg teljesen szinte.
Nagy Katalin a nõi ág egyik rombolója. Sok érdekes dolog jön azért kifelé csak épp nem tudom van-e fül aki meghallja. A könyvtáram anyaga meg nemtudom még elérhetõ-e... talán a többi helyszínen igen.
A másik aki a nõi ágat képviselte és a romantikus csábítás nagymestere volt cinikus módon a himlõtõl sebhelyes arccal és valamelyik arcpora miatt ragyásan halt meg magányban... õ is visszaélt a hatalmával a nõi ág hatalmával a nõi vonzerõt hatalmi célok elérésére használta, visszaélt vele. Õ még életében megkapta a méltó büntetést. De egyébként ezek a történetek is mutatják hogy sokuk megkapta életében és élete végén a méltó büntetést és halála vagy élete vége pokol volt.
Ezek a fajta visszaélések vagy még a saját életedben vagy a következõ nemzedékben mindenképpen realizálódnak büntetésként. Ugyanígy a pszichés visszaélések. Mások elszigetelése és kínzása.
---
Kifogytak az eladható cuccokból... klne megint fejleszteni nekik ezért õgyelegnek körülöttem megint... meg hívnak "barátomnak"... hahaha persze minden forrást a kezükbe adhatsz akkor se tudják összerakni hogy mi hogy mûködik pontosan. Itt is megmutatkozik a szarházik hátránya velünk szemben. Õk csak abban jók hogy hogyan kell megvezetni és hazudni másoknak és hogyan kell a többi embert butaságban tartani. Ebben kiválóak. Ja a gijoe is egy olyan mozi volt... belekerült egy pár fancy technika ami létezik és õk használják... persze semmit se ér velünk szemben... mi látjuk õket és tudjuk mikor merre moognak audio vagy video effekt ide vagy oda... és a komoly fegyvereiket se tudják ellenünk fordítani ezt már angliában megtanítotam nekik legutoljára... elkényelmesedtek azt gondolták az alagútjaikban biztonságban vannak mert senki se látja õket és minden robbanóanyagot ismernek... nos tévedtek. De az egyik még utoljára megpróbált "lelõni" a saját egyik legjobb fegyveremmel... nos belõle nem maradt sok az utókorra.
Az imre csinálja a fábrit is. És õ csinálta a fábik jani utánzatot hogy anyut átverje... "most már emlékszem a jelünkre is..." volt egy közös jelük amirõl megismerték egymást. De azért óvatosak voltak ám nem jöttek ki azokkal az infókkal amit apuból kiszedtek a dani lánya révén... leellenõrizték. hahaha úgy tûnik azért mégis sikerült némi tiszteletet rájuk kényszeríteni... Viszont így apunak nem kellett semmit se tennie azért hogy üzenjen, a védelmünk mûködött. "A szarházik mindig mindennel visszaélnek amivel vissza lehet élni. És még azzal is amivel nem lehet visszaélni." Így õk maguk üzenték meg. Az a két kurva akik szintén köszöngettek azért mehetnek a szemétbe, mert õk is felbátorodtak azután hogy az egyik felépülõsöm aki tényleg felépült valamilyen szinten megköszönte nyíltan. Akkor nem értettem mit de õszinte volt - így késõbb rájöttem mit köszönt meg. "nekem 8" fekete nyolcas... Le kellett mennie a mocsok legmélyére, azaz õ már ott született csak arra kértem maradjon még ott és vadásszon le nekem egy pár nagyon nehezen elkapható rejtõzködõt akiket soha sem fog senki elkapni ha õ nem. Utána belépett a felépülõs szakaszba és a neki elõkészített karakterbe. Azt hitte elfelejtettem. Végül is elfelejetettem de elõkészítettem mindent neki. A profilozó csapat ment érte és ezek szerint segítettek neki. De a szarházik megint mit csináltak? "Ja ha ilyet lehet akkor támadjuk meg ilyen módon!" És ott köszöngettek és röhögtek rajtam. "Köszönjük neked... hahaha" köszönjük és mehetsz a picsába... hahaha nos õk már nem fognak köszöngeti senkinek se többé...
A gijoe csapat is lassan le fog amortizálódni... már most is elhullott egy jó pár közülük, de ezt még ki tudják magyarázni önmaguk elõtt is. A többit már nem fogják tudni. Csak olyan dolgokat adtam nekik amit mi átlátunk és nem tudnak velük átverni. kezdik azokat is eladni a masszának azért jelentek meg itt.
De végül is ez is lényegtelen most már. Kifutottunk az idõbõl. A sok lapító és semmit se csináló elszórakozta az idõt ami rendelkezésre állt.
---
Ja azért nem tudják felül írni amit úgy rejtettünk el és úgy csinálunk hogy meghívjuk ezt a minden emberi hatalomnál nagyobb erõt, mert õk is megteszik ugyanezt de õk nem állnak mögötte csak úgy csinálnak mintha. Ez akkor mûködik igazán ha minden karakteredben és hosszú idõtávon keresztül ezt teszed folyamatosan az életed minden megnyilvánulásában. Ezzel arányban nõ ehhez az erõhöz való hozzáférésed. Õk hazudnak és így próbálnak egy ilyen meg egy olyan személyiségprofilt fenntartani, hogy legyen pénzük is meg kurvájuk is de azért mégis legyen hozzáférésük ehhez az erõhöz is valamilyen szinten ezért egy két karakterükben követi a tanácsaimat. A folyamatosság és az életük minden megnyilvánulásában való követés viszont elvágja õket atól hogy felül tudják írni a mi erõnket. A zsidóság - igen - ezért tekintette magát fensõbbrendûnek mert õk ezekre a dolgokra rájöttek és mindig fenntartottak egy ágat ami folyamatosan követte ezt az eredeti irányt amit az univerzum törvényszerûségei megmutattak és õk meg is értették többé vagy kevésbé. De õk mindig indítottak egy másik irányt is ami a pénzt és a hatalmat harácsolta nekik és csak nekik. Ez elég hosszú idõre nagy hatalmat adott nekik a többi ember felett, akik ezekrõl a szabályokról és természeti törvényszerûségekrõl semmit se tudtak ahhoz hogy ne fejlõdjenek tovább. Több ezer éven át meg tudták õrizni a vezetõ szerepüket. most viszont kikerült ez a tudás és terjed. És sorra hullanak el a gyilkosaik ami azzal jár hogy õk maguk is sorra elhullanak és veszítenek lassan ennek következtében a többi népcsoport feletti hatalmukból. A probléma az hogy - mint ahogy itt a magukat magyarnak nevezõ népcsoport is próbálta nemrég elõhúzni a "visszatérést a népi hagyományokhoz" ezek a népi hagyományok is felforgató és manipulációs hatások eredményei a zsidó alapítású sátánista katolikus és egyéb egyházak befolyása jelentõs. Ez a fajta visszatérés semmit se változtat. Csöbörbõl vederbe - szóval ez a fajta visszatérés nem jelent valódi változtatást sem elõrelépést hiszen a felforgató folyamat több száz több ezer éves. Bármilyen írott hagyományhoz való visszatérés ugyanolyan szemetet jelent mint ami most van csak más design. Persze mindegyik ilyen keretrendszer úgy lett megalkotva a manipuláció nagymesterei által, hogy legyenek benne valós értékeke amik nélkül az egész soha sem állt volna meg és senki sem fogadta volna el õket. Nos ezekhez az értékekhez kell visszatérni.
Ugye ezek a keretrendserek mind úgy mûködtek, hogy a gyilkolást és a spirituálisan erõsek és az õ elnyomó rendszerükkel ellenkezõ emberek eltaposását elrejtették a többiek szeme elõl. A gyilkosaikra nem húztak egyenruhát - mint a hitleri németország megalkotói - nam adtak nekik nevet, csak rejtve és baleseteknek álcázva öltek hogy senki se fogjon gyanút. Mint ahogy a kapucinusok is bérgyilkosokat képetztek, a mária nõvérek kurvákat és méregkeverõket, a jezsuiták nagyon erõs kiképzéseket csináltak közelharcban stb... ugyanígy a táncoló dervisek... az iszlám területén, a zsidóknál is és mindenhol a világon elterjedt ez a titokban gyilkolás amivel el tudták altatni az emberek többségében az önvédelmi reflexeket és a nagy többség hagyta elhullani a legjobbjait, akiket maguk sem ismertek már fel az utóbbi száz évben mert annyira elbutultak és elszakadtak a valóságtól és annak pontos megfigyelésétõl a valódi összefüggések felismerésétõl. S mindeközben persze mindenki számára az erõszekmentességet hirdették és különbözõ intézményeket állítottak fel az erõszak kontrollálására. Rendõrség, katonaság, bíróság, még a valóság kiderítésére is létrehoztak szerveket amik átvették az emberek kezébõl, kivették az emberek kezébõl annak a lehetõségét és jogát hogy õk maguk nyomozhassanak a tekintetben hogy mi is történt és mi is a valóság. Ehhez szükségük volt a tudomnyok kontrollálására is hiszen aki nagy tudással rendelkezik a valósággal kapcsolatban az képes észrevenni a hazugságot ami nem fedi a valóságot.
A folyó egyik oldalon rombol a másikon épít. A gyilkolás valamiért szükséges ezen a bolygón. Az élet része hogy megesszük egymást. De a szarházik ettõl féltek mert a közelharcban mindig alulmaradtak - ezért szükségük volt megvezetett és agykontrollált emberekre akik jobbak voltak náluk és rá tudták veni õket arra hogy a másikat - azokat öljék akiket õk jelöltek ki. Ezt sikerrel megoldották több százezer éven át. Mára minden valamire való titkos csoport tudja és pontosan tudja ezeket az információkat és mindegyik vissza is él vele. A sajét zsebüket tömik és a saját hatalmkat védik. Az sem érdekli õket, hogy a bolygón tönkremennek az élet alapvetõ feltételei... bármilyen végetig képesek elmenni abban hogy ezeket a tényeket elhazudják.
De az univerzumot teremtõ és pusztító erõk az én kezembe adták a hatalmat arra hogy ennek véget vessek. És véget is fogok ennek vetni pár hónapon belül ahogy a dolgok állnak jelen pillanatban.
---
Apuval abban egyeztünk meg hogy soha többé nem teszi be a lábát a házunkba. Erre pont azért volt szükség, hogy kiderüljön a vízfestés által hogy ki és merre van még mindig a háttérben nyeregben.
...
"Rendben most nézzük meg mi van akkor ha a dani lánya is elárul minket és kiderül minden amit ott a feltörés során kiszed belõlem."
"ahhh, igen" - sóhajtott fel a gyerek és komoran nézett maga elé. A csendet szinte vágni lehetett sokáig. Gondolkodtak apa és fia a lehetõségeken. A legrosszab scenariót kellett végiggondolniuk ami mindig fájdalmas volt valahányszor a gyerek szembenézett vele. Elképzelni a legrosszabbat. De a feladathoz amin dolgoztak szükség volt erre. Alaposnak kellett lenniük.
"Hát a legrosszabb helyzetben ugye minden ki fog derülni és mindent eladnak mindjárt közvetlenül utána és mindjárt a dani lánya." mondta nagy sokára a gyerek összegezve a dolgot. Egymásra néztek. Tudták hogy ez milyen katasztrófális következményekkel járt volna. A szarházi hatalomfüggõ csoportok ezen tudás birtokában teljesen maguk alá gyûrtek volna mindenkit akiben még volt vajmi kis emberség és kitartás a valódi emberi értékek mellett.
"Ez nem történhet meg péter..." - mondja az apa.
"Nem."
"De hogyan tudjuk megvédeni a titkainkat?" kérdi az apa. A gyerek keserûen nézett maga elé. Majd nagy sokára valami reményfoszlány derengeni kezdett a gondolatai között.
"Hát ha az univerzum alkotó s építõ erejére támaszkodunk és azt is meghívjuk akkor lehet hogy meg tudjuk védni vele együtt úgy hogy nem fogják tudni kideríteni a legnagyobb és legerõsebb telepata kémcsoportjukkal se... - majd kicsit késõbb keserûen tette hozzá - feltéve hogy az univerzumot teremtõ intelligencia tényleg azt szeretné hogy legyen itt még élet a továbbiakban."
Azután felépítették a meditációt

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2017. January 10. 11:42:47
Jön egy újabb saulos film, másféld milliárdos támogatással.
http://hvg.hu/kultura/20170110_nemes_..._tamogatas
Olyanok írják a forgatókönyvet, ( köztük külföldiek) akiknek gõze sincs a múlt század eleji Magyarországról, de majd elhitetik a nézõkkel, hogy az milyen volt, milyen lett. Hogy jól nem jövünk ki belõle, azt már most borítékolom. De lesz egy újabb Uszkár.
154 #2 kakas
- 2017. January 10. 17:29:31
A zemberiség szánalmas szintre süllyedt és közben ünnepli magát.
245 #3 hamu
- 2017. January 10. 18:47:03
Ez érdekes regény. Természetesen nem értem, de a hangulata megkapó.

"De ne akarjam azt mind a zsidókra kenni mert nem csak õk vesznek ebben részt. Mint már sokszor említettem ez ma már egy nemzetközi tömörüléshez kapcsolódik ami régen túllépett mindenféle nemzeti, vallási, nemi, korbeli határon - sajnos nem pozitívan hanem a negatív romboló irányba."

" A zsidóság - igen - ezért tekintette magát fensõbbrendûnek mert õk ezekre a dolgokra rájöttek és mindig fenntartottak egy ágat ami folyamatosan követte ezt az eredeti irányt amit az univerzum törvényszerûségei megmutattak és õk meg is értették többé vagy kevésbé. "
88 #4 Asumhari
- 2017. January 10. 22:05:06
Ez a valóság? Az általunk nem érzékelt? A Joe bácsi a jó fiú, aki megmenti a világot?
Lapozgattam már Franz Brandon könyveit, de belemerülni féltem.
Számomra abszolut hihetõ, hogy mûködik ez a párhuzamos valóság.
Mit jelent az, hogy pár hónap van hátra? ". pár hónap van még hátra oszt aki bújt aki nem..."
12 #5 spartakusz
- 2017. January 11. 04:22:12
JÓ ÍRÁS ÉS HOSSZÚ!
NEM AKARTAM MÁR BE ÍRNI SE HOSSZÚT SE RÖVIDET -
ÍGY HA AKÁR EGY VALAKI IS KRITIZÁLJA AZONNAL TÖRLÖM!
IDÉZEM MAGOM AZ ÍRÁSOM ÉS NEM AZ OLDALT AHOVA ÍRTAM, PRÓBÁLTAM MEGÉRTETNI VELÜK - DE HASZTALAN ÍGY ELCSUSZAMODTAM ÉS ELHAGYTAM ÕKET!
BAL-RADOT
"...A rendszerváltás SZÜKSÉGESSÉGÉT KELL meghirdetni! bejegyzéshez 52 hozzászólás

id Kiss László szerint:
2017-01-05 - 06:53

ÖRÜLÖK ANNAK, HOGY A KORMÁNYVÁLTÁSTÓL ELJUTOTTATOK ÉS FELISMERTÉTEK A RENDSZER VÁLTÁS SZÜKSÉGESSÉGÉT!

ENNEK KÉT ÚTJA VAN:
1 – A BÉKÉS
2. A NEM BÉKÉS
Az elsõ nem megy, mert a zsákmányõrzõ nem engedi – foggal – körömmel és törvényesnek álcázott játékszabályaival is védi – rá adásul a rendõrség és más erõszakszervezet és intézmény élein õk vannak!

A nem békést ma még nem ajánlom !
De van egy harmadik út – ezt csak személyesen ondom el neked – keress fel MEZTELENÜL!
Tisztelettel id. Kiss László

Admin:

A Bal-Rad KEZDETEKTÕL FOGVA A RENDSZERVÁLTÁS SZÜKSÉGESSÉGÉT hirdeti!
Válasz
id Kiss László szerint:
2017-01-05 - 10:23

bocsánat ADMIN ÉN CSAK MOSTANÁBAN A NAPOKBAN KAPCSOLÓDTAM IDE –
EREDMÉNYES HATÁST AKKOR ÉRÜNK EL HA MAGYARBAN ÉS NEM MAGYARBAN MEGLÁTJUK A SZÜKSÉGSZERÛSÉGET A MEGOLDÁSBAN!
AMI EGYÉRTELMÛEN AZ EGYENES BESZÉD A NEMZETHEZ – ÉS NEM POLITIKÁHOZ, PÁRTHOZ KÖTVE!
TISZTELETTEL ID. KISS LÁSZLÓ
Válasz
id Kiss László szerint:
2017-01-05 - 07:03

ELÕZETES

AZ ESZME FORRADALMA
https://www.youtube.com/watch?v=iz9HnLYe06k

Tamás és Ildikó eszmefuttatása

Tegnap az élõmûsorban – direkt mûsort írtam nem adást, mert kezdek kiábrándulni belõle, ha ezt így folytatják – azt tárgyalták, hogy szabad e kisbûnt Elkövetni, ha azzal, jóval nagyobb BÛNT ELÕZÕK MEG – mentek meg! Abszurdum!

Akkor én megkérdezem mindenkitõl, hogy ha megölök egy embert és azzal 300 millió EMBERT megmentek jót tettem e? Ugyan is a szocializmusnak – a kommunizmusnak annyi áldozata volt, ami fokozatosan nõ napjainkban is!
Vagy 1 embert megölök és 50 millió EMBERT megmentek vele – ez bizony a 2.VH. Áldozata, ami Hitler lelkén szárad – vagy HITLERT pénzelõk lelkén szárad?

ERRE A NORMÁLIS VÁLASZ AZ, HOGY PERSZE AZ EGYET ÖLÖM MEG! HOGY MEGMENTESEM AZ ÁRTATLANOKAT!

AZÉRT MERT HA NEM TESZEM AZ ÁRTATLAN NEM, LESZ ÁRTATLAN, MERT A MÁSIK ÁRTATLAN NAL – KINT A HÁBORÚBA EGYMÁST LÖVI A HARMADIG RÖHÖGÕ AKARATÁNAK megfelelõen KÖZEPETTE – ÉS ÖNVÉDLEM OKÁN AKKOR MÁR mind kettõ VÉDI ÉLETÉT AZ ÁRTATLAN, mert visszalõ – AMIKOR HA MEGÖLTE VOLNA A HARMADIK RÖHÖGÕT NEM KERÜLT VOLNA KI A HARCTÉRRE A LÖVÉSZÁROKBA!EZ VOLT RÉGEN MA LEDOBJÁK VAGY TECHNIKÁVAL CÉLBA JUTATJÁK AZ ATOMOT – NEM SEMMI FENYEGETETSÉG! ENNEK NEM SZAABD MEGTÖRTÉNNIE!

A TÖRTÉNELEM IGAZOLTA, HOGY EGYET KELL MEGÖLNI VAGY TITKOSAN VAGY LÁTVÁNYOSAN MINT PL. Kennedyt ! Titkosan, a pápákat vagy királyokat – akik ez tették okosabbak valóban – ? Nem csak tapasztaltabbak, mert a régi írások birtokában vannak amiben le van írva a! Tehát az infó azaz a tudás ilyen forma bitorlása többet ér minden aranynál- okán!

Különben a mûsort itt hallgathatjátok meg:
http://www.kubinyitamas.hu/

Kérésem Tamás és Ildikó felé a fenti kérdésemre válaszoljon, valóság, hogy leírtam a véleményemet róla, azt hagyja figyelmen kívül – de jusson eszébe Jézus profétánk tanítása
Emlékezetbõl segítsd és gyámolítsd az arra rászorulókat – ha mindened el is veszik és a végén, arról kell választanod, hogy a ruhádat adod el vagy a kardodat, a kardodat tartsd meg, mert azzal meg tudod védeni magad és azokat, akiket gyámolításodba veszel azokat is! Akik késõbb hálából hû segítõd lesznek”

ÉRTHETÕ?

VAN EGY KÖNYV – CÍME: AZ ESZMÉK FORRADALMA
Olvassátok el! Mert ma 2017-ben is valóban az folyik, ahogy megjósolta az írója régen / Alfredo Oriani 1852-1909/

Még tisztelettel : id. Kiss László
Bázakerettye, 2017-01-05
Ui: ha nem teszed meg, akkor ezt az írásom minden oldalra kiteszem, mint hamist próféta tv. Mûsort reklámozva CENZÚRA NÉLKÜLI MÛSORODAT!
AKINÉL SZÁMÍTOK VALAMIT MÉG IDE ÍS ÍROGATTAM - AZ ELOLVASSA MERT TANULSÁGOS ÉS SOK TITOKRA FÉNYT DERÍT:

2017 A Lázadás Éve lesz?

Becstelen, embertelen rendszer!
159 #6 vanyusha
- 2017. January 11. 07:29:32
Isoliert DNA- M OA GEN
7 #7 virag
- 2017. January 12. 09:54:48
Brit kém írta a Trumpot kompromittáló dossziét
http://vs.hu/kozelet/osszes/brit-kem-...sziet-0112

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,079 egyedi latogato