Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A csípõs kaja életet menthet

BelföldNem azért mondom, de van egy fél hordónyi és már kóstolgatom, de csak óvatosan, mert sistergõs. A Vermonti Egyetem kutatói egy nagy léptékû tanulmányban megállapították, hogy a csípõs csili meghosszabbíthatja az életet. A PLoS ONE-ban közölt tanulmány részletezi, hogy szoros összefüggést fedeztek föl a halandóság, illetve az önként bevallott csilipaprika-fogyasztás között.

A vizsgálathoz 16 ezer önkéntest vizsgáltak meg, akiket 23 éven át követtek. Azok, akik rendszeresen csilipaprikát ettek, jóval kisebb eséllyel kaptak stroke-ot vagy szívbajt, mint azok, akik nem szeretik a csípõset.

A tanulmány szerzõi szerint az eredmények összevethetõk korábbi kutatások eredményeivel. Mindebbõl az jön ki, hogy a csilipaprika és a csípõs koszt orvosilag ajánlott étrenddé is válhat.

A kutatók elismerték: bár van összefüggés a csilipaprika-fogyasztás és a halálos betegségek elmaradása között, ez nem jelenti azt, hogy a csili önmagában a hosszú élet garanciája. Egészen odáig mentek, hogy kijelentették:

a mechanizmus, amely szerint a paprika késleltetné a halálozást, távolról sem bizonyított.

A friss eredményeket már korábbi kutatások is alátámasztották. Egy hét éven át tartó kínai kutatásban közel 500 ezer ember táplálkozási szokásait figyelték és elemezték; végül megállapították, hogy a csípõs ételek rendszeres fogyasztása hozzájárulhat a hosszabb élethez. Akik heti egy-két napon ettek csípõset, 10 százalékkal csökkent a halálozás kockázata. Az igazán hardcore, heti három-hét napi csípõsétel-fogyasztóknál 14 százalék volt a csökkenés.
Link

http://postaimre.magyarnemzetikormany.com/images/news/chilis6.jpg

Hozzaszolasok

123 #1 fsavanyu
- 2017. January 20. 13:54:17
A Magyar Ember ezt mindig tudta, nem kell hozzá vermonti kutató! Ezek a kutatók most találták föl a tikxarba a c vitamint. Egészségükre.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
295,020 egyedi latogato