Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Jön egy világméretû katasztrófa

TanácsadásMedvegytétek már a soros nyeles-aszpirintet? Lesz hát, vagy éppen nem lesz, csak a laborjaiktól függ! A kaptár utolsó fejezetében Milla Jojovich bevetette az ellenmérget és minden zombi kipurcant! Ennyi! Gyõztünk! Már megent! :-))
A nemzetközi közösségnek fel kell ismernie, hogy valódi a veszélye egy világméretû járványnak, és a lehetõ leggyorsabban fel kell készülnie rá - jelentette ki a Microsoft-alapító Bill Gates szombaton, az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) második napján elmondott beszédében.

A 2014-15-ös nyugat-afrikai ebolajárványt és az 1918-as spanyolnáthát felidézve, valamint megemlítve annak veszélyét, hogy terroristák kifejlesztenek valamilyen vírust, Gates "valószínûnek" nevezett egy világméretû katasztrófát. "A járványügyi szakemberek azt mondják, hogy egy levegõben terjedõ vírus kevesebb mint egy év alatt elpusztíthat 30 millió embert, és valószínû, hogy a következõ 10-15 évben fel fogja ütni a fejét egy ilyen járvány. Azáltal, hogy nem veszünk tudomást az egészségügyi és a globális biztonság közötti kapcsolatról, veszélybe sodorjuk magunkat" - mondta.

Bill Gates ezért arra kérte az országokat, hogy fektessenek be az olyan technológiák kifejlesztésébe, amelyekkel néhány hónap alatt le lehet gyártani nagy mennyiségû vakcinát. Ezenkívül azzal a felhívással fordult a nemzetközi közösséghez, hogy ugyanolyan komolyan készüljön fel egy világméretû járványra, mint amilyen komolyan készült egy esetleges atomtámadásra a hidegháború idején. "Egy világméretû járványra való felkészülés költségét évi 3,4 milliárd dollárra (986 milliárd forint) becsülik. Egy pandémiával azonban évente akár 570 milliárd dollár (165 ezer 300 milliárd forint) kár érheti az emberiséget" - jelentette ki.Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2017. February 19. 07:44:31
Csapjátok ehhõ' a "védõoltásokat' es! A sok beoltott kitermeli az egyre ellenállóbb törzseket és veszélyt jelent nem csak önmagára, de mindenki másra is. Nálunk van olyan "orvos", aki úgy írja az antibiotikumok közül is az egyik legdurvábbat, mint a cukrot. Injekció. Lehet házhoz kimenni, pénzért oltani..., de ennek következménye, hogy a szervezet ha már ezzel szemben is ellenáll, akkor egy valódi szükséghelyzetben semmi nem segít már. A penicilinnel is így jártak. Ma már nagyobb a veszélye, hogy allergiás tüneteket okoz, mint annak, hogy bármit is megoldana.


Sokkal károsabb hatása lehet az antibiotikumnak, mint gondolnád


Az antibiotikumok nagyon hatékony gyógyszerek bakteriális megbetegedéseknél, ugyanakkor, ha nem rendeltetésszerûen használjuk, óriási károkat okozhatunk vele. A Pénzcentrum utánjárt, milyen kockázatokat jelent az antibiotikumok túlzott, vagy nem megfelelõ használata, és milyen veszélyei vannak az interneten rendelt gyógyszereknek.

A penicillin feltalálása óriási áttörést jelentett az orvostudományban, ez jelentette a fordulópontot, amikortól gyógyszer segítségével le tudjuk gyõzni a szervezetünket megbetegítõ baktériumokat. Az antibiotikumok mára nagyon elterjedtek, sok esetben viszont nem rendeltetésszerûen használja a lakosság, aminek következményei is vannak: a baktériumok ellenállók lesznek, és beköszönthet újra a "sötét középkor".
Az elõrejelzések szerint 2050-re a rezisztens baktériumok több embert fognak megölni a világon, mint a rák.

Orvosok és gyógyszerészek több fórumon is arra hívták fel a betegek figyelmét, hogy az antibiotikum kúra csak akkor hatásos, ha az elõírásnak megfelelõn végigcsinálják a kúrát, és nem hagynak fel a gyógyszer szedéséven, ha csillapodnak a tünetek, vagy javul az állapotuk. Az antibiotikumok nem jelentenek megoldást minden betegségre, kizárólag a bakteriális megbetegedéseknél hatásosak, a vírusos fertõzéseknél nem. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen típusú betegségre szedjük. Az õszi-téli tipikus betegségeket, mint a náthát, vagy az influenzát vírusok okozzák, amik ellen teljesen hatástalan az antibiotikum, felesleges bevenni.
Az antibiotikumok vénykötelesek, csak orvosi receptre adhatók.

Tehát, ha az ember nem a "saját szakállára" kezdi el szedni, és betartja az orvosi utasításokat, akkor nem lehet nagy gond. Ugyanakkor az internetes vásárlás térnyerés miatt ma már vannak olyan szerek, amiket interneten keresztül is be lehet szerezni, ez azonban elég veszélyes is lehet.

Az Egyesület Királyságban például nagy gondot jelent, hogy egyre népszerûbbek az online gyógyszertárak, ezekben viszont gyakran vény nélkül adják az antibiotikumokat, és egy vizsgálat szerint ezeknek a gyógyszereknek a 45 százaléka illegális, külföldrõl behozott, és nem ellenõrizték a hatóságok. A vizsgált honlapoknak csak a 30 százalékánál volt lehetõség arra, hogy a beteg feltegyen bármilyen egészségügyi kérdést gyógyszer vásárlás elõtt. Az országos tisztifõorvos sem hagyta szó nélkül a kialakult helyzetet, és felhívta a lakosság figyelmét, csak akkor használjanak antibiotikumot, ha az valóban indokolt, és kizárólag klinikailag tesztelt gyógyszereket szedjenek.
Az antibiotikumok túlzott használata miatt szuperbaktériumok jönnek létre, amelyek egyre inkább ellenállnak a kezeléseknek, és ezek 2050-re 10 millió embert ölhetnek meg évente. A gyógyszerek visszalökhetnek minket a sötét középkorba, mert hatástalanok lesznek az antibiotikumok, és újra halálos kimenetelû lehet egy-egy bakteriális megbetegedés"

- mondta Dame Sally Davies professzor. Az orvosok emellett arra is próbálják figyelmeztetni a betegeket, hogy a felesleges antibiotikum használata súlyos mellékhatásokkal is járhat, amellett, hogy közegészségügyi problémát idéznek elõ az antibiotikum rezisztencia miatt. Éppen ezért ellenzik, hogy bárki is az internetrõl rendeljen gyógyszereket, és azokat orvosi konzultáció nélkül beszedjék.

A hét elején a magyar sajtóban is megjelent a hír: most hozta nyilvánosságra az amerikai betegség-ellenõrzõ központ, hogy tavaly szeptemberben életét vesztette egy amerikai nõ, mert egy nagyon veszélyes baktérium, a Klebsiella pneumoniae támadta meg. Ez a kórokozó ugyanis az összes eddig ismert antibiotikumnak ellenállt, így az orvosok nem tudtak rajta segíteni.

Bár évek óta hallani antibiotikumoknak ellenálló (multirezisztens) baktériumtörzsekrõl, közülük eddig egy sem ölt meg senkit. Ugyan nem kell arra számítani, hogy néhány hónapon belül az összes baktérium megtanul védekezni az antibiotikumok ellen, de éppen ez az alattomos lassúság teszi még égetõbbé a veszélyt. Az elõrejelzések szerint 2050-re a rezisztens baktériumok több embert fognak megölni a világon, mint a rák.

Ezt a folyamatot pedig pont azzal segítjük elõ, ha túl gyakran, akár szükségtelenül sok antibiotikumot használunk, mivel ilyenkor számos alkalmat biztosítunk a baktériumoknak, hogy védelmet fejlesszenek ki a gyógyszerek ellen. Ha pedig nem visszük végig az antibiotikum-kúrát, életben hagyunk néhány kórokozót a szervezetünkben, amelyek újra osztódni kezdenek, közöttük pedig többen lesznek az ellenálló változatok.
Magyarország sem kivétel

Az illegális gyógyszerek azonban nem csak a briteknél, és a tõlünk nyugatabbra lévõ országokban jelent problémát. Tavaly õsszel a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportja arra hívta fel a figyelmet, hogy Hazánkban a hamis gyógyszerek évi 130 milliárd forint kárt okoznak, ami a teljes hazai gyógyszerforgalom 13 százaléka.

A HENT és a Tárki közös éves felmérésének idei adatai is azt a tendenciát erõsítik, hogy a hamis gyógyszert vásárlók aránya, valamint a hazánkban lefoglalt hamis gyógyszerek értéke ugyan jelentõsen visszaesett az elmúlt években, de az illegálisan mûködõ online felületek száma továbbra is emelkedõ tendenciát mutatnak. A hazai kutatásból kiderült az is, hogy
azok a fogyasztók, akik egy adott gyógyszert, vagy táplálék-kiegészítõt nem patikából szereztek be, azok 17 százaléka az interneten keresztül jutott hozzá a termékhez.

"Az említett fogyasztók tévesen úgy vélik, hogy az online beszerezhetõ készítmények legalább olyan jó minõségûek, mint az ellenõrzött forrásból származó termékek, azt gondolják, hogy az internet megbízható forrás, ezért kiemelten fontosnak tartjuk a felvilágosító kampányokat, amelyek növelik a fogyasztói tudatosságot" - mondta a munkacsoport vezetõje.
Mennyit költünk gyógyszerekre?

Egy magyar háztartás egészségüggyel, illetve egészséggel összefüggõ kiadásai meghaladják az évi 180 ezer forintot, aminek megközelítõleg harmadát (kb. 60 ezer forint) költik gyógyszerekre. A kifejezetten egészségügyre fordított összeg - amiben nincs benne például a masszázs, vagy a gyógyüdülés - háztartásonként körülbelül 130 ezer forint évente, aminek közel felét teszik ki a gyógyszerekre költött forintok.

Egyénre lebontva és forintosítva a KSH tavalyi statisztikái szerint azt jelenti, hogy fejenként valamivel kevesebb, mint 3500 forintot költünk gyógyulásra, ami az összes fogyasztási kiadásunk 4,7 százaléka. Ezen belül gyógyszerekre, gyógyárukra, 2666 forintot fizetett ki a lakosság, a fõcsoporton belül közel 77 százalékos részarányt képviselve. Az egészségügyi kiadások a háztartások 75 százalékát érintették 2015-ben.https://www.penzcentrum.hu/biztositas...aggregator
80 #2 monguzking
- 2017. February 19. 10:45:16
Szerintem a legolcsobb megoldás--napi három szegfüszeg elrágcsálása--havi költsége 120forint s no betegség
33 #3 vizilo
- 2017. February 19. 11:09:39
Ha már járványokról beszélnek akkor már Billy valamit készitett a boszorkány konyhánn, Ö csak tud valamit, repülögépröl csikokban mindenki megkapja és következhet az ellen virus ami persze neki már meg van !Jobb ha nem filozok mert megárt .
154 #4 kakas
- 2017. February 19. 11:22:00
68.media.tumblr.com/c8257e6b2df5fcec956abf0b01e07a96/tumblr_olkyy4Nrnk1tqvv5eo1_500.png
118 #5 keepfargo
- 2017. February 19. 14:06:57
vizilo
-hoz csatlakoznék: Billy már elég régóta aktív "járvány-ügyekben", feltehetöleg ugyanabból az okból kifolyólag, amiért Kissinger "haszontalan kenyérpusztítók"-nak nevezte az emberiség 80%-át. (Lehet, hogy 90%-nél is többre gondolt, csak mint régi "diplomata" visszafogta magát.)
4 #6 Posta Imre
- 2017. February 19. 19:23:23
40 bénulásos eset egyetlen afrikai faluban a Bill Gates támogatta agyhártyagyulladás kampány során

?És lesznek döghalálok?? (Máté 24:7) A végsõ idõk egyik fontos jeleként Jézus a járványok elterjedésére figyelmeztet. Bár tudjuk, hogy az egyre nagyobb számban rendelkezésre álló gyógyszerek ellenére a felbukkanó betegségek száma is növekszik a világban, sajnos ezek okozója sokszor maga az ember. Esetenként a gyógyszerek helytelen vagy túlzott használata a felelõs, például az új rezisztens törzsek megjelenéséért, máskor a gyógyszer- és élelmiszeripari cégek haszonlesõ tevékenysége, illetve a legszomorúbb esetekben a szándékos egészségkárosítás a kiváltói ezeknek a tragédiáknak.

A jelen vészterhes idõkben pedig még fontosabb észben tartani a Biblia ígéreteit: ?Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj, sátradhoz közel sem férhet csapás.? (Zsoltárok 91:9-10)http://idokjelei.hu/2013/01/40-benula...any-soran/


Bill Gates jótékonysága: 30 ezer indiai lányt használtak kísérleti nyúlként egy rák vakcina tesztelése során
6 10/17/2016

A Bill és Melinda Gates Alapítványt az emberszeretetéért dícsérik szerte a világon, de az alapítvá...

Bill Gates folytatja "Isten munkáját" annak ellenére, hogy szervezetének legalább kilenc egészségügyi dolgozóját agyonlõtték Nigériában
A Bill és Melinda Gates Alapítványt az emberszeretetéért dícsérik szerte a világon, de az alapítvány jó cselekedeteinek többsége csupán abból áll, hogy beleegyezés nélkül végeznek vakcina kísérleteket a szegény emberek körében. Azzal az ürüggyel, hogy egészségügyi szolgáltatást nyújtanak a harmadik világ országaiban, a Gates Alapítvány ehelyett több tízezer gyermeket kényszerít arra, hogy a gyógyszeripari cégek különféle vakcináit próbálják ki rajtuk.

Bill Gates számítógép eladásokból származó hatalmas gazdagságát gyógyszerészeti kutatásokra osztja szét olyan emberi jogokat megsértõ vállalatokat támogatva, mint a Merck és a GlaxoSmithKline, hogy új vakcinákat próbáljanak ki a sok ezer gyanútlan áldozaton.

Indiában a propaganda kampány teljes erõvel folyik, miközben a bennszülötteket arra utasítják, hogy vessék alá magukat a "jólétüket" szolgáló oltásoknak. A keletkezõ egészségügyi problémák már észrevehetõek és pusztítóak, ami megkérdõjelezi a Gates Alapítvány és a rendkívüli vakcina program erõltetésének baljós indítékát. (1)http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2016/...ndiai.html
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=vRMNSw28_2Y[/movie]

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
313,141 egyedi latogato