Az egy dolog, hogy a közpénzherdáló mocskos zsidó most már "aranymedvét" csencsel a buzulás fõvárosában, Berlinben, de azt még mindig nem értem, ez miért "magyar" siker? Ennek a nõnek feltüntetett "valaminek" "német" a férje és már a középiskola után 1974-ben a Montpierre járt? A papáról írnak érdekeseket. Link
A Berlinale zárónapján, még a díjátadó elõtt készített interjút a Deutschlandradio Enyedi Ildikóval.

A beszélgetés végén a riporter, Susanne Burg megkérdezte a magyar rendezõt, vajon a filmjének egyik jelenete, amelyben egy rendõr szemet huny egy bûncselekmény fölött, némi ellenszolgáltatás fejében, nem a magyarországi társadalmi körülményekre utal-e.

„Ezek a mi mindennapjaink. Oké, adjon nekem egy kis húst, egy kicsit innen, egy kicsit abból – ez volt a szocializmus. (…) De ami most a hazánkban történik, szégyen, és valóban félelemmel tölt el. (…)

Most az Egyesült Államokban a választások után az ottani embereknek azt szeretném mondani: Figyeljetek, mi itt évekkel ezelõtt ugyanezen mentünk keresztül. De nem tudok sajnos jó tanácsot adni, mert mi sem tudtuk megoldani a problémákat. Bizonyos szempontból ez azért félelemkeltõ, mert nem csak arról van szó, hogy tisztességtelen módon megkerülik a szabályokat, hanem alapjaiban változtatják meg és rombolják szét a szabályokat, rombolják szét a demokrácia alapjait és a demokratikus kontrollt. Szívesen volnék büszke a hazámra, de már hosszú évek óta nem tudok az lenni, és ez fáj nekem.”

A díjátadót követõ sajtótájékoztatón Enyedi Ildikó már rövidebben utalt a magyar közállapotokra. „Ahhoz képest, mennyire félelmetesen abszurd országban élünk, folyamatosan készülnek a színvonalas alkotások, és folyamatosan tûnnek fel olyan alkotók, akik eredeti hangot ütnek meg a filmjeikben” – fogalmazott.
Link