Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Nem akarta a fiát nácinak nevelni a szkinhed vezér, ezért lett békeaktivista

TanácsadásNa itt van egy tipikus példája a gyökérségnek. Átlag-jóbikos szintû faxkalap és lassan a Dalai Láma nyomdo-kába léptetik. Ha megértett vona bármit is abból, amirõl beszél, kussolna..., de akkor nem hítták vona meg a cionzsidó judapestre a "magyar" agymosodába. Christian Picciolini az Amerika Nagykövetség meghívására érkezett Budapestre. Elõadására - érthetõen - rengetegen voltak kíváncsiak, elvégre az ember nem sûrûn tehet fel kérdéseket egy volt szkinhednek. Az ELTE Kazinczy utcai épületének terme zsúfolásig megtelt. A pasast fényképrõl már ismerem, amikor meglátom, mégis elképedek. A mackós, mosolygós alkatú férfit inkább nézném egy jó fej középiskolai tanárnak, mintsem egy volt szkinhed vezérnek... Pedig az volt.

14 éves volt, amikor csatlakozott egy amerikai szkinhedszervezethez. Pedig, ahogy õ mondja, nem éppen rasszistának nevelték. „Normális kamasz voltam, sportoltam, csajoztam. Tény, hogy sok volt bennem a bizonytalanság, és az is igaz, hogy nagyon magányos voltam. Olasz bevándorlók fiaként hamar az elõítéletek áldozatává váltam. Piszkáltak az eltérõ nyelvünk miatt, piszkáltak az eltérõ szokásaink miatt, és azért is, mert alacsonyabb voltam, mint az átlag. Pedig valójában nem sok mindenben különböztünk. Azok, akik gúnyolódtak, legalább olyan bizonytalanok és kiszolgáltatottak voltak például, mint én.”

Christian szülei keményen dolgoztak, hogy eltartsák a családot. Gyakran a hét összes napján, napi tizennégy órán keresztül. A nevelése a nagyszülõkre maradt „Nem sok idõt töltöttünk együtt anyámékkal. Akkor még nem értettem, hogy muszáj dolgozniuk, hogy mindezt elsõsorban értem teszik. Hiányoztak. Arra vágytam, hogy eljöjjenek a baseball meccsemre. De erre ritkán volt példa.”

Egy nap Christian megismert egy fiatal férfit, egy szkinhedet. Késõbb kiderült, hogy õ Clark Martell, a Chicago Area Skinheads nevû szervezet vezetõje. „Egy marihuánás cigit szívtam, amikor begördült mellém. Kopaszra volt borotválva a feje, ahogy kell, és iszonyúan keménynek tûnt. Azonnal úgy éreztem, olyan akarok lenni, mint õ! Kiszállt a kocsiból, odajött, kikapta a kezembõl a cigit. „Nem tudod, hogy ezzel csak a zsidók és a kommunisták járnak jól? Azt akarják, hogy elborítsa az agyadat a köd!” Azt sem tudtam, kik azok a kommunisták...Vagy hogy mi az a rasszizmus.

Pár nappal késõbb öt fekete csávó megtámadott, és elvették a biciklim. Hirtelen összeállt a kép. Lehet, hogy õk tehetnek mindenrõl, ami rossz körülöttem?

Christian Picciolini
Christian Picciolini

Beléptem a szkinhedek közé, nem sokkal késõbb már én toboroztam a náciknak az utánpótlást. Gyûlöletre uszítva, ahogy velem tették.”

Így kezdõdött Christian életében a gyûlölködés nyolcéves korszaka. Gyûlölte például a feketéket. Miattuk olyan magas a bûnözés, megerõszakolják a nõket, gondolta. Megvetette a mexikóiakat is, mert „drogokat árulnak”, és „bandákba tömörülnek”, igaz, személyesen soha ilyen tapasztalata nem volt velük.. „Õk az ellenségeink, muszáj, hogy elpusztítsuk õket, mielõtt õk végeznek velünk. A sokszínûség elpusztítja a kultúránkat” – hangoztatták a náci spanok, akik között egyébként akadtak lányok is, de õket afféle babagyártó gépeknek tekintették. Illetve, prímán lehetett velük az újoncokat a szervezetbe csábítani. „Hozz egy sört bébi, aztán fogd be!” Nagyjából ez a volt az a hozzáállás, ami passzolt az eszméhez.

Christian kiszolgáltatottsága a szkinhedek között teljesen megszûnt, erõsnek érezte magát. Megtalálta mindazt, amit egész életében keresett. Végre tartozott valahova, végre lettek céljai.

„Ezek azok az érzések, amiket minden kiszolgáltatott kamasz keres a mai napig. Azt akartam, hogy számítson az, hogy vagyok, hogy legyen értelme annak, hogy élek. Büszke akartam lenni, és a nácik között büszke is lettem magamra. Arra például, hogy megvédem a magunkat, a felsõbbrendû fehér fajt az ellenségektõl. A családomat elhagytam. A barátaimat szintén. Mindent elborított az új ideológia.”

Amivel együtt járt a vandalizmus teljes repertoárja. Az utcai randalírozások, verekedések, fenyegetések rendszeresek lettek az akkor még javában kamaszfiú Christian életében. Aztán egy nap a szervezet „krémje” kis híján agyonvert egy fiatal fehér lányt, csak mert „összeállt” egy fekete fiúval. A támadás végén a lány vérével horogkeresztet festettek a lakása falára.

A dologból rendõrségi ügy lett. A mozgalom vezére börtönbe került. Így lett Christian a szervezet vezére, alig 18 évesen.

A történetnek itt akár vége is lehetne, ha nem jött volna egy lány, és ezzel nem változott volna meg minden. A lánynak ugyanis az égvilágon semmi köze nem volt a gyûlölethez. A fiatalok 19 évesen összeházasodtak, Christian szinte azonnal apa lett.

„Tartottam a kisfiamat a karomban, aki maga volt az ártatlanság. Csak néztem õt, közben arra gondoltam, hogy én pont ugyanilyen ártatlan voltam egykor. Teljesen újszerû érzések kavarogtak bennem.

Nem tudtam még, hogy mihez akarok kezdeni magammal, de abban biztos voltam, hogy nem akarom nácinak nevelni a fiamat.”

Fotó: MTI/Mohai Balázs
Christian Picciolini elõadása az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Christian nemsokára megnyitotta élete elsõ lemezboltját. Egy ideig csak fasiszta dalokat tartalmazó albumokat árult, de hamar rájött, hogy ha el akarja tartani a családját, akkor helyet kell adni a hiphopnak is, a rocknak is, a popnak is, amiknek némileg más a célcsoportjuk.

„A nácik után kezdtek betérni a muszlimok, a melegek, a feketék. Sokan beszélgetni kezdtek velem. Ahogy visszajártak egy-egy új albumért, ezek a beszélgetések egyre mélyebbek lettek. Egyik nap egy fiatal fekete srác elmesélte, hogy haldoklik a nagymamája. Az enyém is rákban halt meg, mondtam neki, közben rájöttem, hogy ugyanazt a fájdalmat érezzük mindketten. Máskor betért hozzám egy meleg pár, akiket már szintén ismertem. Az örökbefogadott kisfiukért aggódtak, pontosan úgy, ahogy én is nem sokkal korábban a saját fiamért. Így kezdtek el leomlani a falak köztünk. Pedig õk mind-mind a gyûlöletem tárgyai voltak.

Rájöttem, hogy sokkal több hasonlóság van köztünk, mint különbség. És rájöttem arra is, hogy baromi könnyû utálni valakit, akit nem is ismersz. Megértettem, hogy azért gyûlöltem másokat, mert saját magamat gyûlöltem. Azért okoztam annyi fájdalmat, mert ezzel csak a saját fájdalmamat akartam leplezni.”

Christian ezen a ponton kezdte magát egyre kínosabban érezni. A fasiszta albumokat levette a polcokról, az eladás így visszaesett, a korábban nyereséges boltot be kellett zárni. Hirtelen nem volt munka, nem volt ideológia, akkoriban a szülei sem voltak jelen az életében. A házassága megromlott. Öt éve depresszió következett.

Közben a szervezetbõl kilépett. Hogy ezt szó nélkül hagyta-e a náci csapat? Nem kifejezetten. Christian szerint a mai napig kap fenyegetéseket az „árulása” miatt. Ahogy a volt felesége és a szülei is.
cikk kép
"Amilyen a börtön, olyan a társadalom" – Fliegauf Gergely kriminológussal beszélgettünk a rácsokon belüli életrõl
Kapcsolódó

Maga az útkeresés öt évig tartott „Az embereket akkoriban már tiszteltem, de nyomorultul éreztem magam a bõrömben. Egy barátom azzal jött, hogy kellene nekem egy rendes munkahely. Például az IBM-nél. Hogy én? Hat iskolába jártam, ötbõl kivágtak, az IT-hez semmi közöm, mondtam, de végül hagytam magam rábeszélni. Meglepetésemre felvettek. És mit tesz isten, a millió iskola közül éppen abba az iskolába kellett mennem gépeket installálni, ahonnan anno kirúgtak…”

Christian meglehetõsen félt attól, hogy valaki felismeri, és ujjal mutat majd rá, nézd itt megy az a neonáci! Egy nap, felismerte a korábbi fekete biztonsági õrt, akivel verekedett, akit rengetegszer megalázott. „Követtem a parkolóba, majd megérintettem a vállát. Megfordult, láttam, hogy azonnal megismer. És még valamit láttam a szemében: félelmet. Borzasztó érzés volt. Sajnálom – elõször csak ennyi tudtam kinyögni. – Ne haragudjon, nagyon szégyellem magam, de megváltoztam. Más ember lettem. Legnagyobb döbbenetemre megölelt. Majd beszélgettünk egy darabig. A végén megígértette velem, hogy másoknak is elmesélem a történetemet. Azt hiszem, akkor kezdtem el hinni magamban, akkor nyert értelmet az életem.”
Fotó: MTI/Mohai Balázs
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A Life After Hate mozgalom így született. Négy alapítója közül mindenki szkinhed volt korábban. A mai napig ez az egyetlen szervezet, amelyik segít a náci ideológiájú embereknek szakítani a szkinhedcsoportokkal. A „megmentettek” között van, aki a Boko-Haram, más az Al-Kaida vagy épp az IRA tagjaként szolgálta a „nemes” eszméket.
A Life After Hate mozgalom 2010-ben alakult. Különbözõ tévémûsorokkal, kiadványokkal, kampányfilmekkel küzdenek a szélsõséges eszmék terjedése ellen. Segítségükkel eddig több mint százan hagyták ott a náci, terrorista, vagy épp iszlamista szervezeteket. 2016-ban a There is life after hate címû filmjükért regionális Emmy-díjat kaptak.

„Egyszer felhívott a szervezetnél egy szkinhed pasi. Közölte, hogy gyûlöli a muszlimokat. Tudja, hogy hol imádkoznak, és másnap biztosan lerúgja az egyikük fejét. Rendben, mondtam, csak annyit kérek, hogy szánjon rám egy kis idõt elõtte. Beleegyezett. Találkoztál valaha is egy muszlimmal? – kérdeztem tõle, immár személyesen. Miért találkoztam volna? Rühellem az összeset, válaszolta azonnal mérgesen. Elvittem a közeli mecsetbe, ahol rávettem az imámot, hogy beszélgessen vele tíz percet. Egyikük sem ment egykönnyen bele. A tíz percbõl három óra lett. A végére mindhárman könnyeztünk. A két férfi rájött, igen, a náci pasas is, hogy a vallásaik között rengeteg hasonlóság van. Elhiszitek, ha azt mondom, õk ketten azóta is jóban vannak?”

„A mai napig rengeteg hozzá hasonló fiatallal találkozom. Amikor leülök beszélgetni velük, akkor nem az a célom, hogy megváltoztassam a nézeteiket.

Az emberek ugyanis egyszerûen csak arra vágynak, hogy valaki végre meghallgassa õket. Amint jobban lesznek, amint találnak egy másik alternatívát, ami boldoggá, igazán boldoggá teszi õket, azonnal szakítanak a gyûlölettel.”



Hõsök Tere Mozgalom – Az vagy, amit teszel!

Christian Picciolini az Amerikai Nagykövetség meghívására érkezett Magyarországra. Az elõadását a Hõsök Tere Mozgalom szervezte.
Utóbbi célja átformálni a köztudatot, tenni a közöny ellen. Projektjeikkel egy folyamatot szeretnénk elindítani, hogy egyre több ember, egyre többször tegyen másokért és akarjon pozitív változásokat. Ezért tréningeket, workshopokat, interaktív elõadásokat, 30 napos kihívásokat, akciókat és kampányokat szerveznek mindazoknak, akik velük együtt úgy gondolják, hogy szükség van hétköznapi hõsökre, olyanokra, akik inspirálják a környezetükben élõket. Link

Hozzászólások

267 #1 Perle
- 2017-03-05 13:18
Megtért, mint Csanád.s_olvas
Ennek a HTM mozgalomnak egy pszichomókus az elindítója:
http://tudomany.b...elinditoja
3 #2 Enid
- 2017-03-05 13:35
Varjatok a "sult" galambot, hogy majd a szatokba repul. Ehune! Meegmeg Krisztian formajaban!

Pfff...
131 #3 lalapapa
- 2017-03-06 02:39
agybomlas agybeteg genhulladek elegge sok
akadt es meg lee is,
a penz erdekeben bar mikor be szarnak
sajat labuk koze,

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.38 másodperc
2,744,750 egyedi látogató