Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Farkasszemet néz Oroszország és Norvégia - közel egy katonai összecsapás?

KülföldA németeknek annak idején úgy negyed órát tartott Norvégia "legyõzése", az oroszoknak most ehhez mínusz is elég lenne, de hát ha idióták is a vikingek, azért annyira tán nem hülyék, hogy ezt ne tudnák. Nõ a katonai feszültség Oslo és Moszkva között. A három norvég radarállomásnak fontos szerepe van az esetlegesen a kontinentális USA felé haladó orosz rakéták felderítésében és elfogásában. Svédország és Finnország is teljesen új fejezetet nyitott védelempolitikájában az ukrajnai fejlemények óta.

Oroszország válaszlépéseket helyezett kilátásba, ha Norvégia csatlakozik a NATO rakétavédelmi (BMD) terveihez. Oslo már idén tervezi a csatlakozását és egyben agresszívabb katona-politikát alakít ki. Norvégia jelenleg egy fõre jutóan a világ hatodik legnagyobb összegét költi védelmi kiadásokra az USA, Izrael és az Arab-öböl országai után.

Szoros amerikai szövetséges

Éves hadikiadása eléri a 7.3 milliárd dollárt, ami több, mint a kétszer népesebb Svédországé (5.7 milliárd dollár). Az ország középsõ részén 330 amerikai haditengerész teljesít szolgálatot a Vaernes katonai bázison, ahonnan gyakran utaznak gyakorlatozni az orosz határ közelébe. A katonai bázison 16 ezer katona számára találhatók katonai eszközök, így rövid idõn belül megerõsíthetõ az amerikai jelenlét az országban.

A Norvégia és Oroszország közötti feszült viszonyt jelzi, hogy a norvég hadügyminisztérium februárban a német Thyssenkrupp nevû cégtõl rendelt négy tengeralattjárót a flottájába. Az együttmûködés bejelentésekor közölték, hogy a hadierõ fejlesztése összefügg a norvég határ közelében érzékelt "kiszámíthatatlan" orosz katonai mûveletekkel. Norvégia jelentõsebb pártjai az ország védelmi fókuszát olyan „stratégiai eszközök” beszerzésére akarják fordítani, mint az F-35-ös vadászgépek és tengeralattjárók.

Célpontok lettek a radarállomások
Káncz Csaba
Káncz Csaba

Háború esetén Oslo 52 darab F-35-ös vadászgépére várna a feladat, hogy orosz területeken bombázzon tengeri- és légikikötõket. Bård Wormdahl oknyomozó újságíró tevékenységének eredményeképpen tudható, hogy Norvégiának három jelentõsebb radarállomása van: az egyik Vardø-ban, közel az orosz határhoz, a másik Svalbard szigetcsoporton és a harmadik az Antarktiszon. Minháromnak fontos szerepe van a kontinentális USA felé esetlegesen haladó orosz rakéták elfogásában.

A norvég katonai tervek Moszkva egyértelmû célpontjává teszi az országot. Amikor Dánia 2015-ben úgy döntött, hogy csatlakozik a NATO rakétavédelmi rendszeréhez, Mihail Vanin orosz nagykövet egy nyílt levélben figyelmeztetett, hogy ez egyben Dániát nukleáris csapás célpontjává teszi. Hasonló orosz reakció érkezett Lengyelország és Románia rakétavédelmi bázisainak bejelentésekor.

A többi északi ország is új fejezetet nyitott

Svédország visszaállítja a sorkatonaságot 2018. január 1-jétõl. A lépést a parlament elsöprõ többsége támogatja. A védelmi minisztérium szóvivõje elmondta, az egyébként 2010-ben eltörölt sorkatonaság újbóli bevezetésének oka „a változás a szomszédságunkban... az orosz katonai aktivitás az egyik ok."

Finnország jóval többet tervez költeni az Oroszországgal fennálló 1300 kilométeres határának védelmére. Az eddigi 230 ezer helyett háború esetén 280 ezer katonának kell ezentúl rendelkezésre állnia, ahogyan ezt Helsinki a biztonságpolitikai Fehér Könyvében a múlt hónapban nyilvánosságra hozta. Az esetleges katonai válságok során a korai riasztási lehetõség idõtartama lecsökkent, és alacsonyabb az erõszak alkalmazásának a küszöbértéke is - állapítja meg a parlament elé szánt jelentés.

Káncz Csaba jegyzete
Link

Hozzaszolasok

69 #1 Szalonna
- 2017. March 29. 16:25:50
https://kuruc.info/r/4/171081/

Putyin tovább növelte az orosz haderõ létszámát Mintegy 12 ezer fõvel, 1 897 694-re növelte az orosz fegyveres erõk hivatásos állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök. A létszámból 1 013 628 fõ katona. Az errõl kiadott rendelet szerdán jelent meg a hivatalos online közlönyben. A dokumentum érdekessége, hogy az intézkedés január 1-jétõl érvényes. A haderõ kötelékébe július 1-jétõl már 1 903 151-en tartoznak majd, de a katonák létszáma változatlan marad. Az elõzõ, tavaly júliusban kiadott elnöki rendelet mintegy 1 millió 885 ezer fõben szabta meg a létszámhatárt.
267 #2 Perle
- 2017. March 29. 18:56:12
Az orosz norvégiai nagykövet is felhívta a norvágok figyelmét arra,hogy saját biztonságukat veszélyezetik az amerikai katonák befogadásával és a radarállomások telepítésével.
http://www.highnorthnews.com/russias-...s-borders/
Ahogy már korábban is említettem, meg vagyok gyõzõdve arrõl, hogy nem véletlenül norvégot választották a Nato élére, ahogy az unió egyik vezetõje is lengyel tett továbbra is. A z orosz határok közeli államokból tenyésztenek ki vérszomjas, az Usa-hoz már csak a poziciójuk miatt is lojális , orosz ellenes vezetõket. Romániát még nem is említettem.Miközben állandóan Krímet hánytorgatják fel, a Golán elvételét Szíriától senki sem kifogásolja.

A norvégok már 2 évvel ezelõtt készítettek egy 10 részes Tv sorozatot arról, hogy az oroszok megtámadják õket, és kifejezetten agresszorként mutatják be Oroszországot. A sorozatot megvette fél Európa.
Csodálom, hogy idehaza még nem mutatták be.:o
https://www.rt.com/news/313077-norway...tv-series/
Fura egy nemzet, ha közben 70 fiatal legyilkolójával pedig hímes tojásként bánnak.
137 #3 balu
- 2017. March 29. 20:09:41
Amikor anno a chemtraileknek próbáltam utánajárni, kiderült, hogy pont észak Norvégiában van egy HAARP típusú állomás. Ami ugye nyugodtan lehet igen durva fegyver is, errõl gondolom az oroszok többet tudnak, ha idegesek.
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=Ev886ir19Y8[/movie]
154 #4 kakas
- 2017. March 30. 10:06:14
Így igaz,balu.Jelenleg is kemény hideg van Moszkvában,és a mostani "mû tél"is a N-orrvégeknek köszönhetõ többnyire!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.12 masodperc
295,103 egyedi latogato