Tényleg vicc kategória, amit ezek a mocskok megtesznek, mert ugye a nép idióta. Ez itt úgy tesz, mintha nem tudná, hogy Orbán zsidó-cigány...és a többi sem magyar...de hát közben ezek már magyarok nem? Persze, hogy nem, de ez csak a tényleg magyarokat zavarhatja, akiket ezek azért rabszolgákká téve a nevükben ajvékolhatnak. Köves Slomó: Nem kell mindenbõl zsidó ügyet kreálni

Ezt mondja az EMIH vezetõ rabbija pár nappal a Netanjahu-látogatás és pár héttel saját „a sorosozás nem antiszemtizmus” nyilatkozata után. Nagyinterjú pofozkodástól büdöszsidózásig, Vona Gábortól Szegedi Csanádig.

Nyilatkozta a minap, hogy a családja „örömei és fájdalmai háromezer év óta összekapcsolódnak a zsidósággal, és kétszázötven éve összekapcsolódnak a magyarsággal és a Kárpát-medencével”. Mi a viszony a zsidó és a magyar identitás között?

Helytelen, ha az egyik a másik kárára igazul. A magyar zsidók egy része a tizenkilencedik század végétõl úgy gondolta, ki kell takarítani saját zsidó identitását, annak érdekében, hogy befogadja a többségi társadalom. Rettenetes végiggondolni, ezek után micsoda csalódás és lelki fájdalom lehetett a holokauszt. Annak fájdalma ez, hogy „mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy jó magyarok legyünk, mégis becsaptak bennünket”. A családon belüli erõszak sokkal fájdalmasabb, mint amikor valakit az utcán vernek meg, a cserbenhagyottság, amit egy összevert feleség érez, mélyebb, mint ha az ütéseket egy idegentõl kapná.

Mit gondol az asszimilációról?

Sajnálom, hogy például a saját unokatestvéreimnek minimális tudásuk van arról a szellemi örökségrõl, ami tulajdonképpen a sajátjuk is.

A nagymamám, amikor a kilencvenes évek elején megszületett az elsõ dédunokája, a családi koccintásnál örömmel konstatálta, hogy ez a gyermek már csak nyolcadrészben zsidó.

Nincs miért vádolnom õt azok után, amiket átélt, de ezzel a gondolkodással akaratlanul is részesévé vált szellemileg a zsidóság felszámolását célzó programnak.

Mit gondol a roma asszimilációról?

Hasonlót, mint a zsidó asszimilációról. Egy közösség akkor tud egészségesen integrálódni, ha nem adja föl a saját értékeit. A cigányság asszimilációja kérdésében laikusnak érzem magam, de az elgondolkodtató közhely, vajon mi az oka, hogy az Egyesült Államok, ahol a buszokon még a hatvanas években is külön üléseket tartottak fenn a feketéknek, 2008-ban fekete elnököt választott, míg Magyarországon elképzelhetetlen egy cigány kormányfõ.

Mi az ok?

A kezdõ lépés mindig a szociális, gazdasági integráció. Mondom, laikus vagyok, így meglehet, bõdületes baromságot mondok, de ma, hogy sikeres lehessen egy cigány, magában el kell nyomja, kifelé, amennyire lehet, el kell titkolja cigány származását, és így amikor sikeres lesz sem képviseli a saját közösségét. Az Egyesült Államokban viszont nem annak árán várták el az integrációt, hogy felejtsd el a feketeségedet, és az ahhoz kapcsolódó kulturális identitást. Zajlott Magyarországon egy vita a tizenkilencedik század negyvenes éveiben arról, hogy a zsidók megérdemlik-e az emancipációt. Három szószólója volt a vitának: Széchenyi, Kossuth és Eötvös.

Széchenyi azt mondta, a zsidókat lehetetlen emancipálni, és jött a híres példával, hogy ha egy kis tintát beleöntesz a Dunába, az egész folyót elszínezed.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Kossuth fokozatos rendszert épített volna, melyben a jogok és az asszimiláció fokozatosan követik egymást, amúgy ebben a szellemben született az 1849-es emancipációs törvény, amit aztán Haynauék villámgyorsan kivontak a forgalomból. Eötvös pedig úgy érvelt, hogy az emancipáció nem kiérdemelt dolog, hanem jár mindenkinek, pusztán mert embernek született. De azt azért õ is hozzátette az 1840-es Zsidók emancipációjában, hogy nincs miért aggódni, ha megadjuk az emancipációt, az asszimiláció magától megtörténik. A történelmi Magyarország politikai eszközként tekintett a zsidókra, hiszen ez a nagyjából nyolcszázezer ember volt a mérleg nyelve, a magyar nemzetiség a zsidókkal került többségbe az összes többivel szemben. Aztán az elsõ világháborúban odalett a történelmi Magyarország, és a szelíd asszimilációs kényszer helyét átvette a markáns politikai antiszemitizmus.

Van az a vélekedés, miszerint antiszemita magyar kizárólag a jobbosok közül kerülhet ki, magyar zsidó pedig csakis balos lehet. Egy zsidó kulturális lap írta a minapi Netanjahu-látogatás után, hogy ez „a zsidó szemmel eddig egyszerûnek tûnõ tájkép az elmúlt héten összekuszálódott”. Ön érti az összekuszálódást?

A magyarországi zsidók számára a szovjet hadsereg érkezése felszabadítást jelentett a náci rémuralom és a permanens életveszély alól. Teljesen természetes, hogy a túlélõk majdnem egységesen a szovjetpárti baloldalhoz sodródtak. A nagyszüleim generációjánál a zsidóság szinte egyetlen identitásképezõ eleme a holokauszt, lényege egyrészt a félelem a hatalomtól és az annak való kiszolgáltatottságtól, másrészt a naivitással határos feltétlen bizalom a másik típusú hatalom mindent elrendezõ erejében.

Õk borultak ki a Netanjahu-látogatáson. És hát nem is nehéz úgy értelmezni a történteket, hogy Netanjahu napi politikai önérdekbõl erõsíti a Magyarországot a zsidó Soros György arcképével teleplakátoló Orbánt. Azt az Orbánt, aki pár hete történelmi személyiségnek minõsítette azt a Horthy Miklóst, aki aláírta a numerus clausust, az elsõ és a második zsidótörvényt, majd a vészkorszak elsõ hónapjaiban asszisztált a vidéki magyar zsidóság legyilkolásához.

Viszont a fiatalabb generáció egy része pragmatikusan tekint a Netanjahu-látogatásra, és a magyar zsidó közösség jövõje szempontjából örvendetesnek tartja, hogy itt járt Izrael miniszterelnöke.

A pragmatizmus fölül tudja írni azt az – ön kifejezését idézve – émelygést, amit Horthy méltatásakor vagy a sokak szerint antiszemita húrokat pengetõ Soros-plakátok láttán érezni?

Attól, hogy nem történik meg a történelmi tények korrekt értékelése, zsidóként érezhetem magam megbántva. Kérdés, ettõl a megbántottságtól közelebb kerülök-e a célomhoz.

Horthyról a legkevésbé sem gondolom, hogy érdemei nagyobbak lennének, mint a hibái és a bûnei. De az én életemben nem Horthy megítélése a központi kérdés.

Hanem egyebek mellett az, hogy a közösségem miként tudhatja meghaladni az érzelmektõl erõsen átitatott sérelmi létezés nehézségeit, amihez néha valóban kaphatna több szimbolikus gesztust a különbözõ kormányoktól.

A Soros-plakátok körüli botrányban tisztán pragmatizmusból nyújtott segítõ kezet Orbánnak?

Milyen segítõ kezet?

Azt nyilatkozta a köztévében, hogy a sorosozás, a Soros-plakát nem antiszemitizmus.

Ez a segítõ kéz? Kérdezték a véleményemet, én pedig elmondtam. Nem értek egyet azzal, hogy mindent antiszemitizmusnak kell minõsíteni, ami zsidó emberrel függ össze és negatív, még akkor sem, ha nem rokonszenves számomra egy kampány indulatkeltõ stílusa.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Tisztában volt vele, hogy ha egy rabbi kijelenti, hogy a sorosozás nem antiszemitizmus, azt nyomban felkapja, fölfújja a kormánysajtó?

Ha kérdeznek, válaszolok.

Csöndben is maradhatott volna.

Csöndben maradni legalább akkora felelõsség, mint megszólalni. Ha senki nem mondta volna, hogy a sorosozás antiszemitizmus, valószínûleg nem érzem úgy, hogy el kell mondjam, szerintem meg nem feltétlenül az. Többször hangsúlyoztam:

a zsidó közösség szempontjából a legfontosabb ebben az ügyben, hogy végre tanuljuk meg, nem kell mindent magunkra húzni, mindenbõl zsidó ügyet kreálni, még akkor sem, ha a társadalmi elvárás ezt diktálná.

Ön jelentkezett, hogy elmondhassa a véleményét, vagy hívták a köztévétõl?

Hívtak. És nem csak a köztévétõl. Egy ilyen valóban leegyszerûsítõ politikai kampányt csak az antiszemitizmus kontextusából lehet kritikával illetni? Elfogyott a többi érv?

Ön szerint mi Orbán célja a migránskampánnyal? Azon túl, hogy hangoztassa: a bevándorlók veszélyeztetik a kultúránkat.

Sokakhoz hasonlóan én sem tudnék magabiztos kijelentéseket tenni arról, hogy jelen pillanatban van-e Magyarországra prompt veszélyt jelentõ migrációs népvándorlás. Így azt sem tudom megítélni, a kormány érvei mennyiben szolgálják egy ilyen veszély elhárítását, s mennyiben egy belpolitikai tematizálás részei.

Az viszont biztos, hogy a jelen migrációval járó “civilizációs ütközés” és a zsidó közösségek biztonságát kiemelten is érintõ terrorista erõszak között van összefüggés.

Miután ön kijelentette, hogy sorosozni nem antiszemitizmus, a másik nagy zsidó szervezet, a Mazsihisz elnöke, Heisler András azzal állt elõ, hogy „Köves Slomó udvari zsidó”, Karsai László történész pedig azt nyilatkozta, hogy „Slomó sok pénzért nem mond igazat”.

Milyen pénzért?

A kritikusai szerint meg kell szolgálni a kormánynak a zsidó szervezetek iránti jóindulatát. Orbánék 2011 óta 19 milliárd forint közpénzt adtak zsidó temetõk és zsinagógák rendbetételére, lett holokauszt áldozatainak emléknapja, a büntetõ törvénykönyvbe bekerült a holokauszttagadás. Sõt, a közelmúltban az ön által vezetett EMIH 1,76 milliárd forint kedvezõ kamatozású hitelt kapott az állami Eximbanktól egy baromfifeldolgozó felépítésére.

Személy szerint örülök bármilyen zsidó ügy megsegítésének, de a 19 milliárdos összeget most hallom elõször. Ha van ilyen, akkor ennek maximum öt-tíz százaléka juthatott az EMIH közösségi céljaira. Ami pedig a kóser baromfifeldolgozót illeti: nem támogatást kapott az üzemet létesítõ társaság, hanem piaci kamatozású hitelt, amit vissza kell fizetni. Szerintem üdvözlendõ, hogy az EMIH az öngondoskodás jegyében nemcsak az állami emlõn csüng, hanem gazdasági értéket is teremt.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Valójában mirõl szól az EMIH és a Mazsihisz, a Köves Slomó és Heisler András közötti konfliktus?

Kezdjük azzal, hogy Heisler András és köztem nincs konfliktus.

Heisler „leudvarizsidózta” önt. Ez elég egy konfliktushoz.

Konfliktushoz két fél kell.

A leudvarizsidózás pofonnal ér fel.

Lehet visszaadni a pofont, és az is megoldás, ha elhajol az ember. Nagyon nem mindegy, kitõl indul a pofon.

Az ember felméri, kivel érdemes pofozkodni.

Kivel érdemes?

Jó, mondjuk úgy: kivel éri meg.

Heislerrel nem éri meg?

Tizenöt éve ismerem, barátok voltunk, de mióta a Mazsihisz elnöke lett, olyan konfliktusokba hagyja beleterelni magát, amelyek biztosan nem szolgálják a zsidóság közös ügyeit.

Ha a közbeszédben az jelenik meg, hogy a zsidók kicsinyesen, személyeskedve veszekednek, akkor például elég nehéz hitelesen fellépni az antiszemitizmus ellen.

Mondta ezt neki személyesen is?

Persze.

És?

Hümmög.

Szóval mirõl szól a két szervezet konfliktusa?

Van egy szervezet, melynek legitimációja a pártállamtól származik, ezért teljes belsõ struktúrája és szellemisége monolit logika mentén mûködik. Legitimáció nélkül hirdeti hogy õ az „egész” „magyar” zsidóság képviselõje, és aki eltérõ véleménynek ad hangot, az vagy nem eléggé magyar, vagy nem eléggé zsidó, vagy nem eléggé demokratikus. A Mazsihisz folyamatos konfliktusban áll hol a kormányzattal, hol belsõ ellenzékével, hol az EMIH-hel, és legutóbb Izrael miniszterelnökével. A mi szerepünk ebben a konfliktusban annyi, hogy ezt az attitûdöt keserû mosollyal vesszük tudomásul, és közben igyekszünk oktatási intézményeinkkel, könyvkiadással, közösségi programokkal a magyar zsidóság javát szolgálni.

Törvényszerû, hogy kell Magyarországra egy balos meg egy jobbos zsidó szervezet?

Miért lenne törvényszerû? És mit ért jobbos zsidó szervezet alatt?

Hát hogy mindig legyen, aki szót ért az aktuális hatalommal. Heisler és a Mazsihisz szót ért a balos kormányokkal, ön és az EMIH pedig a mostanival.

Nincs szükség pártalapon szervezõdõ ilyen meg olyan oldali zsidó szervezetekre. Az egyetlen cél a közösségépítés, a hitélet biztosítása, az ismeretterjesztés, oktatás kéne legyen. Ennek eléréséhez szükséges kényszer – nem pedig a zsidó élet része –, hogy bármilyen párt alakított is kormányt, pozitív viszonyra törekedtünk, és szót értettünk baloldali kormányokkal épp úgy, mint jobboldaliakkal. Az EMIH elmúlt tízéves fejlõdésének titka, hogy közösségi életünk nem konfliktusok gerjesztésében és elemzésében manifesztálódik, hanem egy háromezer éves szellemi örökség lelki és szellemi feltöltõdést adó megélésében.
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Jobbikos kormánnyal is szót értene?

Olyan párttal, melynek programja a rasszizmus, nem nagyon van mirõl beszélni.

Pedig Vona Gábor barátkozna. Decemberben üdvözlõ üzenetet küldött önnek hanukára.

Komolytalan.

Vona rizikót vállalt, még a sajátjaitól is kapott, vecsési párttársai azt írták, õk nem üdvözölik „a zsidóságot a hanuka vagy mi a fasz alkalmából”. Ön, a praktikus vezetõ, nem gondolta, hogy segíthetné Vonát a saját nyilasai ellenében?

Nem, ugyanis nagyon praktikusan azt látom, hogy a Jobbik ma sem akar valóban elfordulni a rasszizmusra épített politikájától.

„Politikai közösségünk kilépett a felelõtlen és sokszor tékozló kamaszkorból, és átlépett a felelõs és építkezõ felnõttkorba.” Ezt írta Vona.

De nem viszonyult a korábbi kijelentéseihez. Mondja el, mi a változás oka, ezzel mutasson utat a követõinek! Vona nem indokol, csak szajkózza, hogy immár néppárt lettek.

Idézek még tõle: „Mint konzervatív, keresztény indíttatású ember, belekerültem egy szellemi-kulturális erõtérbe, ahol az egyik oldal a magyarokat folyamatosan nácizta, a másik oldal pedig a zsidóságot hazaárulózta, én pedig tettem, amit a saját oldalam mintái alapján helyesnek hittem. Ez nem felmentés, csupán magyarázat.”

Csakhogy miután hanukai üdvözletet küldött, megismételte egy korábbi állítását, miszerint, ha kiderülne róla, hogy zsidó, lemondana a párt vezetésérõl. Mi ez, ha nem a rasszizmus fenntartása?

Amikor a legvéresebb szájú jobbikosok egyikérõl, a sokáig pártalelnök és országgyûlési képviselõ Szegedi Csanádról 2012-ben kiderült zsidó származása, majd kilépett a pártból, és bûnbocsánatért jelentkezett az EMIH-nél, önök a keblükre ölelték. Szegedi különb ember, mint Vona?

Óriási a különbség. Szegedi Csanád elmondta, mit tett, elmondta, hogy tévedett, elmondta, mi alapján szembesült addigi önmagával, kilépett korábbi pártjából és kijelentette, hogy szeretne változni. Ilyen a Jobbiknál nem történt.

A Jobbiknak nincs zsidó nagymamája.

Ahhoz nem kell zsidó nagymama, hogy valaki rádöbbenjen, gazemberségeket cselekedett.

Akkor is segített volna Szegedi Csanádnak, ha nem kerül elõ zsidó õs, „csak” a bûnbánat?

Persze. Szegedi Csanád segítséget kért tõlem, s nekem, rabbiként, kötelességem volt segíteni. Ha valaki azzal kopog be hozzám, hogy tizenöt éve csalja a feleségét, vagy pedofil, de megbánta, változni akar, segítenem kell. Hol tartana a világ, ha nem hagynánk, hogy az emberek változzanak?

Mire gondolt, amikor Szegedi Csanád megkereste?

Azt hiszi, nem volt róla lesújtó a véleményem? Hogy ne lett volna! De nem az a dolgom, hogy értékítéletet mondjak. Ám ha egy politikai mozgalom úgy próbálja legitimálni magát, hogy közben nem tagadja meg a rasszizmusát, akkor nekem épp az a kötelességem, hogy ne hagyjam magam politikai eszközként használni.

Ön nem használta Szegedi Csanádot?

Mire?
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Hogy íme, itt egy nyilas, a legrosszabb fajta, s lám, még õ is képes belátni politikája aljasságát, s lám, még egy ilyen alak is hozzám fordul segítségért.

Ezt én mire használtam?

Szegedi Csanád befogadásával az EMIH figyelmet kapott, demonstrálhatta fontosságát. Rengeteg cikk született, íródott könyv, Amerikában filmet forgattak a sztoriról.

Ami a személyes részét illeti, Szegedi Csanád miatt több hideget kaptam, mint meleget, különösen a saját közösségembõl. Egyetlen szempontból hasznos Szegedi Csanád története: sokakat elgondolkodtatott, hogy ha valakinek, aki ennyire messzirõl jött, járt egy esély, akkor annak is jár, aki közelebbrõl érkezik.

Szegedi Csanád ma is hasznos tagja a közösségnek?

A Tett és Védelem Alapítványnál szervezünk középiskolai elõadásokat, ebben van szerepe.

Gyûjti még az adományokat?

Sosem gyûjtött adományokat.

Nekünk azt mondta egy interjúban, hogy számos pénzes elõadást tartott az Egyesült Államokban.

Voltak erre irányuló kísérletek, de ez nem tûnt szerencsés útnak.

Netanjahuval kezdtük ezt az interjút. A találkozásukról még nem mesélt.

Mert nem kérdezte.

Milyen körben tárgyaltak?

Volt egy ebéd, amit Orbán Viktor adott a tiszteletére szélesebb körben. Aztán másnap egy szûk körû megbeszélés zajlott a magyar zsidó közösségek vezetõivel.

Formalitás?

Baráti találkozó. A világ dolgai nem ilyeneken dõlnek el.

Netanjahu próbálta összebékíteni önt és Heisler Andrást?

Áh.

Nem ért meg neki egy feddõ mondatot?

Ugyan már.

Csak lenne foganatja, ha a zsidó állam miniszterelnöke egy távoli ország két legfõbb zsidó vezetõjének odaszólna, hogy ne veszekedjetek. Már csak az antiszemitizmus elleni fellépés ön által is emlegetett hatékonysága érdekében is.

Netanjahu a Chabad filozófiát követõ közösséget, amihez magam is tartozom, jól ismeri világszerte, mesterünktõl, az utolsó Lubavicsi Rebbétõl többször kért tanácsot fajsúlyos kérdésekben. A magyar zsidó közélet belügyeirõl viszont feltételezhetõen az elhanyagolhatónál is kevesebbet tud.

Heisler András számonkérte Netanjahun, miért nem védi meg a sorosozástól a magyar zsidókat.

Netanjahu egy hétmilliós, reprezentatív zsidó közösség, Izrael elsõ embere, országa nap mint nap a fennmaradásért küzd. És akkor egy magyar zsidó vezetõ alapvetõ diplomáciai szabályokat felrúgva arra használja ki ezt a rendkívüli látogatást, hogy elmondja, félünk, tessék minket megvédeni. Totális szereptévesztés.

Nem Iránban vagy Törökországban vagyok egy zsidó közösség rabbija. Mitõl védjen meg Izrael kormányfõje? Attól, hogy valaki fölfirkálta egy ízléstelen Soros-plakátra, hogy büdös zsidó? Abszurd.
Link