Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

És mégis lapos a Föld?

TechnikaEzt is megértük és még csak mindig "bemelegítés". A Balaton vize vízszintes, tehát a Föld is – állítják a laposföld-hívõk. A mozgalom magyarországi vezetõivel beszélgettünk, de megkérdeztünk igazi kutatókat is. Felkavaró tartalom!

Amikor elõször találkoztam a Flat Earth Hungary Facebook-oldallal, komoly kétségeim támadtak, hogy nem tréfa-e az egész. A személyes találkozásra készülve, sõt, a beszélgetés közben is élt bennem ez a gyanú. Úgy képzeltem: ha valaki tényleg hiszi, hogy a Föld lapos, annak súlyos mentális problémái vannak – de sem Kiss Attila, sem Székely Sándor nem tûnt ilyennek. A beszélgetés során, mint megrögzött gömbföldes, megpróbáltam néhány tudományos tényt elõvenni. Ezeket interjúalanyaim azonnal hitelvi nehéztüzérség alá vették, így az érdemi vitának nem sok tere maradt, ám így is életem egyik legérdekesebb beszélgetése volt. Végig az volt a benyomásom, az interjú utáni egyeztetés közben is, hogy a mozgalom tagjai

sajnálnak, amiért nem ismertem még fel az igazságot, és szeretnének ebben segítségemre lenni.

Attila moderátora a laposföldesek egyik Facebook-csoportjának, ahol elég keményen osztják az „ostoba, agymosott gömbföldes birkákat.” Sándor a mozgalom alapítója és vezéralakja. Egyik találmányáért (fûthetõ-hûthetõ motorosruha) állami kitüntetést kapott.

Sándor operatõriskolába járt és filmstúdióban dolgozott, valamint cégeket vezet; Attila „a mûszaki-technikai terület felõl közelít a kérdéshez”, konkrétan autószerelõ. Mindketten foglalkoztak régebben is összeesküvés-elméletekkel, mert olyan érzésük volt, hogy a világ keletkezésérõl és mûködésérõl szóló hivatalos magyarázatokban valami nem stimmel.

– Érdekelt az üreges Föld, meg a galaktikus föderáció elmélete is, ezeket már hülyeségnek merem nevezni – mondja Attila.

– Bármilyen hülyeséget állíthatsz, senki nem háborodik fel, miért pont a lapos Föld szüli a nagy indulatokat? – teszi fel Sándor a költõi kérdést. – Nálunk komoly családi feszültségek adódtak abból, hogy tagadom a gömb alakú Földet. Minden laposföldesnek súlyos magánéleti konfliktusokat kell vállalnia.

– Sajnálom.

– Én a barátaim egy részét elvesztettem – mondja Kiss Attila.

– Kognitív disszonancia– véli Sándor. – Ha valaki megpiszkálja a belsõ meggyõzõdésünket, amit az iskolában tanultunk, azzal indulatokat vált ki. Emlékszem, mikor mexikói barátom közölte, hogy a Föld lapos, két hétig én is csak nevettem, aztán be akartam bizonyítani, hogy gömbölyû. Méréseket kezdtem, amik azt mutatták, hogy a Balaton víztükre sík. Ez esetben a Föld sem lehet gömbölyû. Amit állít a tudomány, hogy a Balaton 77 kilométeres hosszán 465 métert görbül a víz, képtelenség.

– Ezt mondja a tudomány, biztosan?

– Persze. A Földtani Hivatalban is tartottam elõadásokat. Elõvettük a papírt, számoltunk, és akkor fagyott le az arcokról a mosoly, mikor látták, hogy igazam van. Lézeres mérést is végeztem azóta. De elég, ha lemegy bárki a Balaton-partra, és körülnéz egy jó távcsõvel. Huszonhárom kilométer a Tihanyi-öböl és Balatonaliga közti távolság.

Gömb alakú földön 41,5 métert görbülne a víz, nagyjából 20 méter kitakart magasságnak kéne lenni, vagyis nem lehetne látni a túlsó parton a pecásokat vagy a szörfösöket. De látszanak!
Székely Sándor lézeres mérése

Ha van görbület, nem lehetne egy pontról látni az összes viharjelzõ oszlopot. Én viszont tudok mutatni olyan pontot, ahol mind látszik. Ha pedig a vízfelület nem hajlik, az egész gömbföld-elmélet humbug.

– De akkor az ismereteink bõ nyolcvan százaléka kuka.

– Kábé igen.

– Gravitávió? Nemzetközi ûrállomás? Ûrrepülés? Például a távközlési mûholdak, amikrõl az önök telefonja mûködik?

– Mind kamu – vágja rá Attila.

– Az állítólagos nemzetközi ûrállomás 400 kilométer magasan van, a termoszférában, ahol az 1500-2000 fokos hõségben el kéne égnie – közli Sándor. – A Photoshop a NASA leányvállalata. Ûrhajósok… nevetséges. Az ûrhajós az, aki hajlandó együttmûködni a rendszerrel. A Challenger személyzete soha nem lépett be a szétrobbant ûrrepülõgépbe. A mai napig meg lehet találni az interneten, hol dolgoznak. Mit mond erre a NASA? Hogy ikertestvéreik voltak. Ugyan…

– Farkas Bertalannal mi a helyzet?

– Találkoztam vele, a cégem adott el ûrkutatási célra is fûthetõ-hûthetõ ruházatot.

– Hoppá. Üzletel a háttérhatalommal?

– Farkas valójában nem járt az ûrben, egy nagy magasságú repülést hajtott végre, amivel semmi gond. Nekünk viszont a Hold és a Nap a fõ kutatási területünk. Ha egy gömbre rávilágítok, a közepén nagy intenzitással sugározza vissza a fényt, ami a szélén elnyelõdik.

A Holdnak teliholdkor minden része ugyanolyan fényes, tehát nem a Nap fényét veri vissza, és nem gömbölyû. A Hold fényforrás, ami a Föld felett mozog, akár a Nap.

– Holdfogyatkozáskor a földgolyó kerek árnyékát látjuk a Holdon.

– Nem ez a holdfogyatkozás.

– Hát mi?

– Ezeket még meg kell magyaráznunk. Vannak valid elméletek. Ahogy a fényforrás elfordul, úgy látjuk egyre kisebbnek, ez a legvalószínûbb.
Fotó: 24.hu / Bielik István
Kiss Attila és Székely Sándor. Fotó: 24.hu / Bielik István

– És hová világít, amikor elfordul?

– Nem tudunk mindent. Azt viszont tudjuk, mi nem lehet a Hold: nem lehet gömb formájú égitest, ahogy a nap sem. A csillagok pedig önálló fényforrások. Azt tudjuk biztosan, hogy a Föld nem gömbölyû, hisz nem található meg a görbület. Ha nincs görbület, nincs gömb. Így megdõl a jelenlegi általános világkép, ami még több kérdést vet fel, ezeket kutatnunk kell.

– Egy állítás akkor tekinthetõ tudományos hipotézisnek, ha több problémát old meg, mint amennyit okoz.

– A lapos Föld pont ilyen.

– Az elég nagy probléma, ha a kontinensek közül némelyik egyszerûen hiányzik, nem? Az Antarktiszra gondolok.

– Jelenlegi ismereteink szerint a Föld peremén kétszáz méter magas jégfal húzódik körben. Onnan indul egy minden irányban végtelen mezõ. A jégfal tetején lehetne sétálni, de a peremterület katonailag elzárt, nem mehet be civil. Csak turistacsoporttal, kijelölt útvonalon.

– Én úgy tudom, az Antarktisz egy földrész, és ott található a Déli-sark.

– Déli-sark nem létezik.

– Ahhoz képest van ott egy kutatóállomás Scott-Amundsen néven, ahol most is dolgoznak emberek…

– Van ilyen kutatóállomás, de az nem a Déli-sark.

– Tegnap beszéltem egy sarkkutatóval, aki négy hónapot töltött az Antarktiszon, és nemsokára megy vissza. Azt mondja, nincs semmiféle katonai lezárás.

– Nyilván az Antarktisz egy pontján tartózkodott, ezt semmi sem zárja ki. Ez még semmit nem bizonyít.

– De hát az egészet végig lehet pásztázni felülrõl, repülõgéppel.

– Nem, az Antarktiszt még senki nem repülte át.

Keresztben, a szélét átrepülhették, de úgy, hogy a másik oldalon jussanak ki, soha.
Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

– Elõször 1929-ben, azóta is sokan. Nyári idõszakban vannak kirándulójáratok is a kontinens fölött. Ha önt elvinnék egy ilyen útra, feladná az elméletét?

– Figyelnék, hogy ne manipuláljanak. De ha valaki hitelesen megmutatná, elhinném. Az amerikai kormány könnyen bizonyíthatná, hogy a Föld gömb alakú, de nem teszi. Vajon miért?

– Talán mert ez egy sokszor igazolt tudományos axióma, amely nem szorul további bizonyításra?

– Nem, hanem mert kiderülne a csalás. A víz vízszintes, tehát valószínûleg a föld is. Ám hogy azon belül hogyan helyezkednek el a kontinensek, még fel kell fedeznünk.

– Évszázadokkal ezelõtt felfedezték. Megvan a térkép, használjuk a hétköznapokban, ki vannak próbálva a méretek, távolságok, arányok. Viszont ha a földgömböt kiterítjük síkba, minden máshol lesz. Bizonyos országokról kiderül, hogy nem olyan formájúak és méretûek, mint eddig a lakosaik hitték.

– Tényleg nem olyanok, például Afrikában és Ausztráliában.

– Repülõgéprõl lehet látni a kontinenseket. Pontosan olyanok, mint a térképen, ami gömbföldes arányok szerint készült. Nemrég láttam Grönlandot felülrõl, és stimmel.

– Az északi féltekével nincs gond, a déli félteke problémás.

– Ha igazuk van, nincs déli meg északi félteke, minden torzul, a GPS csal, a kilométerórák is. Sõt, a Balaton sem 77 kilométer, tehát eleve nem jó a mérés…

– Minimális eltérések vannak. És mondom, még sok mindenre keressük a választ.

– Jó, Chilébõl repüljünk el Új-Zélandra. Ha korong a Föld, ezek a két széle felé esnek, a gömbön pedig relatíve közel vannak egymáshoz. A laposföldesek szerint sokszorosa a távolság annak, amennyi valójában mérhetõ… és már bukik is a teória.

– Nem bukik.

Ha olyan közel van Chile Ausztráliához, miért nincs közvetlen járat? Miért kell Európán keresztül haladni?

– Van közvetlen járat…

– Aha. Annak a járatnak érdekes módon John Travolta a tulajdonosa. Kitûnõ színész, de sajnos benne van a háttérhatalmak összejátszásában. Létezik számítógépes program, amivel lehet követni a járatokat, hát ez néha órákig áll egy helyben. A térképeket újra kell rajzolni. Valószínûleg nagyobb Ausztrália, mint gondoltuk. A hivatalos adatok szándékosan torzítanak! Amúgy lehet, hogy Ausztrália akkora, amekkorának ismertük, csak az óceán nagyobb.

Ez az a pont, ahol kérek szépen egy kávét.
Fotó: 24.hu / Bielik István
Székely Sándor. Fotó: 24.hu / Bielik István

– Elég sokan megkerülték már a Földet… Ez sem bizonyíték?

– A lemezjátszón is körbemegy a tû… Inkább arról kéne beszélni, hogy a nemzetközi ûrállomás magasságában a Földrõl nem lehet teljes fotókat készíteni. Nem elég nagy a távolság. Tehát a Földet ábrázoló fotók hamisak. Ahhoz, hogy le lehessen fényképezni, ezer kilométerekre kéne felmenni.

– Egymással versengõ, vagy épp szemben álló kormányok hazudják ugyanazt?

– Az is kamu, hogy szemben állnak. Az úgynevezett hidegháború nevetséges.

A második világháború a történelem egyik legnagyobb színjátéka

– mondja erre Attila.

– Embertömegek haltak meg…

– Sajnos, a háttérhatalom játszmáiban a polgári áldozatok valódiak – teszi hozzá Sándor. – És ebben a politikai, tudományos és a kulturális elit tagjai, a nemzetközi nagyvállalatok vezetõsége egyaránt benne van. Csak az kerülhet be a felsõ körbe, aki belemegy a játszmába. Az is megtévesztés, hogy van egy jobb- és egy baloldal, és lehet szavazni. A szerepek le vannak osztva. Ahogy Rotschild mondta: „ti választjátok meg az elnököket, de én mondom meg, mit csináljanak”.

– És mióta megy ez?

– Mióta ember él a Földön – mondja Kiss Attila. – Már Föníciában is így volt.

– De Föníciában nem volt NASA, amely képeket publikál a gömb alakú Földrõl.

– A NASA az óhéber nasha szóból ered, szintén názának kell ejteni, és milyen érdekes, hogy megtévesztést jelent. Már az elnevezésben is volt egy prekoncepció. A pénzügyi világ vezetõi mindenkit átvernek, mindent õk irányítanak – teszi hozzá Sándor.

– Tehát a zsidók vannak a háttérben?

– Nem, hanem a Vatikán. Közelebbrõl a jezsuiták – világít rá Attila. – Itt egy csavar, amit egyelõre kevesen látnak át.

A Vatikán úgy használja a zsidóságot, hogy az emberek azt higgyék, õk állnak a háttérben. És ugye, milyen sokan ezt hiszik?
Fotó: 24.hu / Bielik István
Kiss Attila. Fotó: 24.hu / Bielik István

– Attól tartok, igen.

– A zsidók a balek szerepét töltik be. Erre a szerepre hibátlanok. Talán véletlen, hogy Benjámin Netanjahu volt a legkeményebb jezsuita? Aki jezsuita képzést kapott?

– Várjunk, a Vatikán nem laposföldes volt eredetileg?

– Nem. Az is csak színjáték volt, aminek egyik felvonásaként vették Galileit házi õrizetbe. Az inkvizíció kellõs közepén, mikor bárkit megkínoztak és elégettek, ha egy kicsit kritizálta az egyházi tanokat, életszerû, hogy Galileit csupán házi õrizetbe vegyék? Az egész arról szólt, hogy a kisembert megtévesszék. Vannak ilyen trükkjeik, azóta is. Nem csupán a Föld alakjáról van szó, hanem az egész világképrõl. Hatalmas átverésben élünk, amit a történelem kezdetén talált ki egy hataloméhes réteg, és azóta cizellálják.

Táguló, végtelen univerzumról, százmilliárd naprendszerrõl, evolúcióról, õsrobbanásról és egyéb õrültségekrõl beszélnek, és ezt tanítják az iskolában. És ezt is a jezsuiták találták ki.

– Einstein nem volt jezsuita.

– Jezsuita irányítás alatt állt, egyértelmû.

Ezen a ponton viszont félrenyelem a kávét.

– A gömbföld-modell szerint teljesen véletlenül vagyunk a világban – mondja Sándor, amíg köhögök. – Véletlenül jött létre minden. De a laposföldes modell egy teremtett világról szól.

– A Vatikán tagadja a teremtést?

– Közvetlenül és nyíltan nem. De a többség, aki a gömbföld-modellben hisz, õsrobbanásban is hisz, meg véletlenekben. Ez mivel jár? Véletlenül vagyunk itt, és meghalunk, utána nem lesz semmi. Ezért tart itt a világ, pusztítjuk a természeti erõforrásokat. Fogyasztói társadalmat hoztak létre, mert a véges világban végtelen fejlõdést akarnak. A laposföld-modellben minden értünk lett teremtve, tehát vigyázunk rá. Nagy különbség! A laposföldeseknek más életcéljaik is vannak, nem csak a pénzkereset.

– És még nem akadt senki, aki kilépett az irányítók közül és kitálalt?

– Dehogynem, Alberto Rivera leleplezte a jezsuitákat. Kimutatta, hogy az iszlámot is a Vatikán hozta létre. Azután meghalt ételmérgezésben. A legnagyobb csillagvizsgálók vatikáni tulajdonban vannak. Arizonában a Lucifer nevû csillagvizsgáló is az övék. Jeruzsálem is vatikáni tulajdonban van, az izraeli összefonódásra ez szépen rámutat. De aki megpróbál kilépni, megfenyegetik, és ha nem hagyja abba, elteszik láb alól. Ott volt Kennedy esete. Nem volt hajlandó belemenni a játékba. Az ISIS a CIA különítménye, svájci bankszámlákkal, amely Izraellel és Törökországgal üzletel. Lássunk már át a szitán!
Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

– De ha önök átlátnak a szitán, akkor veszélyesek a háttérhatalom számára. Nyilván figyelik minden lépésüket.

– Én nem félek attól, hogy likvidálnak. Hiszek a reinkarnációban. Ha eltesznek láb alól, visszajövök, újult erõvel kezdem… – mondja elszántan Sándor.

– De vajon miért engedik a tevékenységüket?

– Erre van elméletem, de az már haladó szint – figyelmeztet Attila. – Jake Gibson, az egyik legkeményebb amerikai laposföldes mondta, hogy az egész mozgalom elõre kitervelt szándékkal lett az embereknek odaadva, szétszórva az interneten. Csak a konfliktus kedvéért. Mert tudják, hogy az agyak átprogramozása olyan szintet ért el, hogy az emberiség fele már sosem fogja belátni, hogy megvezették.

– Lassabban egy kicsit, könyörgök. A háttérhatalom ellen küzdõ laposföldes azt mondja, hogy a laposföld-mozgalom a háttérhatalom mûve. Bocsánat, de ennek mi értelme? Így önök is lehetnek eszközök a háttérhatalom kezében.

– Egy ideig én is tartottam tõle, hogy ha beleállok ebbe, a háttérhatalomnak taposom az útját. De hogy a vezetõ laposföldesek közt vannak beépített emberek, ez szilárd meggyõzõdésem – feleli Sándor.

– Akkor egymásban sem bízhatnak?

– Ha valaki túl sokat tud és keveset tanult, az mindig gyanús – feleli Attila. – Itt ez az Eric Dubay, az egyik legmenõbb laposföldes. Egy csomó ember követi, de õ például azt mondja, hogy a világot a zsidók irányítják, és Hitler fantasztikus ember volt. Ekkora hülyeséget!

Meg kell mondjam, Hitlert is a Vatikánból irányították. Sztálint ugyanúgy.

– Na jó, csak viccelnek velem. Mindjárt elkezdenek nevetni, és kiderül, hogy beugratás az egész…

Tényleg nevetnek.

– Elsõ hallásra csakugyan abszurdnak tûnhet mindez, azért kell emészteni, mérlegelni az ilyen információkat – bátorít Sándor. – Illusztrálom tényekkel, jó? Van egy Illuminati játékkártya, 1995-ben adták ki, és ebben olyan lapok vannak, mint az ikertornyokba beleszálló két repülõgép. Hat évvel az események elõtt. Véletlen?

– Aligha…

– No, és ebben van egy Flat Earthers, azaz laposföldesek nevû kártya. Az van ráírva, hogy „az emberek nevetnek, de a laposföldesek tudnak valamit…” Honnan tudta ezt valaki 1995-ben, mikor a laposföldes gondolat csak 2013 év végén került a köztudatba?

– Sejtelmem sincs. Verne is megírta a holdutazást… az emberek fantáziálnak, és ez bejön néha.

– Soha nem volt holdutazás.

– Úgy tûnik, nem fogjuk egymást meggyõzni. Miért jó a háttérhatalomnak, ha az embereknek téves elképzelésük van a Föld alakjáról?

– Egyszerû. A tudás hatalom, a tudatlanság gyengeség. Kit lehet irányítani? A tudatlan tömeget.

– Leváltható a háttérhatalom?

– Igen. Egy üzenetem van az embereknek: ébredjenek fel! Ha megismernék, hogyan mûködik a bankvilág, és egyszer csak nem bankolnának, összeomlana a rendszer. Nekem ezért nincs bankszámlám – mondja a vállalkozó, rezzenéstelen arccal.

– Mik lesznek a következõ lépések?

– A Földtani Intézettõl kaptam jelzést, hogy érdekli õket a téma, informáltam õket mérési eredményekrõl, és az elõadásaimnak is pozitív volt a visszhangja. De más egyetemeken is így történt, az ELTE-n, illetve Debrecenben.

– Vendégtanárként?

– Persze. Az ELTE pszichológia tanszékén egy új poligráfos mûszerrel megvizsgáltak, hogy hazudok-e, és megállapították, hogy nem… a hallgatók pár százaléka a kezdeti idegenkedés után jelezte, érdekli õket a téma. A következõ méréseken a Földtani Intézet munkatársai a tervek szerint szakmai alapon vesznek részt. Ez részükrõl nem a Föld alakjának megvitatásról szól, hiszen ez a belsõ rostájukon nem mehetne át: arról szól a kutatás, hogy a Balaton valóban sík felület-e.

Mögöttem egy külföldi csoport áll, akik támogatják a kutatásomat.
Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

– Kik õk valójában?

– Egyelõre nem vagyok felhatalmazva, hogy ezt nyilvánosságra hozzam.

– Egy nemzetközi laposföldes szervezet esetleg?

– Nem, de tényleg nem mondanék errõl többet. Mindenesetre Balaton után a Hortobágyon fogjuk bizonyítani, hogy sík a terület. Nekem fontos, hogy magyar vonatkozások legyenek elsõsorban, mert ez ügyben is szeretném a hazámat képviselni. Ha ez megvan, akkor a befektetõi csoport kérésének megfelelõen a tenger fölött fogok mérni, már ki van jelölve a helyszín.

– És ha valamelyik ellenõrzött kísérlet nem fog összejönni, belátja, hogy tévedett?

– Elõször is megvizsgálom, hol csúszott hiba a számításba, mit csináltam rosszul, és megismétlem a kísérletet. A világon egyedülálló minõségû lézerkészülékkel fogok dolgozni. Bizonyítéknak pedig azt tekintem, ami minden más lehetõséget kizár.

– Tudományos publikációk is lesznek?

– Ezzel mindig gondban vagyunk. Én a Nature magazinba már írtam cikket, és nem jelentették meg. Nem voltam meglepve. Volt olyan tudományos felület, ahol megjelent a tanulmányunk, de órák múlva levették, pánikszerûen. Szóval jobb magánúton publikálni.


MIT MOND A SARKKUTATÓ?

Geréb Gábor villamosmérnök, kutató eddig négy hónapot töltött a Rothera és a Halley antarktiszi állomásokon, illetve a kettõ közti terepen, de ezt meg kellett szakítani a Brunt jégselfen megjelent repedések miatt. A következõ télen (ami ott nyár) újabb négy hónapra megy majd vissza. Egy nagyjából Európa méretû részt járt be a kontinensen.
Fotó: Geréb Gábor

– Érezte, hogy a világ szélén van?

– Inkább a világ szélén túl éreztem magam, hiszen a legközelebbi lakott településtõl több ezer kilométer választott el. A kontinens 90 százaléka csak fehérség. A 24 órás nappallal kiegészítve ez elég túlvilági élmény…

– Mit szól a laposföldes elmélet térhódításához? Szerintük ön vagy agymosott, vagy benne van az összeesküvésben.

– Hát, én nem azért „hiszek” a Föld valódi alakjában, mert a tudományos lapokban közzétett cikkeket készpénznek veszem, sõt.

Becsülöm azokat, akik meg merik kérdõjelezni a konszenzusokat, ahogy Einstein is tette.

Azonban a mindenben tudatos megtévesztés keresése más tészta, onnantól minden lehet akár igaz, akár hamis. A munkában azok tapasztalataira hagyatkozom, akik elõttem szívós munkával kutatták a világ mûködését, és a hétköznapokban kipróbálható modellekbe foglalták az eredményeiket. Ezért irányzom a napelemeket az Antarktiszon észak felé, noha tudom, hogy Európában a déli oldalról több a napsütés. Ezért szerelek szélturbinákat a mûszerekre, mert tudom, hogy télen az Antarktisz sötétségbe borul a Föld tengelye és keringési síkja által bezárt szög miatt, és olyankor nem számíthatunk majd napenergiára. Ezért hagyatkozom mûholdas telefonra, mikor a legközelebbi mobilos adótoronytól több ezer kilométerre fel szeretnék hívni valakit. És ezért rögzítem a mûszerek helyét a GPS által adott gömbi koordinátákban.

– És hol vannak az elzárt területek?

– Nem láttam semmilyen elzárt területet, jártam két angol és egy orosz állomáson, és tudom, hogy bármelyik nemzet antarktiszi képviselõje szabadon ellátogathat bármely állomásra. Az Antarktisz nincs elzárva a turisták elõl sem, csak a nagy hajókat és repülõket korlátozzák, de bárki odavitorlázhat, kiköthet, sátorozhat, átsíelheti vagy gyalogolhatja a kontinenst.

– Látta a jégfalat?

– Nem is egyet. Az Antarktiszon hatalmas jégfalak vannak, elõször a jégselfek peremén, amik 20-30 méterrel magasodnak a tengerszint felé, és ennek majd a tízszeresével merülnek alá. A kontinens kezdetén csakugyan újabb jégfal van, hiszen az egyébként is a tengerszint fölé magasodó földrészt kilométernyi vastagságú jég borítja, de ezek mind megmászhatók, és bár a tetején valóban a szinte végtelen fehér semmi várja az embert, némi türelemmel és elszántsággal keresztül lehet jutni rajta, ahogy minden sivatagon.

– Át lehet szállni az Antarktisz felett, és kijönni a túloldalon?

– Igen, persze, megfelelõ géppel akár egyhuzamban, vagy a depók (kis reptérszerû táborok) érintésével. A kontinens átrepülése ma már szinte rutinszerû mûvelet, egyébként én is Dél-Amerikából érkeztem, majd Afrika felé távoztam, és rendben voltak a távolságok.
Fotó: Geréb Gábor
Magyar mérnököt evakuáltak az Antarktiszról
Az Antarktisz földünk egyik legbarátságtalanabb helye, a klímaváltozás még veszélyesebbé teszi. Geréb Gábor a 24.hu-nak mesélt róla elsõként, mit élt át a helyszínen.

Mit mond a Földtani Intézet?

Egyszerû logikával belátható a helyzet. Vagy Geréb Gábor, a sarkkutató-expedíciók tagja van fatális tévedésben – esetleg állít valótlanságot –, vagy Székely Sándor. Hogy könnyebb legyen dönteni, felhívtam azt idõközben átszervezõdött Földtani és Geofizikai Intézetet (új nevén: Magyar Bányászati és Földtani Szolgálatot), és a Székely Sándorral való együttmûködésükrõl érdeklõdtem. Nádor Annamária geológus, geomorfológus, az intézet tudományos fõmunkatársa hívott vissza, miután utánanézett, milyen hivatalos kapcsolataik vannak a laposföld-mozgalom vezetõjével.

– Semmilyen kapcsolatban nem állunk az illetõ úrral, illetve a laposföld-hívõ mozgalommal – állítja a kutató, aki beszélgetésünk alatt valamiért többször is elnevette magát.

– De õ többször tartott nagy sikerû elõadást önöknél. Tárgyaltak az együttmûködésrõl, ezt olyan sajtóorgánumoknak is lenyilatkozta, mint a Komlói Városi Televízió.

– Annyi történt, hogy egy ízben megkeresett minket, fogadta pár munkatársam, udvariasan meghallgatták, majd elköszöntek.

– Nem inogtak meg a hitükben, hogy a Föld gömbölyû?

– A Föld alakja nem hit kérdése.

– Ön részese a nemzetközi összeesküvésnek?

– Nem tudok semmilyen összeesküvésrõl.

– Milyen további együttmûködés körvonalazódik a laposföldesekkel?

– Nem tervezünk együttmûködést, nincs és nem lesz velük kapcsolatunk.

– Mivel tudja tudományosan megcáfolni, hogy a Föld lapos?

– Nincs ezen mit megcáfolni, mert a valóságban ezt az állítást nem támasztja alá semmi. A Föld nem lapos.

Töretlen hittel

– Hogy áll a mozgalom? – kérdezem Székely Sándort.
Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

– Az érdeklõdõk száma rohamosan nõ. 2013-ban Eric Dubay bedobta az elméletet, 2014-ben még csupán 16 ezer rákeresés volt a témára a neten. A következõ évben már 16 millió volt ez a szám. Tavaly tíz hónap leforgása alatt százmillió embert érdekelt a lapos Föld. Én 2014 óra foglalkozom ezzel. Büszke lehetek arra, hogy a mozgalom nagy alakjaival kezdtük a témát kutatni. – mondja Sándor.

– A Youtube viszont levitte a találatok számát hatmillióról négymillióra – teszi hozzá Kiss Attila.

– Manipulációk tömkelege sem fog minket elriasztani – mosolyog Sándor. – Már látszik, hogy van egy új generáció, amelyik hajlandó szembefordulni a dogmákkal és önállóan gondolkozni.

A laposföldesek saját logikájukra támaszkodnak, nem szeretik, ha mások gondolkoznak helyettük.

Én azt tanítom a fiamnak, hogy legyen képes a kritikus gondolkodásra, ne higgye el automatikusan, amit az iskolában tanítanak.
Egy kutató szerint Székely elõször szavahihetõnek tûnt

Felvettük a kapcsolatot a Földtani és Geofiziai Intézet egy olyan munkatársával, aki találkozott a laposföld-mozgalom vezetõjével. Az intézmény szabályai miatt hivatalosan nem nyilatkozhatott az ügyrõl. Székely nem úgy kereste fel õket, mint a „laposföld társaság” képviselõje, hanem mint érdeklõdõ, aki megfelelõ anyagi háttérrel rendelkezik, hogy a Föld görbületét megmérje. Ehhez kérte a tanácsukat, és a megjelenése elõször komolyságot, és szavahihetõséget tükrözött. Menet közben vált gyanússá, hogy a laposföldelmélet igazolására akarja használni az intézmény munkatársait, ezért „az együttmûködésbõl rögtön kihátráltak.” Ami a Székely „bizonyítékát” illeti, a kutató elmondta, nem ismerik a vállalkozó megfigyeléseinek körülményeit, azaz, hogy mikor, mit és honnan figyelt meg. Ismerik viszont a fénytörés jelenségét, és azt, hogy a fény nem feltétlenül egyenes út mentén halad. Hogy a fénytörés az egyenes haladáshoz képest mekkora valós eltérést okozhat, például idõjárási körülményektõl függõen, valóban érdekes kísérleti kérdés lehetne. Egyébként Eötvös Loránd is végzett méréseket a Balaton jegén (1901 és 1903). Ezek a mérések közvetve szintén a görbült földalakot igazolták.
Link

Hozzaszolasok

1204 #20 Kovacs
- 2018. October 06. 19:05:41
Remelem a Te csaladoddal is minden oke, rendben vagytok?
1204 #21 Kovacs
- 2018. October 06. 19:11:35
Tudjatok mit? Segitunk, tudom nehez az egybol jo kerdesekre ratalalni, be fogjuk rakni a legujabb eredmenyeket es a legjobb erveket arra, melyek egyertelmuen bizonyitjak hogy a mi eletoblunk es kornyezete teljesen mas mint amit velunk probalnak elhitetni rola, szoval szandekos az atveres.
1204 #22 Kovacs
- 2018. October 06. 19:28:14
Itt vannak jo kerdesek, talan ez elso lepesnek jo.
Sokan a gravitaciot tartjak jo ervnek ami bizonyitja a gombelmeletet, azaz a plantalt vilagkepet.
Ezen ha atragjatok magatokat, folytatom tovabb alatta, de lehet tolni fogom folyamatosan, es vegen johetnek a kerdesek.

"Ha nincs gravitáció és a tárgyak a levegõ vagy más közeg sûrûsége miatt esnek le, akkor hogy esnek le vákuumkamrában?"

Azért, mert a tollpihe és a vasgolyó is sûrûbb anyag mint a vákuum. Az anyagok a sûrûségük alapján rendezõdnek.

Gabriel Ess jól megválaszoltad már az elején :)

Török Zsolt
"A sûrûség NEM VEKTORMENNYISÉG, tehát nem rendelkezik iránnyal."
ez igaz

"A tömegközéppont jelöli ki a "lent" irányát, de ehhez gravitáció kell."
ez butaság

Tehát itt az lenne a kérdésed, hogy miért LEfelé van le.

Ha maláriám van (ok) akkor lázas vagyok (jelenség).
Ha lázas vagyok (jelenség) akkor NEM BIZTOS hogy maláriám van (ok).

A tárgyak lefelé esnek (jelenség)
a tömegvonzás gravitáció miatt (ok) - értitek, hogy a jelenség NEM definiálja az okot??

Gondolom mindenki ismeri az ultracentrifugát. A kémcsöveket bele helyezik és megpörgeti 100ezres fordulattal. A benne lévõ anyagok a sûrûségük alapján fognak átrendezõdni a kémcsõben, a CENTRIFUGÁLIS ERÕ HATÁSÁRA.

Ugye itt nem volt gravitációs hatás - mégis létrejött a sûrûség alapján rendezõdés?!

A lapos föld elméletben ezt Omega elméletnek hívják.

Miért van LE a föld irányába?

Lehet az omega elmélet szerinti centrifugális erõ az oka, vagy elektromágneses esetleg sztatikus hatás is.

Mégegyszer csak hogy jól megjegyezzétek!

A JELENSÉG NEM DEFINIÁLJA A KIVÁLTÓ OKOT!
Pontos mérések kimutatták, hogy a légkörben olyan elektromos tér van, ahol az elektromos térerõsség merõlegesen a Föld felszíne felé mutat, tehát a pozitív töltéseket függõlegesen lefelé mozgatja. Ez a térerõsség, illetve a hozzátartozó ekvipotenciális felületek épületek, magas tárgyak közelében deformálódnak. Az elektromos tér hatására a Föld felszíne felé megközelítõleg 1700 A erõsségû áram folyik.


na egy lehetséges ok arra miért van a föld felé a le :)
http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/terme...jelensegei


nem a sûrûség határozza meg merre van le és fel

a sûrûségük alapján rendezõdnek a testek (folyadékok, gázok) , de az egy külön kérdés mi alapján van le és fel


miért kell a magasfeszültségû vezeték javításánál equipotenciálra hozni a helikoptert a vezetékkel?
és a madárnak miért nem kell?

nézzétek a 0:43 idõnél:
https://www.youtube.com/watch?v=x94BH...94BH9TUiHM


"a kérdés az, hogy a gravitáció (értsd: tömegvonzás) áll-e a jelenség hátterében vagy valami más (pl elektromágnesesség ES SURUSEG ALAPJAN RENDEZODES KOMBOJA). Az mindenesetre tudományos tény, hogy a tömegvonzás teóriája megbukott mind a kvantumfizikai, mind az ûrben látható objektumok magyarázataként - fekete lyuk, sötét anyag, sötét energia, stb... ezek mindegyike újabb és újabb teória, amelyek viszont egyáltalán nem általánosan elfogadottak, sõt inkább vitatottak (mert ellentmondásosak) tudományos körökben."



EÖTVÖS INGA!

oké, nézzük az Eötvös Inga még csak magyar:

NEM BIZONYÍTJA a "gravitáció" tömegvonzást

Eötvös védelmében annyi, hogy a cucc használható , csak nem bizonyítja a tömegvonzást... mindössze egy erõhatást, ami BÁRMI LEHET!

megint eljutunk, a láz és malária példáig: attól hogy lázas vagyok nem biztos hogy maláriás! Ha maláriás vagyok akkor lázas!

LÁZ = HATÁS

malária = "gravitáció" VAGY BÁRMI!

A mûszer elve igen egyszerû, ha ugyanis a két tömegre ható vonzóerõ nem teljesen egyenlõ, egymástól nagyságban vagy irányban eltér, akkor a rúd a vízszintes síkban elfordul, és a felfüggesztõ platina szál megcsavarodik

Tehát van egy hatás amit mérhetünk, és az akadémikus tudósok kikiáltják a "gravitációs" erõnek!

1 Mi bizonyítja, hogy itt tömeg vonzás miatt fordul el a torziós inga?

2 Megismételhetõ e a kísérlet laboratoriumi körülmények között, két tetszõleges anyagú és tömegû testen?

U.I.

" a Göttingeni Királyi Tudományos Társaság az 1906-ban a Beneke-díj pályázati kiírásakor feltételül szabták a gravitáció további vizsgálatát. Eötvös, Pekár és Fekete 1906 és 1909 között elvégzett kísérleteikkel a pontosságot 1/200000000-ra növelték, amelybõl a bizottság csak 1/100000000-t ismert el, de a díjat odaítélték, igaz a kiírt 4500 helyett csak 3400 német márkát, mivel hiányolták a kísérleti eredmények elméleti tárgyalását."

azt az alkut mi? mivel hiányolták a kísérleti eredmények elméleti tárgyalását

Magyarul: a hatást mérték, levezetni a gravitációra õk se tudták

"A Föld-forgásából eredõ tehetetlenségi erõt hasonlította össze a gravitációból eredõ erõvel. "

na így már érthetõ, a nem létezõt a nem létezõvel
1204 #23 Kovacs
- 2018. October 06. 19:37:52
Ez az egyik erv arra, hogy mi az okuk az atveresre, mert sokan azzal jonnek, hogy mi erdeke fuzodne egy hatalomnak ahhoz, hogy a fold formájával atverjen minket.
Ismetlem ez csak az egyik erve a laposfoldeseknek, sok megkozelitese van meg ezen kivul is ennek.



" Tudjátok ha sikerül nekik továbbra is a hülyeséget plántálni, esély nincs arra, hogy végre az legyen az ember aminek teremtett, teremtetett, teremtõdött!
Ha a forgó baromságot továbbra is hiszed, akkor hinned kell a többi sok hazugságot is, mert kompatibilis vele, erre építették fel az agymosásod, hogy a semmibõl lettünk egy robbanás eredményeként, nincsen teremtõ, majmok vagyunk stb.....
Ugye nem kell részleteznem? Semmi nem viszi az emberiséget gyorsabbban a teremtodesehez, létezéshez, mint az, hogy megismeri saját magát és a körülötte lévõ világmindenséget, amit ezek a mocskok olyan távol akarnak tõlünk tartani, ami ugyebár nem véletlen.
Semmi nem visz elõrébb hatékonyabban, mint a valóság ismerete.
Sõt, én azt mondom, no meg sokan mások is, hogy aki nem ismeri a valót, az halott, egyszerû mozgó hulla! Ez volt ezzel a cél, hogy zombi legyél, mert egy zombirka nem jelent semmi veszélyt a hatalomra nézve, hiszen önálló gondolatai nincsenek., azaz beültetett klisékre hagyatkozik. Aki nem ismeri a valóságot, azt csak hiszi hogy él, de igazából hazugságban, azaz virtuális valóságban leledzik, amibõl semmi sem igaz, úgy létezik akár egy zombi! Ha ismered a valót csak akkor élsz! Jól tudjuk, hogy átvernek bennünket ezért az emberi veleszületett tudni akarás arra ösztönöz bennünket, hogy kutassuk a valót. Sajnos jogosan és nem véletlen hívnak bennünket, mármint az emberiséget birkáknak az átverõink. A birka csak van, semmirõl nem tud semmit, és azt hiszi a fû elõrébb viszi. Azt hiszi hogy az élet nem más mint karámban és terelgetve lenni, mert nem tud róla, hogy mi is valóság, nem emlékszik rá mi az a szabadság ugyebár. Mivel nem emlékszik," úgy tudja nem létezik" , AZAZ termeszetesen csak az létezik amit plántáltak neki, ennek okán nem is kutatja, illetõleg nem tudja mire vélni ha valaki kutat."


Egy olyan rabszolga hogyan szabadíthatná fel magát, aki nem tudja hogy õ maga kicsoda, és azt sem tudja hol van?? Ha átvertek arról, hogy mi is az ember, és még arról is, hogy egyáltalán hol vagyunk, hol élünk, milyenek ezek a mesterséges életöblök, akkor még arra sem jöhet rá, hogy rabszolga, azt hiszi eleve szabad. Az elitnek fontos, hogy teljes mértékben fals világképünk legyen, mert akkor arra terel bennünket amerre csak akar. :) Nem szabad elaprózniuk, hogy csak ezzel vagy azzal vernek át, meg kell érteni, hogy az alapokkal is átvernek.
2 #24 gerry
- 2018. October 06. 19:46:20
Mi van, visszahúzott a szívetek? .... nahát! :)

Sándor - megnéztem és elolvastam mindent a balatoni akciótokról...
Nincs azzal semi baj - de ugye nem kell elhinnem mint bizonyíték? Láttam ahogy csobogtok és villogott a fény a szürkületben ... egyenesen bátran a túlsó parttig ahol izgatottan figyelt mindenki aki ott volt.

Én nem voltam ott 's amint azt láthattátok, nem is zavartalak titeket ilyen hosszú idõn keresztül egyszer sem az oldalaitokon.

Az a tiétek.

Ez meg itt - az üresfejüek társasága - a miénk. Vén és begyepesedett banda, - ahogy elnézem lassan Imre is mellénk öregszik, bár vannak azért itt is új tagok. Õk még optimisták és elõttük a jövõ. Ami a felugró híreket illeti - talán Imrével kellene megbeszélnetek, no meg egy olyan adminnal aki bizonyítani szeretné, hogy meg lehet oldani a visszatérõk kedvéért azt is amit javallasz "Kovács úr" ... nem is tudom miért volt olyan érzésem mintha megjött volna a havi vérzésem...

Na szóval, az lenne a kérésem, hogy ne forszírozzuk az itt már oly' régen ellaposodott témát.
Trix még a végén megbocsátana nekem és azt nem szeretném. Spari se nincs itt, - pechetekre én viszont még mindig kitartok.
Javaslatom az lenne; adjuk meg a tiszteletet azoknak akik közös és lavor-viharos múltunkról csak archiv formában értesültek és olvasgassátok az utóbbi másfél év idepötyögtetett hozzászólásait. De talán az lenne a legjobb ha arra a következtetésre jutnátok ahogy én is "anno" a nyolcvanas évek elején a KISZ-rõl; amit egy olyan - az ingoványos talaj tetején mozdulatlanul elterülõ - férfi helyzetével párhuzamosítottam aki mindegy mit csinál, elöbb utóbb mindenképpen elsüllyed. A cikk elkerült az ország minden egyetemére és föiskolájára... aztán felhördültek az illetékesek...
Azt hiszem - a téma ami oly' laposan hever az orrunk elõtt - valamennyire hasonlít arra az emberkére aki azt hitette el magával; feléledhet és máris, vígan tovább éli életét. Nem sikerült, és ahogy a KISZ is - õ is az enyészeté lett...

Nem látom értelmét, hogy a lapos és ingoványos talajmenti dagonyát újfent lélegeztetõ gépre tegyük!

Kellemes vasárnapot nektek - kapcsolódjatok ki és élvezzétek az életet ameddig az lehet!

Mi úgyis menthetetlenek vagyunk s napjainkra berozsdásodhatott a fantáziánk.

A mi derekunk beáll, egész nap nyilal, Cupidó se jár erre szerelmetes-nyillal, hunyorogva nézünk, nem hallunk szép szavakat, szívdobogtat a kávé és eldobtuk a szivarokat...
Neked - harcos lélek - ott a fényes jövõ, ami nekünk túl lapos - az itt olvasók nagy része vaskalapos, fõnixre már nem vár, keresi hol az ágytál, te meg formálj magadnak új földet, hatalmast, olyant amire mindig vágytál!

s_Laptop

1204 #21 Kovacs
- 2018. október 06. 21:11:35
Tudjatok mit? Segitunk,...


Na ettõl féltem! Igazából nem. "éled az oldal"? Frászt csak rángatózik ... Agonizál.

Imre, te jössz: - Vedd fel a kardot és védd az oldaladat! :D
...én elmentem szabadságra cím: Laposföld, Lapos-Alpok - jé, akkora mint a Gellérthegy

Ez persze egy másik lapiföld - sehol a körbe-jégfal - de nem baj ... majd nem megyek ki nagyon a hajómmal a szélére!

balazsek.hu/wp-content/uploads/2017/08/lapos-fold-terkep-1-0e77ab7819.jpg
1204 #25 Kovacs
- 2018. October 06. 19:47:46
Mivel magyarázzátok azt, hogy a teljes napfogyatkozás során számos amatõr fotós felvételén látható a Nemzetközi Ûrállomás? Lényegében dugig van a net ilyen képekkel, mind nem lehet kamu, CGI vagy beépített ember. Vélemény?


Egyesek szerint, a paneleket Blue Beam kivetítéssel jelenítik meg. Váltott gépekkel repülnek, ha jól tudom 12 gépet üzemeltet a nasa. https://www.youtube.com/watch?v=JVSPF...VSPFmFvh0U
1204 #26 Kovacs
- 2018. October 06. 20:00:35
Gerry, hat illik ilyen fogadtatasba reszeseiteni a regi jo baratokat?
Ilyen vendegszerettel regen talalkoztam, pedig en nem is vendeg vagyok, szerintem annal nagyon picit tobb.
Lehet teged nem erdekel, de sokakat igen.


Nem csak a Balatoni meres bizonyit, hanem azota 3-4 meres volt a hollandokkal is egyuttmukodve, de ugy latom az Fecore anyagokat nem nezted at. Az Fecore a hivatalos nemzetkozi oldalunk, ami egyben egy alapitvany is.
Rengeteg meres volt, mikrohullam lovestol kezdve nagyon sok minden, amit az alapitvany finansziroz, mert jo dragak ezek a dolgok.
1204 #27 Kovacs
- 2018. October 06. 20:09:32
Gerry, rosszul kepzeled el dolgot, teged urrel plantaltak, ezert van az, hogy egy palacsintat kepzelsz el a nagy semmiben.
Mi lenne ha ugy kepzelned el ami a valosag?
A vilagunk egy viszintes vilag, lefele , azaz alattunk barmi akarmi is lehet, azt meg nem ismerjuk.
Van egy eroter felettunk, amin ugy tunik senki nem tud atjutni, mert a nasa cuccai egy bizonyos magassag utan elfordulnak 90 fokkal es bizony az atlanti oceanban landolnak. kepkuldes.com/images/ded2f614bb2bf7ef59f0a4710a354f23.jpg
2 #28 gerry
- 2018. October 06. 20:14:12
"Gerry, hat illik ilyen fogadtatasba reszeseiteni a regi jo baratokat?" - ne mondd má', hogy barátságtalan vagyok!

Jujj de izgi link lehet, de a Fecore nem az én egérlyukam... meghagyom nektek! (+ ezt a cikket is!)
1204 #29 Kovacs
- 2018. October 06. 20:23:21
Nos ezen a vizszintesen vegtelen szamu ilyen eletobol letezhet mint a mienk.
Szerintetek miert van az, hogy amikor barki akarki probal eljutni a deli sarkra, csak ugy spontan sajat geppel, akkor nem kap engedelyt nem alkalmas idoarasi viszontaksagokra hivatkozva soha ? Bizony nem kap es nem is fog, neha betolnak 1-2 propaganda anyagot hogy ez es az repulte at es kesz, de az kamu termeszetesen. A kutatoallomasok ott vannak, korbe a peremvideken a terem buraja alatt, es? Akit odavisznek az azt hiszi a gomb deli polusan van, ES?

Persze azert a tudat alattinkat folyamatosan programozzak a valosaggal, nehogy aztan mikor eljon az ideje a valosagnak, akkor a rabigasok fejjel rohanjanak a falnak.

Az elmult idoszakban levo szubliminalis programozasunk, melyek meg szoktak jelenni idokozonkent a google kereso felett.

Gerry, ha teged nem erdekel a tortenet, nyugodtan engedd el. :)

kepkuldes.com/images/85971b5e2c5ae97f831f14bdf81851ea.jpg

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.07 masodperc
311,989 egyedi latogato