Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Szervezetten erõszakolt fiatal fehér lányokat a bevándorló banda

KultúraHa megnézitek az eredeti cikk alatti fotókat: mind egy szálig "cigányról" van szó. Ami meg az "angol" hatósegget illeti, az mind egy szálig zsidó. Kérdés van? Kábítószerekkel, alkohollal és fenyegetésekkel hálózott be 13 és 25 év közötti fiatalokat a „brit ázsiai” csoport Newcastle-ben. A mostani ügynek 108 „lehetséges” áldozata van, de a szélesebb nyomozás 278 fiatalt tart számon.

Azért választották a nehéz helyzetben – magyarán állami gondozásban – lévõ 13 és 25 év közötti nõket, mert azok kisebb eséllyel tettek panaszt – érvelt az ügyész a The Guardian beszámolója szerint. A mostani ügyben 17 férfit és egy nõt ítéltek el közel száz bûncselekmény elkövetéséért, melyek között nemi erõszak, emberkereskedelem, prostitúció elõsegítése és kábítószer-kereskedelem is szerepel. Az ítélet ugyanakkor csak a banda 2011 és 2014 közötti ténykedését vette figyelembe.
A newcastle-i banda a rendõrség által közreadott képen

A newcastle-i banda a rendõrség által közreadott képen

Politikai vihar

Az ügynek külön politikai töltete ad, hogy az elítéltek többsége „brit ázsiai” (a The Guardian megfogalmazása szerint), vagyis „brit születésû” (The Independent), ami annyit tesz, hogy az iraki, pakisztáni, bangladesi, indiai, iráni és török közösségbõl jöttek. Ezenfelül nem elszigetelt esetrõl van szó, Rotherhamben, Sheffieldben és Rochdale-ben is történtek hasonlók, az ügyek egészen a ’80-as évekig nyúltak vissza, ám több évtizedet kellett várni kirobbanásukig.
Nacionalisták a groomerek ellen Forrás: dailystormer

Nacionalisták a groomerek ellen
Forrás: dailystormer

Rasszizmusnak tekintették, ha a 13 éves áldozat etnikai hovatartozásról beszélt

Rotherhamban rendkívül elterjedt volt a gyerekek kihasználása, ráadásul a rendõrség és a városi tanács is tudott az egészrõl, de elhallgatták, félve, „felszítanák a rasszizmust” – derült ki a The Times korábbi cikkébõl, a lap azt is feltárta, hogy a szervek nem csak tudtak az ügyrõl, de többük intim kapcsolatba is került lányokkal. A Híradó.hu is beszámolt róla, hogy egy egykori 13 éves áldozat hiába fordult az egyenruhásokhoz: „De amint elmondtam az erõszakolók neveit, azt éreztették velem a hatóságnál, hogy rasszista vagyok és velem van a probléma” – mondta el egy rádióinterjúban.
A rotherhami elkövetõk

A rotherhami elkövetõk

„Elhallgatás” 2015 végén

A mostani ügy sem volt mentes az „elhallgatástól”, 2014-ben, mikor elindult az ernyõakció, a „Menedékhely mûvelet”, a rendõrség rendszeresen beszámolt az ügyrõl. Ugyanakkor a sajtótájékoztatók elmaradtak, mikor a bíróságok úgy ítélték, hogy azok elõítéleteket szíthatnak – írja a The Independent. Az elsõ 2015-ös ítélet – összesen négy volta konkrét ügyben, az „Óvóhely mûveletben” – után döntött úgy a taláros testület, hogy elõítéletek áldozatai lehetnek az elkövetõk – derül ki a The Guardian írásából.

Minta

A mostani esetben is a „barátmodellel” (groomer – magyarul võlegényezõ) dolgoztak, az hitették el áldozatukkal, hogy egy szeretõ kapcsolatban vannak – írja a The Guardian. Egy esetben a lánynak a „barátja” azzal érvelt, hogy azért kell másokkal lefeküdnie, hogy bizonyítsa hûségét irányába. A vád ellen Rahim úgy érvelt, hogy a lány hazudik, a hatóságok pedig rasszisták és valójában õ az áldozat.


A rochdale-i bûnözõk

A drogok széles skálájából a mefedron visszatérõ motívum, mely erõs bódító hatású, gyakorlatilag kiüti a használót. Egy esetben felhívták az egyik fiatal apját, hogy szedje össze gyermekét az egyik házból, ahol a „gyûléseiket” tartották. A férfi elmondása szerint lánya alig bírt állni, fejét sem bírta tartani, ruhái össze-vissza voltak rajta.

A szélesebb akcióban az elítéltek száma száz körülire, míg az áldozatoké 278-ra tehetõ.
Link

Hozzaszolasok

116 #1 livia
- 2017. August 10. 21:23:34
No, nálunk is érdemes körülnézni! Mármint a seggeknek.Le kéne ültetni, no nem Budaházyt, hanem a bûnözõket, no, de ki ül, hát a segg. Az meg ilyen, meg olyan, lehet ujjal mutogatni. Föl kéne állni urak! No, és még ez nem elég! Nem a dolgukat végzõ állampolgárokat kéne vegzálni.Tenni kéne!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
309,200 egyedi latogato