Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Magyar György: Vannak Orbán ellen idõzített bombák

BelföldPár napja mondták: összefutottak Kövérrel Panamában egy dzsungel-étteremnél. Igen, ott volt a "delegáció" a kis offshor-paradicsomban. Biztos a cseresznye-embargóról trágyaltak. Konkrét bizonyítékokról is tud sztárügyvéd, akit azonban köt a titoktartás. Az ügyvéd szerint az ellenzéknek bizonyítékokat kellene bemutatnia a kormány disznóságairól. Magyar György a Klubrádió Megbeszéljük címû mûsorában azt mondta, az orbáni rendszerben vannak idõzített bombák, amiket fel kell robbantani. Azzal nem ér semmit a demokratikus ellenzék, amíg csak feltételezéseket hoz napvilágra.

Amint bizonyítékokat tudunk letenni az asztalra, akár korrupcióról, vesztegetésrõl, külföldi bankszámlákról, annak van értelme, minden más ködszurkálás.

Valós bizonyítékok kellenek, valaminek robbannia kell – tette hozzá a Simicska Lajoshoz köthetõ cégeket is képviselõ ügyvéd, aki azt mondta, õt köti az ügyvédi titoktartás, de ismeri ennek a régi (G-nap elõtti – A szerk.) barátságnak egy másik szféráját. Meggyõzõdése, hogy jelentõs háttér van, amit fel kell tudni robbantani.

A bizonyítékokra vonatkozó kérdésre – Simicskára is utalva – az ügyvéd azt mondta, konkrét és másoktól származó információkról is tud, nem csak olyanokról, amik Orbán Viktor ellenfelétõl származnak. Olyan bizonyítékokra gondol, amikbõl kiderülne, hogy a kormány tagjai hazudtak vagy olyan pénzekhez jutottak, amikrõl eddig fogalmunk sem volt.

Magyar György szerint szerint az ilyen bizonyítékoknak nagy jelentõsége lenne a kampányban, azokat mielõbb nyilvánosságra kellene hozni.

A médiának, a társadalomnak nyomást kell gyakorolnia azokra, akik fel tudják õket tárni.
Magyar György (Magyar György)
Orbán-Simicska-háború: Magyar György nem fél
Az ügyvéd furcsállja, hogy a fõvárosi fideszesek elõbb ismerték a bíróság Mahirre vonatkozó egyik döntését, mint a felperes.

A Jobbik elnöke néhány napja azt mondja, õ nem számít Orbán-buktató dokumentumra, információra Simicska Lajostól, de ha lesz bármi terhelõ a kezében, azt nyilvánosságra hozza.
Vona nem Simicskával verné Orbánt
Szerinte a Jobbik soha nem volt antiszemita, cigányellenes, rasszista párt.

Elemzõk szerint Orbán és Simicska konfliktusa nem tipikus politikai szembenállás, mindkettejükre vastagon rávetül a pártügyekhez kapcsolódó korrupció árnyéka, és egymás kölcsönös elpusztításának kockázata – írta korábban a Politico. A G-nap óta mindenki találgatja, Simicska tényleg elõáll-e olyan dologgal, ami megingathatja Orbán hatalmát.

Ebbõl a szempontból azért különösen érdekes Magyar György megszólalása, mert nem egyszerûen bombákról, hanem idõzítettekrõl beszélt.

Tehát könnyen lehet, hogy a kormányfõ elleni, gyengének tûnõ ügynökvád után, az igazán fájdalmasat Simicska csak késõbb akarja élesíteni, amikor Orbán érdemben már nem tud reagálni. Ez alátámasztaná azt az elméletet, hogy erre a választások elõtti utolsó pillanatok a legalkalmasabbak.
Kell-e félnie Orbánnak a begõzölt Simicska családtól?
Mit jelent a gyakorlatban, hogy Simicskáék milliméterenként fogják levágni Orbánék péniszét? Mi várható attól, hogy a milliárdos immár nyilvánosan is beállt a Jobbik mögé? Valóban terhelõ dolgokat is mond majd?

Az is elképzelhetõ, hogy a konfliktusnak csak az vet véget, ha Orbán már nincs a politika színpadán.

Ezt korábban Török Gábor mondta lapunknak, emlékeztetve rá, hogy Simicska – éppen ellenségeivé vált korábbi barátai szerint – hosszú távra gondolkodó ember, így nehéz elképzelni, hogy ne stratégiában gondolkodna. Szinte mindent tudhat Orbánról, amit a hosszú együttmûködésük idején fontos volt tudni, és hogy ez mekkora fenyegetés lehet, azt csak a kormányfõ tudja.
Török Gábor: Ez a legnagyobb fenyegetés, ami eddig érte Orbánt
Török Gábor szerint a háború Simicska Lajos és Orbán Viktor között elkerülhetetlennek látszik, és a miniszterelnöknek arra kell készülnie, hogy komoly sebeket kaphat. Nem biztos, hogy politikai értelemben halálosat, de ez sem kizárt. Ha a kibékülés nem lehetséges, Orbán elõtt két út áll: vagy megvívja a csatát, minél elõbb, vagy elvonul a csatamezõrõl. A politológus szerint akár ez utóbbi is elképzelhetõ, a fenyegetés nagyságát Orbán ismeri csak.
Link

Hozzaszolasok

80 #1 monguzking
- 2017. August 24. 19:25:29
lényegében baromság mert orbánt izraeli s oroszok is védik--igy simicskának igazán van félnivaloja--hisz moszadnak nem nagy ügy kinyirnia
69 #2 Szalonna
- 2017. August 24. 19:26:38
Desszantnyik szig dagatov k venyizapnomu napagyéniu.
De ugye orsós ettõl messze van, nem kicsit.
4 #3 Posta Imre
- 2017. August 24. 19:36:45
Monguz, még megvagyol? Még mindig nem érteni? Líbiát ugyanígy "beáldozták". Maciék is benne voltak. Medvegyev mindent megígért Kadhafinak, majd ..., látod ugye? Nem tart semeddig kinyírni ezt-azt, miután a "közös érdek" úgy diktálja. Kellettek a "migráncsok" és sok egyéb (olaj, pénz, paripa és stratégiai hadállások). Mára megvan. Gondolkozz nagyobb léptékekben!
99 #4 MORMOTA1968
- 2017. August 25. 10:57:31
Szerintem nem nagyon szeretnék piszkálgatni még azokat a bizonyos idõzített bombákat, mert nem csak õk tudnak az Orbánékról sok mindent, de Orbánék is sok mindent tudhatnak róluk. Szóval sakk-matt, szokás szerint. Te véded az én hátsómat, én meg a tiéd! Ha kipakolsz rólam, én is kiborítom a bilit! Így mûködik ez! Egymást fedezik évtizedek óta, egymás mocskát takargatják és egyiküknek sem érdeke így, hogy kipakolja a szennyest a másik félt illetõen. Mindegyik vezetõ politikus disznóságairól vannak bizonyítékok bõven és senki sem szeretné elindítani a lavinát, mert ki tudja hol áll meg és kiket temet addig maga alá. A politikai maffiózóknál is ugyan az a törvény áll a legelsõ helyen. HALLGASS VAGY MEGDÖGLESZ! s_ratata

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,315 egyedi latogato