Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Lengyelország miatt aggódik az Európai Zsidó Kongresszus

TanácsadásKár, hogy nem igaz, de ezt itt ti mind pontosan tudjátok. Csak színházaznak. Egyre több az antiszemita jelenség Lengyelországban és eközben az erõsen konzervatív kormányzat már egy éve nem áll szóba a helyi zsidóság vezetõivel – mondja Moshe Kantor, az Európai Zsidó Közösség elnöke, aki a Politico címû brüsszeli lapnak nyilatkozott.


Még állami ünnepségeken is elõfordulnak antiszemita és fasiszta megnyilvánulások Lengyelországban, ahol a legtöbb zsidót ölték meg a holokauszt idején. Ennek ellenére a kormánypárt egyik képviselõje ezt írta egy közösségi oldalon: “nem értem, hogy sok zsidó miért támogatja az abortuszt a holokauszt után”.

Néhány napja antiszemita nyilatkozat miatt leváltották a Nemzeti Turisztikai Hivatal fõnökét Lengyelországban. Botrányos – írta Twitteren Lengyelország turisztikai minisztere, amint elolvasta a Nemzeti Turisztikai Hivatal elnökének interjúját. A miniszter közölte: azonnali hatállyal leváltja a Nemzeti Turisztikai Hivatal fõnökét, aki március óta volt a vezetõje az intézménynek. Mit mondott Marek Olszewski, aki a Gazeta Wyborcza címû liberális lapnak nyilatkozott?

“A célom az, hogy Lengyelország vonzó oldalát mutassam be a külföldieknek. Auchswitz nem tartozik ezek közé. Ott a mártíromságról van szó. Különben is nem a zsidó elit szenvedett igazán azokban az idõkben, hanem a lengyel! A zsidó elit szinte teljesen fennmaradt!” Azzal is eldicsekedett az antiszemita hivatalnok, hogy a varsói a Zsidó Múzeumot is törölte a látnivalók listájáról.

A második világháború elõtt Lengyelországban élt a világ legnagyobb zsidó közössége, melyet a nácik szinte teljes egészében kiirtottak. Ennek a fõ szimbóluma Auchswitz, ahol több mint egymillió férfit, nõt és gyereket gyilkoltak le. Itt veszett el a magyar zsidóság nagy része is a holokauszt idején. Auchswitz mint memento eddig szerepelt azon a listán, mely azokat a látnivalókat tartalmazza, melyeket Varsó hivatalosan megtekintésére ajánl a turistáknak. A miniszternek nem volt tudomása arról, hogy a Nemzeti Turisztikai Hivatal fõnöke törölte Auchswitzot és a varsói zsidó múzeumot a listáról. Rögtön intézkedett a korábbi állapot helyreállításáról.

A Turisztikai Hivatal fõnöke a jobboldali kormánypárt, a Jog és Igazságosság tagja, és többször indult önkormányzati választáson a párt színeiben. Korábban a lengyelországi zsidó közösség levélben fordult Jaros³aw Kaczynski pártvezérhez, hogy panaszt tegyen az antiszemita jelenségek miatt. Választ nem kaptak. Lengyelország miniszterelnöke itt volt Budapesten, amikor Netanjahu izraeli kormányfõ találkozott a visegrádi vezetõkkel. A tanácskozáson a visegrádi vezetõk szentül megígérték: fellépnek minden antiszemita megnyilvánulás ellen.

A lengyel elitben nagy hagyománya van az antiszemitizmusnak: a holokauszt után több pogrom is volt az országban – halottakkal. A Lengyelországot kormányzó kommunista párt többször is folytatott antiszemita kampányt, az egyik frakció, melyet az akkori belügyminiszter vezetett, nyíltan antiszemita volt. Lengyelországban az egykor virágzó, több mint 5 milliós zsidó közösség pár ezer fõre apadt. A döntõ többségüket a nácik megölték. A megmaradtak közül sokan emigráltak Nyugat-Európába, az USA-ba vagy Izraelbe. A zsidó államban nagy felháborodást váltott ki a legújabb antiszemita nyilatkozat Lengyelországban – pontosan ott, ahol az európai zsidóság legnagyobb temetõje van.

Fotó: Auschwitz / Wikimedia Commons
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2017. September 04. 14:13:10
Szydlo: a bevándorlók kulturális gyökereinek hiánya is veszélyezteti Európát
Nagy Gábor

Nagy Gábor

2017. szeptember 4. 15:28
VARSÓ, 15:28

A lengyel kormányfõ a Sieci címû konzervatív hetilapnak adott terjedelmes interjút, melynek egyik témája a migrációs politika volt.

Beata Szydlo lengyel kormányfõ interjújában szóba került a múlt hét végén történt szomorú, afrikai bevándorlók által elkövetett gaztett is, amikor az Olaszországban nyaraló két lengyel turistára rátámadtak a migránsok. Erre reagálva a miniszterelnök elmondta:
Látható, hogy nemcsak a terrorizmus jelent veszélyt, hanem a kulturális gyökerek hiánya is a bevándorlók egy részénél.
Az olasz hatóságok vasárnap letartóztatták a többszörös megerõszakolás és rablótámadás mind a négy elkövetõjét – két fiatalkorú marokkói, egy szintén fiatalkorú nigériai és egy 20 éves kongói állampolgárt.

Szydlo megköszönte, hogy Róma ennél az esetnél "eltekintett a politikai korrektségtõl", és az európai gyakorlattól eltérõen

nem tussolta el az ügyet, nem mondták azt, hogy csupán incidensrõl van szó."
888-s3.s3.eu-central-1.amazonaws.com/thumbs/2016-02-08/51773f5b0aa3ac3ee861873f3ad65723/760x0.jpg
https://888.hu/article-szydlo-a-bevan...e=hirstart
4 #2 Posta Imre
- 2017. September 04. 14:15:04
Befejezte második nagyjátékfilmje forgatását Nemes Jeles László

Szeptember 2-án befejezte második nagyjátékfilmje forgatását az Oscar-díjas Saul fia rendezõje, Nemes Jeles László – közölte a stáb az MTI-vel hétfõn.

A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készülõ Sunset forgatása június 12-én kezdõdött és 53 napig tartott budapesti és vidéki helyszíneken. A film 2018 nyarán kerül a magyar mozikba – olvasható a közleményben.

Az 1913 nyarán játszódó történet szerint az árvaházban nevelkedett, fiatal Leiter Írisz Budapestre érkezik azt remélve, hogy kalaposlányként dolgozhat néhai szülei egykori legendás szalonjában. Ám a kalapbolt új tulajdonosa, Brill Oszkár elutasítja. Írisz egy idegentõl értesül arról, hogy Leiter Kálmán néven él egy bátyja, akinek nem tudott a létezésérõl. A családja után kutatva a lány sötét titkokra bukkan, és elragadja a bukásához érkezett civilizáció zûrzavara.

A Sunset fõszereplõi Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár), aki többek között a 4 hónap, 3 hét, 2 nap címû cannes-i Arany Pálma-díjas filmbõl ismert. Operatõre Erdély Mátyás, zeneszerzõje Melis László, sound designere Zányi Tamás, díszlettervezõje Rajk László, jelmeztervezõje – a stábhoz újonnan csatlakozó – Szakács Györgyi. A rendezõ a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is.

A Sunset is a Laokoon Filmgroup gyártásában készül, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével, magyar-francia koprodukcióban.
http://www.lokal.hu/2017-09-befejezte...es-laszlo/

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
313,965 egyedi latogato