Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Terrorizmus: az izraeli politikus szerint hazánk is készüljön a legrosszabbra

BelföldTudtátok, hogy "Magyarország" (igen ez a tetû zsidó-cigány porta) Izrael szomszédja? Tudtátok, hogy izrael mióta küzd a migrációval, noha a zsidó ott az egyetlen "migráns" terrorista?...Tudt-átok ugye? Több nyugati országban sokáig „mások problémájának” tekintették az öngyilkos merénylõket, és egyáltalán, a terrorizmus jelenségét, majd késõbb szinte összeroppantak a merényletek súlya alatt – adott diagnózist a nyugat-európai terrorelhárításról Avi Dichter, az izraeli Külügyi és Védelmi Bizottság elnöke. Dichter a terrorizmusról, valamint a magyar–izraeli kapcsolatokról tartott elõadást a Külügyi és Külgazdasági Intézetben, és már a beszéde elején hangsúlyozta, milyen szoros kapcsolat van Magyarország és Izrael között, amelyet késõbb a magyar külügyi bizottság elnöke, Németh Zsolt is megerõsített. Sõt, nyolcadik szomszédunknak nevezte a közel-keleti országot.

Avi Dichter a terrorizmusról szólva kiemelte, mennyire fontos, hogy felkészüljünk azokra az eseményekre, amelyek nem kiszámíthatók és most még valószínûtlennek tûnhetnek. „Tévedés, hogy a terrorizmus ellen harcolunk. Legfeljebb elméletben, az egyetemeken” – mondta. „Valójában a terroristák ellen harcolunk és az igazság az, hogy õket, amikor támadnak, már csak letartóztatni, vagy megölni tudjuk – ezért kell megelõzni az ilyen próbálkozásokat. Úgy tûnik, hogy itt, Magyarországon azt gondolják, sosem lesz senki, aki robbanóanyagot csatol magára és felrobbantja magát. Remélem igazuk van, de jobb felkészülni a legrosszabbra is! És persze könnyen lehet, hogy nem történik majd semmi és akkor pénzt költöttek valamire, ami nem történt meg. De azt hiszem ha a terrorizmusról van szó, a pénz a legkisebb tényezõ” – figyelmeztetett.

Németh Zsolt egyfajta Contra-Aquincumként beszélt Izraelrõl (Contra-Aquincum a római kor egyik igen jelentõs határállomása volt, a barbár hordák elleni védekezésre szolgált) amely fontos szerepet játszik Európa jövõjében. Szerinte Magyarországot és Izraelt most fõként a biztonság fontosságának gondolata, valamint a terrorizmus elleni küzdelem köti össze. Mint mondta, nálunk a migráció jelensége még új, nem úgy, mint Izraelben, és az illegális bevándorlók ellen még csak két éve próbálunk küzdeni. Németh szerint egy közösségbe tartozunk most a közel-keleti országgal, amelytõl sokat tanulhatunk, ami az ország biztonságát és fejlõdését illeti.

Izraeli mintára készült például a civil szervezeteket érintõ magyar törvény is. Nyáron Izraelben szintén csak „Soros-törvényként” emlegették azt a szigorító tervezetet, amely még keményebben lépett volna fel a külföldrõl pénzelt szervezetek ellen. A Hír TV kérdésére Avi Dichter most elmondta, tud a civiltörvényrõl, de arról nem, hogy ez Soros György ellen irányulna.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés idõpontja: 2017.10.18.
Link

Hozzaszolasok

329 #1 gutai zub
- 2017. October 18. 10:22:03
a nagy hûhó semmiért?

Soroljuk már fel az igazi tenoristákat:

Magasan az élen Izrael és az US
Szaudi Arábia
Az EU is az élen
Aztán a dróton rángatott kormányok, politikai prostituáltak
NATO az amerikai gyilkoló gépezet segéd hóhéra
stb. stb.
De ott van a sorban a magyar adó és vámhivatal,
rendõrseggek
A fojtogató ocsmány bürokrácia
millió és millió áldozat

Nézzük a hivatalos, a hazug világ média által kreált tenorizmust:
Az Egybesült Államokban évente kb. 300 ember pusztul el villámütésben.
Ennél kevesebb áldozatai vannak a "hivatalos" terrorizmusnak!

Mégis, mégis, tessék kérem beszarni..........
267 #2 Perle
- 2017. October 18. 14:19:16
Olyan ez a fenti kijelentés, mint valami konkrét fenyegetés. Tegnap még csak a brit "mi ötösök" riogatták ezzel a brit polgárokat,
http://hvg.hu/vilag/20171018_Nagyon_s...5_vezetoje
Tegnap ezt már itt olvastam: http://www.independent.co.uk/news/uk/...05536.html
ma pedig már délen is tudnak valamit.
Mivel a tenor elleni harchoz is "õk értenek a legjobban", kezdik megágyazni maguknak itt a helyet.
254 #3 mujko
- 2017. October 18. 16:36:46
Jelentem felkészültem vettem egy nagy csomag papír zsebkendõt .
80 #4 monguzking
- 2017. October 18. 17:44:25
reálisan-érzelmek nélkül gondolkozva most ugy látom hogy rövid távon bizonyos célok igy a nemzetállamok fennmaradása s a migrácio ellen--tehát soros s mögötte állo hatalom ellen--éppenségel még szövetségesek is lehetünk-----europát legkönnyeben izraelen keresztül lehetne feketékkel elárasztani de izrael falként ellállja utjukat--igy most szerintem maradjon izrael
267 #5 Perle
- 2017. October 18. 19:44:18
Kihagyták a cikkbõl, hogy a kinti delgáció a HM-ben is járt, a védelmi együttmûködés megvalósul.http://www.honvedelem.hu/cikk/65805_i..._miniszter
4 #6 Posta Imre
- 2017. October 20. 19:14:33
[color=#990000]„Európának át kellene gondolnia a szabadságjogokat a biztonság érdekében”

Önvédelmi szemináriumot tartott Magyarországon Eyal Yanilov, a Krav Maga nagymestere. Az izraeli fegyveres testületek hivatalos közelharcrendszerének atyja a magyar származású Lichtenfeld Imre volt. Egykori elsõ számú tanítványát napjaink legnagyobb biztonsági kihívásairól kérdeztük.[/color]

Eyal Yanilov

1959-ben született, Izraelben, 1974-ben kezdett el Krav Magát tanulni. Tehetsége miatt gyorsan fejlõdött, nem sokkal késõbb az alapító Imi Lichtenfeld elsõszámú tanítványa, majd a 80-as évek elejétõl az asszisztense lett. Villamosmérnöki diplomát szerzett, illetve edzõi, képesítést a Wingate Intézetben. 1981-ben kezdõdött el a Krav Maga külföldi terjesztése, Yanilov a három instruktor egyike, akik bemutatókat és képzéseket tartottak az Egyesült Államok több nagyvárosában. Az 1990-es évektõl Yanilov a világot járja, több mint 40 országban mutatta be a Krav Magát és képzett instruktorokat. 2000-ben, Lichtenfeld halála után két évvel jelent meg Imi és Eyal Yanilov könyve, Krav Maga – Hogyan védekezzünk fegyveres támadás ellen? címmel. Yanilov 2010-ben alapította meg saját világszervezetét Krav Maga Global néven.

– Mennyit tud magyarul?

– Csak egy szót: „isteneeem!” Imi sokszor mondogatta a tanítványainak, ha elfogyott a türelme. Egyébként sokkal inkább a német volt az anyanyelve, de a felségével, és a legközelebbi barátaival mindig magyarul beszélgettek, úgyhogy sokszor hallottam a magyar beszédet, de sohasem tanultam meg.

– Imi kezdte el a Krav Maga polgári változatának kifejlesztését és elterjesztését, aztán ön vette át tõle a stafétát. Miért osztják meg a világgal a tudást, ahelyett, hogy megtartanák maguknak?

– Imi a végletekig humanista volt. Az volt az álma, hogy mindenki, aki veszélybe kerül, meg tudja védeni magát. Még ha kissé idealista is, maximálisan azonosulni tudtam ezzel a céllal és pont a jó helyen voltam jó idõben ahhoz, hogy átvehessem tõle a munkát.
Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

– Mennyiben jelent mást az önvédelem Izraelben, mint Magyarországon vagy Nyugat-Európában?

– Ha az utcai közbiztonságot nézzük, semmiben. Izraelrõl folyton az a kép jelenik meg a médiában, hogy veszélyes ország, de valójában biztonságosabb néhány európai nagyvárosnál. A turisták mindig meglepõdnek, hogy a jeruzsálemi óváros falai melletti parkban fiatal lányok nyugodtan sétálnak egyedül éjszaka.

Az igaz, hogy míg Európa a második világháború óta békében él, addig Izrael hat nagyobb háborút és több kisebb fegyveres konfliktust vívott meg azóta, az országban pedig komoly probléma a terrorizmus. De ha a háborúkban és a terrorcselekményekben összesen sem halnak meg annyian, mint mondjuk autóbalesetekben.
Krav Maga

A héber kifejezés szó szerinti jelentése: közelharc. Izraeli önvédelmi rendszer, a hatékony menekülés ugyanúgy része, mint minimális idõ alatt maximális kár okozása egy támadónak, ha nincs más megoldás. A rendszer alapjait magyar származású Lichtenfeld Imre, Imi fejlesztette ki. Az 1910-ben, Budapesten született fiú fiatal korában versenyszerûen tornázott, birkózott és bokszolt. Amikor apja cirkuszi artistából rendõr lett, a család Budapestrõl Pozsonyba költözött. Az antiszemita eszmék, és mozgalmak megerõsödése miatt Imi önvédelmi csoportot szervezett a pozsonyi zsidónegyedben.

Harcmodorukban több sport-, illetve harcmûvészeti ág technikáit ötvözték, ez lett a Krav Maga magja. A Lichtenfeld család 1940-ben Palesztinába, a késõbbi Izraelbe menekült. A két évig tartó út közben Imi a britek parancsnoksága alatt álló Cseh Légió tagjaként szolgált Észak-Afrikában, majd miután belépett Palesztinába, rögtön csatlakozott a zsidó védelmi szervezethez, a Haganához. Izrael állam 1948-as létrejötte után, Imi a hadsereg közelharckiképzõje lett, a Krav Maga katonai irányban, a helyi igényeknek megfelelõen fejlõdött. Miután 1964-ben leszerelt, Imi elkezdte kifejleszteni a harcrendszer civil változatát. Az 1980-as évektõl kezdve Imi tanítványa és jobb keze, Eyal Yanilov tökéletesítette, korszerûsítette, és indította el a rendszer civil ágának nemzetközi oktatását. Imi Lichtenfeld 1998-ban halt meg, az izraeli Netanyában.

– Az utóbbi években több terrortámadás rázta meg Nyugat-Európát is. Mit gondol, meg kell tanulnunk ezzel együtt élni?

– Egy héber mondás szerint, ostoba az, aki prófétának áll, úgyhogy erre én sem vállalkoznék. De ahogy látom, a probléma fokozódik, ezért az európai kormányoknak változtatniuk kellene néhány dolgon. Az államoknak szorosabb együttmûködésre kellene törekedniük, sokkal több idõt és forrást áldozniuk hírszerzésre, illetve kicsit át kellene gondolniuk az emberi jogok és a biztonság között feszülõ ellentétet. Egyszerûsíteniük kellene a megfigyelés és a lehallgatás szabályain, hogy könnyebben juthassanak létfontosságú információkhoz a terrorizmussal gyanúsítható emberekrõl.

A probléma egyik kulcsa, hogy rájöjjünk, mi ad táptalajt az extrémizmusnak és megfelelõ oktatással elejét venni a kifejlõdésének. Ez azonban hosszútávú megoldás. Rövid távon meg kell találni azokat az imámokat és vallási vezetõket, akik “kimossák” az emberek agyát, és meggyõzik õket, hogy forduljanak el a hazájuktól, a civilizált értékektõl, és ki kell rúgni õket az országból. Tudom, ma már nem kell fizikai közelség ahhoz, hogy valakinek kimossák az agyát, arra az internet is megfelelõ terep. Az államoknak meg tanulniuk kontrollálni ezeket a csatornákat is. Nem a Stázi újjászervezésére gondolok, de a jelenleginél sokkal komolyabb titkosszolgálati munkára lenne szükség.

– Helyes lépés korlátozni a szólásszabadságot? Valakit pusztán a nézetei miatt elítélni?

– Ivan Krilov XIX. századi írónak van egy története. Arról szól, hogy két lélek, egy rablógyilkosé és egy filozófus íróé egyszerre érkezik meg a pokolba. A bûnözõ lelke alatt hatalmas láng ég, ordít a szenvedéstõl. Az író lelke alatt kicsi a tûz, alig érzi a fájdalmat. Eltelik néhány nap, a rablógyilkos lelke megtisztul, vége a szenvedésének, az író lelke alatt azonban továbbra is ég a tûz. Évek telnek, aztán évtizedek, mire az író kifakad, hogy miért kell neki generációk óta szenvednie, amikor nem ölt meg senkit, a rablógyilkos pedig milyen hamar szabadult. Az ördög azt feleli azért, mert a te mûveid hatására még ma is gyilkolnak a földön. Ki vagyok én, hogy Krilovval vitatkozzak?
Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

– A terrorizmus új arcát mutatja mostanában. Nem lõfegyverekkel és bombákkal támadnak az emberekre, hanem teherautókkal és késekkel. Ezt azt jelenti, hogy gyengülnek a terrorszervezetek?

– Nem hiszem. Vizsgáljuk meg, mit akarnak a terroristák, mivel tudják ezt a legkönnyebben elérni, és megvalósítják-e a céljaikat. Ahogy én látom, az utolsó kérdésre igen a válasz, mert félelemmel töltik el az embereket. A jól szervezett terrorakcióknál a rendõrség sokkal könnyebben göngyölíti fel a szálakat, csak a fegyverek, vagy a robbanóanyagok útját kell követniük. A késes és teherautós támadások jellemzõen szervezetlen akciók. Magányos farkasok, vagy önállóan dolgozó párfõs csoportok hajtják végre õket. Bár a támadókat elfogják, vagy megölik õket, a felbujtókat sohasem találják meg. Nagyjából lehet tudni, hogy milyen kommunikációs csatornákon, melyik mecsetben radikalizálták õket, de a felelõsségre vonás csak magukig a támadókig ér el.

– Ön folyamatosan járja a világot. Hogy látja, jobban félnek az emberek, mint néhány évvel ezelõtt?

– Inkább úgy mondanám, hogy néhány helyen tudatosabbak az emberek. Többször gondolnak arra, hogy mi lenne, ha õket is megtámadnák, hogyan tudnák megvédeni magukat, és a szeretteiket. Mi azért dolgozunk, hogy õk sokkal magabiztosabbak, nyugodtabbak legyenek. Megtanítjuk nekik, hogyan ismerjék fel idõben az erõszakot, hogyan kerüljék el, hogyan változtassanak a szokásaikon annak érdekében, hogy a lehetõ legkisebb eséllyel kerüljenek bajba, és megtanítjuk azt is, hogy ha nincs más megoldás, hogyan semlegesítsék erõszakkal a rájuk irányuló erõszakot. Teherautós támadások ellen is van már technikánk, kívülrõl viccesen néz ki, amikor gyakoroljuk. Két-három srác megfog egy hosszú padot, és elkezdenek vele rohanni a többiek felé, akiknek el kell kerülniük, hogy elgázolják õket. Vannak erre nagyon hatékony mozdulatok.

– Mit gondol, mennyi köze van az európai terrortámadásoknak a menekültáradatához?

– Amennyire tudom, semennyi. Harmadik, negyedik generációs bevándorlók követték el a támadások túlnyomó többségét. A muszlimok 95 százaléka jó ember, békésebbek, mint Teréz anya. Európának meg kell vizsgálnia azt, hogy kik azok, akik be akarnak vándorolni. Akik rendben vannak, dolgozni akarnak, akik szenvednek, engedjék be, akik nem, azokat pedig ne. De az nincs rendben, hogy mindenkinek nemet kell mondani. Egy elenyészõ kisebbség hajlamos csak az extrémizmusra.

– A Közel-Keleten nem csak a muszlimok, hanem a zsidók között is vannak fundamentalisták. Õk ugyanannak az éremnek a két oldala?

– Nem. Az ultraortodox zsidók is csinálnak néha õrültségeket, de ez elég ritka. Egyszer felgyújtottak egy házat, amelyikben egy gyerek is meghalt, de az egy elszigetelt eset volt. Zsidó szélsõségesek nem törnek be éjjelente arabok házaiba, hogy gyerekek torkát vágják el, nem rohangálnak az utcán késekkel, hogy annyi embert szúrjanak le, amennyit csak tudnak. Szóval óriási különbségek vannak.
Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

– Nem lehet, hogy azért, mert a zsidó szélsõségesek mögött egy erõs állam áll, a palesztinok mögött meg nem?

– Nem. Elméletben: ha egy muszlim szélsõséges egy napig büntetlenül azt tehetne, amit csak akarna, annyi embert ölne meg, amennyit csak tud. Egy zsidó fundamentalista ugyanebben a helyzetben átpaterolná a muszlimot egy másik országba. Ez nagy különbség, még akkor is, ha a zsidó szélsõségesekkel sem értek egyet. Nekünk alapvetõen nincs gondunk senkivel, aki nem akar megölni bennünket.

– Azt mondja, Európa számára nem megoldás a bezárkózás, a kerítések építése. Izrael viszont fallal zárta körül a palesztin területeket.

– Igen, de az szükséges. Mielõtt megépült a fal, gyakran lõttek át az izraeli területre. Én is több olyan nappaliban vendégeskedtem, ahol golyónyomok voltak a falban. Mióta fal van, nem tudnak átlõni. ez ennyire egyszerû.

– A fal a legjobb megoldás, vagy csak legegyszerûbb?

– Nehéz megmondani. Mivel jelenleg nincs béke, úgy gondolom a fal szükséges.

– Ön szerint lesz valaha béke?

– Mindig vannak idõszakok, amikor mintha karnyújtásnyira lenne, de a lehetõség mindig elillan a politikusok miatt.

– Lehet, hogy ez naiv kijelentés, de a politikusokat az emberek választják.

– Úgy tûnik, rosszul választanak. Mindkét oldalon.
http://24.hu/kozelet/2017/10/20/europ...erdekeben/
116 #7 livia
- 2017. October 20. 19:38:47
Szerintem épülgetnek a falak. A régi szomszédom, már nyugdíjasok, most rombolták le falaikat, no, az csak egy kiöregedett tuja volt. No, majd jövõre újítunk. No, de a mostani új szomszédok? Megkérdezés nélkül, a saját kerítésemre csatoltak egy szürke nádat. Utólag szóltak, én nevetve, hogy van ennél jobb is, oszt mutatta, hogy nincs píz. Hátramegyek megnézni a majomkodást, hát még ott majomkodott, no, szóltam neki, hogy kár az egészért, mert én átlátok simán, no, meg a tyúkjaim olyan szépek, hogy öröm õket nézni. Régen nem volt probléma. Simán élveztük mások állatait, simán beszélgettünk. Jó, volt akkoriban is kibírhatatlan ember, no, de mostanság mindenki úgy viselkedik, mintha...? No, errõl érdemes lenne vitát nyitni.Remélem nem gettósodunk? Vagy azok, akikkel nap, mint nap szembesülünk. No jó, se szembe nem sülök vele, de remélem, szembe sem fogok ülni vele. Várok egy kis észrevételt! No, meg kinek, miért van takargatnivalója?! Nyithatnánk vitát.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
295,148 egyedi latogato