Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Évente tartanak majd tömeges sérültellátási gyakorlatot

BelföldAkkor ezek most nagyon tudnak valamit, vagy nagyon mennek valahová! A jövõben minden évben tart tömeges sérültellátási gyakorlatot a honvédség egészségügyi szolgálata, közölte a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvosigazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai mûsorában.

Tamás Róbert dandártábornok annak apropóján beszélt errõl, hogy kedden robbantásos merényletet szimuláltak egy budapesti metrómegállóban, aminek nyomán 29 sérültet kellett ellátni. Hangsúlyozta, az európai biztonsági helyzet annak ellenére indokolttá teszi az ilyen és ehhez hasonló gyakorlatokat, hogy Budapest biztonságos város.

Az orvosigazgató elmondta: a gyakorlatban csaknem 600-an, egészségügyi dolgozók, katonák, rendõrök és a katasztrófavédelem munkatársai vettek részt. A sikeres szimulációra, amelyben sûrítették a hazai és a nemzetközi tapasztalatokat – a többi közt a korábban Afganisztánban szolgáló magyar katonaorvosok tapasztalatait is –, egy-másfél évig készültek, közölte Tamás Róbert.Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2017. November 10. 19:29:09
Nem biztos , hogy a" tenor " sérültek miatt gyakornak, hanem az esetleges szomszédos hagyhatalom elleni invázió sérültjeinek ellátására.Láttam anno egy tudósításban a délszlán háború idejbõl, amikor a sebesült amcsi hatonákat hordták Szerbiából repülõvel az észak-olasz katonai bázisukra.
Hazánk az egészségügyi ellátásban segít majd. Még tenorról szó sem volt, amikor a honvéd kórházunba Nettó kiválósági központ költözött.
https://www.pharmindex-online.hu/hire...gi-kozpont

"Eddig milyen jellegû Kiválósági Központok létesültek?

A cseheknél vegyi, biológiai, radioaktív és nukleáris védelem, a törököknél a terrorizmus elleni védelem, a lengyeleknél katonai rendész, a románoknál a hírszerzés, a németeknél pedig a katonai mûszaki, valamint a sekélyvízi mûveletek elleni Kiválósági Központ jött létre. A szlovákok az improvizált robbanószerkezetek elleni védelem, az észtek a kibernetikai védelem, a hollandok a vezetésirányítás, a szlovének pedig a hegyi mûveletekre történõ kiképzés területét választották, mivel ebben a legjobbak, vagy valamilyen egyéb helyzeti elõnnyel rendelkeznek."

Meg van ez szervezeve alaposan.

"Netto" miniszteri találkozó, készülõdés az oroszok elleni háborúra?:
https://www.globalresearch.ca/nato-mi...d_articles
159 #2 vanyusha
- 2017. November 11. 11:51:59
Szeptenber oktober november egy csomo meg man votember-tsh 0,001 keine panich

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
295,281 egyedi latogato