Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Európa rálépett a fasizmus felé vezetõ útra

KultúraRá, meg Ré is, de már a római-zsidó nagy parázna birodalma idejében és azóta is irul a zsidó-fasz-isa mocskos banda. Már évtizedekkel ezelõtt könyvet írt a menekültválságról, de nem örül, hogy egyre nagyobb a kereslet rá. Janne Teller a saját bõrén tapasztalta, milyen bevándorlónak lenni, irodalmi sikerei elõtt pedig az ENSZ politikai tanácsadójaként dolgozott szerte a világban. Híres ifjúsági regényét, a Semmit elõször betiltották, majd kötelezõ olvasmánnyá tették a dán iskolákban. De vajon tudunk-e tanulni a történelem borzalmaiból? És mit tart generációja legnagyobb szégyenének? Interjú.

Ha háború törne ki Magyarországon, hová mennél? – ezzel a kérdéssel indul egyik könyve, amely még jóval a menekültválság kirobbanása elõtt jelent meg. Az EU felbomlott, Magyarország és Ausztria hadban áll, az olvasó pedig belekényszerül a menekültek szemszögébe. 2017-bõl visszanézve azt mondanám: nem sikerült az érzékenyítés. Egyetért?

Hatalmas különbség van országok és egyes emberek között is. Európa több részén tényleg ellenséges hangulat uralkodott el a menekültekkel szemben. Például a hazámban, Dániában, vagy Magyarországon is. De itt is vannak rengetegen, akik minden tõlük telhetõt megtettek, hogy segítsenek a határra érkezõ, elcsigázott embereken. Sokan ajánlottak fel ruhát, ételt és pénzadományokat, és olyanokról is tudok, akik még a Földközi tengerre is elmentek, hogy a legégetõbb helyszínen tudjanak segíteni. Tehát szerintem kétirányú mozgás zajlik Európában. Jó lenne persze, ha mindenki elolvasná a könyvem, és megérintené a mondanivalója, de ez túl nagy elvárás lenne. Ha már pár ember elgondolkodik miatta, örülök.

Gondolom, azért voltak különbségek a könyv fogadtatásában.

Elég nagy különbségek. Németországban például egy társadalmi vita alapjává vált a könyv: több mint 120 ezer példány fogyott belõle, színházban is bemutatták, és rendszeresen olvassák iskolákban. Máshol kevésbé épült be a közbeszédbe, de nem is feltétlenül volt ideje rá; Angliában például csak tavaly jelent meg. Mindig az adott ország történetéhez és kultúrájához szabom a történetet, hogy átélhetõbb legyen. A fogadtatás viszont nagyban függ a közhangulattól. Kolumbiában például szerephez jutott a békefolyamatban. Ezzel is próbálták rádöbbenteni az embereket, mennyire fontos lezárni az évtizedek óta húzódó polgárháborút.

Nemcsak íróként, hanem az ENSZ-ben is foglalkozott az efféle konfliktusokkal. Bizakodva néz Európa következõ évtizedei elé? Már most is elég feszült a helyzet, pedig a szakértõk szerint az eddiginél jóval nagyobb menekülthullámok várhatóak a klímaváltozás, a túlnépesedés és a háborúk miatt.

Bár alapvetõen optimista vagyok, de szerintem a legrosszabbat még nem láttuk, sajnos. Dániában is nõ az idegenellenesség, amelyet elsõsorban a politika gerjeszt. Addig mondogatják, hogy a menekültek fenyegetést jelentenek a kultúránkra, míg az emberek jelentõs része elhiszi. A megoldásokat inkább a probléma gyökerénél kellene keresni:

Sokkal többet kell tenni a szegény országok felzárkóztatásáért, amelyeket közvetlenül fenyeget az éhínség és a háború. Mert ezek az országok termelik ki a határainkra érkezõ menekülteket.

Senki sem jókedvében lesz menekült. Csak akkor hagyunk magunk mögött mindent, amit ismerünk és szeretünk, ha úgy érezzük, hogy a hazánkban már nem tudunk értékes életet élni.
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

És mi a helyzet azokkal, akik már itt vannak?

A távlati célok mellett nagyon fontos, hogy itt és most mit teszünk. A Földközi tengeren hánykolódó menekülteknek ugyanis nem mondhatjuk azt, hogy bocs, de nem mentünk ki titeket, inkább várjátok ki szépen, amíg jobbra fordulnak a dolgok otthon. Kötelességünk segíteni. Mivel sok millió emberrõl van szó, többféle mód elképzelhetõ. Lehet befogadni, vagy észak-afrikai táborokban megteremteni a normális élet lehetõségét, de nem hagyhatjuk õket segítség nélkül. Más a helyzet mondjuk egy pakisztáni gazdasági menekült esetében, aki otthon is elboldogul valahogy. Nem lehet mindenkit beengedni, de aki háború, éhezés elõl menekül, azon segíteni kell.

Ezt a határt sokak szerint nehéz meghúzni.

Talán megoldást jelenthetne az ideiglenes tartózkodási engedély, amely meghatározott idõre szól. Most nyilván nem küldhetünk vissza senkit Szíriába, de három, öt vagy nyolc év múlva már talán igen. A határidõ lejártával újraértékeljük az engedélyt, és ha közben rendezõdtek a dolgok, visszamehetnek. Így másoknak is felszabadíthatnánk a menedéket, akiknek épp szükségük van rá. Mert lehet, hogy öt év múlva Szíria újra élhetõ ország lesz, viszont Dél-Amerika valamelyik részén kitör egy háború. Szerintem az európai lakosság is sokkal elfogadóbb lenne a menekültekkel, ha nemcsak a szélsõséges véleményeket hallanák, hanem ezeket a konkrét terveket is a jövõrõl.

És reális az, hogy 5-10 év után a biztonságból valaki visszatér egy szétbombázott országba?

Reális, hisz pontosan ezt láttuk a délszláv háború után is. Mikor a harcok véget értek, tömegével mentek vissza az emberek, pedig romokban álltak a városok. Ebben tud sokat segíteni a nemzetközi közösség, ha nagy erõkkel támogatja az újjáépítést és a gazdaság beindítását. A szándék meg van a visszatérésre, hiszen az anyanyelv, a kultúra és a történelem is oda köti az embereket.
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

A délszláv háborúk idején játszódik Macskaköröm címû regénye is, amely most jelent meg magyarul. A két fõszereplõ sokat vitatkozik arról, hogy vajon képesek vagyunk-e tanulni a történelembõl, vagy újra és újra elkövetjük ugyanazokat a borzalmakat. Kivel ért egyet?

Szerintem tudunk tanulni, de ez nem magától értetõdõ, és végképp nem egy lezárható folyamat. Újra és újra igent kell mondanunk a szembenézésre. Egyénként és társadalomként sem spórolhatjuk ki ebbõl a munkát. Európa bizonyos részei sajnos megfeledkeztek a történelmükrõl, így ismét ráléptünk a fasizmus felé vezetõ útra. Megdöbbent, hogy jól szituált, középosztálybeli emberek is hajlamosak szemet hunyni a párhuzamok fölött, arra hivatkozva, hogy most egy egészen új helyzet állt elõ a muszlim menekültekkel.

A fasizmus azért elég erõs kifejezés.

Abban a pillanatban, mikor más embereket a származásuk miatt értéktelenebbnek tartunk magunknál, a fasizmus útjára léptünk. Sajnos sok esetben már túl vagyunk ezen a ponton.

Ez inkább megijeszti vagy cselekvésre készteti?

Aggaszt, mert szerintem Európa sorsdöntõ pillanathoz érkezett, amilyenre az én életemben még nem volt példa. Most épp Németország mutat példát józanságból. Ebbõl is látszik, mennyit számít a történelmi szembenézés. A németek a második világháború után vállalták a bûntudat terhét. Ellenpéldaként említhetnénk Ausztriát, amelynek engedték, hogy utólag a szövetségesekhez sorolja magát, így nem kellett szembenéznie saját háborús bûneivel. A franciáknál is hasonló volt a helyzet, nem lehetett a Vichy-kormány rémtetteirõl beszélni, bár Emmanuel Macron mintha bátrabb lenne ebben.

Nem egészséges, ha egy társadalom elmulaszt szembenézni a történelmével. Kiváló táptalajt nyújt a radikalizálódásra.

Az irodalom mennyit segíthet ebben a szembesítésben? Az ön regényeiben is gyakran elõkerülnek a történelmi bûnök.

Mindig érdekeltek a társadalmi mechanizmusok, amelyek hol harmóniát, hol véres konfliktushoz vezetnek az emberek között. A Macskakörömben például egy közelmúltbeli népirtás áll a középpontban. Generációm egyik nagy szégyene, hogy ez megtörténhetett Európában. Nem özönlöttek oda az emberek, hogy harcoljanak az agresszorok ellen, ahogy a 30-as évek spanyol polgárháborújában tették. Talán túlzottan elkényelmesedtünk ahhoz, hogy az egyéni felelõsség részének tekintsük ezt. Az irodalom szerintem képes változásokat beindítani és új távlatokat nyitni az olvasóknak, de csakis hosszútávon. Egy könyv sem elõzhet meg egy épp kirobbanóban lévõ háborút. Ha ég a ház, akkor oltani kell, nem pedig történeteket mesélni. A könyvek viszont egyre több embert vehetnek rá arra, hogy legközelebb rohanjanak segíteni, ha tûz üt ki valahol.
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Mennyiben járul hozzá az efféle témák iránti érzékenységéhez, hogy a szülei is bevándorlók voltak?

Gyerekkoromtól elkísért az érzés, hogy kicsit idegen vagyok a hazámban, ezért jobban megértem a másod- és harmadgenerációs bevándorlók frusztrációit. Más szokásaink voltak, mint a többieknek. A második világháború után nem volt túl népszerû németnek lenni, így még otthon sem szólaltunk meg németül. Németországban élõ nagymamámmal nem is tudtam beszélgetni a látogatásokkor, mert hiányzott a közös nyelv hozzá. A háborúból is kijutott a családomnak.

Apai nagyapám német katonaként harcolt az elsõ világháborúban, majd a leszerelés után egy csizmával és 20 márkával a zsebében átgyalogolt Dániába, hogy 19 évesen új életet kezdjen.

Anyámat pedig 12 évesen hozta a Vöröskereszt Dániába, mikor osztrák iskolákból mentették ki a lesoványodott gyerekeket a második világháború után. Közvetlen közelrõl láttam tehát, hogy a geopolitika és a konfliktusok milyen töréseket okozhatnak az emberi sorsokban. Ezért is tér vissza ez a téma állandóan a könyveimben.

Legtöbben a Semmi címû ifjúsági regényét ismerik, amelyet elõször betiltottak, majd kötelezõ olvasmánnyá tették és díjakkal halmozták el. Újraértékelt valamit a botrányok és a nagy felhajtás nyomán?

Igen, ma már jobban merek a megérzéseimre hagyatkozni. A Semmiért sokat kellett küzdenem, mert elõször senki nem akarta kiadni, majd mikor mégis megjelent, senki nem akarta elolvasni. Aztán hirtelen felkapták és jöttek a botrányok meg az elismerések. Ma – 17 évvel a megjelenés után – már csaknem a világ minden részén elérhetõ. Én az elsõ pillanattól éreztem, hogy nagyon érvényes kérdéseket feszeget, és nem értettem, miért nem érdekli az embereket. Nagyon örültem, mikor kiderült, hogy valójában megmozgatja õket, csak ki kell várni, amíg elér hozzájuk. A Ha háború volna nálunk…-ot is 2001-ben írtam, de csak az utóbbi években kezdett igazán terjedni, most pedig a Macskakörömnél is ugyanezt látom. Ezek miatt ma már jobban bízom a saját hangomban, mint korábban.
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Jól sejtem, örülne, ha a népirtásról és menekültválságról szóló könyvei nem lennének ennyire aktuálisak?

Mikor a menekültekrõl írtam, eszembe sem jutott, hogy ezt majd lefordítják más nyelvekre is. Azt hittem, pusztán egy nehéz pillanatról van szó Dánia történetében, és reméltem, hogy pár év múlva túl is lépünk rajta.

Egyfelõl örülök, hogy ma is sokaknak segít átérezni a menekültek helyzetét, de persze boldogabb lennék, ha erre nem volna szükség.

A Macskaköröm is nagyon aktuálissá vált, mert azt feszegeti, hogy képesek vagyunk-e mûködtetni egy multikulturális társadalmat. Mindkét fõszereplõ kívülálló a maga módján: egy boszniai muszlim, és egy jamaicai bevándorló. Európa köti össze, de egyben választja is el õket egymástól. Végig ott lebeg az égetõ kérdés, hogy mit is jelent valójában az európai identitás.

És mit jelent? Már ha létezik ilyesmi egyáltalán…

Szerintem létezik. Sokfelé éltem Európában, és mindenhol azt láttam, hogy van egyfajta fogékonyság a kifinomult minõség iránt. Amerikában leginkább a méretek számítanak, mindennek a legnagyobbnak kell lennie, az arab világban pedig minél díszesebb és aranyozottabb valami, annál jobb. Európára nem jellemzõ az efféle nagyzolás, jobban értékeljük a kevésbé nyilvánvaló minõséget. Számtalan példát lehetne mondani a skandináv dizájntól, a francia kristálypoharakon és a mûvészeteken át a ruhákig. Persze a szép dolgokról beszélek, gagyi mindenhol van.

Tehát nem politikai ideológia, inkább esztétikai érzék az európaiság?

Igen, szerintem egyfajta ízlésvilág köt össze minket, ez jelentheti a közös identitásunk alapját.
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Sokan viszont nem az egységre, inkább a különbségekre helyezik a hangsúlyt mostanában.

Ezért érzem egyre relevánsabbnak a Macskakörmöt. Egyfelõl persze arról szól, mi történt a Balkánon a 90-es években, ám ez sok elemében emlékeztet a mai folyamatokra. A 80-as évek Jugoszláviája például teljesen szekuláris volt. A fiatal muszlimok alig jártak mecsetbe, a boszniai házasságok egyharmada pedig vegyes házasság volt. Senkit nem érdekelt, hogy kinek mi a vallása, ezek az ellentétek csak akkor kezdtek tudatosulni az emberekben, amikor a harcok kirobbantak.

Itt azért még nem tartunk.

Szerencsére nem, de kissé hasonló hangulat uralkodik most Európában: a szekularizált és a kulturális különbségekkel nem törõdõ évtizedek után hirtelen mindenki kezd ráébredni, mi választja el másoktól.

Janne Teller Macskaköröm címû regénye nemrég jelent meg a Scolar Kiadónál.
Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2017-11-17 17:10
Emigráns lengyel professzor fasisztázza saját hazáját


Lengyel testvéreinket is megáldotta a sors ügyeletes sivalkodókkal. A Princetoni Egyetem professzora a szombati megemlékezés és felvonulás miatt borult ki – fölöslegesen.

Ismeretes, az elmúlt szombaton, november 11-én azt ünnepelték a lengyelek, hogy hazájuk – 123 évig tartó feldaraboltság után – visszanyerte a függetlenségét. A fõvárosban, Varsóban több tízezren vonultak fel – nos, õket sikerült egy-két megmondóembernek lefasisztázni. Hozzájuk csatlakozott most a The New York Times hasábjain firkászó Jans T. Gross történész, író.
https://888.hu/ar...e=hirstart


Orbán komoly fenyegetésnek nevezte, most mégis aláírta

Aláírták a szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozatot az uniós vezetõk Göteborgban.

A dokumentumban 20 kulcsfontosságú elvet határoztak meg ahhoz, hogy méltányosan és jól mûködjenek az EU-tagországok munkaerõ-piacai és jóléti rendszerei. Ezt korábban komoly fenyegetésnek nevezte Orbán Viktor, mivel ez szerinte újabb gazdasági jogosítványokat vonna el a tagállamoktól – a magyar kormányfõ most mégis aláírta a nyilatkozatot.

A svédországi találkozón több uniós vezetõvel is tárgyalt a miniszterelnök; az Európai Bizottság elnökével a Soros György elleni nemzeti konzultációról, az Európa Tanács fõtitkárával pedig a kárpátaljai magyarok jogait korlátozó ukrán oktatási törvényrõl beszélt Orbán Viktor.
https://hirtv.hu/...ta-2428276
267 #2 Perle
- 2017-11-17 21:09
Mi lenne, ha a Teller könyv helyett az Egri csillagokat fordítanák le és küldenék szét azokba az országokba, ahol most idegen katonák ölik a helyi lakosságot?
Végül is nem megoldás az, ha átengedik a hazájukat az õslakosok egy idegen hordának. Az a rengeteg szír katonakorú fiatal, aki most a németeknél várja asegélyt, besegíthetett volna Assadnak az ellenük felfegyverzett, kiképzett zsoldosok ellen..

Azt sem értem , miért ferdítenek a menekültek befogadása kérdésben. Miért tálalják nekünk a befogadást ahhoz hasonlóan, mintha még egy felszálló utas a busz belsejébe való bejutásáról lenne szó?
Elférni elfér nég néhány százezer idegen ember bármelyik országban, de egyáltalán nem mindegy mekkora az adott ország területe, népsûrúsége, gazdasági ereje, vallása, kultúrája, nyelve. Akik ellenzik a betelepítést, egyáltalán nem biztos, hogy embergyûlölõk, csupán tisztában vannak azzal, mennyire terheli meg õket egy rájuk szabadított idegen tömeg, amelyet évtizedekig el kell tartani . Az olyan kicsi országok, minta miénk, és még néhányuk itt Eurpában, az egész történelmük során harcban álltak a létezésükért, milliók vesztették életüket az elnyomók elleni harcban, most azzal szembesülnek , hogy csak úgy békésen és "demokratikusan" hozzájuk, rájuk szabadítanak idegen ajkú, kultúráju embertömegeket. Olyan fiatal, erõteljes embereket, akiket majd a háború után az országot felépító, a munkában az éhbérért megrokkant, a nyugdíjkorhatárt alig megérõ emberek és gyermekeiknek kell eltartaniuk.
Valamilyen titkos erõ azt szeretné, ha Európa muszlímok által lakott kontinenssé válna. Már épülnek a mecsetek, tûnnek el a keresztek. Megéljük még, hogy lerombolgák a Kölni Dom-t, a Mátyás templomunkat és hordják szét a mûkincseket az Újvilágba? Valakiket nagyon zavarhat az, hogy Európának van történelmú múltja, kultúrája, olyan, amilyen nincs némely nemzetnek?? .

A gyarmatosító háborúkat kellene befejezni ott, ahonnak a migránsok érkeznek és máris megszûnne ez a kérdés. Ha hagynák, hogy erõsödjök az emberejben a nemzeti tudat, a hazaszeretet, harcolna mindenki a hazájárt. Erre még van példa tõlünk keletre. Attól még nem lépne a fasizmus útjára senki, ha hazájáért fegyvert fogna.
267 #3 Perle
- 2017-11-17 21:20
Ukrajna a befogadó ország. Alakul az új Jer u zsálem:
http://fedpress.r...paign=1630
99 #4 MORMOTA1968
- 2017-11-19 19:59
Kedves Perle! Az iszlám judeo keresztény, vatikáni találmány. Mivel a judeo kereszténységnek lejárt a szavatossága, jöhet a következõ tûzzel-vassal terjesztendõ térítõ vallás. A pápának mindegy, ahogy az õt irányítóknak is, a szabadkõmûves-illuminátusok nem tartoznak semelyik országhoz, néphez, fajhoz vagy rasszhoz és nem hûségesek egyikhez sem. És hogy kiknek az érdeke mindez, azt mindannyian nagyon jól tudjuk. Az új judeo arisztokrácia érdeke.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.41 másodperc
2,615,796 egyedi látogató