Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Putyin: A hadiiparnak fel kell készülnie

KülföldAki a fegyverkezésbe fektet, az a jövõbe fektet. „Feltétlenül szükséges még egyszer megvizsgálnunk a védelmi cégek lehetõségeit a hadiipari termelés növelését illetõen" – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy Szocsiban katonai vezetõk és és a hadiipari vállalatok képviselõinek részvételével tartott konferencián.

„Megjegyzem, hogy a gazdaságnak képesnek kell lennie arra, hogy szükség esetén növelni tudja a védelmi ágazat termelését. Ez a képesség az ország katonai védelmének elsõdleges feltétele. Erre készen kell állnia minden stratégiai és egyszerûen méreténél fogva fontos vállalatnak, függetlenül a tulajdonosi szerkezettõl" – mondta.

Putyin szerint ezt már kiemelte 2015-ben is, amikor utasítást adott a termelés modernizálására, különbözõ felszerelések és eszközök felhalmozására, valamint a csapatok szállításának biztosítására.

Kedden Putyin arról beszélt, hogy az orosz hadseregnek kell rendelkeznie a legjobb felszereléssel a többi országhoz képest. „Ha gyõzni akarunk, akkor jobbnak kell lennünk" – mondta.

Oroszország költi a harmadik legtöbbet a világon a hadseregre, írja a Vice. Ez tavaly közel 70 milliárd dollárt jelentett. Ugyanakkor ez még mindig messze elmarad az Egyesült Államok 611 milliárd dollárjától és Kína 215 milliárdjától.
Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2017. November 27. 19:31:58
48 #2 ro-zsola
- 2017. November 28. 15:51:58
Megy a verseny. Az EU kapkodja a fejét , Amerika pedig bexart Észak-Koreától. Izrael meg Irrántól
Úgy látszik az egypólusu világrend ( amerika ) helyett kétpólusu világrend ( Kína és Oroszország ) lesz
A NATO elszámolta magát , Kína lapult mint xar a fûben , Oroszország pedig eljátszotta a hülyét
Érdekes lesz a jövõ

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
296,412 egyedi latogato