Szinte? Milyen remek hírek. Kína, oroszok...biznisz ezerrel, tök cuki. Mi lesz ebbõl? Tán semmi? Az nem lehet. Valami? Arra meg nem képesek, ha akarnák se. Szinte kizárólag Vlagyimir Putyintól függ, hogy mi történik a következõ hetekben az olajpiacon. Elõfordulhat, hogy néhány napon belül beszakad az olajár és egymásnak ugrik Oroszország és Szaúd-Arábia, de az is lehet, hogy tovább drágul a kõolaj, Moszkva pedig jelentõsen növeli befolyását a Közel-Keleten.

A lehetséges politikai játszmák miatt geopolitikai tétje van a kõolajexportáló országok kartellje, az OPEC éves találkozójának, amit csütörtökön tartanak Bécsben. Az orosz elnök kezébe ráadásul épp az OPEC adott ütõkártyát még tavaly, amikor ugyanezen az éves összejövetelen Oroszország kõolajtermelése visszafogásáról állapodott meg a kartellel (amelynek nem tagja). Erõsen kérdéses azonban, hogy Moszkva most is meg kívánja-e hosszabbítani azt az egyezséget, amin számos olajtermelõ ország esetében a költségvetés, vagy akár az állam stabilitása múlik.

Ahhoz, hogy megértsük a mostani helyzetet, 2011 környékéig érdemes visszamenni, ekkor kezdõdött ugyanis az úgynevezett palaolaj forradalom az Egyesült Államokban. Tulajdonképpen annyi történt, hogy az amerikaiak egy új technológiával olyan kõolajkészleteket kezdtek felszínre hozni, amit korábban nem lehetett. Mivel az USA-ban hatalmas mennyiségben áll rendelkezésre palaolaj, a világ legnagyobb gazdaságának kitermelése szárnyalni kezdett. Míg 2010-ben alig 2 milliárd hordó volt, öt évvel késõbb már bõ 3,4 milliárd.


Az OPEC, és különösen Szaúd-Arábia, amely ahhoz volt szokva, hogy energiaminiszterének egyetlen mondata is megmozgatja az olajárat, elsõ körben erõbõl reagált. Minden termeléskorlátozást eltöröltek, hagyták, hogy elöntse a piacot az olcsó olaj, mondván az amerikaiak úgyse bírják majd az árversenyt. De bírták. Sõt, ami (nekik) még rosszabb hír, kiderült, hogy a palaolajkitermelés sokkal rugalmasabb a hagyományosnál, jóval kisebb költségekkel lehet leállítani, vagy éppen újraindítani. A kõolaj ára így teljesen beszakadt, 2016 elején 30 dollár alatt is megfordult a Brent hordónkénti jegyzése, ami a 2008-as válság alatti mélypontnál is alacsonyabb volt.


Ez pedig a kartell országainak már sokkal jobban fájt, mint az amerikaiaknak. Bár 2016-ban csökkent az USA termelése, a visszaesés csak átmeneti volt. Az elõrejelzések szerint jövõre az ország történetében elõször napi 10 millió hordónál is több olajat hozhatnak felszínre az Egyesült Államokban.

Az OPEC helyzetét csak rontotta, hogy a kínálat megugrásával párhuzamosan a kereslet is csökkent: a zöldenergia terjedésével egyre kisebb lett az igény az olaj iránt. Az pedig már ekkor is látszott, hogy utóbbi trend tartós lesz, azaz a kereslet hosszú távon csak csökkenni fog.

Erre érkezett válaszként a tavaly novemberi megállapodás a termelés drasztikus visszafogásáról. Nem is az volt a nagy dolog a megállapodásban, hogy az OPEC országok dûlõre jutottak, hanem, hogy a kartellen kívüli exportõröket is sikerült bevonni. Utóbbiak közül a legfontosabb pedig természetesen Oroszország volt. Az OPEC egyébként azt vállalta, hogy tagjai összesen napi 1,2 millió hordóval (nagyjából 4 százalékkal) kevesebb olajat hoznak majd felszínre, míg Moszkva 300 ezer hordós termeléscsökkentést ígért, igaz azt nem árulták el, milyen szintrõl.

Az összehangolt lépésnek meg is lett az eredménye, a kõolaj ára egybõl jelentõset ugrott, és bár idén nyáron ismét visszacsúszott 50 dollár alá, most 30 százalékkal áll magasabb szinten, mint a 2016 végi megállapodás elõtt. És pont ez az, ami merõben más helyzetet teremt, mint a tavalyi.

Azt ugyanis a kezdetektõl tudni lehetett, hogy az amerikaiak és a zöldenergia miatt az OPEC és Oroszország együttesen sem tudja már tartósan befolyásolni az árak alakulását. Magyarul a mostani drágulás csak idõleges, legfeljebb arra elég, hogy az ezer sebbõl vérzõ olajexportõr országok valahogyan idõt nyerjenek, és megpróbáljanak alkalmazkodni a teljesen új piaci viszonyokhoz.

A gond csak az, hogy nem mindenkinek ugyanannyi idõ kell, a gazdasági érdekek pedig egyre inkább széthúznak. Konfliktusok már az OPEC-en belül is vannak, hiszen teljesen mások lennének az igényei például a csõd szélén álló Venezuelának, a sokáig szankciókkal sújtott Iránnak, vagy épp a legtöbb olajat exportáló Szaúd-Arábiának. Ebben a körben azonban rövidtávon még lényegében mindenki a kontrollált kitermelésben érdekelt.

Még a korábban a piacot gyakran az árak letörésével szabályozó szaúdiak is. Az ország gazdasága ugyanis finoman szólva sincs jó formában – gyakorlatilag a korábbi olajprofitokból felhalmozott szuverén alapból költenek, és az állam egyedüli pénzforrása, az állami olajcég Saudi Aramco privatizálásán gondolkodnak -, ráadásul a helyzetet belpolitikai csatározások is bonyolítják. November elején a 32 éves koronaherceg, Mohamed bin Szalmán a fél politikai és gazdasági elitet letartóztatta korrupciós vádakkal, minden bizonnyal azért, hogy s saját hatalmát tovább növelje (és persze lefoglaljon néhány tucat milliárd dollárnyi vagyont). Márpedig a trónörökös egyértelmûen az olaj utáni korszakra akarja felkészíteni az országot, ezért a gazdaság diverzifikálásán dolgozik. Ez viszont azt jelenti, hogy rövidtávon a királyság drága olajat szeretne, ha lehet még a mostaninál is drágábbat.


Az oroszokkal viszont más a helyzet. Az elmúlt napokban számos elemzés jelent meg arról, hogy orosz részrõl mi szól a tavalyi megállapodás mellett, illetve mi ellene, és ezekbõl nagyjából az bontakozott ki, hogy megjósolhatatlan, mit lép Moszkva csütörtökön.

A Kremlnek ugyanis a 60 dolláros olajár valószínûleg túl magas. A 2018-as költségvetésben például 40 dolláros jegyzéssel számoltak, és persze elsõre gondolhatnánk azt, hogy legfeljebb pezsgõt bontanak, ha véletlenül a tervezett másfélszerese folyik be a büdzsébe ilyen forrásból, ennyire azért nem egyszerû a képlet.

Az egyik tényezõ, ami bezavar, az a kõolaj jegyzésével hagyományosan együtt mozgó rubel. A oroszok ugyanis saját devizájuk gyengítésével reagáltak a 2014-ben teljesen válságos helyzetre, így igyekeztek felpörgetni az exportot az elmúlt idõszakban (ha a rubel gyenge, akkor más devizában, például dollárban kifejezve olcsóbbak lesznek az orosz termékek, és ez javítja a versenyképességüket). Errõl a stratégiáról pedig szinte biztosan nem szeretnének lemondani, különösen, hogy az intézkedéssorozat egyik célja épp az ország energiaáraktól való függõségének csökkentése lenne (most az olaj jegyzése nagyban befolyásolja, hogy milyen lesz az orosz költségvetés egyenlege).

Emellett Moszkva a hosszabb távú hatásoktól is tarthat. Nekik ugyanis valószínûleg jó lenne a 40 dollár körüli olajár késõbb is, viszont ha most túl sokáig tartják magasan a jegyzéseket, akkor ez is veszélybe kerülhet. Az iparág úgy mûködik, hogy magasabb árak mellett újabb beruházások indulnak, hiszen olyan helyeken is gazdaságossá válik a kitermelés, ahol korábban nem volt az. Emiatt viszont amikor majd eltörlik a korlátozást (márpedig idõvel biztosan el fogják), akkor hirtelen teljesen bezuhanhat az olajár. Azaz amit most rövidtávon nyernek az árak magasan tartásával, annak sokszorosát veszíthetik a késõbbiekben.
Link