Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Lengyelország zsidó gyökerû volt bankárt nevezett ki miniszterelnöknek

BelföldHaha, nincs is baj a rohadt zsidó banda környékén! Mi a különbség a magyar és a lengyel parlament közt? A lengyelnek fele lengyel (viccnek is rossz) fele zsidó, míg a magyarban lengyelen lengyel sincs ( csak zsidó-cigány). Csinkuje! Mateusz Morawiecki pénzügyminisztert – a Santander Csoport korábbi bankelnökét – nevezték ki a lengyel kormány élére Beata Maria Szydlo helyett.

Morawiecki elmondta, hogy két nagynénjét mentették meg a holokauszt idején.

A 49 éves Marawiecki két évvel ezelõtt nem is volt tagja a Jog és Igazság Pártjának. 2015-ben lett gazdaságfejlesztési miniszter, majd tavaly megkapta még a pénzügyminiszteri posztot is.

Zsidó gyökere ismert Lengyelországban. Errõl még idén beszélt a varsói állatkertben megtartott ünnepségen.

Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2017. December 09. 17:19:55
2017. november 26. vasárnap 22:23
A zsidókat mentõ lengyeleknek a legnagyobb nemzeti hõsök sorában van a helye
MTI
A legnagyobb nemzeti hõsök sorában van a helye azoknak a lengyeleknek, akik zsidók életét mentették meg a második világháború idején – írta Andrzej Duda lengyel államfõ abban a levelében, amelyet a holokauszt idején zsidókat mentõ lengyelekrõl szóló vasárnapi nemzetközi konferencia résztvevõinek címzett.

Az észak-lengyelországi Torunban megrendezett konferencián felolvasott levélben az államfõ azt írta: hõsiességükkel ezek az emberek beteljesítették az irgalom, a szolidaritás és az embertársaink szeretetének keresztényi eszményét. Duda hozzátette, hogy az ország történelmének e drámai fejezetét még messze nem ismerik teljes egészében, folyamatosan új tények látnak napvilágot. Rámutatott, hogy a zsidókat mentõ lengyelek száma feltehetõen több ezerre tehetõ, de mindegyikük neve soha nem fog kiderülni. Az államfõ szorgalmazta, hogy tegyenek meg mindent ezeknek az embereknek a felkutatása érdekében. Ezzel Duda szerint egy olyan hanyagságot pótolnának, amely miatt az utóbbi idõben „valótlanságok kezdtek el terjedni Lengyelország modern kori történelmérõl és a lengyel emberek szerepérõl azokban a tragikus eseményekben”.

A rendezvényen részt vevõ Beata Szydlo lengyel miniszterelnök kifejtette: a második világháborúban a németek meg akarták semmisíteni a zsidókat, a lengyeleket és más nemzeteket, de volt néhány igaz ember, aki szembeszállt velük. Ezek a lengyel Igazak rengeteget áldoztak fel, a családtagjaikat megölték, gyerekeket gyilkoltak meg a szüleik szeme láttára. Mindazok, akik feláldozták magukat, másokért adták az életüket, és bebizonyították, hogy milyen fontos a szeretet – hangsúlyozta a kormányfõ.

Az „Emlékezet és Remény” címmel megrendezett nemzetközi konferencián a miniszterelnök mellett a lengyel kormány és parlament több tagja, valamint holokauszttúlélõk és az izraeli kormány képviselõi vettek részt.

A PAP lengyel hírügynökség tudósításában kiemelte: a náci Németország által megszállt országok között Lengyelország volt az egyetlen, ahol halálbüntetéssel sújtották azokat, akik segítettek zsidó származású honfitársaiknak.

Mégis a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet által számon tartott mintegy 26 ezer Világ Igaza között több mint 6700 lengyel szerepel.http://magyaridok.hu/kulfold/zsidokat...e-2502622/
4 #2 Posta Imre
- 2017. December 09. 17:44:17
ch-serverhosting.com/postaimre/images/news/1747242235w517q588.jpg
„Fiam, valamikor ez mind a tiéd lesz!”
118 #3 keepfargo
- 2017. December 10. 02:46:25
Ideje lenne megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy igenis van kiválasztott nép. Az a nép, amelyik önmagát kiválasztja, megrajzolja hozzá a megfelelö isten-portrét is, hogy hihetö legyen a dolog, aztán innentöl kezdve következetesen úgy viselkedik, mintha a mese igaz volna, az nyugodtan tekintheti magát kiválasztottnak. Na, és mit tesz Isten, a megrajzolt portréjú,; hát segíti az önszuggeszciót, minden eszközzel.
Odáig elmehet ez a segítség, hogy a magát kiválasztott nép szembe mer szegülni az egész világgal. Hogyne merne, hát az ö Istene majd csak megsegíti abban is, hogy a világuralmat megtartsa - aminek megszerzésében is segített. Nos, hogy ez egy teljesen gátlástalan, hamis, minden hájjal megkent, a legsötétebb büntöl sem visszariadó Istent feltételez, de persze gazdag képzelöerövel, ravaszsággal stb. is rendelkezik, akihez aztán hívei hamar felnönek (naná, majd nem; hát nem ök találták ki ezt az Istent maguknak?), annak igazolására legyen elég az Ószövetség véresebbnél véresebb, gonoszabbnál gonoszabb népirtásaiba belekukkantani (mindet végigolvasni, magyar hunszkíta aszkéta számára kínos is lenne) és világos a kép. Azt csinálsz ami eszedbe jut, amihez úri kedved van, mert Istened veled van.

Én nagyon szeretném, ha most már komolyan fontolóra vennénk, hogy határozzuk meg a mi Istenünket, és éljünk az ö (vagyis a magunk) legjobb elképzelése szerint.

Legyen ez inkább vitaindító, mint a "megmondóember" keepfargó újabb reménytelen böffentése, bele a nagy magyar ürbe. Ez lenne a kívánságom kendtek felé és tudják mit; az utóbbi idöben úgy veszem észre, hogy ha világosan megfogalmazom a kívánságomat, a körülöttem levök, ha egy kicsit is ismernek (és tudják, hogy elmebetegségem az enyhébb fajtából való, tehát nem vagyok ártalmas) egyre gyakrabban mintha hajlandóak lennének azt teljesíteni. Föleg ha ez még pénzükbe sem kerül.

Tehát adni. Adni adni, és adni. (Ez volt amire Pistikét tanította az apja, mire a tanítónéni megkérdezte, hogy mi a foglalkozása Pistike apjának. A válasz: ökölvívó!)

Komolytalanabbra fordítva a szót: van/volt a magyaroknak Istene, de azt elhagyatták vele. Vissza kell venni. Nem annyira erövel, mint inkább ésszel. Ez nyilván azt igényli, hogy keressenek történészeink vissza, és a történetek mozaikjaiból rakják végre ki a teljes magyar istenképet. Lehet hogy ez már megtörtént, csak persze a sajt, ó, szabadság Magyarországán ezt nem tehették eddig közzé. Most az Interneten mindent lehet, így a következö kívánságom az lenne (most már nemcsak a honlap olvasói felé) hogy tessék méltóztatni a magyar istenképet, portrét, Jahve példájából kiindulva megalkotni, dokumentálni, a Hálón hozzáférhetövé "elmenthetövé" tenni, majd "elvei" szerint elkezdeni élni. Ugye nem nagy kérés? Hogy én cserébe mit adok, vagy adnék, azt az olvasó fantáziájára bízom, elöljáróban talán annyit hogy "Életemet és véremet" , de szénára a lovaknak nincs pénzem, így azt nem adhatok. (" Vitam et sangvinem pro rege nostro, Maria Theresia! "- de széna nem lesz.. legalábbis ma nincs miböl. Hogy holnapra lesz-e, maradjon a jövö titka, de nem szabad kizárni a lehetöségét.)

Áldjon meg mindnyájunkat a magyarok Istene, akinek portréját, programját epedve várjuk (már aki ) mind a mai napig, de nem az idök végezetéig.

Ahogy egy másik Pistike mondta, amikor barátságos felnöttek másnapra cukorkát ígértek neki: "Jó lenne már most szopogatni"...

( Nekünk is jól jönne a cukorka - egyebet szopogattunk mi már eleget...)
3 #4 Enid
- 2017. December 10. 07:07:43
En inkabb a Teremto szot hasznalom. A teremtes tudatat - ha lehet igy nevezni - probaljak elvenni tolunk. Vagyis Mi teremtunk nekik (nakik-nek).

Az ember nelkul nem "kepesek" semmit kivitelezni.
Az EMBERREL ugyszinten!
Jo reggelt!
267 #5 Perle
- 2017. December 10. 20:53:59
Nincs szerencsése Beátának. Elgázolták harmadszorra.
http://www.thenews.pl/1/9/Artykul/281...-motorcade

http://www.independent.co.uk/news/wor...74281.html

[Micsoda véletlenek vannak!s_nezem
267 #6 Perle
- 2017. December 13. 18:46:20
Micsoda "ronda összesküvés elmélet "volt ez a jujdejó polónia.:D A Wikibõl:

"Judeopolonia is an antisemitic conspiracy theory positing future Jewish domination of Poland.[1][2] The idea had its roots in an 1858 book by Julian Ursyn Niemcewicz, but did not gain currency in anti-semitic tracts until around the turn of the century.[1] In 1912, author Teodor Jeske-Choiñski had Jews in his book rhetorically say: "If you do not allow us to establish a 'Judeo-Polonia state' and a nation of 'Judeo-Polish people,' we will strangle you."[1]

This myth has been revived every so often in connection with the Bodenheimer plan (League of East European States), most notably by the author Andrzej Leszek Szcze¶niak in his books Judeopolonia (2001) and Judeopolonia II (2002).[2]

Szczê¶niak gives the name of Judeopolonia to the League of East European States, a suggested German client state with autonomous Jewish cooperation, proposed for the territory between Germany and Russia by the Deutsches Komitee zur Befreiung der Russischen Juden in 1914.[3] As such, the idea is different from ¯ydokomuna, which is the supposed Jewish-communist domination of non-partitioned Poland."
118 #7 keepfargo
- 2017. December 19. 04:33:53
hogy is volt: a lengyel parlament fele zsidó fele lengyel; a magyar parlamentben egy lengyel sincs....s_hihi

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
314,046 egyedi latogato