És akkor beköszönt a királyok, cárok, császárok, szultánok kora. Végül is a hulladékká tett kommersz birkának teljesen mindegy, hogy mi a demokáré, vagy mi nem volt sosem. Bûnös-e a Jobbik finanszírozása, ha a Fideszével vetjük össze? Igen, mindkettõ. Egy helyzet abszurditását extrém párhuzamokkal lehet szemléletesen bemutatni.

Helyes-e, ha egy társadalomban nem lehet büntetlenül gyilkolni? Feltétlenül. De mi van akkor, ha a társadalom egy része büntetlenül gyilkolhat, más része pedig nem. Pláne mi van akkor, ha éppen azok büntetik a gyilkosságot, akik büntetlenül gyilkolhatnak és gyilkolnak is? Meg lehet-e mondani, hogy ebben az esetben is helyes-e a gyilkosságot büntetni? Attól tartok, hogy ezt nem lehet megmondani. Képtelen helyzetben az egyértelmû válaszokból válaszképtelenség lesz.

Hiszen ott, ahol a társadalom egyik részét nem védi meg a törvény a másiktól, ott a törvénytisztelet öngyilkossággá, a bûncselekmény életfeltétellé válik. Ha a törvény nem tartja vissza ellenfeleimet attól, hogy meggyilkoljanak engem, akkor csak én tarthatom vissza õket törvényen kívüli eszközökkel. Alkalomadtán azzal, hogy visszagyilkolok.

Simicska Lajos átkerült a társadalom büntethetetlen részébõl a büntetendõbe. Korábbi büntethetetlen bûneinek társai és haszonélvezõi büntetik õt most. Aki ez ellen nem tiltakozik, és nem próbál tenni ellene, hülye birka, ki ellenállás nélkül, némán tûri, hogy a büntetlenül bûnözõk teljhatalommal rendelkezzenek életérõl és haláláról. Aki pedig tiltakozik, azonosul a bûnnel. Simicska esetében éppen azzal, amelyet maga is elítélt, mégpedig teljes joggal, amikor Simicska korábbi fegyvertársai javára követte el õket. Ugyanazzal a kettõs mércével kell mérnie, amellyel a büntethetetlen büntetõk mérnek.

Aki tehát nem megy hülye birkaként engedelmesen a vérpadra, egy általa is bûncselekménynek tartott dolog büntetése ellen tiltakozik. És sok esélye nincs, mert amilyen nehéz ezt a magatartást kommunikálni, olyan könnyû hitelteleníteni.

Lehet azt mondani, hogy Simicska, illetve a Jobbik most büntetett bûne kisebb, mint Simicska, illetve a Fidesz korábbi, nem büntetett bûne, de azt nem lehet mondani, hogy nem bûn. Simicska választási kampányban és nagyobb összeggel támogatta burkoltan a Fideszt, amely támogatást azután többszörösen visszakapott (illetve már elõre is megkapott) a mi adónkból a cégei által elnyert és túlfizetett állami megrendelések formájában. A Jobbik kampányidõszakon kívül részesült kisebb mértékû burkolt támogatásban, és nincs is olyan helyzetben, hogy annak visszajuttatását Simicska számára garantálja.

Ebben a képtelen (bár történelmileg nem szokatlan) helyzetben csábító lehetõség kiutat keresni a jogászkodásban. Lehet azzal érvelni, hogy a hivatalos kampányidõszakon kívül nincs a hirdetéseknek büntetõjogi értelemben érvényes "listaáruk", és a listaár egyébként sem azonos a piaci árral, tehát ez a mostani kisebb bûn, nem csupán kisebb, mint a korábbi büntetlen bûn, de egyáltalán nem is az.

Aki azonban ezt a kibúvót megragadja, a kérdés lényegét mellõzi.

Mert hát mégiscsak az a helyzet, hogy a Magyar Köztársaság pártjai évtizedeken át közösen bûnözésre ítélték egymást. Irreális, betarthatatlan pártfinanszírozási szabályozást tartottak életben, amelyben a jogszerûen elkölthetõ és megszerezhetõ kampánypénz a reális költségek töredékét fedezhette csak, a költségek nagyobb részét csak feketén lehetett megszerezni és elkölteni. Voltak különbségek abban a tekintetben, hogy ki milyen mértékben volt sáros, de mindenki sáros volt, az illegális pártfinanszírozás legnagyobb mestere pedig Simicska Lajos volt. Ezzel a hátérrel kell most tiltakozni Simicska és jelenlegi pártja ellehetetlenítése ellen.

Mi lenne most az õszinte beszéd? Az, hogy jelenleg senki nem tudja megakadályozni, hogy Orbán és pártja annyit lopjon, amennyit akar, és azt sem, hogy az egész államkincstárból kampányoljon, és ilyen körülmények között egyetlen ellenzéki párt finanszírozása sem lehet annyire jogszerûtlen, hogy helyteleníthetnénk, és helyeselhetnénk a szankcionálását. De ellenben a helyzet normalizálódásának kezdetén a pártfinanszírozás szabályozását gyökeresen át kell alakítani, hogy legalább ne legyen kötelezõ és elkerülhetetlen a csalás.

Továbbá, a tiltakozás hitele attól függ, hogy szétválik-e a tiltakozás oka és a sértett kiléte. Ha nem válik szét, akkor összemosódik, hogy azért tiltakozunk, mert a sértett fontos számunkra, vagy azért, mert a megsértett jog, törvény, elv fontos számunkra. A kettõ akkor válik szét evidens módon, amikor a tiltakozó és a sértett távol áll egymástól, az érdekeik, elveik, törekvéseik egészen mások. Ez volt a helyzet akkor, amikor például a legkiválóbb emberi jogi szervezetek, a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ, az Amnesty International tiltakozott 2006-ban a szélsõjobboldali, a liberálisok, a demokraták , az emberi jogi mozgalmak gyûlöletében élenjáró tüntetõk jogainak megsértése, a velük szembeni rendõri brutalitás miatt.

Az ellenzéki pártok tiltakozása a Jobbik kizsigerelése ellen akkor lenne hiteles, ha megmaradtak volna annál az elutasító magatartásnál, amelyet demokratikus pártoknak a jobbszéli uszítás pártjaival szemben tanúsítaniuk kell. Sajnos nem ez történt. Ez sokkal súlyosabb okokból is sajnos, ráadásul, lévén szó konkurens politikai erõrõl, teljesen irracionális is, de erre most nem térek ki. Írtam már errõl eleget, és nem fogom megállni, hogy írjak még. Itt most csak azt szögezem le, hogy a mostani ellenzéki tiltakozás is sokkal hitelesebb lenne, ha a tiltakozó pártok zöme nem dõlt volna be a Vona-féle átlátszó kamuflázsnak.
Link