Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Olvasói levél

TanácsadásImre, megnyugodtam, mert kicsit fellélegezhetünk. Ma már nem mi gondolkodók és egyáltalán magyarok vagyunk az elsõ számú ellenség, hanem a zsidók. Kinek is? A zsidóknak.

Kicsit jó végre kikerülni a frontvonalból évezredek óta, egy kis lélegzetvétel, aminek tanúi lehetünk ezekben az idõkben, hiszen tõlünk már nincs mit elvenni azon kívül a csekély önérzetünkön, tudásunkon kívül, ami még megmaradt, vagy tudást bepótoltunk.

Napjainkban világháború zajlik a zsidók közt, mely arról szól, hogy a kiterjedt 80 fõs család, vagy csak 10 család birtokolja a javak 90 százalékát e bolygó minden élõlénye és java felett.

Jeruzsálem, mint fõváros nem csak Trump pillanatnyi agymenése, hanem a háború kulcspontja.

Izrael pártolók a nem Izrael pártolókkal, a hanukát véletlenül sem, de keresztény jelképeket még adventi koszorú szintjén is tiltó EU a bár zsidók által vezetett, de mégis legfõképp zsidók ellen "fiatal arab muszlim katonákat" felvonultató CIA, MI6 és egyáltalán 5eyes stb. által vezértek harca ez. Nekünk ebben semmi szerepünk, kivonultak némileg az életterünkbõl, kevésbé próbálnak manipulálni, egymásra koncentrálnak.

Mégis, a nagyrészt agyhalott, tõke nélküli, egymástól teljesen izolált magyarság milyen veszélyt jelenthetne rájuk?

A fenevadak egymást gyilkolják, és mint egy mozifilmben, mi csak a fejleményeket leshetjük, drukkolhatunk az egyik másik szimpatikusabb szereplõnek, holott a józan eszünkkel tudjuk jól, az egész csak egy roppant színjáték és a harc, a világháború, igazán csak az õ szintjükön - amilyen magasságokba (mélységekbe) mi sosem érhetünk - folyik.

Ha a zaklatásos ügyeket is megnézzük, gyakorlatilag zsidók ellen indították mind zsidók (hazánkban talán nem mindenki zsidó, aki feljelentett, havas henrik kapcsán egy két valóvilágosra gondolok), de mindenki más az. Férgek harcolnak férgekkel.

Hozzaszolasok

58 #1 ssman
- 2017. December 14. 10:05:47
Megafaszom!
Nedves olvaso, akkor muvelodj egy kicsitt tagabban:
Emlékezzünk! A Netanjahu-Orbán paktum
2017-12-12 Madarasz Magyarország Megtekintések száma: 61 alkalommal
Miközben a média a két ország miniszterelnökeinek csúcstalálkozójáról csupa olyan kölcsönösen elõnyös tényeket közöl, melyet megnyugodva fogad a közvélemény, elhallgatják a titkos paktumot: milyen feltételek között enged Izrael egy újabb Orbán-ciklust Magyarországon?
A Magyar Igazság és Élet Pártja birtokába jutott a titkos információknak, és azt Nagy Tibor pártelnök megosztotta a nyilvánossággal.
A paktum lényege: Izrael engedi az újabb Orbán-kormányzatot 2018-ban, ha az ország kiürítése nagyobb ütemben folytatódik. A megélhetési körülmények felszámolása, a devizahitel-csalássorozat anyagi és pszichikai hatásai, az egészségügyi ellátás vákuumnövekedése, az oktatásliberalizáció és mindenek elõtt a köznyomor a népességi adatok katasztrofális romlása szerint alkalmassá tette Magyarországot félmillió zsidó beköltözésére, ám a következõ ciklusban növelni kell az elvándorlás-betelepülés ütemét.
Akkor alakíthat kormányt 2018-tól a Fidesz, ha az eddig elûzött egymillió magyar létszámát felülmúlóan teljesít a következõ ciklusban. Netanjahu garanciát követelt arra, hogy nem vezetnek be az európaihoz közelítõ béreket, tehát kisebb módosítások ellenére folytatódik a bérstop. Ez alól kivétel csak az államigazgatásban lehet, hogy az állam vezetõi és az országgyûlési képviselõk a saját egymilliós havi bérüket két-három-négy-öt-tíz millió forintra emeljék. Cserébe az átlagbérek nem változhatnak lényegesen, ami által a Magyarországon dolgozó Tesco-pénztáros a jövõben is ötször-tízszer kevesebbet kell keressen nyugati társánál. Teljesítés esetén a gyarmattartó tovább tûri a pénzpazarlást ostobaságokra – stadionépítés, nagy sportrendezvények, stb. – és a korrupciót, hiszen minden fillér amit nem a nemzet javára költenek a költségvetésbõl, az a terv megvalósítását szolgálja.
A kettõs állampolgárság kérdésében Izrael elviseli a külhoni magyarok bevonását a politikába a csonka-hazából elûzött magyarok helyén azért, hogy a statisztikákból ne derüljön ki a demográfiai és exodus-botrány, ha Magyarországon a következõ ciklusban sem kerül napirendre az izraeli-magyar kettõs állampolgárok jelenlétének kérdése a gazdasági-társadalmi és politikai életben. Az Országgyûlés kettõs állampolgárait szigorúan tilos megnevezni, mert közöttük vannak azok a közszereplõk és közméltóságok, akik garanciát jelentenek a folyamatosságra.
Nagy Tibor MIÉP-elnök felvetése, hogy ha a kormány komolyan gondolja a Soros Györggyel való szembenállást, akkor zárassa be a Soros-egyetemet Netanjahu szerint napirendre sem kerülhet, mert a nyitott társadalom elve, a nemzeti hagyományok és kultúra felszámolása mindkét zsidó oldal érdekét szolgálja. Ugyan Izraelbe nem engedik be Soros Györgyöt, de az ú.n. „egyetemén” és civilszervezeteiben olyan hatékony ügynökképzés folyik, amely számos eredményt ért el, legutóbb meg tudta akadályozni a Momentum pártképzõdményen keresztül a Budapesti Olimpia tervét, és egyre hatékonyabban szól bele a nagypolitikába, kinevelve az Orbán utáni idõszak Izrael-hû vezetõit. Miután a kormányoldal és az ellenzék egyaránt zsidó pénzpórázon tevékenykedik, a Soros-ügy megfelelõ szinten tartása Izrael érdekeit szolgálja.
A lényeg a zsidó beköltözés, visszaköltözés, hazatérés és új honfoglalás, ami a zsidóság ezeréves sérelmét orvosolja. A magyarok a kazár birodalommal való szembefordulásukkal már Álmos és Árpád idején példát mutattak arra, hogy képesek a legnagyobb erõvel is szembeszállni, és ezt késõbb a török, a Habsburg, a szovjet és a globális birodalommal is megtették, ami nem maradhat megtorlatlan: a magyarságot a Kárpát-medencébõl ki kell irtani, majd pedig az emigrációban ismert módszerekkel a föld színérõl is el kell tüntetni!
Végül Netanjahu és Orbán megállapodott arról, hogy a nemzeti programok korlátozottan mûködhetnek Magyarországon, így a családtámogatási terv idõzítése a nyolcéves ciklus végén nem jelent érdemi kockázatot a beköltözõ izraeliek számára, mert a népesedéspolitikai statisztikákban nem fog érdemi változást elõidézni az elvándoroltak hazahívása, vagy a gyermekvállalás ösztönzése, elsõsorban a megélhetési feltételek hiánya miatt.
Továbbra sem lehet elszámoltatás sem a rendszerváltás elõtti sem az utáni korszakból, továbbá történelmi távlatban nem kerülhet sor a zsidó politikusok, különösen az 1919-es népbiztosok megnevezésére. Netanjahu zéró toleranciát kért és kapott az antiszemitizmus minden formájával szemben, és abban is egyetértettek a tárgyaló felek, hogy folytatni kell a zsidó kulturális kibontakozást. A média minden ága, a kereskedelmi és a közszolgálati egyaránt felsõbbrendû kultúraként kell bemutassa ismert celebek közremûködésével a zsidó kultúrát. A híripar továbbra is döntõen rém- és katasztrófahírekkel kell hasson a magyar társadalomra, növelve a stresszt és elégedetlenséget.
Dicséretet érdemel az ország elsõ szívkórházában folytatott tevékenység, amikor a beteg azért halt meg, mert rendszerszerûen nyitott mellkassal szállították másik kórházba CT-vizsgálatra. Egy-egy ilyen hír hihetetlen arányban képes fokozni az elvándorlási hajlandóságot, aminek eredményeként 2022-re hétmilliósra kell csökkenjen a magyarság, átadva helyét a beköltözõknek. Az afrikai és ázsiai bevándorlás megakadályozása akkor tartható fönn, ha arányuknak megfelelõ zsidó népesség szerezhet helyettük magyar állampolgárságot.
Az Orbán-kormány dicséretesen megötszörözte az 1956-ban elvándorolt 200.000 magyar számát, és most a helyén maradás érdekében ígéretet tett a miniszterelnök az eddigi „eredmények” felülmúlására. Nagy Tibor MIÉP elnök szerint az izraeli miniszterelnök örömmel állapította meg, hogy Magyarországon folytatott tárgyalásai során izraeli-magyar kettõs állampolgárokkal egyeztetett, akiknek kettõs identitását a magyar választók elõl a jövõben is védeni kell.
Nagy Tibor, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke kötelességének tartja, hogy a Netanjahu-Orbán paktumot megossza a nyilvánossággal, ahogyan azt több mint húsz éve Csurka István alapító elnök elõre jelezte.
Írta: Nagy Tibor
Tiszaeszlár, 2017. július 20.
MIÉP-ELNÖKSÉG
37 #2 HER
- 2017. December 14. 14:26:52
Kornai János: Hatalmi piramis épül ki, tetején a legfõbb vezetõvel
http://hvg.hu/itthon/201745__kornai_j...megindulat
83 #3 Sbert
- 2017. December 16. 10:31:54
SSMAN!
Nemrég ezt a cikket kerestem, vazze!
Osztogasd már ide a az oldal forrását, légszves!
Üdv.: Róbert
37 #4 HER
- 2017. December 16. 11:53:30
58 #5 ssman
- 2017. December 16. 12:16:23
Sbert!
HER megtette!
A magaspart.hu-n is megtalalhato volt, de mar nem elerheto az oldal.
146 #6 satu
- 2017. December 16. 15:32:29
Jó napot, jó MAGyarok!

Itt hallgatható, ha valakinek ez kell:
https://www.youtube.com/watch?v=G8krf...8krfXQyaHU
9 #7 vala_ki
- 2017. December 16. 17:31:27
Megvan az egymilliomodik honosított külhoni magyar https://index.hu/belfold/2017/12/16/m...ni_magyar/

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
294,731 egyedi latogato