Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Jézus születését ünnepli a keresztény világ

KultúraSzó szerint egy mocskos nagy hazugságot "ünnepel", ami rá lett telepítve valós, õsi hagyományokra, de sebaj. A többi ordas mellett elfér még egy darabig, bár ahogy látszik, õk maguk kapják szét saját kreálmányaikat. A kereszténységnek a húsvét mellett ez a második legnagyobb, legelterjedtebb ünnepe, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.

A karácsonyt, melynek latin neve Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), a nyugati kereszténység december 25-én, a Julián-naptárt használó keleti keresztény egyház január 7-én tartja.

A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztus Szûz Máriától született Betlehemben, ennek Dionysios Exigius apát által az 5. században kiszámított idõpontja lett az egész földkerekségen általánosan elfogadott idõszámítás kezdõpontja. A magyar karácsony szó gyökere valószínûleg a latin incarnatio (megtestesülés), más felfogás szerint a szláv jövevényszavaink legõsibb rétegébõl származó, a téli napfordulóra utaló korcun (átlépõ) igenév. E szóval a magyaron kívül csak a keleti szlovákok, a máramarosi ruszinok és a huculok jelölik az ünnepet. A magyarban él a “két karácsony” kifejezés is: a “nagykarácsony” december 25., karácsony napja, a “kiskarácsony” pedig újév napja, január 1-je.
Budapest, 2017. december 24. Kislány rendezgeti a betlehemet a karácsonyfa mellett budapesti otthonában 2017. december 24-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Kislány rendezgeti a betlehemet a karácsonyfa mellett budapesti otthonában 2017. december 24-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Mikor született Jézus?

Mivel az evangéliumok nem nyújtottak támpontot Jézus pontos születésnapjának megállapításához, kezdetben többféle idõponthoz kötötték, majd évszázadokig január 6-án, vízkeresztkor ünnepelték. A karácsony idõpontja a 325-ben tartott niceai zsinaton különült el a vízkeresztétõl, és került át december 25-re. (Az ortodox keresztényeknél szintén december 25. a dátum, de a Julián-naptár késése miatt ez a Gergely-naptár szerint január 7-re esik.)

A korban népszerû Mithrász-kultuszban is a téli napforduló idején ünnepelték a Napisten születésnapját, a sötétség feletti gyõzelmét, ami alkalmat teremtett a kereszténység számára a pogány ünnep ellensúlyozására, illetve új eszmeiséggel való megtöltésére.
Érdekes lehet számodra:
Ismét misét tartottak az iraki Moszul Szent Pál templomában
megosztás
Az osztrák kancellár szerint a kvóta nem tartós megoldás a menekültproblémára
megosztás
„Az ünnep nem feladat, hanem ajándék”
megosztás

Az egyházi év már elkezdõdött, a polgári még csak most jön

Karácsonyt megelõzi a négyhetes advent (Úrjövet), ennek elsõ vasárnapjával kezdõdik az egyházi év. A karácsonyi ünneplés a szentestével, karácsony vigíliájával kezdõdik, amelyen régen virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak, e hagyomány nyomai maradtak fenn az ilyenkor feltálalt halételekben. A karácsony katolikus liturgiájának sajátossága a három szentmise: az éjféli mise, a pásztorok miséje és a karácsonyi ünnepi szentmise. A liturgiamagyarázat szerint az éjféli mise Jézus (azaz az Ige) örök születését, a pásztorok miséje a megtestesült Ige földi születését, az ünnepi mise mindezekkel együtt az ember kegyelmi újjászületését ünnepli.

A pápa karácsony napján délben ünnepi Urbi et Orbi (a városnak, azaz Rómának és a világnak szóló) áldást ad.

Számos szokás kötõdik az ünnephez

Karácsony ikonográfiájának központi témája a jászolban fekvõ újszülött Jézus édesanyjával, Máriával és Szent Józseffel. A katolikus templomokban a betlehemi jászol állításának szokása Assisi Szent Ferenctõl ered, aki 1223-ban az éjféli misére egy barlangot rendezett be. A protestáns egyházak karácsonya puritánabb, templomaikat ekkor sem díszítik fel.
Az ország karácsonyfája az Országház elõtti Kossuth Lajos téren (MTI-fotó: Balogh Zoltán)

Az ország karácsonyfája az Országház elõtti Kossuth Lajos téren
(MTI-fotó: Balogh Zoltán)

A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területrõl terjedt el, a magyar karácsonyfák ma már elmaradhatatlan dísze, a szaloncukor csak a 19. század elején jelent meg hazánkban. A hagyományos magyar paraszti kultúrában a népszokások közé tartozik a betlehemezés, a paradicsomjáték és a kántálás.
Link

Hozzászólások

154 #1 kakas
- 2017-12-25 18:31
131 #2 lalapapa
- 2017-12-25 19:28
elnezest mar hogy en is merek valamit ,
de egy lehet biztos igaz hogy
mit jo volt olvasni igazan a lelkemnek
--
Szó szerint egy mocskos nagy hazugságot "ünnepel", ami rá lett telepítve valós, õsi hagyományokra, de sebaj.
--
az emberi agy fertozott es elegge gyarlo lelkek
kegyetlen modon lettek le szapotittva
minden fele,
kinek jol jon a haszon, ott nem erdekes semmi,,
unnep ide oda
most akkor a templomban megy a pazolas
mert van mibol
meg hordanak is nekik, hogy tobb legyen,
az igazi hun nemzetek karacsonya az is
le torolt es feledesbe merultetett
hogy most valojaban 7000 vagy 6000
evet kellene szamolni arrol hallani sem akarnak,
de a masikak azok nyomatjak evuket
a zsiddajok, milyen alapom,
talan az oreg samanok a taltosok azok
tobbet tudnanak,
ha meg hagytak belolluk egy darabot is
mi az igazi hun karacsony,
ha meg maradtunk hunok
osokre menve tobb mint 600 evet
akkor lehet atgondolni,
bekesseg
ha csak gondolatok ertik meg egymast
akkor
ha nem akkor jonnek a fergek reszerol
sok kibaszas mit talan az elet vissza forditt
ugyhogy eddig bizonyosodott,
nehogy mar hunyaszkodas vagy eppen
kusolas legyen,
gondolom lee ki majd meg irja
mi az igazi hun karacsony
s_proszts_ezt-ni
267 #3 Perle
- 2017-12-25 23:12
Elfelejteni az ajándlkozás kényszerét:

http://www.maszol...kenyszeret
4 #4 Posta Imre
- 2017-12-26 09:15
Félmeztelen Femen-aktivista akarta kirángatni a vatikáni kisjézust
https://index.hu/...n_jezusra/
33 #5 vizilo
- 2017-12-26 10:20
Ugy látom hogy talán 70-évenként kellene eggy tisztogatás megtisztitani a kertet a gyomoktol ! Kellene egy bajuszas kertész !!!!!!
80 #6 monguzking
- 2017-12-26 10:23
ez az vatikáni betlehemes jászol ugy ahogy van undorito de én véleményem hogy minden vallás minden hit nem más mint emberek programozása igy pokolba mindegyikkel...
131 #7 lalapapa
- 2017-12-26 22:06
valojaban ki es mert alkotta az embert
de az emberi faj az a kefelesre a sexre terveztetett
vagy eppen alkotott,
ki hogy volt jezus, az is allitolag mindent szeretett
foleg a meleg szuk lyukat,
hogy most az a lyuk korul mit jelentett, vagy eppen
takart az nem szamitott,
de ez most sem valtozott,
https://www.youtu...7sZq-ltVKM
gondolom ismet,
a bun az ha lopnak, de hogy ki es kitol
az a bun, a tobbi meg oldott azonnal hogy
letrejott,
s_azta:os_ezt-ni
99 #8 MORMOTA1968
- 2017-12-27 04:04
Egyszer rákerestem erre a kérdésre én is, hogy mikor született pontosan Jézus, már ha valaha is megszületett? És valamikor április és szeptember vagy október közzé teszik a születési dátumát. Sajna akkoriban még nem volt anyakönyvi kivonat, meg családnév a keresztnév mellé, hogy vissza lehessen követni a vérvonalat. Viszont ahogy ma sok József, Imre, meg Erzsébet és Ilona él, úgy azokban a régi idõkben is lehetett több Jézus nevezetû ember is. Még a születési helyén is vitatkoznak, meg a származásán. Egy ideig még zsidónak is el volt könyvelve. Egy biztos! Szépen meghülyítették Európa fehér népeit, meg a világ más népeit is ezzel a judeo kereszténységgel. Amit valószínûleg a zsidók egy csoportja talált ki számunkra (Saul rabbi) hogy egy ilyen vallással használják fel Európa fehér népeit céljaik eléréséhez. És szépen fel is használtak, használnak minket azóta is. Jó pár száz éve már mint "kiválasztott nép" tiszteli õket a judeo keresztény nyáj és vigyázz, hogy magára ne haragítsa Jahve kiválasztott népét még szóban sem. Egyébként hányingerem van már a csuhás hazudozók látványától is, fõleg a fõgóré látványától, hát még attól a hazugság lavinától, ami a szájukból zúdul kifelé. Õsi népek hagyatékából ellopott mítoszok és legendák, tán még igazságok is, kissé átkozmetikázva, szájuk íze szerint. Hogy Jézus megváltotta az emberiséget minden bûne alól. És ezt simán, fulladás nélkül benyeli sok százmillió birka, mintha skizofréniában szenvedne és nem látná azt a mocsok tengert, pusztítást, gyilkolást, temérdek bûnt, ami körbe vesz minket nap mint nap. Csak Jézus állítólagos kereszthalála óta mennyi bûnt is követett el az emberiség? Ku@vára meg lettünk váltva, ugye? s_ezt-ni

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.80 másodperc
2,679,468 egyedi látogató