Micsa? pöntyögnek, oszt lehet hüppögni, pedig ennek a fele se igaz. Tavasztól Magyarország leigázza a jégesõt. Kicsit belenyúlunk az idõjárásba, de nyugi, mindenki jól fog vele járni, méghozzá évi több tízmilliárd forint erejéig. Legalábbis így szól az ígéret. Sci-finek hangzik? Nem az, de annyira nem, hogy valójában már 25 éve zajlik a tesztüzem a Dél-Dunántúlon. De mi köze ennek az egésznek Kurt Vonneguthoz?

2018 májusában indul az országos jégkármérséklõ rendszer, amivel a magyar mezõgazdaság évi több tízmilliárd forintot fog megspórolni – jelentette be tavaly õsszel a Miniszterelnökség illetékes államtitkára. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy országszerte 984 darab generátort telepítenek majd, amelyek ezüst-jodidot párologtatnak a levegõbe, megelõzve ezzel a jégesõket és azzal a jégkárokat is. A vegyszer meg leesik az esõvel, aztán simán felszívódik a talajban. És erre el fogunk költeni 1,8 milliárd forintot, aztán az üzemeltetésére még évi másfél milliárdot.
Meredeken hangzik, ugye?

Mielõtt még átmennénk paranoiás chemtrailhívõbe, érdemes átvenni, mi is ez az egész jégesõtelenítés, hogyan mûködik, és kell-e félnünk tõle.
Az egész Vonneguttal kezdõdött

Mármint nem a híres íróval, hanem a bátyjával, dr. Bernard Vonneguttal, aki atmoszférakutató volt, és 1946-ban a kutatócsoportjával elõször sikerült a GE laborjában a felhõmagvasítás jelenségét elõidéznie és megfigyelnie. Ez nagyjából annyit jelent, hogy egy mesterséges felhõbõl esõt, illetve hóesést fakasztott különféle anyagok, mint a só vagy az ezüst-jodid bevitelével. (Egyébként Kurt Vonneguttól sem állt távol a tudományos pálya, õ kémikusnak tanult; nem véletlen, hogy a Macskabölcsõben olyan szakszerûen írt a fiktív szuperjég mûködésérõl – aminek az ötletét éppen a bátyja kísérletei adták.)
Bernard Vonnegut ezüst-jodid füsttel kísérletezik a GE kutatólaborjában, 1949-50 körül
Bernard Vonnegut ezüst-jodid füsttel kísérletezik a GE kutatólaborjában, 1949-50 körül
Fotó: University at Albany

A korabeli amerikai sajtó nagy szenzációt kanyarított a tudományos eredménybõl, a cikkek mesterségesen szabályozott idõjárásról, esõvel eloltott erdõtüzekrõl és garantált karácsonyi hóesésrõl fantáziáltak. Az persze hamar kiderült, hogy a gyakorlatban nem olyan egyszerû a dolog kivitelezése, mint egy laborban, és gyorsan felerõsödtek azok a hangok is, hogy nem kéne a természet rendjébe belebabrálni, mert annak sose volt még jó vége.

Akárhogy is, a kísérletek folytatódtak, és a hatvanas évek végén az amerikai hadsereg (pontosabban a CIA) már fegyverként vetette be az esõcsinálást a vietnami háborúban. Ez volt a rajzfilmfiguráról elnevezett Popeye-hadmûvelet, amivel a monszunt igyekeztek manipulálni, hogy az esõzések minél hosszabbak és súlyosabbak legyenek, nehezítve ezzel a vietnami csapatok mozgását. A titkosítás alól feloldott dokumentumok szerint sikerrel. 1977-ben aztán nemzetközi egyezmény tiltotta be a katonai célú idõjárás-manipulációt.
Esõcsináló felszerelés az amerikai légierõ Vietnamban bevetett WC-130E szállítógépén
Esõcsináló felszerelés az amerikai légierõ Vietnamban bevetett WC-130E szállítógépén
Fotó: U.S. Air Force

A civil esõfakasztás azóta egész iparággá nõtte ki magát: a Bloomberg összefoglalója szerint 52 országban foglalkoznak ilyesmivel; a legnagyobb szereplõ Kína, ahol államilag koordinált az esõcsinálás, és százmilliókat költenek arra, hogy a mezõgazdaságot támogassák az így elõidézett öntözéssel, illetve a nagyvárosok katasztrofálisan agyonszennyezett levegõjét mossák ki néha egy kiadós esõvel. Bár már vagy fél évszázada használják, a tudósok a mai napig vitatkoznak azon, valójában milyen hatásfokkal mûködik a mesterséges esõfakasztás, de ahhoz már elég statisztika gyûlt össze, hogy kijelentsük: igen, mûködik.

A jégesõ-mentesítés pedig tulajdonképpen a mesterséges esõcsinálás egyik mellékterméke.
Balra: Jégelhárító rakéták gyártása Oroszországban. Jobbra: Ezüst-jodidot, nátrium-kloridot és kálcium-kloridot szóró felszerelést rögzítenek egy indiai repülõgépre.
Balra: Jégelhárító rakéták gyártása Oroszországban. Jobbra: Ezüst-jodidot, nátrium-kloridot és kálcium-kloridot szóró felszerelést rögzítenek egy indiai repülõgépre.
Fotó: Getty Images Hungary / Manjunath Kiran/AFP
Hogyan lesz a jégesõ?

Jégesõ speciális légköri egybeeséseknél alakul ki a sima esõbõl, egészen pontosan akkor, ha a levegõ ún. nedves hõmérséklete a 2200 és 2800 méter közötti magasságban éri el a nulla fokot. Hogy mi az a nedves hõmérséklet, abba most ne menjünk bele, mert kénytelenek lennénk izobárikus folyamatokkal és adiabatikus körülményekkel dobálózni – akit érdekel, itt olvashat róla. A lényeg, hogy ha egy felhõ pont a kellõ magasságban van, és ott pont a kellõ hõmérséklet uralkodik, akkor a párából kicsapódó vízcseppeknek van is idejük megfagyni, és nem is olvadnak el, mire leesnek a földre: kész a jégesõ.

Ebbe a folyamatba úgy tudunk beleavatkozni, hogy a felhõbe beleszórunk valami anyagot, ami felturbózza a jégkristályok képzõdésének sebességét. Az eredmény: sokkal több, de kisebb jégdarab, amelyek szépen visszaolvadnak vízzé, mire a földfelszínig érnek. Erre jelen tudásunk szerint az ezüst-jodid a legalkalmasabb anyag, mert a kristályszerkezete nagyon hasonlít a jégéhez. Fagyponton úgy mûködik, mint egy mag, amibõl kiindulva beindul a jég képzõdése, tulajdonképpen magára fagyasztja a környezõ vízmolekulákat (ezért is hívják az egész technológiát felhõmagvasításnak, vagy cloud seedingnek).
A jégkár elleni védekezés két alapvetõ módja: alulról és fölülrõl kell támadni a veszélyes felhõket
A jégkár elleni védekezés két alapvetõ módja: alulról és fölülrõl kell támadni a veszélyes felhõket
Fotó: DooFi / Wikimedia Commons

Az ezüst-jodidot általában repülõrõl szórják a felhõbe, vagy rakétával lövik bele. Magyarországon utóbbit használták a hatvanas évektõl kezdve több-kevesebb sikerrel egészen 1990-ig, amikor a rendszert üzemeltetõ Állami Biztosító megszûnt, és azzal a jégmentesítés is leállt. Aztán egy év múlva Baranya, Tolna és Somogy megyében újra is indult a Dél-magyarországi Jégesõelhárítási Egyesülés szervezésében. Ez a NEFELA, ami máig mûködik, sõt, az országos rendszer mintájául szolgál. És egész jól végzi a dolgát a baranyai jégkárok alakulását mutató grafikon tanúsága szerint:

kararany 2016 c.png

A legegyszerûbb válasz tehát arra, hogy miért nem kell félni a központi idõjárás-manipulálástól, az, hogy a Dél-Dunántúlon már bõ 25 éve megy a tesztüzem, és mégsem tört ki a zombiapokalipszis.

A NEFELA nem repülõkkel vagy rakétákkal mûködik, hanem párologtató állomásokkal, és így dolgozik majd az országos rendszer is. Ez jóval olcsóbb megoldás, arra a jelenségre alapoz, hogy a zivatarfelhõk a kialakulásuk közben felszippantják a felszín közelébõl a meleg, nedves levegõt. A terv az, hogy kiépítenek az országban nagyjából ezer generátorállomást, amelyek a meteorológiai szolgálat riasztására a jégesõ eleredése elõtt 2-3 órával elkezdik az ezüst-jodid oldat párologtatását (az ezüst-jodid egyébként alapállapotban egy sárgás színû por, a természetben is elõfordul ásvány formájában), és innentõl a fizika már teszi a magáét, és a jég víz formájában esik le. Legalábbis a nagyja, mert ha elég szélsõségesek a körülmények odafenn, és extra nagyra nõnek a jégdarabok, azzal már nem tud mit kezdeni a rendszer.
Jégelhárító párologtató rendszer érkezik Dzsakartába
Jégelhárító párologtató rendszer érkezik Dzsakartába
Fotó: Bay Ismoyo / AFP

A rendszer kiépítésére 1,8, az üzemeltetésére évi 1,5 milliárd forintot szán a rendszer leendõ gazdája, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A baranyai tapasztalatok szerint a védekezésre fordított minden forint 27 forintnyi kártól óvta meg a helyi mezõgazdaságot. Ha ez az arány országos szinten is megmarad, azzal alsó hangon tízmilliárdos nagyságrendû lesz a nyereség, és akkor még nem beszéltünk a jégverések okozta károk elmaradásáról autóknál, lakóépületeknél vagy a kockázat csökkenése miatt csökkenõ biztosítási díjakról.
Jó, jó, de mi lesz azzal a sok ezüsttel?

Hát az bizony az esõvízzel bekerül a talajba, onnan meg az élõvilágba. A szerencsénk az, hogy az a sok ezüst valójában azért nem olyan sok. Egy tervezett párologtató állomásról óránként egy liter ezüst-jodid oldat kerül majd a levegõbe, ami nem sokkal több, mint egy nagyobb teljesítményû otthoni párásító készülék kapacitása. Viszont odafenn a légkörben nagyon kis mennyiségû hatóanyag is hatalmas változásokat képes elérni – errõl sokat tudna mesélni például az Antarktisz feletti ózonréteg, ahol nagyjából 25 kilónyi tiszta klór bont el 500 ezer tonna (!) ózont minden nyáron, újra és újra megnyitva a hírhedt ózonlyukat.

A jégesõ-elhárításnál ez a jelenség éppen szerencsés: olyan kevés ezüst is hatékonyan meg tudja oldani a jégképzõdést, ami a földre hullva és a talajba kerülve a környezetnek meg sem kottyan. A mérések mindenhol azt mutatják, hogy az idõjárás-manipulálás nyomán évtizedes távlatban sem változik meg számottevõen a talajban vagy a talajvízben az ezüst természetes formában is meglevõ, minimális koncentrációja.

Egyetlen nyugtalanító körülményként marad a „nem kéne a természet rendjébe beleavatkozni” témaköre, ami egyébként nem is annyira a jégesõk semlegesítése, hanem a nagyobb üzlet, az esõfakasztás kapcsán kerül elõ rendszeresen. Elvégre a vízhiány a közeljövõ, sõt a jelen egyik legsúlyosabb globális problémája, és elég logikusnak tûnik, hogy ha egy ország kicsalja az esõt a felette levõ felhõkbõl, az az esõvíz hiányozni fog késõbb a szomszéd országban, ahová egyébként fújta volna a szél a felhõket. Bár a szakértõk szerint ez nem egészen így mûködik, a felhõk nem „ürülnek ki” az esõtõl, sõt, a mesterségesen generált csapadék valójában még serkenti is a felhõ újragenerálódását.
Jégverte kukoricaföld Kecskemét határában 2013. május 31-én.
Jégverte kukoricaföld Kecskemét határában 2013. május 31-én.
Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Ettõl függetlenül nagyon könnyû meghúzni a párhuzamot a gátakkal és vízierõmûvekkel, amelyek aztán ökológiai katasztrófát és szárazságot-éhínséget okoznak a folyók alsóbb szakaszain a szomszéd országokban. Ilyesmi miatt sodródott már a háborúba például Pakisztán és India (megnyugtató módon két atomhatalom), de hasonló konfliktusokkal fenyegetnek a Níluson, vagy Délkelet-Ázsia nagyobb folyóin tervezett gátak is. Csak reménykedhetünk abban, hogy az idõjárás-módosítással kapcsolatos hasonló eseteknek elejét veszi az 1977-es genfi egyezmény.

Mindenesetre, ha minden jól megy, a jégveréstõl addig is egy kicsit kevésbé kell majd tartanunk.

Link