A kis Hitler-lány csak-csak befut végre. Szabadkõmûvesek "Sorosozás" név alatt "fölszámolják" saját magukat....
"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Angela Merkel (született Angela Kasner, NSZK, Hamburg 1954, apja szabadkõmûves evangélikus lelkész, anyja zsidó tanárnõ).

Angela életében bizony sok furcsaság volt. Apja a legkeményebb idõkben, még 1954-ben átköltöztette a családját a hírhedt „Stasi”-t megalapító Walter Ulbricht vezette NDK-ba, pedig akkoriban a fordított, tömeges menekülés volt a jellemzõ.
Egy sérült gyermekeket nevelõ otthon vezetõje lett, a kommunista rendszert nem kritizálta, az ínséges idõkben két(!) autót tartott és sokat járt nyugatra. Ami akkoriban nagyon kevesek kiváltsága volt… Adódik a kérdés, hogy minek köszönhette?

A kis Angela okos lány volt, kvantumkémiából doktorált a Lipcsei Egyetemen. Természetes módon tagja volt az FDJ-nak és „Demokratikus ébredés”-nek is. (Kár, hogy az utóbbiról kiderült, hogy egy Schnur nevû Stasi tiszt vezette…) Második párja, a szintén fizikus Joachim Sauer a Pentagonnak dolgozott a Szilícium völgyben. Ott nagyon megnézik, hogy kit engednek a Pentagon/CIA közelébe, talán ekkor szemelhette ki magának a világ dolgait háttérbõl irányító, hivatalosan nem létezõ hatalom a fiatal, okos tudós/politikus Angelat.

A kis Angela gyorsan és látványosan szép magasra tornázta fel magát, felívelését a szerencse csillaga, vagy titokzatos hátsó erõk segíthették, mert az utolsó NDK-s kormány szóvivõ helyettese egyszer csak, hipp-hopp a túloldalon, Kohl kormányában lett miniszter, akit a kancellár „lányomnak” szólított, amit Angela késõbb úgy hálált meg, hogy a pártfinanszírozási botrány miatt bajba került mentorát bizony látványosan megtagadta és azonmód a helyére ült mind a pártelnöki, mind a kancellári székben.

Biztos többséggel a háta mögött, három cikluson át higgadtan, sikeresen vezette Európa legstabilabb, legerõsebb országát, aminek szárnyal a gazdasága, magas az életszínvonala és továbbra is boldogan kormányozhatna, míg meg nem hal, ha nem kezd bele az ostoba, nemzet-és önsorsrontó migráns-politikájába, ami mind a pártja, mind a személyes hatalmát/renoméját is megingatta. Ha tényleg csak a munkaerõhiány orvoslása lett volna cél, akkor a megoldás a pályáztatás lett volna. De a német racionalitást megtagadva, nem ezt tette és most „béna kacsaként” vergõdik. Az is lehet, hogy a 2014-es „Év embere” (The Times), aki minden más tekintetben sikeresen kormányzott, ebbe belebukik.

Adódik a kérdés, hogy miért politizált így? Hiszen okos… A választ minden bizonnyal a múltjában kell keresni. Úgy tûnik, hogy nem a maga ura, hanem foglya a kulisszák mögötti, a világ irányítására törekvõ háttér-hatalomnak.

Más logikus válasz nincs…

Szelekovszky Ernõ"