Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Egy játék csökkentheti a romákkal szembeni előítéleteket

KultúraSzínház az egész világ és már rég játsszák, hogy emberek, csak igen sokszor kiesnek a szerepből. Ideje lenne eljátszani a gondolattal, hogy véget vessünk a játéknak! Ha a magyar fiatalok egy szerepjátékban megélik egy kisebbségi fiatal hányattatásait, csökken a romákkal szembeni előítéletességük, írja az Index. Egy széles körben elfogadott magyarázat azt mutatja, hogy az előítéletesség egyik fő okozója az, hogy nincsen a csoportok között személyes kapcsolat, így nem tudjuk vagy nem akarjuk elképzelni, milyen lehet másnak lenni.

Egy kontrollált kísérletet hajtottak végre, melyben huszonéves fiatalok országosan reprezentatív mintáját véletlenszerűen egy „kezelt” és egy kontrollcsoportba sorolták.

A kezelt csoport tagjai a Cigánylabirintus rövidített, online verzióját játszották végig, a játék végeztével pedig egy rövid kérdőívvel mérték meg a romákkal szembeni előítéletet mindkét csoportban. A játék olyan helyzeteket mutat be, amikkel valószínűleg gyakran kell szembe nézni roma fiataloknak: „véletlenül” már pont betöltötték az állást előttük, pont elkelt az albérlet, nincs nyitva az éjjel-nappali, ahol tudna venni kenyeret.

Az eredmények azt mutatják, hogy a szerepjáték csökkentette a romákkal szembeni előítéleteket, ezeket több mutatóval is mérték.

Az egyik ezek közül azt mérte, a megkérdezettek mennyire értenek egyet azzal, hogy a bűnözési hajlama a cigányok vérében van. A szerepjátékot játszók közül kevesebben voltak azok, akik ezzel egyetértettek, mint a kontrollcsoportban.

A hatást egy néhány perces szerepjáték eredményezte, és még egy hónappal később is megmaradt. A szerepjáték csoportokban pedig az előítélet nemcsak a romákkal, hanem a menekültekkel szemben is csökkent.

Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2018. március 10. 09:12:22
Egy cigánylány olvasó kommentje arról, amit Orbán Viktor mondott a miskolci cigánymigrációról


Blogom egyik olvasója egy cigánylány. E-mailjében arra reagált, hogy a miniszterelnök migránsoknak nevezte a Miskolcra telepedett cigányokat.

Miután engedélyt kértem tőle véleménye nyilvánosságra hozatalára anonim formában, a kitétel előtt megkérdeztem tőle, „romának” vagy „cigánynak” nevezzem. Azt írta, utálja a „roma” kifejezést. Hozzátette: „Mélységesen felháborít a roma elit libsi gondolkodása, és az hogy a saját népüket nyúzzák.”

Kommentárjában pedig ezt írta:

Én tudom mi van Miskolcon! Tudom miért migránsozott a miniszterelnök. Létező magyarországi no-go zónákról beszélünk. 700 év alatt sem sikerült integrálódnia magyarrá ezeknek a személyeknek, maradtak migránsok. Mert olyan nacionalizmusban, magyargyűlöletben élnek és ragaszkodnak az identitás helyett a berögzült rossz ideológiájukhoz, hogy az felfoghatatlan. A 21-ik században büdösen, koszosan a putriban, ellehetetlenítve a környezetet. És ameddig vezetőik foggal körömmel védik ezt a világot és mindenki náci meg rasszista nekik, aki meg mer szólalni.

Lent vagyok a telepeken, elindult a miskolci videó miatt a gyűlölet. Orbán rasszista. Terjeszti köztük az ellenzék is.

Ma Magyarországon több mint egymillió cigány van, és az ellenzék ezt pontosan tudja és össze is tudja szervezni, ahogy Hódmezőn tette. Gyurka /a levélíró Sorosra céloz – L.I./ bácsi lehet, hogy több mint 5000 ezer forintot is tud fizetni nekik fejenként..

A cigány demográfiával égetően sürgős foglalkozni. Településéről településre járok, és olyan születési boomot tapasztalok, ami elképesztő. De az a félelmetes, hogy mondják is,tudatosan szülnek.http://lovasistvan.hu/2018/03/08/egy...mentjerol/
60 #2 csaba
- 2018. március 10. 10:10:24
A fenti hsz. link jeee:
http://lovasistva...mentjerol/
B)
118 #3 keepfargo
- 2018. március 10. 13:49:05
mi lenne ha a romákat próbálnák rávenni, képzeljék csak el, hogy milyen is magyarnak lenni és állandó gyülöletet kapni a befogadott cigányság részéröl, fenyegetettséget, és meg-nem-értést
azoktól, akik a többségi társadalomtól várják, hogy az ö "normáikat" fogadja el
118 #4 keepfargo
- 2018. március 10. 14:18:28
arról ne is beszéljünk, hogy az elöítélet - vagy amit annak, neveznek; az óvatosság - nem más, mint utólagos megítélés egyenes következménye, és amit utólagosan megítéltünk, az pedig nem más mint a beilleszkedni-nem-akarás összes szélsöséges jegyei, azoknak megtapasztalása

és hiába van cigány, aki be akarna illeszkedni, mert van, ezt nem tagadja senki - az egy kalap alá vétel ugyanúgy sújtja öket, mint minden más népességet minden idöben - és vajon milyen adatokat mutat(na) a statisztikai összehasonlítás´a beilleszkedni akarók és nem akarók összefüggésében? minden bizonnyal lehangoló tények bukkannának felszínre - ezért nem is foglalkozik velük soha egyetlen kormánynak nevezett színtársulat sem
809 #5 megmondhatom-e
- 2018. március 11. 06:54:13
-hogy nem előítélet ez gyerekek ! Azok után , hogy befogadtuk őket -így hálálják meg !?

Utó-ítélet ez a javából !

A cigányok hányattatásairól beszélni ?

Igen ! Meg kell őket hányattatni , úgy , hogy megjöjjön a kedvük zsidóikat is magukkal vinni és pereputtyukat - a fenébe !

Mi pedig - ideje megtanuljuk , - előre ítélkezni !
Utólag már késő !
809 #6 megmondhatom-e
- 2018. március 11. 07:15:16
meg is mondom , pedig ti is tudjátok , hogy ha a zsidókat is hányattattuk volna - legalább utólagos ítélet eredményeként- akkor most nem díszítené a Duna partjának egy szakaszát sem ocsmány vascipők kiállítása /divatbemutatója - és egyetlen zsidó-bernadett se szél-hámoskodna itt , hogy a magyarok miniszterelnöke akar lenni ( ! ) és nem kéne összefutnunk a velejéig kopasz csinytalankodókkal a képernyőn ( bennünk gyűlöletet keltve) , akik feje zsidó "női" nemi szervre emlékeztet ! ( borotvált -csa ) - ami undort kelt a tisztsséges , jóhiszemű magyar emberben!

Persze akad köztük ennek a kopasz pi-nak az ellenkezője is - amelyik a leander völgyi előzetes ember és amongol vadló kereszteződéséből jött létre , mely szörny hevesen vitatkozva jelenik meg a képernyőn szőrös pofája mellé emelt műkezeivel is idétlenül gesztikulálva . Gnóm szörny.

Mit keresnek itt ezek a gyűlölet-keltő zsidók a nyakunkon !?
809 #7 megmondhatom-e
- 2018. március 11. 07:21:45
-hogy tudjuk zsidók !

Lopni jöttetek !

-És azt akarjátok - bűnöző zsidók , hogy mi ezt a zsidó-szennyet "szeressük" !
99 #8 MORMOTA1968
- 2018. március 11. 20:12:22
Hát! Én próbálok jóban lenni a szomszédunkban élő cigány családdal, de mikor rázendítenek a szokásos dajdajozásra, a legautentikusabb cigány zenével, amit csak el lehet képzelni, szívesen nyúlnák a mesterlövész puskámért, hogy szarrá lőjem az udvaron üvöltöző magnójukat, ha lenne ilyen fegyverem. Így viszont csak szenvedek tőlük, a többi közelükben élő szomszéddal együtt. Amúgy semmi gondom se lenne velük, a gyerekeik mindegyik dolgozik, de azt, hogy nem veszik figyelembe mások csendhez és nyugalomhoz való jogát, azt egyszerűen nem tudom tolerálni és nem is akarom. Az egyik szomszédunk nemrég vesztette el a feleségét, gyászolna, erre ezt kell hallgatnia. Legutóbb is teljes hangerőn üvöltöztették a cigány zenét, hangosan, üvöltözve mulatoztak, aztán egyszer csak mintha elvágták volna az egészet egy pillanat alatt. Nem tudom azóta se ki állíthatta le őket, de még azt is eltudom képzelni, hogy valami nagyon csúnyát üzenhetek nekik, mondjuk olyasmit, hogy átmegyek és szétverem a fejeteket, ha nem álltok le, de tényleg nagyon hirtelen csend lett. Sajnos a rossz szemita-héber vérüknek nem tudnak gátat szabni! Pedig van köztük is rendes ember. Nekik kellene inkább haza költözniük Palesztinába a betolakodó kazárok helyett. Ott aztán azt csinálhatnának, amit csak akarnak. Vagy amit hagynak nekik az ottani muszlimok. Ennyi idő alatt, mióta köztünk élnek, már réges-rég kifejlődhetett volna a saját értelmiségük, de azok legtöbbje is börtönviselt lehet. A politikusaik mindenféleképpen azok. Egyszerűen többségük képtelen levedleni a beduid ösztöneiket, szokásaikat. BE-GYŰVŐK. És a családon belüli szaporodás se tesz túl sok jót velük. Mondá annak idején Czeizel Endre.
267 #9 Perle
- 2018. március 13. 22:21:38
Cigányzónák alakulnak ? Etnikai csere Észak-Magyarországon:
http://valasz.hu/...gon-127759
Már emlegetik a 2 milliós lélekszámot, amit én már évek óta mondok, de nem 2050-re, hanem napjainkra

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.47 másodperc
2,059,246 egyedi látogató