Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Elhunyt Peter Munk

BelföldMiért lehet érdekes ez a hír, azon kívül, hogy megint egy holozsidó-milliárdos patkolt el, aki ugyanolyan cionista befolyással bírt, mint soros-schwartz, ja és demjánnal is üzletelt, meg ki tudja még? Karácsonyfát árult? Ajvé!
Elhunyt Peter Munk magyar születésû kanadai üzletember, a világ legnagyobb aranybánya vállalata, a Barrick Gold alapítója. Az üzletembert március 28-án, 90 éves korában Torontóban érte a halál.

Peter Munk lánya, Nina Munk elmondta, hogy édesapja otthonában természetes körülmények között hunyt el.

Peter Munk 1927-ben született Budapesten, és a második világháború során, 1944-ben hagyta el családjával Magyarországot. Mindössze egy kis bõrönddel érkezett Torontóba.

Elsõ vállalatát még egyetemistaként alapította, hallgatótársaival együtt karácsonyfákat árultak. 1952-ben diplomázott a Torontói Egyetemen villamosmérnökként. Felsõfokú tanulmányai elvégzése után hangtechnikai eszközök gyártásába kezdett, cége, a Clairtone munkája Frank Sinatra és Oscar Peterson tetszését is elnyerte. Munk szállodaláncot is üzemeltetett a Csendes-óceán déli térségében, és egy montenegrói kikötõ felvásárlását követõen elit jachtklubot nyitott.

Az üzletember valódi örökségének az 1983-ban alapított Barrick Goldot tekintette, amely mára egy 10 ezer alkalmazottat számláló nemzetközi márkanévvé nõtte ki magát, és amelynek története egy haldokló nevadai aranybánya felvásárlásával kezdõdött.

Az adakozókedvérõl ismert Munk csaknem 300 millió dollárt (több mint 76 milliárd forintot) adományozott jótékony célokra. Tavaly 100 millió dollárral (25,4 milliárd forinttal) segítette a torontói kórházat, amely a legnagyobb egyszeri adomány volt, amelyet kanadai kórház valaha kapott.

„Kiváló kanadai volt” – mondta a parlamentben Justin Trudeau kanadai miniszterelnök. „Többféle módon sokat tett a gazdaságunkért, és hatalmas örökséget hagyott hátra” – emelte ki.

Munk 2008-ban megkapta a legjelentõsebb kanadai polgári érdemrendet, tavaly pedig bekerült azon 18 nemzetközi üzletember közé, akiket a New York-i tõzsde a legjelentõsebb újítóknak választott.

Az üzletembert 45 éves felesége, öt gyermeke és 14 unokája gyászolja.

Munknak több magyar befektetése is volt. A legjelentõsebb a Gránit Pólus csoport ingatlanfejlesztéssel és -üzemeltetéssel foglalkozó társaság, amelyhez a kilencvenes évek végén csatlakozott, és egészen tavalyig társtulajdonosa volt. Részesedését a szintén e héten elhunyt Demján Sándor vásárolta ki. A cég a 20 éves együttmûködés során öt közép-kelet európai országban több mint 20 sikeres projektet valósított meg, 2010-ben pedig Európa harmadik legnagyobb kereskedelmi ingatlanfejlesztõje lett.

Peter Munk Magyarországon is szívesen adakozott, nevéhez fûzõdik több díj, egyebek közt a fiatal tehetségek elismerésére létrehozott Junior Príma Díj képzõmûvészeti kategóriájának megalapítása 2008-ban. Az üzletember a Magyar Tudományos Akadémiával közösen 1998-ban ösztöndíjprogramot hozott létre tehetséges magyar diákok támogatására.Link

Hozzaszolasok

33 #1 vizilo
- 2018. March 31. 07:55:46
Lehunyta A Szemét A Szemét....))
99 #2 MORMOTA1968
- 2018. March 31. 13:00:29
Pechére, csak most jött rá, hogy egész élete során összeharácsolt hatalmas vagyonából, még egy körömpiszoknyi aranyport se vihet magával oda, ahová került! Sok értelme volt az életének, nem de? s_ezt-ni
131 #3 lalapapa
- 2018. March 31. 13:10:31
akkor victor le fosshassa a sarkat, mert az mennyit adott a magyar korhazaknak, nem csoda nem szavaz ra senki,
csak maganak akar mindent,
be haracsol nem eleg semmi,
atgondolando,
az ido veges meg azoknak is ki meg tudna venni,
de az meg odebb lesz,
nyugodjon bekeban,
ha tud,
a zsido az csak a zsidoval uzletel,
mindent at vesz mi nem a zsidosaghoz tartozik,
a tobbi meg addig donti romba
mig meg szerezheti a lehetosegeit,
de ez is veges,
minden veges lee,
:)
267 #4 Perle
- 2018. March 31. 18:27:30
Elhagyta a család az országot vonaton, ami Svájcba vitte ki õket családostól , ezt egy" embermentõ" intézte el jó pénzért.
4 #5 Posta Imre
- 2018. March 31. 18:50:14
Perle, ez nem lehet igaz! Miközben schwartz meg itt gazdagodott még judapesten, majd õ is fölszállt egy vonatra és meg sem állt a világelittig?
2 #6 gerry
- 2018. March 31. 19:51:22
Hiba a cikkben:

Az üzletembert 45 éves felesége, öt gyermeke és 14 unokája gyászolja.

helyesen: "Az üzletember elajándékozott millióit 45 éves felesége, öt gyermeke és 14 unokája gyászolja."

Egy igencsak régi de mindig aktuális vicc:
Haldoklik az öreg Kohn. Mondja a feleségének:
- Asszony, ha meghalok, minden vagyonomat temesd el velem!
Pár nap múlva a temetés után áll a sírnál Kohnné és a barátnõje. Azt mondja a barátnõ:
- Ugye, nem voltál olyan hülye, hogy minden vagyonát eladtad, vettél egy nagy gyémántot, és betetted abba a kis dobozba az urad mellé!?
- Ó, barátném, én mindig engedelmeskedtem az uramnak. Eladtam minden vagyonát, betettem a számlámra, írtam neki egy csekket, ha beváltja, beváltja, ha nem, nem...

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
312,935 egyedi latogato