Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Nyolcmillió hazaáruló országa

Belföld Zsidó írta, úgy olvasni, egyébként pedig a cím találó, ha a részletekben elfogult is és téved. Nem ebben az országban fogunk holnap ébredni, sõt kiderülhet, hogy nem is aludtunk, de meg az ország sem volt. Ugyanezen a Magyarországon fogunk ébredni hétfõn

Egy csomó mindent csinálunk, mondunk és írunk most, amit, attól tartok, megbánunk késõbb. Vélemény.


Április kilencedikére a meteorológia napos idõt ígér. Átlagosan kilenc fok lesz reggel, a hõmérséklet kora délutánra elérheti a húsz fok Celsiust is, ami, lássuk be, már a kellemes tavaszi idõ kategóriája.

Öt-fél hat körül kezdenek majd énekelni a madarak, aztán sípolni és zenélni az ébresztõre állított telefonok. Az emberek munkába indulnak, iskolába viszik a gyereket. Vagy várják a folyosón gördülõ éthordókocsi zaját. Vagy felriadnak otthon, belepislognak a függönyt kicselezõ fénybe,

aztán visszamocorognak alvópózba, mert a választás éjszakáját ki akarják pihenni.

Egyes magyar állampolgárok megszületnek, mások meghalnak április kilencedikén. Lesznek, akik megtudják, hogy nem lehet segíteni a daganatos betegségükön, és lesznek, aki biztató híreket kapnak az orvosuktól. Lesznek, akik izzadva készülnek a pótdolgozatra. Egyesek szerelembe esnek, mások válóperes tárgyalásra mennek ezen az április hétfõn, néhányan közlekedési balesetet szenvednek majd, mások épp megúsznak egy közlekedési balesetet. Azon a reggelen is lesznek, akik málhazsákkal kijönnek a börtönkapun, és hunyorogva állnak a szabadságban, mások akkor adják át a fogadótérben a személyi igazolványukat.

És mindez teljesen független lesz attól, hogy mi történt az elõzõ napon.
HIRDETÉS

Sokan úgy érzik most, a kampány utolsó óráiban, hogy a puszta létükért küzdenek. Gyakran hallom: az egész jövõnk attól függ, ki hová húzza most az ikszet. Aki nem oda húzza, ahová a jövõnk érdekében optimálisnak tartanánk, szerintünk hazaáruló. Szerintük viszont mi – akik egészen biztosak vagyunk, hogy hova kell húzni, és hát nagyon nem oda, ahova õk – vagyunk a hazaárulók. Otthon maradni hazaárulás, mondja az egyik, mert a Fidesznek kedvez, nem, mondja a másik, szavazni menni a hazaárulás, mert a rendszert legitimálja.

Ha mindenkinek igaza van, ez itt nyolcmillió hazaáruló országa.

Tudom én, hogy mindent elér a politika, hogy mi minden függ tõle, de azt is, hogy minden, amit igazán szeretek, megúszható, vagy legalább kibekkelhetõ nélküle, vagy akár ellenére. Persze, a fene se akar kibekkelni, élni akarunk, nem kibekkelni.

Csak azt akarnám elmondani, hogy bármennyire utálom azt, ami most van, én nem vagyok hajlandó boldog lenni attól, ha bukik a Fidesz, ugyanis boldogtalan sem vagyok hajlandó lenni akkor, ha nem bukik.

Attól akarok boldog lenni, ha a szerelmemmel sétálok, a gyerekeimmel játszom, vagy sikerül valamelyik munkám, vagy meggyógyul az anyukám, ilyesmi. Jó, ezek valahol összefüggnek a politikával, de olyan szorosan nem függhetnek össze, hogy mozdulni se tudjunk már attól sok a rohadt összefüggéstõl.

Sorra tiltogatják le egymást az ismerõseim, természetesen alapos sértegetések, gyalázkodások, rágalmazások, sõt fenyegetõzések után. Nem köszönnek az utcán azok, akik korábban köszöntek. Barátságok szakadnak meg, nemcsak ember az embernek, hanem testvér a testvérnek, fiú az apának farkasa, és viszont. Egy csomó mindent csinálunk, mondunk és írunk most, amit, attól tartok, megbánunk késõbb.

Függetlenül attól, hogy ki hová ikszel, és ennek mi lesz az eredményre, pontosan ugyanazon a Magyarországon fogunk ébredni hétfõn, mint vasárnap.

Ugyanazon az ízekre szakított, zsongó, frontos, fejfájós, rákos, hazaáruló Magyarországon, amely létrehozott egy túlélhetetlen politikai kultúrát, ahol a gyûlölet úgy árad be az ablakon, mint a tavaszi szagok közé keveredett dízelgõz, és ami így, ahogy van, a mi hazánk.

És itt fogunk élni kilencedikétõl, együtt és egymás mellett, fideszesek és mindenféle egyebek, talán majd tétován visszajelölgetve egymást, esetleg megeresztve az utcán egy mégis-köszönést, vagy megkérdezve a fasizálódott rokont, hogy te, figyelj, egyébként, izé, képzeld, költözünk, és van egy pár holmi, nem-e kell az unokádnak.

Hátha megköszöni, és megkérdezi tõlünk, hogy vagyunk egyébként, és akkor elmondhatjuk neki.
Link

Hozzaszolasok

809 #11 megmondhatom-e
- 2018. April 09. 05:58:29
-gerry- -talán Dúró Dóra (nem kevertem össze a d-betûket a r-betûkkel ?- jól van . .) lemondott valami holdudvarról - vagy mirõl , de nekünk nem kell lemondani róla , mert õ nem politikus , hanem politikusnõ ( and not a bad one - ahogy a vidéki angol mondja ) - ugye nem csak annak látszik - genderileg O.K. és ez a mai zsidó világban nem utolsó szempont !

Amíg õ van a képernyõn -legalább nem a smitt macát és korcs kölykét kell az egész országnak nézni , mert az ilyen lényeknek 'gender"-ük sincs !
2 #12 gerry
- 2018. April 09. 06:46:52
Akkor,- ha jól értelek - egyetértünk. D. Dóra, amennyire én tudom, még soha nem kompromittálta magát, szimpatikus (vagy helyes) és szerintem még értelmes (vagy intelligens) is. Ez az amit mostanában nem sok "politikusnõ"-ben találhatunk meg.
Amennyire a keményfiúkat ismerem (és a jobbik választóinak jó része ezt az ikont sugározza önmagáról,) általában szereti és óvja a közéjük került és szemmel láthatóan nõnek kinézõ személyt. Ha valaki bántani próbálná, azt hamar lerendeznék. Ha Elõd még pozitív személynek számít a Jobbikban, akkor Dóra - valójában - az összes Jobbikos eszmei tulajdona - akit minden áron meg kell védeni. (Az én fiatalkoromban még ez volt a törvényünk! - Talán maradt még valami nyoma.)
Épp' ezért - szerintem simán kinevezhetnék D. Dórát a jobbik vezérének - és ha jó háttérsegítséget kap, akkor bájos mosollyal, ügyes érveléssel és egy megerõsíthetõ pártfegyelemmel kemény ellenfele lehetne a mai kormánynak. Persze ez azt is jelentheti, hogy a farkasok közé kerülne ahol szét is téphetik s miután ezek a "farkasok" csak emberi anyagból készültek, így idõvel le is aljasíthatják, amennyiben kiválasztott vezetõként gyengének mutatkozik. Sajnálnám szegényt mert elveszítené a báját. De miután nem tõlem függ ami lóg - így csak ötletelésnek minösülnek ezek a mondataim...
Karaktere után úgy vélem - szolidan, mosolyogva és fegyelmezetten taposhatná a földbe a sok élösködõt... bár lehet, hogy tévedek.
4 #13 Posta Imre
- 2018. April 09. 07:09:53
G3erry, tévedsz, de mennyire, de nem baj. Elfogult vagy, mert látsz két jó csöcst, de hát nem vona baj, ha csak anyucika lenne, de többnek képzeltették.
809 #14 megmondhatom-e
- 2018. April 09. 08:46:39
-sztem egy olyan párt élére ( ami egy csöppet sem liberó-mert az pelenka , ha jól emlékszem) , amilyennek a jobbik hívei hitték , hogy indult - és ezért szavaztak rá sokan az elején - szóval egy - nem is teszem idézõjelbe- valódi , tiszta ,tisztességes , radikális párt élére (amire nagy szükség lenne - de ilyen sajnos nincs)
csak férfit tennék ( aki annak is néz ki ) , nem veszélyeztetnék egy nõt a zsidóktól ! (pláne , ha õ tényleg nõ , nem úgy mint a zsidó szélhámos bernadett - mert ilyen akad a fehér emberek között is !)

Nem kétséges , hogy ha a jobbik ilyen párt lenne - nem tele pénzéhes árulókkal sõt "magyar zsidók"-nak nevezett közönséges zsidókkal - megnyerne minden szavazást , megnyerné a magyarok bizalmát , szeretetét, rajongana érte ez a zsidó terror alatt szenvedõ - sajnos gyenge - nép !

Ha a jobbik jobbikosok csak Vonát tudták volna kiebrudalni - még idõben , már 40 %-ot ért volna el !

Vona azonban mégcsak nem is férfi ! Aki odatartja a derekát pénzért , hogy a zsidók betörjék - az gaz áruló!

Hát - a gyenge nép lassan tanul !( látjuk nyugaton is)
Mire megtanuljuk - rég késõ lesz !

Az egész világ zsidajával - persze - a palesztinok se sokra mentek.
Haleleség - lesz népük abban a "nagy vizesárokban" , amit Imre "tervezett" - de nekem nagyon tetszik - a térkép szerint Egyiptom alatt kezdõdik és Robert Nugabe kertjét is kettévágva a dél afrikai Sun Sity mellett elhaladva Mozambik alatt csatlakozik vissza a sós vízbe.
Ismerem a vidék zömét , az éghajlata nekem való , így ha megérhetném sokat "csónakáznék" ebben a "patakban" ,- az úszkáló zsidókat fejbe csapkodva minden evezõ csapással!

Good fun - lenne ! Egy szál rövid gatyában egész évben!

Mondjuk végig mindenütt jegyet kéne váltani az Orbán lányától , mert kisajátítanák maguknak "túrisztikai" célból (kapzsiságból - amit már tapasztalunk)

A Kilimanjaro oldaláról vízi csúzda vinné a zsidókat a cápák közé. A csinytalan zsidók nagy falatok lennének !

Szóval fel a fejjel gyerekek! Elõttetek az élet !
2 #15 gerry
- 2018. April 09. 11:52:46
Látod, láatod... Imre most nagyot tévedtél!: "Elfogult vagy, mert látsz két jó csöcst, de hát nem vona baj..."
- ugyanis nem a mellei érdekesek, hanem az arca! Nem kell nõ az élre?. Nem is arra gondoltam, hanem a "Kirakatbabára" - aki okos! Mégis miért írtam oda, hogy a tanácsadói lennének az ész (ha neki is van az csak plusz egy pont). De Ti nem is értitek, pedig millió példa volna rá...
Talán majd kinövitek; a következõ okostojás ki trónra vágyó komoly férfi.. - a jó magyar családoknál meg az asszony, aki emancipált mégis hü, elmagyarázza a jobbikos férjének, hogy miért ez a politikus-szépfiú kell naffönöknek, a férj, aki szintén emancipált degeneráltságban szenved és megfelelelési kényszere van az asszony felé (már inni se ihat annyit, motorozni is csak az asszonnyal együtt s egyre tünnek el a régi barátok...stb.) - rábólint és tapsol, hogy este legyen pokróc alatti müsor...

Szóval nem, nem két "csöcst" látok, hanem csodáló szemeket, és széparcú, harcos Amazont aki képes legyürni a politikai ellenfeit... Ki is mondotta volt, hogy "Színház az egész világ...?" (a háttérben szürke eminenciások meg dolgozzanak meg végre a hazáért - persze nem a zsidók nagy örömére.)
819 #16 rozsola
- 2018. April 09. 13:39:34
Számoljunk !
10 " misi " mínusz 8 " misi " = nagyjából megkapjuk a magyarok lélekszámát.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,455 egyedi latogato