Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Elfoglalta az ügyészséget és a külügyminisztériumot az örmény ellenzék

BelföldItt is lehetne, ha vona "ellenzék" és nem a mossad irányítaná a cia-kgb-vel, éppen úgy, mint a "kormányt". Jó kis játék, nem? Ja, majd feledtem, "mi" az azerbajdzsánokkal vagyunk jóban meg a törökökkel, vagy ki tudja, melyik zsidóbb, melyik nem. Kormányépületeket vettek blokád alá az örmény fõvárosban kedden a Szerzs Szargszján leköszönt elnök kormányfõvé választása ellen tiltakozó ellenzékiek, szószólójuk pedig bársonyos forradalmat hirdetett. A hatóságok 80 ellenzéki aktivistát vettek õrizetbe Jerevánban, szabálysértéssel gyanúsítják õket.

Hatósági közlések szerint

a megmozdulás résztvevõi lezárták a legfõbb ügyészség, a külügyminisztérium, diaszpóraügyi tárca, valamint az adóhivatal épületét. A fõváros minden központi útján megbénították a közlekedést. A rendõrség bejelentette, hogy bár az ellenzék megmozdulása törvénytelen, egyelõre nem alkalmaz erõszakot.

Nem sokkal korábban a tüntetõk szószólója, Nikol Pasinján ellenzéki parlamenti képviselõ bejelentette, hogy az országban bársonyos forradalom kezdõdik. Mint mondta, forradalmi helyzet érik szerte az országban, és Gjumri, Idzsevan, Kapan és Mecamor városokban a tiltakozók blokád alá vették az utcákat és a városokat összekötõ utakat. Az emberek nem veszik fel a munkát, és tömeges tüntetések kezdõdtek.

A több napja zajló tüntetéseken az ellen tiltakoznak, hogy Szerzs Szargszján leköszönt elnököt - aki tíz évig volt államfõ, és a mandátuma alig egy hete járt le - hétfõn az ország miniszterelnökének jelölte a kormányzó Örményország Köztársasági Pártja. A parlament kedden szavaz róla.

Ellenzéki aktivisták már péntek este óta tiltakozó gyûléseket tartottak Szargszján jelölése ellen, nem fogadják el, hogy miniszterelnökként folytassa az ország kormányzását. Szombaton behatoltak a közszolgálati rádió épületébe is, amely emiatt egy órára megszakította adását. Hétfõn összecsaptak a rendõrökkel. Örményországban a folyamatban lévõ alkotmányreform értelmében az eddigi elnöki rendszerrõl parlamentáris rendszerre térnek át.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2018. April 19. 07:26:01
Erdogan nem ér rá egy évig: azonnal teljhatalmat akar

Több mint egy évvel elõrehozták a törökországi választásokat - Erdogan szerint sürgõsen szükség van arra, hogy teljhatalmat kapjon.

Június 24-én elõrehozott elnök- és parlamenti választást tartanak Törökországban a végrehajtó elnöki rendszer bevezetése érdekében - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán.

Hova ez a nagy sietség?

Tavaly április 16-án Törökországban népszavazás döntött a végrehajtó elnöki rendszer jövõbeni bevezetésérõl. Az alkotmánymódosítás, amely a végrehajtó hatalmat a parlament helyett az államfõ kezébe helyezi, eredetileg a 2019. november 3-ára tervezett elnök- és parlamenti választással lépett volna életbe. A mostani bejelentés azt jelenti, hogy több mint egy évvel hamarabb teljhatalmat kap az elnök.
Hirdetés

Erdogan szerint hiába dolgozik nagy egyetértésben a kormány és az elnök, a régi rendszer betegségei folyamatosan akadályozzák a munkájukat. A szíriai és más fejlemények sürgõssé tették az elnöki rendszerre történõ átállást, Törökország jövõje érekében - mondta az elnök.
https://privatbankar.hu/makro/erdogan...kar-317823
819 #2 rozsola
- 2018. April 19. 15:45:29
Az orosz és a Nato vezérkar Bakuban fog találkozni. Kicsit sok a mozgás a Kaukázusban

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.13 masodperc
310,625 egyedi latogato