Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Toroczkai: Attól féltek, hogy van szabad akaratom

BelföldNyüszít a zsidó a kamupárt kamuszappanoperájában egy kamunemzet kamufeltámasztása ürügyén. Ez el van intézve. Maciék tettek róla, hogy a nemzeti vonulat elsorvadjon. A volt alelnök szerint a Jobbik nem tudja visszaszerezni régi szavazóit

Kellett a nevem, a népszerûségem, az ismeretségem, aztán rájöttek, hogy ez a biodíszlet szerep nekem annyira nem jó – fogalmazott a Jobbikkal való konfliktusairól Toroczkai László a Magyar Idõknek adott interjúban. Ásotthalom polgármesterének szavaiból kiderül, hogy miért nem engedi el a Jobbikot, hogy Vona Gábor sosem volt ott a barikádokon, és hogy a pártot már háttéremberek irányítják.

– Egy hete jelentette be, hogy a párton belül új platformot alapítottak több jobbikos polgármesterrel. Az elnökség illegitimnek tartja a platformot, ön ellen pedig etikai és fegyelmi eljárást kezdeményeztek. Nem lett volna egyszerûbb a Jobbik vezetésének kizárni önt a pártból?
– Az elnökség nem zárhat ki senkit. Hivatalosan csak kezdeményezhetik ezt az etikai és fegyelmi bizottságnál, ami most meg is történt. A bizottságban többek között Szabó Gábor édesapja és Vona Gábor testõre ül. Ön szerint mire számíthatok?

– Mi lesz most? Vége a platformnak?
– Azok, akik a Jobbikot vezetik, már régen eldöntötték, hogy engem ki kell szorítani a pártból. Az, amit most látunk, csupán a színjáték utolsó felvonása. Tíz évvel ezelõtt volt már egy platform a Jobbikban, Novák Elõdék alapították, akkor semmi baj nem volt vele, még jelenlegi elnökségi tag is tartozott ahhoz a platformhoz. Most, mielõtt az elnökség döntött, be sem hívtak, meg sem hallgattak arról, hogy mit is szeretnénk.

– Miért szúrja ennyire a vezetés szemét, hiszen maga Vona Gábor kérte fel önt alelnöknek.
– Úgy lettem alelnök, hogy az elsõ pillanattól kezdve nem avattak be semmibe. Egy év után lett egyértelmû számomra, hogy minden stratégiai döntésbõl kihagytak, ezekrõl rendre a híradásokból értesültem. Ilyen volt például még az elején az alaptörvény-módosítás meg nem szavazása. Vona Gábortól kaptam egy SMS-t, amikor ment be Orbán Viktor dolgozószobájába, azt írta: majd holnap beszélünk, addig én ne nyilatkozzak. Aznap este a híradóból tudtam meg alelnökként, hogy a Jobbik-frakció nem szavazta meg az alaptörvényt.

– Pedig maga is kampányolt mellette, nem?
– Ez a legszomorúbb, hogy a Jobbik az én arcommal szállt be a migrációs népszavazási kampányba. De arra már nem voltam jó, hogy egyeztessen is velem Vona Gábor arról, hogy miként szavaz a frakció. Így nem is lett módosítás, ami igen nagy sokk volt számomra mint a határon fekvõ Ásotthalom polgármesterének. Rá kellett jönnöm, hogy van egy belsõ kör, akik minden döntést meghoznak, és én soha nem kellettem ebbe a körbe, mert sosem bíztak bennem annyira. Azt sokszor hallottam Szabó Gábor részérõl, hogy én túl domináns vagyok. Lehet, attól féltek, hogy nekem van szabad akaratom.

– Valamiért mégis felkérték alelnöknek.
– Kellett a nevem, a népszerûségem, az ismertségem, aztán rájöttek, hogy ez a biodíszlet szerep nekem annyira nem jó. 2017 decemberében egy Facebook-bejegyzést írtam Morvai Krisztinával kapcsolatban, úgy véltem: ha Vona Gábor leül vele, akkor Morvai talán tartható lett volna a Jobbik mellett. Ezt Vona Gábor nem tette meg. Ezzel kapcsolatban írtam azt a bejegyzést. Ezután Vona azt mondta nekem, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg, és nem szeretnék-e lemondani, de persze úgy, mintha ez közös döntés lenne, mert nem szeretné, ha a Jobbik emiatt veszteségeket szenvedne el. Pár héttel késõbb jelezte, hogy meggondolta magát, ártana a pártnak, ha lemondanék. Én innentõl datálom, hogy végleg meg akartak tõlem szabadulni. Mindezek ellenére jó alelnök voltam, maximálisan betartottam a pártfegyelmet, önök tudják talán a legjobban, hányszor utasítottam vissza a Magyar Idõk megkeresését.

– Ezzel nem volt egyedül a pártban. Az ön ellen kezdeményezett eljárások másik oka egyébként pont az, hogy jobboldali médiumok meghívásának tett eleget az elmúlt napokban.
– Nem tartom jónak, hogy politikusok bojkottálnak egyes médiumokat vélt vagy valós politikai hovatartozás alapján. A magyar társadalomnak elege van ebbõl, és szeretnék, ha valami építõ jellegû dolog is történne a politikában. A Jobbiktól az elmúlt két évben csak azt hallhatták, hogy dögöljön meg Mészáros Lõrinc. A választópolgároknak tartozunk annyival, hogy kellemetlen és kemény kérdésekre is válaszokat adjunk. Azt nem tudom elfogadni, hogy Kálmán Olga mûsorában megjelenni a Jobbik vezetése részérõl teljesen rendben van, ha viszont a Magyar Idõknek adok interjút, akkor mocskos szemét hazaáruló vagyok. Mert ezt is megkaptam több helyrõl. Én valamennyi médiumnak nyilatkozni fogok, ez a dolgom.

– Nem lenne egyszerûbb, ha csak jobbikos portáloknak nyilatkozna?
– A Jobbik vezetése arra sem volt képes nyolc év alatt, több milliárd forint költségvetési támogatásból, hogy felépítsen egy televíziót, fõleg úgy, hogy párton kívüli támogatók is akadtak volna.

– Azért az elmúlt években Simicska Lajos minden médiafelületét a Jobbiknak adta.
– De mire ment vele a Jobbik?

– A vezetés szerint jobb eredményt értek el, mint négy évvel ezelõtt.
– Ez hülyeség. 2014-ben 20,5 százalékot, most pedig 19 százalékot kapott a Jobbik listája. Bárhogy is nézem, ez visszalépés, ami a párt történetében elõször fordult elõ. És van egy nagyon fontos különbség! 2014-ben a bõ egymilliós bázis nagyon stabil volt. A mostani nem az. Az történt ugyanis, hogy több százezer olyan szavazót veszített el a párt, akiknek egy része a Fideszre szavazott, másik része pedig otthon maradt. Ezzel együtt lecserélte olyan szavazókra a bázisát, akik soha többet nem fognak a Jobbikra szavazni, õket a választás pillanatában elveszítette. Egy másik részüket hosszú távon fogja elveszíteni. A nemzeti érzelmûeket pedig nem tudja visszaszerezni.

– A Mi magunk platformmal együtt sem?
– Azzal igen. Velünk, akik a Jobbik eredeti szellemiségét szeretnénk továbbvinni, visszaszerezhetõk ezek a szavazók.

– A platform bejelentésekor kiemelte a cigány–magyar együttélés problémájának felszámolását. Mi a megoldás?
– Ásotthalmon úgy próbálom kezelni ezt a kérdést, hogy azokat a cigány bûnözõket, akik uralnak cigány közösségeket, és a saját erejüknél fogva olyan modellt közvetítenek a cigányság számára, hogy a bûnözés menõ dolog, aki tisztességesen dolgozik, az ciki, ki kell zárni a közösségbõl. Ezen a téren a zéró tolerancia híve vagyok. Ha kell, akkor a lábuknál fogva kell a saját cigány közösségük elõtt végigvonszolni és bedobni a rabomobilba, és hosszú idõre, a három csapás elvét alkalmazva vagy akár súlyosbítva kivonni õket a cigány társadalomból. Kõkeményen példát kell statuál­ni ezekkel a bûnözõkkel.

– A platform másik kiemelt témája a migráció. Mint mondta, a Jobbik nem foglalkozott ezzel a kampányban. Mint kampánytémát engedték el, vagy magát a problémát?
– Novák Elõd kiírta a Facebookra az elnökválasztás elõtt, hogy 2015-ben, amikor én nem voltam az elnökség tagja, õ viszont igen, a Jobbik elnökségé­ben Vona Gábor és az akkori elnökség többsége akkor nem támogatta a kerítés megépítését. Én 2014-ben már küzdöttem a migráció ellen a déli határon. Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy Vona Gábor ezt fontos problémának tartja.

Fotó: Bach Máté

– Többször is szóvá tette, hogy az elnökválasztás elõtt lejárató kampány folyt ön ellen. Nem a sértettség beszél egy alulmaradt elnökjelöltbõl?
– Nem. Az elnökválasztási kampányt nyílt lejáratás, karaktergyilkossági szándékkal létrehozott Facebook-oldalak és internetes oldalak, suttogó propaganda, körbetelefonálgatások jellemezték. Ezt mindenki tudja a Jobbikban, miként azt is, hogy azok, akik most alelnökök, miként turnézták végig azokat a helyeket, ahová én is el tudtam menni, és elmondtam a tagságnak a magam programját. A feladatuk az volt, hogy ellenem beszéljenek, suttogva rágalmazzanak, vérbírózzanak, és többek között meggyõzzék a tagságot, hogy Fidesz-bérenc, Fidesz-ügynök vagyok. Ez volt az ára annak, hogy Hegedûsné Kovács Enikõ, Bana Tibor és Stummer János alelnök legyen.

– Azt is mondta, hogy mindehhez Sneider Tamásnak nem volt köze. Akkor kinek van?
– Voltak és vannak olyan Facebook-csoportok, amelyeken központilag szervezik a lejáratásokat, erre közvetett bizonyítékaim vannak. Többször is jeleztem a pártvezetésnél, hogy a párt pénzébõl dolgozó személyek vesznek részt ezeknek az oldalaknak a szerkesztésé­ben – egy részük egyébként a kongresszus után megszûnt, ez is mutatja, hogy központilag szervezték ezeket, ami számomra teljesen elfogadhatatlan. Ami a háttérben állókat illeti, minimum gyanús Radnai László, aki kommuniká­ciós igazgatóként kezdte, de az elnökségi üléseken rendre megjelent, sõt a mostani frakció megalakulásakor is ott ült.

– Miért lehet ilyen erõs befolyása Radnai Lászlónak a Jobbik vezetésében?
– Az elmúlt két évben nem engedték, hogy lássam a belsõ folyamatokat, de a jelenléte elgondolkodtató. Én egyre nyíltabban beszélek Radnairól, a kongresszusi beszédemben is kitértem rá (nem véletlen, hogy a Jobbik nem adja ki a felvételt), de most már talán a tagság elõtt is kezd kirajzolódni Radnai személye és befolyása. Bátorság kell a Jobbik vezetõinek részérõl, hogy Radnait a rendszerben tartsák, de nem tartom kizártnak, hogy a háttérbõl fog tanácsokat adni a jövõben, mert miattam már vállalhatatlanná vált a személye. De vannak még itt emberek, akikrõl nem tudunk sokat. Ki finanszírozza például a Zsúrpubit? Semmi köze a Jobbik eredeti szellemiségéhez, pedig Vona Gábor családi barátja, Béres Ferenc gründolja a portált, amelyen keresztül engem rendre próbálnak lejáratni. De kérdés az is, miért volt annyira fontos Márki-Zay Péter, aki semmit nem használt a Jobbiknak.

– A Jobbik jelöltje volt, nem?
– A Jobbik segített neki megnyerni a hódmezõvásárhelyi választást, miközben Botka Lászlóval ebédelt együtt, és hozzá rohant európai uniós zászlót csókolgatni. Hozzám mint jobbikos polgármesterhez nemhogy nem jött el, de az elnökválasztási kampány közepén a 168 Órának azt mondta: mindenféle elv, eszme nélkül össze kell fogni az ellenzéknek, minden párttal együtt kell mûködni, csak két ember nem fér ebbe bele, az pedig Gyurcsány Ferenc és én. Mondta ezt akkor, amikor én még annak a Jobbiknak voltam az alelnöke, amely õt a polgármesteri székbe helyezte.

– Amit Márki-Zay mondott, összecseng a Jobbik néppárti kommunikációjával.
– Csak ez nem cseng össze az én világnézetemmel.

– Két éven keresztül mégis kitartott alelnökként, nem lépett ki, nem mondott le. Alulmaradt az elnökválasztáson, és még most sem a kilépés, hanem egy belsõ platform létrehozása mellett döntött. Miért nem hagyja ott végre a Jobbikot?
– Azért, mert ezt a politikai közösséget nem Vona Gábor teremtette meg, nagyon sok embernek benne van az élete, többek közt ez enyém is, és ezt nem könnyen akarjuk odaadni azoknak, akik elkezdtek szembefordulni azokkal az elvekkel, amelyeket mi a kezdetektõl vallottunk. Azt mondják, hogy a radikálisok alakítsanak új pártot, szerintem viszont azok alakítsanak új pártot, akik balliberális irányba viszik a Jobbikot, mert az eredetileg a nemzeti radikálisok pártja volt. Ne feledjük, hogy 2008-ban a Villányi úti irodában Vona Gáborral, Szabó Gáborral, Novák Elõddel és Zagyva György Gyulával arról beszélgettünk, hogyan menjünk neki a 2010-es választásoknak. Ez az az idõszak volt, amikor feltehetõen többen ismerték az én nevemet, mint Vona Gáborét. Én mégis önként háttérbe vonultam, úgy, hogy tudtam, 2006 és 2010 között ki volt a barikádon, ki ment az elsõ sorokban, ki vitte a bõrét a vásárra.

– Vona Gábor nem volt ott?
– 2007. október 22-én a Szabadság téren voltunk egy nagy tüntetés közepette. A színpadon álltam Budaházy Györggyel és Vona Gáborral. Amikor a tömeg élén elindultunk az Opera épületéhez, ahol Gyurcsány Ferenc beszéde ellen tüntettünk volna, a veszélyes helyzetet látva Vona Gábor közölte, hogy õ nem tart velünk, és elment egy kávéházba. Vona sosem volt ott az elsõ sorban.

– Mirkóczki Ádám azt mondta: a 2010 elõtti retorika nem volt igaz. Akkor most melyik a valódi Jobbik, és melyik a hamis?
– Több ember van a vezetésben. Van, aki 2010 elõtt nem mondott igazat, és van, aki most nem mond igazat. No és persze vagyunk mi, akik évtizedek óta ugyanazt képviseljük.

– Elképzelhetõnek tartja, hogy Vona Gábor idõvel visszatér és újra kezébe veszi a Jobbikot?
– A politikában minden elképzelhetõ.
Link

Hozzaszolasok

238 #1 bivaly
- 2018. May 30. 20:33:35
Ahogy a múltadat nézem, te még szarni is megbízásból mentél. A többi innentõl lényegtelen.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
295,997 egyedi latogato