Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Lassan hazaárulás az a döntési mechanizmus, ami Nyugat-Európában van

BelföldCa-ca, ez a judaföldi jól aládolgozik az itteni "hazaárulóknak", mert a teljes "brancs" az és pont. Na és akkor mi van?
A német menekültügyi hivatal körül kialakult botrány kapcsán Nógrádi György biztonságpolitikai szakértõ az ECHO TV Heti terror címû mûsorában kiemelte: 97 százalékban igenlõ választ adott a brémai iroda. Földi László hozzátette: a német bevándorláspolitika azt sugallta a menekültügyi irodáknak, hogy az a jó, ha minél gyorsabban dolgoznak és nem az, ha elkezdik mérlegelni a menekültek ügyeit.

A német bevándorlási hivatal brémai kirendeltségének korábbi vezetõje ellen az ügyészség azért kezdett nyomozást, mert gyanúsan sok esetben bírálták el pozitívan a beadott menedékkérelmeket. A nyomozás során kiderült, hogy mintegy 1200 menedékkérõt juttatott menedékjogi státuszhoz, annak ellenére, hogy a törvény szerint el kellett volna utasítani õket. A feltárt jogsértések között van csalás és vesztegetés is.

Elkezdõdött a felelõsség keresése – mondta Nógrádi György.

A szakértõ hozzátette: eddig csak a hivatalok 0,7 százalékát tudták felülvizsgálni. Jelenleg a hivatalok 40 százalékában a legminimálisabb technika sincs, még az ujjlenyomatot sem tudják levenni

– fejtette ki.

Nagyon nehezen megy a kitoloncolás – mondta Nógrádi György.

A biztonságpolitikai szakértõ kifejtette: csak 2015-ben 300 ezer ember „alámerült” és feltûnt a fekete és szürke gazdaságban. A szakértõ hozzátette: akik most jönnek be Németországba, – a balkáni útvonalon vagy Olaszországon keresztül – azoknak egy része terrorista. Ezeket a terroristákat befogadják. A német hivatalok panaszkodnak, hogy mindenki szírnek mondja magát, de õk nem tudják ellenõrizni, mert nem ismerik az arab nyelvjárásokat.

Létszámában és filozófiájában is alkalmatlan az apparátus arra, hogy végrehajtsák a kitoloncolásokat

– jelentette ki Földi László.

A titkosszolgálati szakértõ hozzátette: amíg az elképzelés a migrációval és bevándorlással kapcsolatban nem változik meg, amíg Európa jövõjét nem tisztázzák addig szó nem lehet arról, hogy hatékonyan eltávolítsák azokat, akik bûncselekményt követtek el vagy terror gyanúsak.

A teljes beszélgetés megtekinthetõ az ECHO TV online felületére kattintva.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2018. May 29. 19:28:54
Most már biztos hogy totális rendõrállam lesz az ország,elképesztõ szabályozás lép életbe júliustól.

Magyar jogalkalmazók semmibe veszik a magyar állampolgárok alkotmányos szabadságjogait, nem újdonság. Ebben az országban évek óta “fokozott ellenõrzést” tart a rendõrség, magyarán,írja a 444.hu
Hirdetés

Minden ok, gyanú, bármi nélkül bárkit megállíthatnak és megmotozhatnak az utcán.

A totális rendõrállamnak még így is voltak korlátai, például a büntetõeljárás megindításának, a titkosszolgálati eszközökkel folytatott megfigyelésnek feltétele volt


a megalapozott gyanú.

Július 1-tõl ez az akadály elhárul. Akkor lép életbe a Büntetõeljárásról szóló új törvény (Be.), mely egyik új eleme az ún.

[color=#990000]elõkészítõ eljárás.[/color]

Magyar György ügyvéd kifejtése szerint ezzel gyakorlatilag úgy is eljárást indíthatnak valaki ellen, ha egyáltalán nem áll fenn ellene bûncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja. Az “elõkészítõ eljárásnak” ugyanis pont az a célja “annak megállapítása, hogy a bûncselekmény gyanúja fennáll-e”. Ennek megállapításához pedig bírói engedélyhez kötött titkosszolgálati eszközöket is bevethetnek.

Elõkészítõ eljárást a törvény Magyar által idézett passzusai alapján azok ellen lehet indítani, akik “bûncselekmény elkövetõjeként szóba jöhetnek”. Ez elég laza definíció, a magyar népesség cselekvõképes része biztosan belefér. De a törvény alkotói ennél azért biztosabbra mentek, ugyanis az új Be. alapján az elõkészítõ eljárásban nem csupán a “a bûncselekmény elkövetõjeként szóba jöhetõ személyt [BESZJSZ]” , hanem azt is megfigyelhetik, “akirõl megalapozottan feltételezhetõ, hogy a bûncselekmény elkövetõjeként szóba jöhetõ személlyel közvetlenül vagy közvetve kapcsolatot tart”. Külön kiemelném a “közvetve” kitételt, ez alapján ugyanis olyanokat is megfigyelhetnek, akik nem is ismerik a BESZJSZ-t, csupán a BESZJSZ egyik ismerõsét.

Magyarán, az új Be. alapján a hatóságok gyakorlatilag bárkit megfigyelhetnek, ez pedig már a totalitárius rendõrállamok sajátja.

Magyar arra külön is felhívja a figyelmet, hogy a megalapozott gyanúsítás nélküli nyomozást még a mentelmi joggal bíró parlamenti képviselõk sem úszhatják meg, mentelmi joguk ugyanis csak attól védi õket, hogy gyanúsítottként kihallgassák, intézkedjenek, vagy vádat emeljenek ellenük. Mivel azonban az elõkészítõ eljárásban még szó sincs gyanúsításról, az nem érinti a mentelmi jogukat.

Magyarán, ha éppen úgy adódik kedvük, a Belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó nyomozószervek és titkosszolgálatok akár aktív képviselõket is megfigyelhetnek, lehallgathatnak, belenézhetnek adóirataikba, és még közvetlen és közvetett kapcsolataik – így, mivel ilyen kivétel nincs megfogalmazva, akár a Facebookon a politikust ismerõsként jelölõket és azok ismerõseit is – ellen is titokban eljárást indíthatnak.
http://hirzona24.com/most-mar-biztos-...juliustol/
33 #2 vizilo
- 2018. May 30. 15:53:34
Nyugat Jewrópát lassan Albánia szitjére züllesztik jogilag sajnos !!! Le züllesztette Németországot a Hitler Lány !!!

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
312,820 egyedi latogato